Mobillal olvasható internetes linkek
2007. április 4. 11:06, szerda
Egy új módszerrel egy már meglévő technológia alkalmazásával mobiltelefonnal és nyomtatott vonalkódokkal össze lehet kapcsolni a fizikai és a digitális világot.

Hirdetés

A mobiltelefonok funkciói manapság egyesek szerint már régóta elérték azt a szintet ami egyáltalán szükséges, a gyártók viszont folyamatosan "forradalmi" újdonságokat vezetnek be. Ezeknek egy része hasznos, nagy részük viszont legtöbb esetben teljesen kihasználatlan. Szakértők szerint ebben az esetben viszont elképzelhető, hogy valóban korszakalkotó dolog látott napvilágot.

Az 1990-es években is már voltak olyan kutatások, melyek szerették volna jobban kiaknázni a mobiltelefonok internetes képességeit. Az internet alapvetően helyhez kötött dolog, ami nagyban determinálja a felhasználást. A mobiltelefon viszont mindenkinél ott van, miközben az internet rengeteg olyan információt tartalmazna amire az embernek utazás közben is szüksége lehet.

A mai mobiltelefonokban már szinte alapfelszereltségnek számít a beépített kamera, és a legtöbb telefonra szoftvereket is lehet telepíteni - erre a tényre alapszik az új rendszer. A minket körülvevő fizikai világban, plakátokon, magazinokban, hirdetőtáblákon, árucikkeken, tehát egész egyszerűen bárhol el lehet helyezni internetes linkként működő vonalkódokat. Amerikai egyetemek és kutatók éppen emiatt már évek óta dolgoznak egy újgenerációs vonalkódnak is nevezett négyzet alakú kódolt ábra kifejlesztésében, mely kifejezetten a mobiltelefonos-kamerás leolvasáshoz lett kifejlesztve.


Minta egy tokiói épületen - ha egy megfelelő szoftverrel rendelkező kamerás telefonnal lefényképezzük, plusz információkhoz juthatunk a hirdetésről

A New York Times szerint innen már csak egy lépés az internet kapcsolat és a telefonra telepített megfelelő szoftver. Mobilunkba szerelt kameránkkal ezekre a linkekre "klikkelünk", és a képernyőn máris megjelenik az odatartozó internetes hivatkozás. "A mobiltelefon mindennapi eszközzé válhat a fizikai és digitális világ kombinálásában" - mondta Cyriac Roeding, a CBS mobiltelefonok fejlesztésének vezetője.

Japánban a gyorséttermekben már működik is egy efféle rendszer. Ha egy McDonald's étteremben a vásárló mobilját a hamburger csomagolására irányítja, telefonja képernyőjén elolvashatja az étel összetételét és tápértékét, illetve magazinokban, újságokban, például hirdetésekben található vonalkódokkal további információkhoz lehet jutni. Utazási irodák hirdetésein keresztül a vonalkód segítségével például lehet repülőjegyet vásárolni, mozifilmek reklámjain keresztül pedig mobilunkon belenézhetünk a filmelőzetesbe.

Innentől fogva csak a képzelet szabhat határt ennek a lehetőségnek a kiaknázására. Gondoljuk csak el, ha például eladó házat keresünk, és mobilunkat ráirányítjuk az "eladó" táblán lévő vonalkódra, és képernyőnkün máris megjelenik a ház alaprajza, vételára és az ügynök weboldala és elérhetősége.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Flashy  
2007. ápr. 08. 10:50 | válasz | #14
graffitisek felmásznak átfújják aztán egész más oldal jön be :)
Tetsuo  
2007. ápr. 06. 23:12 | válasz | #13
tudom h nagyobb az adatsűrűsége meg izé.. de a www.docomo.jp/3dugrabugra
éppígy egyedi lenne és a zember is tudná nagyjából mi a fene lehet az.
A hozzátartozó adatokat, (többet mint 3byte ;)) pedig leolvasná a netről.
Nna mind1, nekem így is tetszett a videón :)
kvp  
2007. ápr. 06. 13:16 | válasz | #12
"azt én se értem, mér pont ez a krixkrax, persze ez optimális az optikának :), de natúr embernek nem mond semmit."

Ezt hasznalja az intel is a processzorok jelolesere. Sokkal nagyobb az adatsurusege mint a hagyomanyos szovege. A legkisebb font 4x6-os, tehat 24 bit (amibol csak kb. 48 erteket lehet kihozni ami nem egeszen 1 byte) mig a 24 biten nyersen 3 byte-ot lehet tarolni. A 3 keret a sarkokban a 3d-s pozicio pontos meghatarozasahoz kell, bar eleg lenne 7x7 helyett 2x2-es meretu is, de a jelenlegi japan szabvany ekkorat ir elo. A nyugati valtozatok hatekonyabbak.

Szamitogeppel olvashato betuk eddig is voltak. Az elorelepes az adatsuruseg es a leolvasasi sebesseg novelese, mint az 1d vonalkod volt az irott szoveggel szemben. Egyebkent 17 eve letezik a megoldas, japanban mar 1999 ota szabvany. Elonye a nyugati megoldasokkal szemben, hogy az azsiai karaktereket is kepes tarolni, mig a nyugatiak tobbnyire csak ascii-t kezelenek.
lokko  
2007. ápr. 06. 10:54 | válasz | #11
A krisz krassz négyzetek a 3D-s pozíció és orientáció meghatározáshoz kell, mivel a reklám egy valós időben generált 3D-s képként jelenik meg, mintha a plakátból nőne ki, kicsit nehéz elmagyarázni hogy hogyan, inkább nézzétek meg:

