Per a Microsoft ellen a "Vista Capable" matrica miatt
2007. április 5. 09:32, csütörtök
Sok "Windows Vista Capable" matricával ellátott PC került eladásra a Vista megjelenése előtt, viszont kiderült, hogy ettől még lehetnek problémák a Vistával. A megtévesztés miatt beperelték a Microsoftot.

Hirdetés

Bírósági per indult a Microsoft ellen egy tavaly indított akció miatt, melynek során bizonyos asztali és laptop számítógépeken megjelent a "Vista Capable" matrica. A jelzés egyértelműen arra utalt, hogy a megvásárolt számítógép hardveres felépítése megfelel a jövőbeli Windows Vista kívánalmainak. A várva várt Vista megjelenése ugyanis köztudottan sokat késett, ezért Microsoft nyilván szerette volna, ha nem lassulnak le a PC eladások a Vista késlekedése miatt.

Azonban a különféle online és nyomtatott reklámanyagokban a Microsoft és a kereskedők nem emelték ki, hogy ez csak a Windows Vista alapverziójára érvényes, és a fejlettebb Vista verziókra és funkciókra nem vonatkozik, és ezt a matrica sem jelzi. A Seattle-i Körzeti Bíróságon indított per vádírata szerint nagyon sokan vásároltak "Vista Capable" matricával ellátott számítógépet azzal a szándékkal, hogy később Windows Vistát futattnak majd rajta, de kiderült, hogy olyan Vista funkciók, mint például az Aero Glass, Flip3D, és Media Center nemigen működnek - ezeken a gépeken többnyire csak a fapados Windows Vista Home Basic hajlandó futni.


Ezzel kapcsolatban Linda Norman, a Microsoft jogtanácsosa nyilatkozatában azt közölte: "Nagy különbség van a tények és a keresetlevélben foglaltak között. A Microsoft mindent megtett annak érdekében, hogy megfelelően informálja nemcsak a vevőket, hanem a számítógép gyártókat és kereskedőket is a Windows Vista különféle verzióinak hardverkövetelményeiről."

Közben számtalan elégedetlen vásárló panaszkodik amiatt, hogy becsapva érzi magát, mivel a "Vista Capable" matricával ellátott gépén futtatott Vistával különféle komoly problémák vannak, mivel a Vista sok hardverrel nem kompatibilis, illetve sokféle funkció nem is működik. Lényegében ilyen esetekben csak a teljesen fapados Vista Home Basic használható, amit viszont szinte senkinek sem kell.

Norman szerint viszont attól, hogy a Vista Home Basic-ben nincs meg minden funkció, attól még igenis egy Windows Vista. "Mindenki, aki "Windows Vista Capable" matricás számítógépet vásárolt használhatja a Vista alapfunkcióit. Valóban léteznek különféle Vista verziók melyek további szolgáltatásokat nyújtanak, viszont az alapverziós Vista Home is nagyon nagy előrelépést jelent a Windows XP-vel szemben, különösen a biztonság, megbízhatóság és összeségében véve a használati érték szempontjából." - mondta Norman.

Sokan elégedetlenek mert igenis becsapva érzik magukat, a Microsoft pedig természetesen a jogi paragrafusokba kapaszkodva fogja megpróbálni édeni igazát. A kérdés az, valójában kinek van igaza?
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. ápr. 08. 19:29 | válasz | #31
"A UAC nem biztonsági funkció."

De az. Segít megvédeni a géped a vírusoktól és egyéb nemkívánt látogatóktól.

"Olyat egy kezdő programozó is tud írni"

Nem az a lényeg, hogy milyen nehéz megcsinálni (azért picit többet tud, mint hiszed, nézz utánna). Arról van szó, hogy ha valamelyik progi olyan műveletet akar végrehajtani, ami veszélyes lehet, akkor az OS rákérdez, hogy valóban te kezdeményezted-e a műveletet, vagy valaki a te nevedben rosszalkodik.
Penge4  
2007. ápr. 08. 10:29 | válasz | #30
RedStorm: MS fannal kár lenne bármiben is vitatkozni, azt azonban még megemlíteném, hogy az OSX-et és a Linuxot ne említsük már egy lapon. Linux használatához egy külön életstílus és világnézet kell, hogy ne tegyél kárt a gépben és magadban, OSX-et meg akárki használt már nem hallottam még rá rossz szót (persze egy két ilyen alaptalan, vagy statisztikákat néző megjegyzést, hogy "feltörhető", meg "csak kéri a jelszót, azt annyi." De ezektől eltekintve élvezet használni. Olyan, mint egy Windows, bugok és vírusok nélkül.

