Átverés az ADSL sávszélesség emelés!
2007. április 2. 14:27, hétfő
Idén januárban minden eddiginél nagyobb sávszélesség emelést jelentett be a T-Com, illetve később szinte kivétel nélkül a többi szolgáltató is. A rézdrótok minősége és a központtól való távolság viszont úgy tűnik sok szerencsétlen ADSL ügyfélnél a hirtelen öröm után csalódást jelentett. A szolgáltatók nyilvánvalóan tisztában voltak azzal, hogy technikailag lehetetlen mindenhol a reklámokban is szereplő sebesség elérése, de az apróbetűs részre mégsem figyelmeztették ügyfeleiket.

A két elterjedt szélessávú technológia közül korábban az ADSL állt nyerésre, hiszen a kábeltelevíziós szolgáltatók komoly fizikai korlátokba ütköztek a fejlesztések kapcsán. Az egy csillagponton túl sok kábelinternet előfizetőt számláló helyeken gyakran előfordult, hogy a sávszélesség megcsappant ideiglenesen, amennyiben túl sokan túl sokmindent szerettek volna egyszerre letölteni. Ezzel ellentétben a DSL technológia előnye volt, hogy egészen a központig (DSLAM) külön szálakon közlekednek az egyes előfizetők adatai, cserébe viszont komoly jelentősége van az előfizető és a DSLAM közti vonalhossznak.

Hosszútávon, ha a rézdrótosok nem találnak ki valamit, akkor a kábelinternet fog nyerni, hiszen az akár a jelenlegi 10-20 Mbit többszörösét is el tud viselni elméletileg. A DSL pedig a parasztvakításnak is rossz 24 Mbitet is mindössze 900 méteren képes realizálni. A reklámok minden esetben szupergyors internetet ígérnek, ehhez képest számtalan fórumhozzászólás, reklamáció példázza, hogy a kép korántsem ilyen fényes.

Kamu 1 - ÁSZF trükk

Az internetszolgáltatók általában elfelejtik felhívni a figyelmet arra az aprócska tényre, hogy a reklámozott maximális sávszélesség nem gyakorlati maximum, sőt sok esetben még elméleti sem. A biztos pozícióvédéshez viszont már réges rég beillesztettek egy sort az Általános szerződési feltételek közé, ami kimondja, hogy a szolgáltatás minimum sávszélessége mennyi. Az annyi pedig jelenleg egy 8 megabites csomagban 480 kbit, ami közel húszszoros különbség.

A hunyó ez esetben elsősorban a T-Com, hiszen ők szolgáltatják az infrastruktúrát, másodsorban viszont az internetszolgáltató, mert marketing-kommunikációjában ezt elintézi egy "akár" szó beszúrásával. Olvasói tapasztalatok szerint a szerződéskötéskor sem hívják rá fel a figyelmet, így ez innentől kezdve fogyasztóvédelmi kérdés. Ha akarjuk, akkor nevezhetjük a fogyasztó szándékos megtévesztésének. Vajon a mobilszolgáltatók mennyi bírságot kapnának azért, ha azt mondanák, hogy a percdíj akár 16 Ft is lehet, de ha kimész Balatonfűzfőre, akkor a jövő havi számlában 96 Ft szerepel majd?

Klikk ide!

A probléma persze nem újkeletű, hiszen ez a passzus eddig is része volt a szerződésnek, viszont eddig nem érték el a csomagok sebességei a kritikus határokat. A panaszossal pedig egészen addig, amíg a 384-480 kbit minimum érték felett van, nem foglalkoznak. Akkor sem ha az 482, akkor sem ha 8192 helyett mondjuk 5200. A hentesnél is lenne nagy meglepődés, ha kérne valaki "úgy 20 deka sonkát" és három dekát kapna helyette. Egyszerűen ekkora differencia nem tolerálható.

Egy újabb probléma, hogy a varázslatosan jó vállalatok közti kommunikáció miatt az internetszolgáltató nem tudja, hogy az adott ügyfél mekkora távolságra van kábelméterben a DSLAM-tól, még akkor sem ha adott esetben mindkét cég neve T betűvel kezdődik és rózsaszín a logója. A tehetetlen ügyfélnek nem marad más választása, mint önálló kutatómunkába kezdeni és megsaccolni a távolságot. Ehhez a művelethez szerkesztőségünk a lentebb látható, mostanság méltán népszerűvé vált képet, illetve a Magyar Telekom oldaláról lehalászott DSLAM listát és egy útvonaltervezőt ajánl.

Klikk ide!

Klikk ide! Sűrűn lakott területen ez a probléma ritkábban fordul elő elméletileg, de lehetséges, hogy össze-vissza vannak bekötve az ügyfelek a DSLAM-okba és annak ellenére, hogy egy másikhoz közelebb lenne, mégis egy 5 kilométerre lévőbe húzták be anno a rézdrótját. Egy egyszerű példával élve Eger városát szemeltem ki, ahol a három DSLAM közül az egyik a Fellner Jakab utcában van (Líceum épülete mögött, belváros), viszont ettől délre a lista szerint nincs másik. Feltételezzük, hogy a rézdrótok a gyalog tervezett útvonallal vannak a legnagyobb összhangban, így kiderül, hogy a Pacsirta út 20-tól távolabb már felejtős a maximum sávszélesség, hiszen az 900 méter, akik a Pozsonyi úton túl laknak, azok pedig a 8 megabitről is lemondhatnak, mert már elméletileg sem teljesíthető.

Kamu 2 - Hátha nem veszi észre

Sok esetben viszont a gyakorlatilag elérhető sávszélesség is soknak bizonyul. A magas sávszélességek adott esetben határokat súrolnak és sok hibajelentést, riasztást okoznak a központban, amit előbb-utóbb valószínűleg megunnak a mérnökök és szépen leveszik a sávszélességet egy alacsonyabb értékre. Sokan jártak így már az előző emelésekkor is, de több blog és fórumozó jelezte, hogy így járt. Az emeléskor kapott 6-8 megabit szép lassan visszacsúszott 2-3 Mbitre.

A trükk abban van, hogy a felhasználóknak csak egy része képes észlelni a 3 és a 6 megabit közti különbséget, a többiek életük végéig eléldegélnek úgy, hogy azt hiszik azt kapják a pénzükért, amit kértek. Egy rutinos netes mindenképpen használ valamilyen programot adatforgalom mérésre. Személy szerint a Dumeter nevű apróságot ajánlom, ami nagyon jól konfigurálható és észrevétlenül elbújik ha kell. Letöltések közben azonnal gyanút foghatunk, ha mondjuk 900 Kbyte/sec helyett csak 200-zal jönnek a letöltések, illetve nagyon jó eszköz arra is, hogy hamar észleljük ha zombiklienssé változott a gépünk egy kémprogram révén. (Ha nem fut tudtunkkal semmilyen le/feltöltés és mégis folyamatos adatforgalom van, akkor szinte biztos.)

Klikk ide!

