A világ legkisebb CMOS szenzora a Samsungtól
2007. április 4. 13:40, szerda
A Samsung bejelentette új, 8.4 megapixeles CMOS szenzorának megjelenését.

Hirdetés

Az új érzékelő az 1.4 nanopixeles technológiának köszönhetően a világ eddigi legkisebb CMOS szenzora. A kis méret ellenére a gyártó szerint az új érzékelő a mai fényképezőgépekben leggyakrabban használt CCD érzékelőkkel azonos képminőséget produkál. A kis fizikai méret ebben az esetben amiatt lényeges, mert az új szenzor ilyen módon éppen 1/10-ed annyi energiát fogyaszt, mint a hasonló felbontású CCD-k. Emiatt a gyártó arra számít, hogy új terméke nagyon gyorsan kiváltja majd a ma még széles körben használt CCD-ket mindhárom fő területen: a mobiltelefonokban, digitális fényképezőgépekben és videokamerákban.


A sajtóközlemény szerint az új érzékelőnek nagyon jó a jel-zaj viszony aránya, ami alapvetően befolyásolja a képminőséget. A Samsung a magas felbontást a továbbfejlesztett fényérzékelő technológia és az alacsony képzaj miatt tudta elérni. A korszerű fotódiódák alkalmazásának köszönhetően a gyártó szerint az új CMOS érzékelőnek nagyon jó az érzékenysége és a színtelítettsége is.

A szenzorok gyártása a Samsung öt fő tevékenysége közül az egyik. Jelenleg 1.3 és 5 megapixel közötti felbontású CMOS chipeket gyárt, és ez év második felében jelenik meg egy 8 megapixeles érzékelő is. A vállalat szerint a piacon egyre nagyobb igény mutatkozik nagyfelbontású szenzorokra, véleményük szerint 2006 és 2009 között évente 90%-al fog növekedni a 3 megapixelnél nagyobb érzékelők eladása.
Kapcsolódó linkek
Népszerű videókamerák

Már 19 900 Ft-tól!

Tükörreflexes fényképezőgépek

Már 99 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. ápr. 18. 19:59 | galéria | válasz | #18
"ugyanekkora tokban lehetne gyartani sokkal jobb erzekelot, 3-szor akkora meretu erzekelovel es jobb tokozassal"

De az nem úgy megy hiszen akkor az optikát is az érzékelőhöz kell készíteni.Egy 1 2/5"-os érzékelőhöz 6mm kezdő fókuszú optikát lehet építeni, egy 3x akkora területű érzékelőnek ez nem rajzolja ki a képmezejét.
kvp  
2007. ápr. 18. 17:26 | válasz | #17
Szerintem ha a mereten akarnanak sporolni akkor erdemesebb lenne flipchip-es rogzitest hasznalni, a kereten korbefuto bga tokozassal. (tehat az erzekelo a nyak-ba lenne besullyesztve, gyakorlatilag chip-scale package-ben)

Amit ez a technologia javit az a kihozatal, mivel a kis feluletu chipet nehezebb elrontani, tehat aranyosan kevesebb hibas lesz es tobb fer egy ostyara. A kepminoseget pedig mar a fotonok szama kezdi limitalni, tehat vagy lassu lesz az aramkor (nagy zaridok), vagy nagyobb lencset kell ra rakni (az viszont ha nincs melysege is akkor torzitani fog) vagy zajos lesz a kep.

Szerintem ugyanekkora tokban lehetne gyartani sokkal jobb erzekelot, 3-szor akkora meretu erzekelovel es jobb tokozassal. Persze 9-ed akkora kihozatallal es legalabb 8-szor annyi selejttel, ami a gyaro penztarcajanak nem tenne jot.

Szvsz fotozashoz erdemes olyan meretu ccd-t vagy cmos szenzort venni, mint amilyen a regi filmes gepekben a kepkocka merete volt. Igy ugyanannyi foton esik be ugyanakkora feluletre es mar tenyleg csak az erzekelok erzekenysegen mulik a kep minosege. (tehat nem lehet rosszabb mint a filmes gep)
2007. ápr. 13. 07:20 | válasz | #16
Annyira azért nem, hogy használhatatlan gépet csináljanak.
2007. ápr. 12. 12:22 | galéria | válasz | #15
Most már olyanok fejlesztenek fényképezőgépet akik hülyék a legelemibb optikai tudáshoz.
2007. ápr. 12. 09:16 | válasz | #14
Mennyibe fogadunk, hogy nem fogják? :)

Fizikailag lehetetlen, sok okból. Mondok egyet: optika.
huuu  
2007. ápr. 12. 08:20 | válasz | #13
Az lenne a gyönyörű, ha ezt beleraknák egy dslr-be.
Figyeljétek meg, megcsinálják ezek a nemnormálisak.
áhhh...
huuu  
2007. ápr. 12. 08:17 | válasz | #12
Épp nem nyerő, ha kicsinyítik a képérzékelő méretet.
Nos ezután sem a samsung a befutó.
Visszafelé fejlesztenek.:)
vrob98  
2007. ápr. 06. 15:39 | galéria | válasz | #11
Ja, messze vannak, már átestek a túloldalra és egyre távolodnak

Milyen optikát akarnak rakni elé, hogy maradjon szegény 8MP szuperkicsi érzékelőnek legalább 1-2 MP-nyi valódi információ? :)
2007. ápr. 05. 11:07 | galéria | válasz | #10
dslr-ben egyértelmű, de a kompaktok piacán nem annyira...
és ugye a Samsung a fotózásra alkalmas mobilokba és gyárt érzékelőt, míg a Nikon a Sonytól veszi...
Möci  
2007. ápr. 05. 10:00 | galéria | válasz | #9
Lehet, hogy megelőzi a Nikon-t, de megnézném, hogy általában ki vesz Samsungot és ki Nikont.
Möci  
2007. ápr. 05. 09:56 | galéria | válasz | #8
Lehet, de attól még általában gagyi!!
2007. ápr. 05. 08:25 | válasz | #7
A világ ötödik legnagyobb kamucége.

Már ötödikek eladásban a digifényképező piacon. Megelőzik a Nikont. Két éve még sehol sem voltak.
2007. ápr. 05. 08:23 | válasz | #6
A mostani autók is messze vannak az elvileg lehetségestől. :)
2007. ápr. 04. 21:43 | galéria | válasz | #5
Persze....

Hisz mit is várhattunk a hír hallatán, délkórea..... LOL

A világ legnagyobb kamu cége a Samsung, egyre többször tapasztalom.... LOL
2007. ápr. 04. 20:49 | galéria | válasz | #4
Egy fényképezőgép nemcsak érzékelőből áll! Ez vakítás mert ott az optika pld.
2007. ápr. 04. 18:49 | válasz | #3
Mostani érzékelők szerintem messze vanak az elvileg lehetségestől.
2007. ápr. 04. 16:38 | válasz | #2
Az alacsony fogyasztason (tobb kep egy akkuval) kivul nem latok mas elonyt. Az atlagos CCD-ket felvaltja egy atlagos CMOS.
BiG G  
2007. ápr. 04. 15:05 | galéria | válasz | #1
Egyszerre kicsi, keveset fogyaszt, kis zajjal, és nagy érzékenységgel és jó színtelítettséggel? Ilyen még a mesében sincs...