"Mivel mind külön-külön más teljesítményű vasat igényel külön kellett volna feltüntetni és nem csak azt, hogy Vista Capable."

Már ne haragudj, de aki nem tudja eldönteni, hogy ha vesz pl 30 rugóért egy Basic-et, azon általában csak Office-t használ, netezik, CD-t/DVD-t ír, filmet néz, zenét hallgat...stb Tehát az alap funkciókra megfelel.
Aki Ultimate-et vesz, az meg nem azért ad ki 100 000HUF-ot érte, hogy a fentebb leírt funkciókra használja. (Ha igen, akkor van számára egy eladó fényes kavicsom 1 000 000HUF-ért ) Aki meg ezek után nem tudja, hogy azért van Premium matrica is, hogy az Ultimate-et (ki)használók azt vegyék, azt tényleg nem szabad gép közelébe sem engedni.
A csúnyán néző boltosokban egyetértek, ahogy abban is, hogy sokan külön megszivatják a tudatlan vevőt, de egy embernek kell lennie annyi önkritikájának, hogy legalább saját magának bevallja, hogy nem ért hozzá és megkér valami ismerőst. Nem az a szégyen, ha valaki nem ért valamihez és segítséget kér, hanem ha nem ért valamihez és aztán másra hárítja a dolgokat és pereskedik...
Piel  
2007. ápr. 08. 08:04 | válasz | #29
Végignézegettem a Vista kiadásainak a dobozait is. Minden kiadásnak ugyanazokat technikai adatokat adják meg minimum konfigként! Ha a vásárló ránéz a dobozokra meg a cimkére, már el is van adva a gép! Csak otthon fog rájönni a csalásra.
Piel  
2007. ápr. 08. 07:57 | válasz | #28
Megint a profit az első és kiadtak a kereskedőknek egy matricát, amivel a kereskedő átverheti a vevőket. Billyék nyugodtan elmondhatják: Nem mi voltunk! (Mint a gyerekek!) Szerintem a lehetőséget felkínálták és vastagon kaszáltak is vele MS-ék és a gépgyártók. Ha Vistáról veszélünk akkor minden kiadás értendő alatta! Ha Home Basic vagy Ultimate akkor megint tudja a vásárló, hogy mire számíthat. Mivel mind külön-külön más teljesítményű vasat igényel külön kellett volna feltüntetni és nem csak azt, hogy Vista Capable. Persze van egy apróbetűs rész! Igazából általában én is úgy vásárolok műszaki cikket, hogy elmegyek az elektronikai boltba és körbejárom, megpróbálom beazonosítani, majd otthon túrom a Netet, nehogy megint átverjenek! Ez nem várható el mindenkitől. Arra meg kíváncsi lennék, hogy hányan olvassák el az apróbetűs részt! Legtöbb esetben mire eljutnánk odáig az eladó már olyan ferde szemekkel néz, mintha bankrabló lennék. Szerintem megérdemelnék a bírságot, de ezt megítélni a bíróság dolga.
2007. ápr. 07. 22:10 | válasz | #27
Mert az aztán k*rva nagy biztonsági funkció ,hogy a Mac OSX megkérdi a jelszavad amikor installálni akarsz aztán cső. Még csak nem is figyelmeztett vagy valami. A Linux pedig kiírja ,hogy nincs sh oszt jónapot. Szóval akkor most miről is beszélünk?
Amúgy pedig MacOSX és Linux helyett Vista Ultimate, PS3 és Wii helyett XBOX360, Symbian helyett pedig Windows Mobile6. Szerintem.
2007. ápr. 06. 14:15 | válasz | #26
Azért messze nem olyan rossz a helyzet, ahogy azt te leírod. Telepítés után valóban sokszor feljött, de napi használat során alig találkozom vele (csak ha a tűzfalhoz veszek fel egy kivételt vagy telepíteni akarok).
2007. ápr. 05. 22:14 | válasz | #25
Szerintem a MacOS es a Linux nagyon jol megfernek egymas mellett.
2007. ápr. 05. 21:32 | válasz | #24
Jó felőlem lehet MacOs win helyett, de ha nagykonzol akkor is wii ^_^
Penge4  
2007. ápr. 05. 20:26 | válasz | #23
"Linux windows helyett, wii xbox helyett, symbianos telefon windows mobilos helyett."

