![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Nagyvállalatoktól érkezik a spam jó része
2007. március 29. 11:19, csütörtök
Érdekes kutatást indított a napokban útjára egy amerikai cég, a cél ugyanis ezúttal annak felmérése, hogy az internetes kéretlen levelek milyen arányban érkeznek a jól ismert nagyvállalatoktól. Az első eredmény meglepő.
A Support Intelligence kizárólag a Fortune 1000 listán szereplő vállalatok hálózatait vette közelebbről szemügyre és bár a kiterjedt vizsgálat még most is tart, a februárban felvett adatokat már közzétették. Az abszolút "nyertes" a Best Buy lett, amely több mint 5 ezer kéretlen levelet továbbított hálózatán, igaz egyedül ez a cég mutatkozott hajlandónak az együttműködésre, amikor az adatokat tudomásukra hozták. Közölték, hogy tudnak a problémáról és megköszönték a pontos információt, mivel eddig nem volt tudomásuk a helyzet súlyosságáról. Arról azonban már nem szólt a fáma, hogy mikorra tudják kiküszöbölni a hasonló eseteket. Ennél is érdekesebb, hogy a szintén a listán szereplő HP és Oracle egyáltalán nem fogadta örömmel a kutatást. Előbbi hálózatáról mintegy 100, utóbbiéról pedig mindössze 10 kifogásolható elektronikus levél származott, ám mindkét cég elzárkózott a nyilatkozattételtől és azt sem voltak hajlandók közölni, hogy a kérdéses adatokat továbbították-e a biztonsági részlegnek. A Webroot a napokban hasonló felmérés eredményeit tette közzé. Ebből kiderül, hogy a megvizsgált 600 cég 43 százaléka tapasztalt kisebb-nagyobb kimaradást a különféle kártevők miatt, ám 60 százalékuknak semmilyen terve nincs az ilyen és hasonló problémák kezelésére. Nem túl rózsás a kép tehát az üzleti szegmensben sem, a biztonsági cégek ennek ellenére nem győzik hangsúlyozni a felhasználók felelősségét. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |