 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Szvsz már régen járt ember a Marson.
|
Csakhogy minden eszméből annyi lesz amit az emberek megvalósítanak belőle. A papok minden második szava Jézus útják járjuk. A kommunizmus a dolgozó emberek életének jobbítása lett volna, nem az eszmében volt a hiba hanem az emberekben.
|
Azt kéne megérteni hogy a genetikai öröklődés teljesen véletlenszerű, a kromoszómák teljesen véletlenszerúen adódnak. Ez fennál a külsőre és a szellemi képességekre, Nobel díjas tudósnak nem Nobel díjas a gyereke.Nekem egészen fehér a bőröm de van nem is egy unokaöcsém aki kreolbőrű mégsem jelenti azt hogy mediterrán szűlője lenne mert az öccse, húga megint fehér.Mit tesz isten az egyik nagybátyám aki 56-ban kiment Belgiumba görög lányt vett feleségül és az ö gyereke kreolbőrű.
|
Ha tanulsz a vallásokról, akkor tudhatod hogy minden vallásban megtalálható mindkét vonal. Még a buddhizmusban is. Pl Thaiföld egyéni utak helyett a tömeges szeretet útját választja leginkább a tapasztalatok szerint. A papok szerint Pont az Európaiak vevők a másik tanra, de ők ezt nem bánják, és tanítják őket. De vizsgáld meg pl a Szúfizmust, hinduizmust, stb mindenhol ez van.
|
Az egyház véleményét olvastad el a témában? tudod mit jelent az evangélium szó? És vágod hogy akkor valsz az összes írt? Biblia történelmet ha kicsit tanulmányozod, akkor találsz egy pápát, aki kijelölte a helyes irányt. Ekkor szüntették meg azt a vonalát a kereszténységnek, ami az egyén fejlődésén keresztül vihetett el a végzélig, a közös, egységes tanok helyett. Mindkét út volt, de mint láthatod, és a középkorban tapasztalhattad, az maradt meg, amivel jobban tudták a tömegeket befolyásolni. Hol akart Jézus erőszakkal megtéríteni? Hol van az hogy azt mondja emelj templomokat, amiben az ő bálványait imádd?
|
nem hiszem, hogy megváltozna a vélekedésem ha kiderülne és amúgy sem támogatnám az ilyesfajta szelektálást.
Nem hiszem, hogy a Nat Geonak kéne a mércét adnia. A nagy vihart kavart Júdás Evangéliumáról készült dokufilm is egy hazugságparádé volt, érdems elolvasni az ezzel kapcsolatos írást a parókián. Ha tényleg egy embertől számrazunk(ami mszámomra teljesen elfogadhatónak tűnik) akkor is különbséget tett közöttünk az evolúció a különböző környezeti hatásokon keresztűl.
|
mekkorát röhögnék, ha csinálnának nálad egy DNS elemzést és kiderülne hogy van pl török származásod... nehéz lenne kerülni magad...
De igazából ez a topik nem erről szólt, mégis ide jutott.. mint általában minden topik előbb utóbb. Nekem se tetszik, hogy szélesebb körben nincsenek ezek a dolgok megbeszélve, letisztázva. Mert ennek az az eredménye hogy a populista könnyen emészthető fajelmélet (ami tudományos szempontból egy hülyeség) könnyen terje.
Ha valaki néha nézi a National Geographicot, és látta az Ádám Nyomában című kis genetiaki szösszenetet tudná mekkora hülyeség az egész fajelméletesdi... Egy pár fős ősembercsoporttól származik a Teljes jelenlegi népesség.
A genetikai változatosság pedig feltétele a fajfenmaradásnak! Ha nem lenne már kipusztultunk volan... elég 1 vírus ami ellen senki nem ellenálló és szevasz...
Common sense,based on a strict construction of the term,consists of what people in common would agree on:that which they"sense"(in common)as their common natural understanding.
Go buy some!

|
ha szerinted ez fasiszta fajelmélet, akkor az őseid is minden bizonnyal azok voltak hisz fehér maradtál.
|
ne fárassz, nem erről beszéltünk és én se ezt kérdeztem.
|
ha ilyen nagy humanista vagy akkor talán nem kéne elítélnéd ezeket az emberek holmi prekoncepciók alapján, hiszen nem ismered őket személyesen. De mind tudjuk, hogy az elit szolgálatába állított és elferdített tolerancia miylen szelektív tud lenni....nem véletlenűl.