Aki pedig igazán biztos akar lenni a dolgában, az időnként futtasson le egy mérést mondjuk az egyik legmegbízhatóbb szélessáv mérőn, a Speedtest.net oldalán. Itt egy 10 Mbites elérésnek körülbelül olyan módon kell majd kinéznie, mint a mellékelt képen látszik. A mérés előtt győződjünk meg arról, hogy semmi nem használja az elérést, se bittorrent, se windows frissítés, sem webrádió.

A szolgáltatók érthető okokból ezeket a méréseket mégsem fogadják el, viszont a T-com üzemeltet egy hivatalos mérőt, ami az ügyfélmodem és a DSLAM közti sebességet méri. Ennek használatához bontani kell a vonalat, igen macerás. Akinek a fenti tesztek viszont alulmúlták a várakozásokat, érdemes ezen is túlesni és utána asztalt borogatni a szolgáltatónál. Minden kedves olvasónak javasoljuk, hogy IT laikus ismerőseiknél is ellenőrizzék le az értékeket. Egy kedves kollégám hivatalos mérése a 8 Mbites előfizetése mellé a következőképp néz ki:

Klikk ide!

A szolgáltató ilyen esetben első körben elhajtja az embert, mivel a minimum garantált érték megvan, viszont némi fenyegetőzés után kénytelenek belátni, hogy az adott címen technikailag sem létesíthető az előfizetett csomag. Ha szerencsénk van, lesznek oly kedvesek, és a hűségszerződés ellenére felbontják a szerződést vagy áthelyezik az ügyfelet egy kisebb (teljesíthető) és egyben olcsóbb csomagba. Ha a korrektség nem erőssége az internetszolgáltatóknak, akkor a felhasználó kell hogy ravaszabbá váljon. Sok sikert!
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Fezo  
2007. máj. 03. 13:01 | válasz | #187
Hello mastadoc

Megnéztem sőt hozzá is szóltam de sajnos vagy hál isten azt kell hogy lássam hogy többségben vannak azok akik elégedettek ami annyit tesz hogy továbbra is magasról le leszünk szarva a T-Com részéről !

Nagyon kíváncsi vagyok hogy hogyan alakul majd a szavazás mert eddig nagyon úgy néz ki hogy mi vagyunk a kisebbség (ami valahol jó hír is) de én akkor lennék boldog hogy ha eljutnánk odáig hogy én is arra szavazhatnák hogy elégedett vagyok . . . .
2007. máj. 01. 22:00 | válasz | #186
Szia! Az gáz.
Megy a vitassukmeg.hu-n a kérdés. Elég érdekes a szavazás állása. Ajánlom mindenkinek a fórumot!
Fezo  
2007. ápr. 26. 20:02 | válasz | #185
Hello és köszönöm az infót

De valami nem klappol mert nem jön be semmi csak annyit ír ki az IE és a FF-is hogy időtúllépés miatt a kapcsolat megszakadt de nem jön be semmi
2007. ápr. 26. 18:55 | válasz | #184
Nos a böngésződbe pötyögd be ezt->192.168.2.1 Ha SMC routert használsz akkor a jelszó smcadmin. Nem akarlak elszomorítani, de a router a logjában kb 2 perc eseményeit menti el automatikusan (vagy több attól függ, h mennyi minden történt veled) szal firefox 1 ablak router másikban netezel és néha rápislant a logra és szomorú :(
Fezo  
2007. ápr. 26. 08:40 | válasz | #183
Ok ez ideág rendben van de hol van maga ez a routeros rész ? Valahol a vezérlőpult felé ?
Mert nekem kb. 2 éve egy szaki beüzemelte a routert és azóta már vagy 30x telepítettem újra a gépet .

Én naív azt hittem hogy csak fogom összedugdosom a modemet a routerral aztán lehet osztogatni ide oda
(a franc se gondolta hogy azt még konfigurálni is kell)

na szóval ha megsúgnád hogy pontosan mit és hol akkor azt megköszönném mert akkor utána már küldöm is be a log-ot a szolgáltatómnak hogy küldjék tovább a T-kamu nak :D
2007. ápr. 25. 23:05 | válasz | #182
Szeva! Ez a reklám nagyon ül!

A routerben az advanced setup/status lap leagalján a network log címszó alatt sok hasznos info!
Fezo  
2007. ápr. 24. 21:52 | válasz | #181
Fezo  
2007. ápr. 24. 21:01 | válasz | #180
Hello

Van routerem de gőzöm sincs hogy hogyan lehet „ott” vagy „miben” megnézni amit mondtál , de érdekelne a dolog mert mint további „bizonyíték” a T-com felé még jól jöhet

Jó 5letnek tartom a mini designes weboldalt !!!! sőt akár saját fórumot is csinálhatunk rá ahol aztán mindenki a saját stílusa és kedve szerint elmondhatja a véleményét a T-comról mindenféle moderálás nélkül

Egyértelműen nézni fogom a vitassukmeg.hu oldalon is a fejleményeket
2007. ápr. 24. 20:23 | válasz | #179
Ja a vitassukmeg.hu-n csak jövő héttől lesz fönt a kérdés!
2007. ápr. 24. 20:16 | válasz | #178
Fezo!

Próbáltad már routerrel is? Nekem be van kötve egy és nagyon hasznos! Mostanság (az emelés után kb 1 hónap) minden nap megnézem a logot ééééésssss nagyon elszomorít! A rekord 30 perc alatt 27 recconect ami ugye majdnem 1 perces átlag, de figyelembe véve a connectálás "elhanyagolható" idejét még akkor is kiábrándító!

Most nem akarok japánnal, vagy hollandiával példálózni, elég ha elolvassa mindenki az észtországról szóló cikket itt!
Ja és ez politikai, vallási és etnikai hovatartozásra tekintet nélkül!

A vitassukmeg.hu-n ha minden igaz meg fog jelenni a kérdés, miszerint elégedettek vagyunk-e az internetszolgáltatással. Lehet kommentezni is szavazni (én a nemre fogok :D) hátha lesz belőle vmi.

A másik, Fezo ha gondolog összedobhatunk valami minimáldizájnos ottlapot a dolgoknak. Én is tudok adni router logot, emilt, csekk fénymásolátát és egyebeket. A mindizájn meg azért jó szerintem mert akkor a reteklájnos hozzáféréssel is meg lehet nézni 1-2 nap alatt :D
Fezo  
2007. ápr. 24. 18:48 | válasz | #177
Hello mastadoc

Hát nem is kommentezném a veled történteket mert most már olyan szinten tele van a tököm a T-comal hogy az leírhatatlan !

Már abba is beletörődtem hogy az emelés után a gyárilag 2Mbites kapcsolatom hol 6Mbiten hol pedig 1.5Mbiten ketyeg de a legrosszabb az az hogy az előző itteni üzenetem óta nem hogy csak le és fel ugrál a sávszélességem hanem a nap 24 órájából kb 2 órát tudom használni ugyanis újabban egyszerűen az adsl modem nem hajlandó felcsatlakozni a hálózatra vagy ha nagy nehezen sikerül akkor is max 1 órán keresztül élvezhetem mert egyszerűen megszakad és újra próbál csatlakozni.

És hiába küldözgetek levelet a t-comnak a szolgáltatómon keresztül ők folyton csak azt mondják hogy nincs semmi probléma .

Holott az egész gépet újra telepítettem vettem a gépbe egy új háló kártyát is (gondoltam hátha azzal van valami gond) kölcsön kértem 2 haveromtól is 2 különböző adsl modemet és mind kettővel ugyan úgy problémák voltak még az új hálókártya ellenére is. És náluk meg egyébként tökéletesen működött az én modemem !!!!!

Tehát egyértelműen nem nálam van a probléma hanem bizony az ő vonalukon vagy központjukba vagy mit tudom én hogy hol.

Szét robban már az agyam hogy nem tudok mit csinálni ! egyébként most már közel 3 órányi T-com ügyfélszolgálatos telefonbeszélgetésem van amiben már egyre jobban kimutatja a t-com a stílusát , a legutolsó beszélgetésemkor egy öreg faszi már jószerivel megfenyegetett hogy kiküld majd akkor ő szakembereket és majd bemérek nekem hogy nincsen SEMMI probléma a hálózatommal és akkor majd jó sokat kell nekik fizetni a kiszállásért ! Én meg mondtam neki hogy rendben akkor küldje ki a kollegákat . azóta sem hívtak időpont egyeztetésre. Persze lehet hogy csak azért mert szokásomhoz hívem mielőtt befejeztem a telefonbeszélgetést elmondtam a habzó szájú ügyfélszolgálatos öreg embernek csak hogy tudassam vele is hogy én is felvettem a beszélgetést na akkor néma csend lett és mielőtt megszólalt volna elköszöntem és leraktam a telefont.

Nagyon bízom benne hogy olvassa ezeket a sorokat valami T-Comos főnök is és kicsit körbenéz a saját háza táján.

Egyébként már tényleg gondolkodok azon hogy felrakom mind a telefonbeszélgetések és más egyéb írásos „dokumentumokat” bele értve a nekem küldött T-com-os emileket is a netre és már csak azért sem fogom megvágni és benne hagyok mindent még azokat a részeket is ahol bemutatkoznak az emberek mert baromira elegem van már ebből a hercehurcából .

Ha hét életem lenne akkor most biztos feláldoznák egyet emiatt mert simán felkötném magam az erkélyre és a nyakamba akasztanák egy táblát hogy mi miatt is lógok itt fent amiben szépen le lenne írva minden a T-commal kapcsolatban de az akció előtt persze felhívnám az összes tv és újság szerkesztőséget hogy jöjjenek el jó sokan a „demonstrációra” :D :D :D :D :D :D hogy végre nyilvánosságot kapjon az egész dolog.

Egyébként érdekesnek tartom nagyon hogy még egyetlen egy nem internetes médiában sem hallottam azt hogy bizony nem minden fenékig tejfel a T-com háza táján !

Komolyan mondom hogy pezsgőt bontanák örömömben !

Van egy olyan érzésem hogy össze is szedem az összes ilyen írásos és hang anyagot és neki állok és össze rakom és stílusosan felrakom majd pl.: a videobomb oldalára és akkor a többiről még nem is beszéltem


Nagy szeretettel üdvözlöm a T-com vezetőségét !!!!

Ui.: ja igen mire ezt a bejegyzést el tudtam küldeni kb.: eltelt vagy egy óra mire újra lett netem mert miközben megírtam ismét elkopott
2007. ápr. 19. 20:05 | válasz | #176
Szia!

Bár én befoghatom a pofámat, hisz a 8megás DSL-em legjobb eredménye 6641/290 kb/s (átlagom 5597/263 kb/s) ami nagyon jónak mondható, de azért szívesen csatlakoznék a lófaszaTszar seggébe akcióhoz. Ugyanis most kaptam 1 aprócska csekket 32400Ft-ról gyönyörű TVnet-es borítékban. Amit ugye be kéne, h fizessek. DE NEM fogom.
A lényeg: leszerződtem az Investnettel 2005 novembere körül 2Mb-es kapcsolatra éves fizetési ráta mellett (ez azért volt jó, mert kb 100eFt-ot spóroltam így akciósan:D). Semmi gondom nem volt a nettel amíg meg nem jött az emelés, ami nálam tényleg emelés is volt, de a stabilitását elvesztette a net. Mivel lejárt az Investnetes szerződésem, én naiv úgy gondoltam, kihasználva az akciókat, kötök a TVnettel egy új 4Mb-es szerződést, mert olcsó meg egyebek. DE felhívták a figyelmemet, h az csak az új belépőknek szól, és én csak akkor leszek új ha 3 hónapig szüneteltetem a netet. Ami ugye nem jó, de a szolgáltatóváltás? -kérdeztem naivan. Erre ők: Jah, bocsi, de nem minősülök annak, mert az Investnet (ezáltal én is) a TVnettel állt kapcsolatban. Upsz!
Aztán még azt is hozzátették, h ha most 8 van akkor ők is 8 adnak ha tetszik ha nem. Visszafelé módosítani csak akkor ha 3 hónapig nincs net a vonalon.
Nekem viszont kell a net, de nem kell 8Mb 10800-ért, mert elég a 4Mb 7000-ért, ami mellesleg sima rablás, de az árakba tényleg nem tudunk beleszólni.
Ezért úgy gondolom, hogy ha mindenképpen 3 hónapig net nélkül kell tengődnöm, akkor már legyen is értelme. És ha még néhány ember visszamondja ezt a dolgot és a média is ráharap...
Fezo  
2007. ápr. 13. 17:12 | válasz | #175
Mondhatnám most én is hogy APA KEZDŐDIK ugyanis a mai nap reggel ismét lassúnak tünt a net és csináltam egy tesztet most éppen 3Mbitre esett vissza az eddigi Nagy nehezen kiharcolt 6Mbites kapcsolatom.

De már rutinból beküldtem a teszt eredményét az Internet szolgáltatómnak hogy továbbítsák a T-com felé

Hát kíváncsian várom a fejleményeket hogy mivel rukkolnak elő ismét de ez már nevetséges hogy egyszer 6Mbites aztán 1.5Mbites aztán megint 6Mbit és most meg 3Mbit mindez kb. 1 hónap alatt

Majd beszámolok a fejleményekről habár gondolom a hétvégére való tekintettel nem fognak foglalkozni az én kis problémámmal habár elvileg a T-com 72 órán belül KÖTELES utána járni a hibabejelentéseknek (ezt még az ügyfélszolgálaton mondták nekem)

Majd meglátjuk mi lesz
Fezo  
2007. ápr. 12. 19:45 | válasz | #174
Hello ntex

Hát szerintem próbáld te is azt az utat végig járni amit én. Más megoldást nem tudok én sem .

(persze csak azután hogy már próbálkoztál az Internet szolgáltatódnál is !!! ez csak azért fontos mert minden egyes hiba bejelentés megjelenik az ügyfélszolgálatos adatbázisban amit ők rögtön látnak és így már legalább látják azt hogy te próbálkoztál a szolgáltatón keresztül is) Habár ez is érdekes mert az én szolgáltatóm összesen három hiba bejelentést küldött nekik mi (az adsl tesztes kóddal együtt) amire ők mindig válaszoltak is a szolgáltatóm mindig továbbította nekem a T-com válasz levelét is mindezek ellenére érdekes módon az ügyfélszolgálatos adatbázisban csak egyetlen egy hiba bejelentés volt még pedig az első és a másik kettős sehol.

Érdekes. . . . .

Próbáld hívogatni a T-com ügyfélszolgálatot és semmiféleképpen ne hagyd hogy azzal a dumával lerázzanak hogy „forduljon a panaszával az Internet szolgáltatójához” hanem mond meg az ügyfélszolgálatosnak hogy ez mind szép és jó de akkor kapcsoljon valakit aki tud neked segíteni mert te nem hagyod annyiban :) kíváncsi leszek hogy összesen hány ügyfélszolgálatossal kell neked is beszélned (én 7 emberrel beszéltem összesen 48percet ) és ha meg tudod oldani akkor vedd fel te is a beszélgetést (hátha jól jön az még valamikor) ugyanis ahány ügyfélszolgálatossal beszélni fogsz szinte 100% hogy mást fog mondani persze azon kívül hogy „forduljon a panaszával az Internet szolgáltatójához” ezt mindegyik mondja :)


Igazából szerintem csak akkor kapna észbe a T-com ha (kicsit bizarr ötlet) hogy ha egy megbeszélt napon az összes ilyen panaszos emberke mint mi (biztos hogy több ezren lehetünk) egyszerűen azon ez egy napon felmondanák mind az Internet szolgáltatást mint a telefon szolgáltatást amin jön a cucc.

Tudom nagyon jól hogy ez nem megvalósítható mert sokaknak nem csak azért van Internet szolgáltatásuk mert jó ha van hanem dolgoznak is vele így szükségük van rá a másik meg az hogy ez akár pénzbe is kerülhet azoknak akiknek még nem járt le a hűségszerződésük de érdemes eljátszani a gondolattal hogy vajon lenne e vízhangja ha egyszerre nagyon sokan mondanák fel országszerte a szerződésüket a T-comnál . A Média biztosan harapna egy ilyen „petició” jellegű dologra és valószínűleg a média vízhangja miatt muszáj lenne a T-comnak is valami cifrát válaszolnia .

Én személy szerint kibírnám pár hétig Internet nélkül :) illetve ezért vannak az Internet kávézok és a munkahelyi gépek és azok a barátok akik nem csatlakoznak ehez az élő „peticióhoz”

Még mielőtt azt mondják hogy felbujtó vagyok :) elmondom hogy ez csak tényleg játék volt a gondolatokkal :)

De érdemes elgondolkozni rajta . . . . . . .
shabba  
2007. ápr. 12. 18:30 | válasz | #173
Nézz inkáb országos átlagot, nem igazán a kiugró szélsőértékek jellemeznek egy országot.

japán 9113 kbps
holland 4572 kbps
magyar 3517 kbps
2007. ápr. 12. 17:00 | válasz | #172
Vagy ne is menjünk olyan messzire, menjünk csak a kedvenc országomig, Hollandiáig: Hollandia

Mindenütt jó, de legjobb otthon? Azt hiszem, ez a mondás most nem teljesen igaz. :D
2007. ápr. 12. 16:57 | válasz | #171
Akkor hasonlítsuk össze Magyarországot, mondjuk Japánnal :)

Japán

Magyarország
ntex  
2007. ápr. 12. 12:02 | válasz | #170
Ez nagyon durva... de mit tudnék én csinálni ? ja írtad hogy új előfizetőknek odaadják a sávszélt. Ahhoz képest én 6 napja kapom a netet tőlük de már azóta is szarakodik...
ntex  
2007. ápr. 12. 11:51 | válasz | #169
Hát jah...
Tegnap délután óta nem volt netem, erre most hogy ma délelőtt újra lett de még milyen lett !!! 512/192 -es (ADSL_MAXIMUM csomagból ami elvileg 8Mbit max.) :D

Ebből akkora gondja lesz a T-Com nak mint a ház !!!
Monkis  
2007. ápr. 12. 00:02 | válasz | #168
Sziasztok !

Nálam is ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy nálam 2mbit-es állításuk szerint a hálozat (én 3 mbit-ről emelkedtem). A másik bajom meg az, hogy néha "csúcsidőben" meg leesik 400 kbitesre, meg sokszor megszakad. kb 2 hete tart :)
Fezo  
2007. ápr. 11. 07:02 | válasz | #167
Sziasztok

Hát nekem is meggyűlt a bajom a T-Com-al szintén az utolsó növelés után jöttek a gondok.

Az egész úgy történt hogy nálam elég hamar megvolt az emelés (alapból egyébként egy 2Mbites kapcsolatom volt) amire az Internet szolgáltatóm azt írta hogy akár 8Mbites is lehet (ha a hálózat bla bla bla megfelelő ) na meg is történt az emelés és ugyan 8Mbites nem lett hanem csak 5.5-6Mbit de én ennek is örültem mint majom a farkának DE mindösszesen csak kb 2 hétig örülhettem ugyanis egyik reggel azt veszem észre hogy egy nyamvadt egyszerű weboldal is csak döcögve jön le (pl.: origo) gondoltam biztos valami karbantartás van a szolgáltatómnál ezért felmentem a weboldalukra és megnéztem de semmi sem volt kiírva így aztán fogtam és csináltam egy sebességtesztet (pont az említett oldalon Speedtest.net) és mi lett az eredmény ??? 1.3Mbit !!!!!! azt hittem hogy hülyét kapok hisz ez kevesebb mint amire alapból elő fizettem. !

No de sebaj gondoltam betelefonálok a szolgáltatómnak hogy valami gubanc van a hálózattal és hogy nézzenek utána, mondták hogy semmi gond , van a T-com oldalán egy sebesség teszt ami minden mérés után ad egy kódsort amivel aztán reklamálni lehet a T-Com felé (mert nem úgy van ám hogy csak elküldjük a T-comnak a mérés kódját hogy nézzenek már rá ,nem bizony ! a szolgáltatónak kell beküldeni és ő nekik kell továbbítani a T-com felé mert csak és kizárólag így hivatalos a dolog .

De úgy voltam vele hogy nekem most teljesen mindegy hogy kinek küldöm el lényeg hogy helyre álljanak a dolgok. Szóval elküldtem a szolgáltatómnak a kódot egy rövid hibaleírással . eltelt 3 nap és jött a válasz a szolgáltatómtól (amiben csatolták a T-com válaszát is) hogy nincsen semmi baj az én Internet hozzá férésemnek vagyis minden olyan mind régen na akkor megint telefon a szolgáltatónak hogy most mi a helyzet mit tudok tenni ismét csak azt tudták mondani hogy még egy teszt újra levél stb és mit ad isten ismét az a válasz érkezet hogy nincsen semmi probléma mert annyira képes a hálózat mint amennyivel most jön . Na egy csöppet ideges lettem mert én naiv ember úgy gondoltam hogy ha már egyszer ment 6mbit körül akkor utána nincs olyan hogy most meg mégsem.