Úgy már inkább, hogy:
MacOSX Windows helyett, PS3 XBOX helyett és eddig is a Symbian vezet az okostelefonok piacán.

"Arról nem az OS tehet, hogy te kikapcsolod a biztonsági funkciókat."

A UAC nem biztonsági funkció. Olyat egy kezdő programozó is tud írni, hogy minden program futtatása előtt felugrik egy ablak 5x, hogy "Biztos, hogy futtatni akarod? Lehet, hogy nem is te akarod, csak egy vírus, vagy a másik éned. Olvasd el azért a súgót." "Tényleg tutibiztos? Nem csak véltlenül kattintottál az OK-ra?" "Na akkor jó, ha mégegyszer kattintasz, akkor elindítom. De ha rendszergazdai jogokat is akarsz, akkor játszd ezt végig újra, de akkor még kell kattintanod pluszba 2x."

Ezt nem biztonsági funkciónak nevezném, hanem erősen lamervédelemnek. De az meg halott ügy, mert az értelmes felhasználó meggondolja, hogy mire kattint, mint nyit meg és mit telepít. A hülye az kattint mindenova, minden szart telepít és csak a "Tovább" illetve "Ok" gombokat ismeri. Ezzel a funkcióval egyedül azon kezdő felhasználókat segítik, akiknek van magukhoz való eszük.

A matricához még annyit, hogy a Microsoft flhívta a figyelmet az oldalán és sok oldalon is rá lehetett találni, sőt néhány napilapban is le volt írva. Az meg már nem a M$ sara, hogy az ilyen helyen dolgozók többsége (Tesco, Euronics, Electro Globe, Media Markt...stb), akik szart sem értenek semmihez és ha kérdez a vevő, akkor így zajlik:
- Elnézést, ezen a gépen/laptopon futni fog nekem a Vista?
- Ha rajta van a matrica, akkor igen.

Arról nem beszélve, hogy ilyen helyeken leginkább az után kapják a fizetést, hogy hány eladásuk volt, ha meg átbassza a vevőt, akkor valószínűleg több. És egyszerűbb mindent a M$-ra kenni és elferdíteni az igazságot.
2007. ápr. 05. 19:29 | válasz | #22
hát itt is érdeklődik az ember... NORMÁLIS esetben.
2007. ápr. 05. 19:06 | válasz | #21
Arról nem az OS tehet, hogy te kikapcsolod a biztonsági funkciókat. Linuxot sem rootként futtatják a legtöbben...
2007. ápr. 05. 19:03 | válasz | #20
Nem tudom, számomra néhány hónapja egyértelmű, hogy Vista Capable=fut már a gépen a Vista, míg egy Vista Premium Ready gép az, ahol már kompromisszum mentesen megy az OS. (Egyébként nem feltétlenül kell Capable-s gépen Vistából a Basicet futtatni, megy rajta a többi is, max 1-2 feature nélkül.)
Az meg, ha egy gyártó kitapétázza a gépet, hogy Vista Capable, és nem megy benne egy hardware, szégyen (s erről az MS is tehet, minek adták oda a matricát egy géphez, amelyhez nincs még driver).

2007. ápr. 05. 18:41 | válasz | #19
Linux windows helyett, wii xbox helyett, symbianos telefon windows mobilos helyett.
2007. ápr. 05. 18:23 | válasz | #18
Látom van aki nem szereti a MS-t. Na most. Szerintetek mit lehet tenni ellene? Hm?
2007. ápr. 05. 18:21 | válasz | #17
:) Nem de a szakszervíz vagy a bolt felhívja rá a figyelmét, hogy ecsém, azért nincs benne bőrkárpit és digit klíma mert nincs elég dellád.
Namost ez az amit az MS nem tett meg sok esetben, csak rába*ta a matricát.
2007. ápr. 05. 17:05 | válasz | #16
Skoda Octavia...
Tour, Classic, Amibient, Elegance, Gift...
Aki megveszi a legolcsóbb Tour-t és nincs benne ez meg az (ami már eggyel nagyobban van), utána beperli a Skodát?