"fasiszta fajelmélet"? Beszéltünk mi ilyesmiről?
|
Te komolyan nem tudod hogy génkeveréssel az ember működött közre a kutyáknál? Komolyan nem tudod hogy 50000 évvel ezelött hány kutya volt?
|
"soha nem keveredtek a "barnákkal"
Azokat kultúrember úgy nevezi, EMBER! Nem különb és nem is alávalóbb a másikaknál. Alávalóbb egy ember a másiknál a viselkedésével lesz, mint pld a fasiszta fajelmélet hívei.
|
msot azt akarod tagadni, hogy nincsenek különböző kutya fajták más-más karakterisztikával? Vagy tulajdonképpen mit akarsz mondani?
|
"Valamelyik idióta ma éppen azzal probálkozott nálam"
Éppen nem vagy biológiatudós csak a másik leidiótázásáig jutottál el. A kutya faji tisztaságától csak egy lépés az emberé. Csak annyit kellene tudni hogy hány kutya faj volt mondjuk 50000 évvel ezelött.
|
és milyen egysíkú lenne a világ ha a nyugatiak ősei a gyarmatosítás során behurcolták volna a fél világot magukhoz és mára mindenki csokibarna és feketehajú lenne.
|
én nem hiszek a mai mainstream elméletekben, mert mindegyiknek fel tudnám hozni az ellenpárját és csak a második világháború utáni létrejött politikai helyzet miatt nem vitatjuk meg őket komolyan.
én nem azt mondom, hogy a mai génállomány nincs kedveredve, de létrejött egy sor egyedi karaktereisztikájú nép európában, amit nem kéne elbaszni. Amúgy meg a nyugatiak soha nem keveredtek a "barnákkal". Érdemes lenne megnézned az európáról készült térképet ami a haploptípusok elosztását mutatja( az ázsiiak/afrikaiak nem találhatók meg a nyugati populációban).
Én is így vagy a multkultikkal, legszívesebben beléjükrugnék, de szerencsére kerülöm őket.
|
Milyen nyomorultul szegény lett volna a világ ha nem lett volna egy Paul Robeson, Mahalia Jackson vagy Jesse Owens. És folytathatnám a sort...
|
Ha 2-alá tudnád a biológiát nem mondanál ilyet a génfrissitésről. A faji tisztaság elmélete már lebőgött, nem volt elég? Ha elém állna valaki hogy ő tiszta fajú magyar ember, úgy beléje rúgnék ahogy egy koszos, rühes kutyába nem. Mellesleg minden kutya több kutya keveréke, ilyen nincs hogy tisztafajú, ahogy ember sincs ilyen.
|
"Mi meg felgyúlytottuk, leöldöstük fél Európát"
Milyen érdekes hogy erre, mármint a hódításokra meg a kalandozásokra én soha nem voltam büszke.
|
aha, mert Vámos Miklós azt mondta?
nincs semmi előnye a kevert génállománynak. Valamelyik idióta ma éppen azzal probálkozott nálam, hogy a kutyáknál is a kevert a legjobb/legokosabb. Ha valaki már ilyen hülyeséggel próbálja alátámasztni a mondandóját, akkor ugyan gondoljon már bele, hogy a kutyáknál élesen megkülönböztethető faji karakterisztikák vannak.
|
majd erre visszatértünk Tajvan elfoglalásakor.
|
Mindenesetre hajrá Kína.. biztos olcsóbb űrbuszjegyet adnak majd mint az amcsik, oda-vissza + grátisz sapi, meg póló ... hehe
Common sense,based on a strict construction of the term,consists of what people in common would agree on:that which they"sense"(in common)as their common natural understanding.
Go buy some!
|
Után meg felcsinálta asszonyainkat egész európa a közelkelt, meg az oroszok is.. :) A magyar génállomány az egyik legkevertebb a világon :D
BTW minél kevertebb annál jobb..
Régebben volt egy tanulmány, modellezték mi lesz 1000 év mulva genetikailag, hogy fogy kinézni egy átlag férfi és nő... nagyon érdekes volt, mert kb európai testalkat, de haványbarna bőr kicsit mandula szemek, fekete egyenes haj.. kifejezettn szép :D mindentbele de csak ízlésesen stílus :D
Common sense,based on a strict construction of the term,consists of what people in common would agree on:that which they"sense"(in common)as their common natural understanding.