Mivel a szolgáltatóm sem tudott már többet tenni mert ők is hiába küldözgettek levelet a T-comnak egyszerűen nagy ívben sza*tak mindenre és csak annyit tudtak fel ajánlani hogy akkor az előfizetésem összegét lecsökkentik az 1Mbites árára na de kérdem én a mai világban már mire elég egy 1Mbites kapcsolat.

Na mindegy itt elszakadt a cérna és ugyan már próbálkoztam a T-com ügyfélszolgálatán érdeklődni hogy mit lehetne tenni de azt mondták hogy SEMMIT vagyis a szolgáltatómnak írjak .

Na de most ismét elkezdtem telefonálgatni felhívtam ismét az ügyfélszolgálatot és még előre elmondom hogy összesen 7 alkalommal kapcsoltak más munkatárshoz akinek szintén újra el kellet mondanom a problémámat és mindez 48percig tartott

A lényeg az hogy végeredményben az összes ügyfélszolgálatos és technikus ember akikhez kapcsolgattak mind mást és mást mondtak (hozzáteszem a t-com-os ügyfélszolgálatosak mindvégig tök normális beszéltek velem) de az utolsó kapcsolásnál betelt a pohár ugyanis ismét mondta a ügyfélszolgálatos hölgy hogy akkor most kapcsolja nekem a kollegát aki talán tud segíteni nekem na mondom végre a 6 ember után talán a bűvös hetes tudni fog segíteni és előre megkértem hogy mondja el neki hogy mi a problémám hogy nekem ne keljen még egyszer elmondani meg különben is rögzítik a beszélgetést tehát hallgassák meg :) (erre a későbbiekben még vissza térünk) na el telik ismét két perc miközben azt az idegesítő zenét kellet hallgatnom és végre felveszi a kollega bemutatkozunk szépen egymásnak és mondom neki hogy ugye a akkor az előző hölgy elmondta hogy mi a problémám, erre ő azt feleli hogy természetesen elmondta (na itt végre megnyugodtam …. Majdnem) erre megszólal a kollega hogy akkor milyen dátummal szeretné felmondani a telefonszolgáltatását ! Mondom neki tessék ??? kérdezem tőle hogy ugye most csak viccel velem ??? erre ő azt mondja hogy a kollega nő neki azt mondta hogy szeretném jogilag felmondani a T-Comos előfizetést . Hát itt már egy csöppet úgy éreztem hogy felkelek a telefon mellől és besétálok személyesen az első T-com os ügyfélszolgálatra és egyszerűen rájuk gyújtom az épületet hátha akkor hajlandóak érdemben is foglalkozni a problémámmal.

Na az utolsó ügyfélszolgálatos kollegával már nem bírtam teljesen normális hangon beszélni és megkérdeztem hogy miért csinálják ezt velem és megmondtam nekik azt is hogy én többet nem fogok telefonálni meg üzengetni se a szolgáltatónak se senkinek egyszerűen javítsák ki a hibát . Elmondtam neki azt is hogy baromi gusztustalan dolog hogy egy 8Mbites kapcsolatra összesen csak 0.5Mbitet garantálnak az Internet szolgáltatók felé és hogy gusztustalannak tartom azt is hogy a régi előfizetőktől veszik el a sávszélességet az új előfizetők javára hogy kitudják szolgálni őket erre persze mondta hogy ez nem így van én meg visszakérdeztem hát akkor hogy van ? Mondom szerencsétlen Internet szolgáltatóm nem tehet semmiről hisz ők csak eladják a szolgáltatást de minden más technikai háttér a T-com tulajdona így nekik is kell biztosítani a megfelelő technika hátteret.
Még azt is mondtam neki (és most jön az a rész amikor mondtam hogy a hangfelvételre visszatérünk) ugyan is én is felvettem a teljes 48perces beszélgetést és mivel mind a 7 ember teljesen mást mondott így mondtam neki hogy ezt a felvételt is elfogom küldeni a panaszommal együtt a hírközlési főfelügyelethez és slussz passz aztán oldják meg. Na itt nagy csend lett a telefonban aztán akart még valamit mondani az emberke de már elegem volt a beszélgetésből és leraktam a telefont.

Ezen beszélgetés után felhívtam az Internet szolgáltatómat (csupán azért mert már az összes alkalmazott kivűlről tudta a nevemet mert annyit telefonáltam és leveleztem velük) és mondták hogy hívjam fel őket hogy mit sikerült intéznem mert ugyan is nem csak ő rájuk hanem az összes más szolgáltatóval így bánik a T-com

Nem elmesélem nekik hogy mit történt és azt is hogy felvettem az egész beszélgetést és megkértek hogy küldjem el nekik a beszélgetést és meg hallgatják (persze mint MAGÁSZEMÉLYEK) és képzeljétek el hogy kiderült hogy nekem olyan belső infókat elmondtak az ügyfélszolgálaton amit elvileg nem is lett volna szabad elmondaniuk nekem viszont ez fel sem tűnt nekem csak mikor vissza hallgattam a felvételt .

Mivel a kezemben volt egy olyan hangfelvétel amivel gondoltam már kezdhetek valamit hogy foglalkozzanak az ügyemmel gondoltam majd másnap keresek egy valami vita fórumot vagy valamit ahol hasonló témákat tárgyalnak és megosztom mindenkivel a hangfelvételt és vállalom a velejáró felelőséget is (habár ha ők felvehetik a beszélgetést akkor én is) a személyiségi jogokat akkor én sem sértem mit ahogy ők sem. Aznap este még azért fogtam és ott ahol bemutatkoznak az ügyfélszolgálatosok ott ki sípoltam a neveket csak a sajátomat hagytam meg. Már fel is töltöttem a saját weboldalamra MP3 formátumban hogy majd másnap csak be keljen illeszteni valamilyen fórumra.

DE CSODA TÖRTÉNT !!!!

Másnap reggel az első dolgom az volt hogy rögtön csináltam egy tesztet és mit ad isten ? ismét 6Mbites lett a kapcsolatom !!! Úgy látszik még is csak vannak csodák ! Vagy csak hatásos volt az utolsó beszélgetésem a T-Com ügyfélszolgálattal .

Egyébként annyit még megjegyzek ami a most leírtakból nem derült ki mégpedig azt hogy az első hiba bejelentésem és a helyre állás között összes kb 3 hét telt el !

Ezért mindenkinek csak azt tudom javasolni aki hasonló cipőben ár hogy ne hagyja magát ! Habár nekem is volt olyan pillanatom amikor azt mondtam magamban hogy már megpróbáltam minden lehetséges legális módon elintézni és hogy ebben a hatalmas nagy demokráciában már nem tudok mit tenni és bele kell hogy törődjek.

Sajnos köztudott hogy a T-com egyeduralomban van kis hazánkban ezért úgy is gondolja hogy bármit megtehet mert úgy sem tud a földi halandó jelen esetben ELŐFIZETŐ semmit sem tenni.