2007. ápr. 05. 17:03 | válasz | #15
Amugy vajon az aero feluletet nem lehetett volna megoldani ugy, hogy ne csak DX9 kompatibilis videokartyaval mukodjon? Akkor kevesebb nyafogas lenne. Merthogy meg jatszani is lehet regebbi kartyakkal, megadhattak volna ezt az oromot a kevesbe gazdag vasarloknak is (mert ugye nem warezol mindenki).
2007. ápr. 05. 16:30 | válasz | #14
A gépem egy celeron 300, 128mb ram, 200gb hdd. Windows 2000. Megy rajt a firefox, az office és NEM AKADOZNAK!!!, dvdt írok vele stb stb stb... Játékon kívül mindenre jó. Nem is fogom fejleszteni az elkövetkező 20 évben xD. Játékra ott a nintendo ds, és a gamecube.
2007. ápr. 05. 14:48 | válasz | #13
Nálam kékfogat reflexből felismerte és kiválóan működik.

Nekem most egy hete van fenn nagyjából (Home Premium) az otthoni PC-men, és mondjuk a sebességre nincsen panaszom (mondjuk nem is egy rossz gép, az tény).

40 gigás wincsit gondolom csak "sznobizmusból" basztatja (nálam sokminden fel van telepítve, de users+program files+windows dir összesen 13,5 giga).

Nyomtató már poénosabb kérdés, a kib*szott HP olyan lassú, mint a tetű (igazából működik a nyomtatóm, de nincsen saját drivere, egy régebbi nyomtató driverével kell "átverni" a Vistát - külön puszi a HP-nek a gyors munkavégzésért).

Egyetlen dolog, amit alsóhangon nem ismert fel, az a hangkártya a gépben, de Xp-s drivert lenyelte, így szükségmegoldásként működik a dolog (A Terratec kedves német szakembereinek egy "jóbüdösk*rvaanyátok" képeslapot szívesen küldenék, amiért tologatják már 2 hónapja a Vista drivert. Most már azzal sem foglalkoznak, hogy a "planned for end of march" szöveget legalább átírják april-re, vagy valami).

Eddig számomra úgy tűnt, hogy a driverek miatt van a legtöbb baszdmeg a Vistával, amiért aztán tényleg az adott gyártókat kéne szidalmazni, mert illene azért igyekezni - főleg úgy, hogy a Vista sokat csúszott, és még így is alulmúlják magukat).

Most mondanám szívesen, hogy kiválóan fut és konkrétan gyorsabb, mint az XP (játékokkal sem volt eddig bajom vele, bár csak az X3 - The Threat & Civilization IV & C&C3 & Gothic 3 kvartettel próbálkoztam), de azért nem akarok ilyeneket írogatni, mert relatíve zsír a gépem, szóval az lenne a szégyen, ha bármi fennakadás lenne... :)
2007. ápr. 05. 13:59 | galéria | válasz | #12
Hát az akadékoskodás(mindenre rákérdez,hogy komlolyan-e, de tényleg-e), a beszédfelismerő problémái, és a levelezőprogram hibája az én szememben nem az "alapverziós Vista Home is nagyon nagy előrelépést jelent a Windows XP-vel szemben"-re utal,(hacsak a gépigényre nem gondolok)"édeni igazát", jobb is volna édené és nem folyton csak olyant csinál amiért védenie kell
2007. ápr. 05. 13:47 | válasz | #11
Nem hát. :D Kevés a memória, és nem tettszik neki az integrált Intel.
"Régi" 2 éves gépemben szintén kevés a memó, de ott a 40gigás vinyó is kicsi neki, meg nem szereti a Cleka procit, nyomtatót és kékfogat nem ismeri, az alaplapi hangot alapból nem támogatja...szóval egész jó.
TH448  
2007. ápr. 05. 13:43 | válasz | #10
Azért kíváncsi lennék ezekre a hatalmas problémákra, ugyanis manapság a cpu-k elegek a vistához, még a 2500 körüli celeron is elég, RAM-mal lehet gond, viszont monvez. Haveromnak az integrált GMA950-ével ment aero. Milyen konfigok vannak manapság forgalomban ennél gyengébb vezérlővel?
Na mind1, aki hülye...
2007. ápr. 05. 13:04 | válasz | #9
Amúgy az Upgrade Advisor is arra való, hogy kapj valami képet a géped és a Vista jövőbeni kapcsolatáról, esetleg megéri használni (na és persze el kell olvasni az apróbetűst, akár angolul is).