Go buy some!
|
Ja! Ennyi erővel akkor ausztráliában csak elmebetegek vannak, hisz az is börtönsziget volt. Aztán lett az USA, mert közelebb volt:D De nem csak bűnözők voltak ott. Mi meg felgyúlytottuk, leöldöstük fél Európát!
|
"de ha belegondolunk, hogy az USA-ban egyszerű parasztemberek, bűnözők leszármazottjai élnek, és hogy a genetikai készletük, ahogy látható nem nagyon lett jobb, szóval ők mégiscsak külföldről szedik a kutatókat-"
Ezt az eszement marhaságot honnan vetted? Magadtól találtad ki vagy valaki belebeszélte a fejedbe.Hát mit képzelsz te tulajdonképpen? Ha elemi szinten ismernéd a történelmet tudhatnád hogy legnagyobb elmék ősei kik voltak.Nincs "előkelő" származás EMBERI SZÁRMAZÁS VAN!!! Ha elemi szinten ismernéd a genetikát tudhatnád hogy mindenkinek ugyanazok voltak az ősei.
|
Igen bush kinai állampolgár lesz,és elnök lesz ott is :D
Egyébként a képen ez a kínai tiszta ufó kinézetü... Értem már miért eröltetik ,hogy ők repüljenek! Hogy majd jobban tudjanak komonikálni az ailenekel igy :) Oroszok meg jól nyomják ,de az a érzésem ,hogy kina be fog nekik tenni hiába szépen nyalnak :)
|
De ki fogja használni, ahogy az oroszok, és az amcsik. Gazdaságilag. Amerika sokszor a régi cowboy filmekbe illő mentalitással, de gazdaságilag főleg. Ugyanígy nézd meg a Gazprom ténykedését, de kína is beáll a sorba. Eddig is olcsó termékeknél már ő a király:D Lásd kínaipiacok. Harcolni nincs értelme ha gazdaságilag meg tudja csinálni. Hacsak nem lessz valami Bush féle kínai okostojás.
|
szerinted nem fogja minden módon kihasználni a befolyását, mint eddig a történelem összes szereplője tette? Azért ne legyünk már hülyék...
|
ha a szemét komcsik nem vették volna át a hatalmat az oroszoknál, akkor ma talán nem is lenne tehnológiai export és kína a többi harmadik világbeli országgal egyetemben még a benzinmotorok tökéletesítésén dolgozna nem marsutazáson.
|
sok jót mondtatok!
ami az én véleményemet illeti, ha a ruszkik kapnak megfelelő mennyiségű pénzt, jóval többre vihetik, mint az amcsik, a ruszkik hobbiból is fejlesztettek a háttérben sokat, csak ugye az USA reklámozza magát, az oroszoknak még kapóra is jön, hogy nem ők vannak szem előtt. Azon túl, igaz, 400 éve volt, de ha belegondolunk, hogy az USA-ban egyszerű parasztemberek, bűnözők leszármazottjai élnek, és hogy a genetikai készletük, ahogy látható nem nagyon lett jobb, szóval ők mégiscsak külföldről szedik a kutatókat-mi lenne, ha egyszer csak egy, az USA-nál is jobb környezet jönne létre tudományos kutatás szempontjából? Merthogy könnyen megeshet...
|
de legalább nem úgy, ahogy mr. USA
|
Ha a kőolaj hordónkénti ára 65 dollár fölé emelkedik hosszútávon, akkor megéri kitermelni a homok, és pala közé szorult kőolajat is. Ami meg amerikában és kínában van sok. Nem mindegy mennyire drága a nyersanyag:D
|
ilyen energiárak mellett van ott pénz és lex is, dögivel. a gazprom többet ér mint a microsoft így a világon a 3. legfaxább vállalat, az exxon meg a ge után.
|
"A lélekszám is igen kemény minden 6. ember kínai. " Jó lesz az minden negyediknek is, bár India elég gyorsan behozza ezt a statisztikát ...
|
Kína azért állnak össze az oroszokkal, mert űrteknikát akarnak fejleszteni. Ha megnézed melyik rakétameghajtások vannak még ma is az élvonalban, akkor az oroszok nem rosszak. Csak pénzük nincs, amit kína szerintem ad. Cserébe "közös" fejlesztés:D Japánok is jól csinálták az USA-val. Lekoppint minden, majd tökéletesít, alakítgat, és élvonal)
|
Hát igen van egy kis hegemonista politikájuk ez tény. Ezt a sulyánál fogva ki is használja. A lélekszám is igen kemény minden 6. ember kínai. Egy tradicionálisan kiválóan, "kooperáló" társadalom evszázadok óta. Igen van miért tartani, hiszen a politikai fordulat, a vezetők hozzáállása stb. sokat változhat, de sok mindenben egyetértek az előttem szólokkal sok értelmeset írtak.
|
Nem háborúzott? Szegény Tibetiek ha ezt hallanák... aztán az indiaiak... koreaiak... hol élsz?