Hányinger az egész hogy így kell egy ügyet elintézni a T-comnál !!!

Remélem nem sokára akad valami normális vetélytársa is a T-comnak mert abban a pillanatban felmondom ennél az undorító cégnél a szerződésemet. És nagyon remélem hogy sok követőm lesz aki szintén így fog tenni.


Hát röviden ennyi lett volna az én kis sztorim .

Üdv mindenkinek

Fezo

Míg vártam a 24órás regisztrációs aktiválásom ide, közben olvastam hogy valaki írta hogy a szomszéd lépcsőházban simán ment egy másik embernek a 8Mbit na akkor most figyeljetek ! A szomszédom most fizetett elő kb 1 hónapja adsl szolgáltatásra és ő neki érdekes módon alapból 8Mbit-es lett az adsl szolgáltatása, pedig össz vissz egy kerités választ el minket és ugyan azon az oszlopon, jön neki is T-comos vezetéken az Internet és nekem is arra hivatkoztak először hogy a technika háttér nem engedi hogy 8Mbites legyen a netem !!! vicces népség az biztos sőt a t-comos elosztó doboz is pont az utcánk végén van ! tehát elviekben ő még egy házzal messzebb van mint én ! (az hogy az elosztó pontosan melyik telefonközpontba fut be azt nem tudom de nem is érdekes ezek tudatában) és ő a mai napig vígan kergeti 8Mbiten az adslt míg én továbbra is csak 6Mbiten

Tehát egyértelmű hogy a T-com az új előfizetőknek előteremti a megfelelő sávszélességet ha már egyszer úgy reklámozza hogy „VILLÁMGYORS Internet az ön otthonában” hogy még több előfizetőt szerezzen a régiektől meg szépen lecsipegetik mégpedig azért hogy az új előfizetőket ki tudják szolgálni . És bizony van aki észre sem veszi ha 1-3Mbitel kevesebbel ketyeg az internete mert nem használja olyanra ahol ez kiütközne de sokan vagyunk olyanok akik észre veszik azokat meg elhajtják a pi*sába .

Éljen a T-com
ntex  
2007. ápr. 11. 01:12 | válasz | #166
Hát nekem szó nélkül odaadták a 8MBit-et, semmit nem említettek hogy technikai korlátokba ütközhet vagy valami, egy árva szóval sem...
ntex  
2007. ápr. 11. 01:06 | válasz | #165
Nekem 8 Mbit-ből 2 Mbit-et (T-Online) !!! tudnak teljesíteni, pedig a 2 lépcsőházzal arréb lakó ismerősöm gond nélkül kapja 8-ból az 5-6 MBit-et.

No Comment...

Aegis  
2007. ápr. 07. 09:13 | válasz | #164
nekem a sávszélességemelés lezárulása után maradt 1 megabites a netem egy hónapon keresztül, de egy idő után meguntam, egyik este írtam nekik egy e-mailt, másnap estére már 4 mbites net fogadott odahaza. És meg is lepődtem, mert sose szoktak ilyen gyorsan reagálni
Arial6  
2007. ápr. 05. 14:53 | válasz | #163
torjoz:
Ha már itt tartunk, én is mondanék egy példát. Azoknak szól, akik azon rinyálnak hogy a 2 megás csomagjuk 4 megán megy, de ugyanannyit fizetnek, mint aki eleve 4 megásat vett => Veszel egy közép-kategóriás autót részletre. Két hétre rá, az összes autó árát egy kategóriával lejjebb veszik (így hát ugye a részletek is csökkennek). Jogosan reklamálnál hogy bezzeg te többet fizetsz ugyanazért? NEM. Te szerződést kötöttél egy előfizetésre x összegért. Az hogy ennek sebességét növeli (díjmódosítás nélkül) a szolgáltató, az egy plusz dolog. Jó persze a piaci verseny, meg blabla. Ez tény, és senki sem tagadja hogy nem mindenhol lehet 4x-es sebességnövekedést produkálni.
És a sok nagyokos, aki fogyasztóvédelemért kiált: nézz meg bármilyen reklámot. 99%-ukban van apró betűs rész/csillag/stb, amiből kiderül hogy "de csak akkor és hogyha". A gumis ha nem mondja előtte hogy lehet hogy csak 2-t tud adni, az gáz. De a T-Com eleve úgy mondta hogy ez nem garantált emelés. Csak mindenki szereti azt meghallani a dolgokból, ami neki tetszik. Nem mondom, hogy engem nem zavarna a dolog ha velem történne (spec 1 megás csomagom volt, most 3800-on megy stabilan), illetve ne gondolja senki hogy a T-Com-ot akarom védeni tűzön-vízen keresztül, de amit Ti műveltek, az siralom.
bur  
2007. ápr. 04. 13:18 | válasz | #162
Tényleg átverés!
Nálam T-com teszt és a Modem teszt is 5MB-ot mond, de a TVnet szerit a T-com aszongya csak 2MB-et bír el a vonal. Mivel ez a szerződés szerinti min. érték felett van így a T-com nem foglalkozik a problémával a TVnet meg nem áll ki értem.
Hányok a UPC-től, de nem lesz más lehetőségem, 6 év ADSL után váltok kábelre.
Bárcsak lenne már a WiMax.
csibra  
2007. ápr. 04. 12:26 | válasz | #161
Olvasd el mit írt: Pályázati anyagot küldött, 500 megát. Én is szoktam CVS-el szinkronizálni, de pályázati anyagot tuti nem küldenék e-mailen, mert egyrészt nincs semmi visszaigazolás róla, másrészt sérülékeny, harmadrészt egy rendes e-mail szerver nem is fogad el ekkora levelet. Továbbra is azt mondom, CD-re kiír, postán ajánlottan (akár tértivevénnyel) felad. Főleg ha ilyen a cég, hogy technikai problémák miatt kirúgják.
A PSD meg tömöríthető, most próbáltam egy 33 megás file-t, lett belőle 22. Ha psd-ben küldöd/szinkronizálod pazarolsz, még akkor is, ha látszólag korlátlan sávszélesség áll a rendelkezésedre.
2007. ápr. 04. 09:26 | válasz | #160
Oktasd ki, biztosan tisztában vagy a netes munkavégzéssel. Én pl 2-3G anyagokat szikronizálok projectenként, napi szinten. Igaz nem emailben hanem CVS/SVN rendszerekkel, de az adatforgalom kb ugyanakkora. A lényeg hogy első letöltés/feltöltés 2-3G, utána persze kevesebb, csak pár M alkalmanként. Szóval 500M upload egyátalán nem számít kiemelkedőnek olyankor, ha egy munka több helyen folyik (pl több cég dolgozik rajta). És nem hiszem hogy azért mert egy 20M psd-ben megváltoztatott valaki egy színátmenetet majd Debrecenből CDn fogja elküldeni Bp-re az anyagot. Nem a középkorban élünk.
2007. ápr. 04. 00:22 | válasz | #159
Éljen a T-OFFline:D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 03. 22:10 | galéria | válasz | #158
Ja tényleg, elfelejtettem, így sem lehet. Szal a lényeg, hogy magyarország legnagyobb részén az adsl és a trékom összetartozó dolog, tehát majdnem fullos monopólium van adsl piacon, még akkor is ha bizonyos lépésekkel ezt leplezni próbálják.