http://studierstube.icg.tu-graz.ac.at/handheld_ar/gizmondo.php

Tetsuo  
2007. ápr. 05. 23:16 | válasz | #10
azt én se értem, mér pont ez a krixkrax, persze ez optimális az optikának :), de natúr embernek nem mond semmit.
Tetsuo  
2007. ápr. 05. 23:15 | válasz | #9
jól hangzik
2007. ápr. 05. 15:34 | válasz | #8
Mostmár csak azt nem értem, hogy mértnem inkább karakterfelismerő szoftverek "olvasnak" el egy valós karaktrsort (pl. web- vagy wapcímet) tehát olyat amit a jóeszű ember, aki esetleg meg akarja jegyezni megjegyezheti. Mert ugye egy ilyen 2d-s vonalkódot is meglehet, de jóval egyszerűb valami ilyesmit: hamburgerosszetetel.mekdonaldsz.hu . Esetleg lehetnének szabványosított karakterek erre a célra, hogy ne kelljen a proginak 9millió betűtípusból válogatni, mert az java-n még valószínűleg egy darabig kib@szott lassú lesz egy átlagos telcsinek.
lokko  
2007. ápr. 05. 12:52 | válasz | #7
Elrond te nem érted miről beszélek, pont az a lényeg hogy élő emberek között zajlik minden. Az augmented reality, a valós világ digitális 3D tartalommal való feltöltése, az emberek teljes húsvér valójukban vannak ebben jelen, nem bepötyögött karakterek vagy testelen hang formájában ahogy most, az AR az emberek közvetlen interakciós lehetőségeit bővítik ki, nem olyan mint a zene ami csak a te füledbe szól, nem olyan mint a oprendszer desktopja, amit egynél több ember egyszerre nagyon nem használhat, és így inkább elszeparálja a felhasználókat. Az AR-ben ott van az a technológiai ergonómiai lehetőség, ami az eddigi interfészekben nem nagyon volt meg, hogy közvetlen szociális közegben összehozhatja az embereket, és az emberek többsége pont erre fogja használni, mert igényünk van rá, egyszerűen azért mert emberek vagyunk, közösségi élményekre vágyunk, és egy jó AR játék pont ilyen lesz ... ez nem olyan, mint multiplayer játékok, amiket ma ismerünk, ahol arctalan srácok gyakják egymást éjszakákon át
Elrond  
2007. ápr. 05. 08:10 | válasz | #6
Szóvel digitálisan űzheted. Ezek szerint párt is digitálisan választasz? Az udvarlás és a többi is csak digitális lesz? Ha találkozól egy hús vér nővel már nem tudsz vele mit kezdeni, gőződ sincs mit jelent egy nőt "becserkészni", szeretni és boldoggá tenni testileg és lelkileg, ebben a nagy büdös digitális mobiltechnológizált világban. Gondoskodnak róla hogy el felejtsék az emberek milyen az amikor egy élő emberrel állsz kapcsolatban.
lokko  
2007. ápr. 04. 15:07 | válasz | #5
az informatika kiáramlik a szabad levegőre és végre szabad mozgást enged nekünk, felállhatunk a végre a gép elől digitális sportokat űzhetünk az utcán akár vadidegenekkel is, megizzadunk jól szórakozunk új embereket ismerhetünk mint kocsmában a csocsóasztalnál ... ez nem negatív utópia
lokko  
2007. ápr. 04. 15:00 | válasz | #4
az Augmeted Reality gondolata nem új, csak azt igen kevesen vizinálták, hogy az AR lehet az az új humán interface, ami végül leválthatja a GUI-ket, és egy merőben új kooperatv mobil informatikába fog torkolani a dolog mindenféle kiber beépítsek nélkül ... a hangsúly a kooperatívon van mert az AR ebben veri szénné az asztali informatikát, ez fogja igazán vonzóvá tenni az egészet, mert a digitális tartalom valódi közzöségi élménnyé válhat általa, mivel a tartalom köztünk lesz, és közösen manipulálhatjuk valós időben úgy hogy közben látjuk is egymás minden kifejezését
kvp  
2007. ápr. 04. 14:43 | válasz | #3
"hát be vagyok előzve"

Mivel ez eloszor a ghost in the shell-ben (gits-sac) jelent meg, meg hagyomanyos vonalkodok formajaban, ezert ez nagyon regi otlet. Ott van az, hogy ha egy megfeleloen bedrotozott ember ranez egy ujsagra vagy hirdetotablara, akkor a szoftvere automatikusan felodja a vonalkodokat es igy az agya latja a mogotte talalhato informaciot is.

Azert ilyeszto latni, hogy a gyakorlatban is megjelent. A japan mernokok is orultek, minden letezo scifijuket meg akarjak csinal, fuggetlenul attol, hogy pozitiv vagy negativ utopia-e.
lokko  
2007. ápr. 04. 13:24 | válasz | #2
szvsz ebben rejlik az információs technológia következő forradalma, az Augmented Reality, már egy éve fanatikusa vagyok a gondolatnak, szakdolgozatom is ebből írom ... a szomorú hogy ilyen programot akartam kifejleszteni az utóbbi egy évben, hát be vagyok előzve
2007. ápr. 04. 12:38 | válasz | #1
Jópofa, de igazán gyakorlati hasznát nem látom, nem hinném hogy tömegesen elterjedne. Mert például egy mosópor reklámplakát nem gerjeszt bennem olyan vágyat, hogy bővebben utánajárjak a terméknek, de a hamburger összetétele sem hoz igazán lázba.

Amúgy kb 3-4 éve van ilyen, Shotcode a neve, bárki kipróbálhatja. Van az oldalon saját linket ilyen Shotcode-á alakító alkalmazás, meg sokféle telefonra a kódfelismerő java okosság is. Néha egy kicsit nehezen ismeri fel a kódot a telefon "kódfejtő-progija", de el lehet szórakozni vele. Shotcode