Szemétdomb köz 13, Pszudeopolisz, Sto-síkság,
A Korongvilág, A Nagy A'Tuin hátán, A Világegyedem, ür.
nr. Még több ür
|
hát én nem örülök neki, hogy az oroszok meg a kínaik összeállnak vmilyen cél érdekében... világháború esetén mondjuk elképzelhető lenne egy olyan felállás, hogy amcsik+EU versus Kína+oroszok.... totális vesztesek lennénk :D Habár, mi úgyis mindig vesztesek leszünk, ezt már megszokhattuk!
"Nem csupán szerelmes vagyok. Annál is gazdagabb. Szerelmesen szeretek."
/Vavyan Fable/
|
Harcolni meg nagyon nem akar. Vegyétek csak azt hogy pl a dollárhoz van kötve a valutája, ezért függ az USA gazdaságától, de ugyanígy rá van utalva az USA is KÍnára, mivel ha tönkremegy, akkor az ő gazdaságuk is belehal. Szépen üzletileg egymáshozláncolták egymást. De ugyanígy sok más országgal. Ezért bármit is csinálna, az gazdaságilag gáz lenne. Persze képpes lenne már sokmindenre a hadseregével. Izraeltől Pl amerikai hadifelszereléshez jut. De vásárol az oroszoktól is, és ő ad el az araboknak. A fegyverüzlet is jól jön neki, és röhög a háttérben:D
|
Kínával számolni kell. Egyre jobbak lesznek. Igaz ott sem fenékig tejfel minden. Sok zavargás, és tüntetés, sok ember keresete sehol sincs, míg a városok durván fejlődnek. De a problémákat a háttérben kezdik megoldani, és okosan minden tőkét amit csak tudnak odacsábítanak. Külön városrész van Bejing-ben ahol a külföldi üzletembereknek lett kialakítva. Ott tudnak angolul üzletelni, és nyugati civilizációhoz szokott gyomornak való kaját enni, stb, és kormányzatilag támogatják. A tőke beáramlását itthon meg utáljuk, mert lehúznak minket a külföldiek. Nálluk meg üzletelnek, és nagy hasznot húznak mindebből.
|
10 éve még vicces volt, miszerint ... Leszál az első amerikai expedíció a Marson, a vezetőjük mkommentálja a Marsra lépést: Balra az Olymposz hegy, jobbra egy nagy vörös síkság ... az meg ott ... ha jól látom egy kínai büfé. Lehet 10 év múlva jenkik nem fognak ezen nevetni? ;)
|
Kína nagyon régóta nagyhatalom, atomhatalom stb.. vétó joga van az enszbemn.. ez azért mond valamit...
A külpolitikájukkal meg mi a gond ? A középkor óta nem csinált háborút, mindíg csak megtámadták.. folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy pusztán védelmi célokat szolgál a hadseregük.. btw az Amcsik ugyanezt mondogatták, azt nézd meg mit csinálnak a Második Világháború óta...
Én Kínától kevésbé félek mint az Amcsiktól...
PS.: Mire az amcsik a holdra érnek a kínaiak szok kici ócó okszigénnel ész üszemanyaggal várják már őket :D
Common sense,based on a strict construction of the term,consists of what people in common would agree on:that which they"sense"(in common)as their common natural understanding.
Go buy some!
|
jahh ez szerintem is könnyen megeshet :D
|
én azért tartok a kínaiaktol, túl sokan vannak, áadásul nem túl szimpatikus politikával, ha sikerül elérniük a nagyhatalmi pozíciót az nem lesz túl jó... persze azzal 1et értek ogy inkább űrverseny mint háború
|
Igen jo esely van ra, hogy amire az amerikaiak ujra leszallnak a Holdon mar ott varja oket egy eppen vitatkozo eu/orosz csapat es egy kinai gyorsbufe. :-)
|
Immáron a marslakók is kínai cuccokat vehetnek majd a kínai boltból!:)
|
Nem érünk rá tökölni. Messze van a Mars. Sietnünk kell. Mars fel gyorsan arra az űrhajóra!