Én is úgy örülök hogy olyan sok választásom van: adsl tcom alapon, és t-onine kábelnet, tkábel-> megintcsak tcom alapon... ezen kívül wireless, aminek vannak hátrányai szép számmal, és más semmi. Bár én még jobb helyzetben vagyok, mint azok akiknél csak tcom adsl van, bár nekik legalább ott a remény, hogy más kábeles szolgáltató hálózatot épít náluk, mert még a tkábel nem foglalta el a területet. Szinte semmi verseny nincs a nagy internetszolgáltatók között, semmi nem változott az elmúlt pár év alatt.
2007. ápr. 03. 21:10 | válasz | #157
Nem akarlak elkeseríteni, de attól, hogy telefonszolgáltatót váltasz, a réz érpár még mindíg ugyanaz lesz. Ezzel nem jutsz előbbre.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 03. 20:23 | galéria | válasz | #156
Hát adslnél rohadtul nem lehet szolgáltatót választani, hacsak nem teljes, telefonvonallal együttes szolgáltatóváltást csinál az ember. Ellenkező esetben ugyanúgy a trékom szar fos hálózatán megy minden az internetszolgáltató központjáig.
2007. ápr. 03. 20:16 | válasz | #155
haver 2 éves hűséget írt alá annakidején a trékommal, most jár le valamikor.

10 rongy felett perkál, az új belépő 6-7k körül, mondjuk másik szolgáltatónál..

joggal várhatja el a sávemelést, hamár a havidíjban lehúzzák? szerintem igen.

minden szolgáltató az új belépők seggét nyalja, a régiek meg cickón.

ezt a cikket me golvassátok, szánalom..

fincsi árak

emberek nyalják be a reklámokat, ahelyett, hogy a képernyőn olvashatatlan csillagos részt a szolgáltatónál átolvasnák...

2007. ápr. 03. 20:12 | válasz | #154
Lehet ezért célszerűbb egy kicsit drágább, de legalább megbízható internetszolgáltatót választani... :)
Tréjonlájn... pfff
izsook  
2007. ápr. 03. 19:54 | válasz | #153
Lehet, hogy eddig elkerülte a figyelmedet, de nem annyira a sebesség a probléma, hanem a stabilitás nekem se kell ekkora sebességű net (a szolgáltató persze tesz is róla, hogy ne legyen), de legalább stabil legyen és ne azzal kelljen eltöltenem az időm 60%-át, ha vmi online játékkal játszom, aminek elég lenne az 512 mbit is, hogy folyton connectolok a szerverre, mert megszakad és ha most azt fogod mondani, hogy ne játszak, akkor azt mondom, hogy Te meg ne verd a faszod, mert nekem ez a kikapcsolódás nekem a játék! :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. ápr. 03. 19:28 | galéria | válasz | #152
Rohadjon meg az egész tékom a rohadt fos hálózatával együtt. Volt 2 évig betonstabil 1 mbitem jött a sávszélemelé, hurrá maxon ment emeléssel is (4mbit) aztán jöttek a szakadozások 4mbit -> 3,5 mbit ez is sűrű szakadással. Most meg hazaérek és mit látok? 640 kpbs letöltési linksebességen megy a modemem, router logban meg látom hogy nem rég szakadt a kapcsolat is. Mondom kurvajó de legalább megy a net, még ha lassabb is mint eredetileg volt... lófaszt ment semmi nem töltődött be, mert ez a 640 kbit-es kapcsolat nagyjából abból állt, hogy csomag jön, crc hiba, újraküldi azis crc, és így tovább, ergo semmi hasznos nem jön át. Most laza egy óra baszakodás és modemcserélgetés, és újracsatlakozgatás után végre elértem a 900 kbit/sec sebességet, (jaj de jó is lenne úgy mint régen).
És ez nem először fordul elő, így mostmár nagyon felbaszta az agyamat az egész szar, már majdnem hívtam a tékom üfsz hogy jól leüvöltsem a fejüket, dehát sajna nincs értelme. Érdekes hogy pár óra alatt, a vonalban lévő zajban többszörös különbségek vannak (~10 db), ilyen ha jól tudom nem igazán lehetséges.
2007. ápr. 03. 19:09 | válasz | #151
Elmesélem én is a történetemet a t-onlánnyal, meg kell jegyeznem én elégedett vagyok a nettel kisebb fiaskóktól eltekintve.
Jött a sávszélesség emelés, 2mbitről emeltek up to 8-ig ugyebár. Nézem nézem, először sikerült olyan 5 mbit körülire beállnia a netnek stabilan (régi siemens fehér tégla modem). Hát mondom oké ennyit bír a vonal én megelégszem...
Aztán néhány nap múlva hirtelen lecsökkent 800kbitre a letöltés a feltöltés meg felment 512-ről 544-re. Picit meglepő és mulatságos volt. T-éket hívom üsz. elküld a francba először mondván minimum sávszél megvan, üsz másodszor és harmadszor is ezt tette. 3 nappal később meghalt a modem,szép kort megélt 6 éves volt, büszke voltam h eddig bírta, üszt hív hát most már meghalt a modem kéne valamit csinálni. Mondták dugjam be... ők látják tud syncelni...mondom oké én is látom hogy zöld a lámpa de kapcsolódni nemtok 678-as(vagy mittomén hányas hibával) nah ők nem cserélnek... Sebaj leslattyogtam a boltba és vettem egy új modemet (ez volt másfél hónapja, azóta tökéletes 6,4mbit jón és a vonalam pontosan ennyit bír a modem szerint. Se szakadás, se semmi. Az egyedüli felháborító, h buktam 10 rugót mert nem voltak hajlandóak cserélni...
csibra  
2007. ápr. 03. 18:27 | válasz | #150
Na ez meg a másik. 500 megás pályázati anyagot nem küldünk e-mailben. Egyátalán, érzékeny adatokat nem küldünk e-mailben. Kiírod CD-re és kész. Ha egy cég 500 megányi anyagot csak e-mailben fogad el, akkor azt hiszem jobb is, ha nem kötöttél velük üzletet, mert komolytalanok.
2007. ápr. 03. 18:07 | válasz | #149
Ja aszép társadalom az amelyik engedi megvezetni magát. Nem gond hogy veszel egy szolgáltatást, olyanokat mondanak hogy maradj, és utánna nem csinálnak semmit... Ez régebben is ment a Tréonline-nál. Meg korlátlan net... Miért nézi a DT hülyének a magyarokat? Ja nem is szólnak ha szopatják őket?:D
Plow  
2007. ápr. 03. 17:54 | válasz | #148
Én mondjuk neten szoktam nézni autóversenyeket(nascar,irl,f1 szabadedzés)és közben msn-ezek,és idegesít amikor megakad fél percre ,hogy rohadjak el...
gyozo  
2007. ápr. 03. 17:28 | válasz | #147
Lakossági szinten persze
gyozo  
2007. ápr. 03. 17:27 | válasz | #146
Mondj csak egyetlen legális tevékenységet, amihez több kell 2Mb-nél!
De lehet, hogy tényleg maradi vagyok.
2007. ápr. 03. 17:04 | válasz | #145
Hy! Én egy somogyi faluban élek, Jákóban. Nálunk egy Hungarocom nevű pesti cég "szolgáltatja" a netet, bár csak két éve. Monopol helyzetben vannak, hisz semmi más lehetőség nincs a szélessávú netezésre. Most duplázták a sebességet, így 1(!!!), azaz egy megabit az elméleti sebesség. Ez havi szinten potom 13000, azaz tizenháromezer magyar forintba kerül. Nekem a másfél évem alatt úgy 3-4 hónap volt problémamentes, de a január például arról szólt, hogy fél nepig volt net (az elméleti sebesség 1/3-1/4 része), aztán fél napig semmi. A több tíz bejelntésből 2-3 alkalommal vizsgálták ki a jelentett hibát, a legtöbb esetben hülyének akartak nézni. Aztán március közepén az új igazgató elismerte, hogy halvány fogalmuk sincs a hiba eredetéről, hogy mit tehetnének, ezért az elnézésemet kéri az elmúlt másfél év alatt, másnap pedig kiküldték számomra a rendes havi csekket, mert a szolgáltatás megfelel "az európai standardnak". Bár ez egy viszonylag kis cég, én a biztonság kedvéért nem fizetem be a csekket, és a még nagyobb biztonság kedvéért feljelentem a céget minden lehetséges fórumon. Javaslom ezt az utat mindenkinek!
2007. ápr. 03. 16:45 | válasz | #144
Persze... ez egyszerű lett volna, ha...
Nem lett volna az anyag több, mint 500 MB, és tartalmazott volna olyan információkat, melyek nem publikusak, értem ez alatt pályázati tervezetet, és hozzá csatolt egyéb dokumentumokat, 3d-s modelleket.
És ugyan úgy nem mézték volna jó szemmel, azt, hogy má, általuk nem megbizhatónak tartott helyről kerüljön hozzájuk az adat, és találgassák, hogy megszerezhette-e így vki más is. ráadásul, ha vissza jelezne, hogy vmi apró hiba van, (és persze ezt emailben) és ezt rákövetkező napra javítsam!? Akkor üljek egész nap a netkávézóba, vagy egy költözzek be egy ismerőshöz???
izsook  
2007. ápr. 03. 16:07 | válasz | #143
Nem vagy átverve, mivel olyan szolgáltatásról beszélgetünk, ami nincs minőségileg leszabályozva és még monopol helyzetbe is van a szolgáltató, amit nem kicsit használ ki, embereket téveszt meg a reklámjaival. Ha most bejönne egy olyan szolgáltató szegedre, ami normális netet tud adni olcsóbban szerintem rengetegen otthagynák az invi T-tuaretihei duót
Ja és szerintem maradi vagy!
2007. ápr. 03. 16:01 | válasz | #142
Királyúl fogalmazol! Tetszik az írásod!