Amúgy gondolom nem a dualcore hibádzik a notin...?
2007. ápr. 05. 12:57 | válasz | #8
Karácsonykor vettem a notim /aham megajándékoztam magam :D/ ezen is van ilyen matrica. Aztán szintén keresgettem hogy mit ért ezen az MS hogy kompatibilis.
Tudtam, hogy nem az a fél giga rammal és 64-es integrált Intel videókarival.
Meglett fejtve a dolog...a doboza oldalám kb 1,5mm-es betükken angolul rajta volt, hogy csak a basic Vistára vonatkozik, no Aero...ez a rendszer minimális követelménye, magyarul minden nem fog működni, de úgy is fogalmazhatnék, hogy épp,hogy elindul. Duálos procival...
Penge4  
2007. ápr. 05. 12:32 | válasz | #7
Hopp, ez lemaradt...
Penge4  
2007. ápr. 05. 12:29 | válasz | #6
"de kiderült, hogy olyan Vista funkciók, mint például az Aero Glass, Flip3D, és Media Center nemigen működnek"

Igen, általában csak a Taigetosz pozitív emberek tévesztik össze a Capable és a Premium Ready matricákat. Nem akarom fényezni a Vistát, de az RC1-en nekem (800MHz AMD Duron+512MB/266MHz DDR) ment a Media Center (a Flip3D és az Aero nem, de az a videókártyának tudható be, mivel GeForce4 MX440 RC1 óta meg állítólag csiszolgattak rajta gyorsaságban és szoftver- hardverkompatibilitásban, de az erőforrásigénye gondolom nem nőtt nagyon meg.

De itt a másik szemszög is:

"Viszont az alapverziós Vista Home is nagyon nagy előrelépést jelent a Windows XP-vel szemben, különösen a biztonság, megbízhatóság és összeségében véve a használati érték szempontjából.

Azért ennyire nem kéne eltúlozni a dolgokat...
2007. ápr. 05. 12:26 | válasz | #5
Ez pont olyan, mint amikor (USA) egy nő a mikroban akartak megszárítani a macskáját, és természetessen a cicusból nem sok maradt... Erre spinkó beperelte a gyártót, hogy nem volt feltüntettev, hogy állatok szárítására nem használható,és nyert egy 7 számjegyű kártésítést! Azóta, minden mikró leírásában benne van, azon kitétel, hogy semmilyen állatot nem lehet a készülékbe helyezni.
Amerika a szabad ország, ahol mindenkinek joga van olyan hülyének lennie, ammenyire csak tőle kitellik!

2007. ápr. 05. 12:14 | válasz | #4
Bár ha azt nézzünk, hogy a különböző Vista változatok mind különálló termékek, akkor lehetett volna nekik külön matricájuk.
2007. ápr. 05. 11:56 | válasz | #3
Nem akarom védeni a Microsoft-ot, de az amerikai lottómentalitás kicsit már tré.

Remekül ki volt fejtve a különbség a capable és a premium között, akit minimálisan is érdekelt a téma/utánajárt, az tudta/tudhatta a különbséget.

Ez semmi más, csak egy újabb senki próbálkozása munka nélkül gennyesre keresni magát (egyébként a delikvens neve Dianne Kelly, ez valahogy kimaradt).
2007. ápr. 05. 11:34 | válasz | #2
Hülyeség ellen nincs orvosság.
BStage  
2007. ápr. 05. 11:27 | válasz | #1
jogilag a ms-nak lesz igaza, de tényleg hülyeség volt, ez az általános matrica. (azóta javitották, már külön van basic matrica)