ASUS M2N;AMD 4850e;ATI_MSI_x1950pro;2x1GB,Samsung795mb,CoolerMaster380W,MX510+Steelpad_QCK
|
Az amerikai elnök tanácsadója zihálva rohan be az irodába: -Elönk úr, nagy baj van, az Oroszok elkezdték vörösre festeni a holdat, már a felével végeztek.. -Semmi gond, had csinálják.. -Na de uram! -Megmondtam, had csinálják...
Egy hét mulva még izgatottabban rohan a tanácsadó az elnökhöz: -Elnök úr katasztrófa! Az oroszok vörösre festették az egész holdat!!! -Jó, most cselekszünk, küldjék fel a fiúkat, és mondják meg nekik, fehérrel írják a Holdra: Coca Cola
:D
Common sense,based on a strict construction of the term,consists of what people in common would agree on:that which they"sense"(in common)as their common natural understanding.
Go buy some!
|
Ja igen, Alexander Tolsztoj, nem a Lev. ;)
|
"Mellesleg nem csoda hogy a Kína és a Ruszkik a VÖRÖS bolygó meghódítását tűzték ki célul. :)" Tolsztoj - Aelita (Vörös katona a Marson) Az MTV még filmet is csinált belőle :)
|
én is ezzel értek egyet. VÖRÖS jaa én is erre gondoltam eslőre
"You are fucking crazy people!"
|
Hmm, nem lesz kicsit nagy a falat?? Nem kellene először ismét a Holdra leszállni?
|
És ha mire odaérnek, már kék vagy zöld lesz? Esetleg sárga:) Amúgy szerintem igazuk van az előttem szólóknak, az USA is és a SZU is csak a saját hasznát, és pozíciójának megerősödését látta a Holdban.
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320" Sony Bravia
|
Egyetértek. Ja és VÖRÖS bolygó..... :D LOL
|
 De ez tényleg így van, minden pénzt az űrkutatásba kellene ölni. Legalábbis az összes pénzt, amit egyébként katonai célokra költenének.
|
Legalább újból fellendül az űrkutatás. Csakis a versenyek idején van fellendülés. ÉS inkább űrverseny legyen mint fegyverkezési verseny. Ebből hosszú távon az emberiség is profitálhat.
Mellesleg nem csoda hogy a Kína és a Ruszkik a VÖRÖS bolygó meghódítását tűzték ki célul. :)
A blogom:
http://profwilliam.wordpress.com
|
"Sokak szerint Kína az űrkutatást nem tudásanyagának gyarapítására, hanem nagyhatalmi pozíciójának erősítéséhez használná fel."
Miért, anno az USA, meg az SZU miért csinálta? Ha egy állam nagyon támogatja a tudományt, akkor az azért van met stratégiai előnyt vár tőle. Az a tény, hogy mellesleg gyarapszik a tudás igen jó meg hasnos, mert nő a presztizs, meg más stratégiai előnyöket hozó felfedezésekre nyílik mód ez álltal. Ez így volt eddig is és ez után is. Örüljünk annak, hogy azért értelmes dolgok is kisülhetnek az egészből. (lsd. pl. cipzár, az is katonai fejlesztésként kezdte)
|
Ember-ember.. Előrelépés lenne már egy ilyen esemény..
|
Miért lenne baj?Csak ne felejtsék el élöben közvetiteni :)
http://nagc.atw.hu Mindenféle adapterek és egyéb kiegészitök
|
És az miért baj? Hajrá, nekem édesmindegy, milyen nemzetiségű ember lép elsőként a Marsra, csak jussunk már el vááááááááz :).
8,4 GHzx 24 magos Cell, NVIDIA-Ati-3dfx-SCEI RSX, 120Tb HDD, 24x BluRay, 512GB XDR, 512 GB GDDR10, OS: MyOS, LCD 1320" Sony Bravia
|
Még ezzel a bábu űrhajóssal sem számoltak el a kínaiak, azt hiszik hogy majd elfelejtik a népek.
¤¤¤¤o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤o,¸¸,o¤o°`°o¤O3>
|
Ha igy folytatják egy kinai ember lesz az elsö a marson...
http://nagc.atw.hu Mindenféle adapterek és egyéb kiegészitök
|
En mindenesetre szurkolok nekik!
|
|