Amúgy tényleg érdekes a dolog. Ha valaki leírja kisbetükkel, hogy az általa eladott termék minimum ennyit meg annyit tud, akkor nyugodtan hazudhatja a reklámba, hogy milyen f*asza is a terméke? Ez nem megtévesztés?!
Tehát egy gyümölcslére ráírják, hogy 100% gyümölcs tartalom és a kisbetükkel meg azt, hogy minimum 20% gyümölcs tartalom van.
Bár ilyen esetekben azthiszem hozzá szokták tenni, hogy "akár".
Azaz "akár 8mbit sávszélesség"
pylu  
2007. ápr. 03. 15:57 | válasz | #141
UPC POWA!!! Tréonlány FOSTALICSKA!!!
Imi1  
2007. ápr. 03. 15:40 | válasz | #140
Arról is lehetne egy cikk, hogy a régi előfizetőkkel hogyan bánnak. Tavaly le is mondtam 3 hónapra a netet emiatt. Most is meg kell tennem, mert nem válthatok csomagot. Most aki belép 3500ft-ért kap 1280/128-at én pedig 5000-et fizetek az 1024/96-ért. Még szerencse, hogy van itthon egy WLAN router-em, amivel átmegyek a szomszédomhoz és beszállok 3 hónapra hozzá. Úgy tűnik ez jó a T-com-nak. Nem lenne jobb, ha szinkronizálná az árait. Aki már függő az szívjon az újakat, pedig édesgessük magunkhoz. Ha lenne más megoldás nem őket választanám. Az egészhez tegyük hozzá a kötelező telefon előfizetést. Így könnyű hatalmasnak lenni és gazdagnak...
gyozo  
2007. ápr. 03. 15:37 | válasz | #139
Azért egy kicsit előjöhetne pár emberből az "örüljünk, hogy van lyuk a s***ügkön" életérzés halványan.
Vagy túl vén f*sz vagyok már, de emlékszem még az első szines hírekre, az egykori MTV2-n, miszerint egyes művész emberkék mennyire lelkendeznek, hogy milyen jó ez az Internet. Akkoriban és még a 14400-as modemem mögül kaptam fel a fejemet bambán felfigyelve a hirre, mert éppen el voltam foglalva azzal, hogy a 14400-es modemmel hossza kűzdelem árán lehúzzak egy kapitális, 260 kilobyte méretű, ledér öltözetű hölgyet ábrázoló képet, akinek egy idegen objektum becsúszott az egyik testnyílásába. Akkor ez még a BBS keretin belül zajlott és röpke 10-20 perce időt vett igénybe a többszori modem leszakadás miatt. Akkor még csak legyintettem egyet, hogy az Internet is csak olyan lesz, mint a Mars expedíció, ha élek 100 évig, talán megérem.
Eltelt az emberi léptékben igazán nem soknak mondható 15 év, és most nem merem ideírni, hogy mennyit töltök le egy hónap alatt az amúgy cikk szerint eszméletlen gáz, nagy marketing átb*száson keresztül, amit azok a szemét T-sek DSL-nek álcáznak.
Most akkor át vagyok verve vagy nem, kedves cikk író? Tessék már nekem jól megírni, mert nem tudom
him13  
2007. ápr. 03. 15:33 | válasz | #138
Hali!
Hali Kerepesen lakom és Invitel netem van.Azt írják hogy már elkezdték a sávszélesség növelést de nálam még semmi!
Ha valaki a közelben lakik az PLZ küldjön vmi információt hogy nála volt-e már növelés vagy tuggya -e hogy mikor lesz!Előre is kössz
tsá
2007. ápr. 03. 15:31 | válasz | #137
Szerintem te nem érted a problémát. Azt nézd már meg, hogy mi az a termék vagy szolgálatás, ahol a reklámozotthoz képest 90-95%-os minőségbeli ingadozás megengedett? Ugye akár 8mit, garantált 448kbit. Ha egy 1 kg-os címkéjű kenyér 95 deka akkor a fogyasztóvédelem feltolja a péklapátot a gyártó seggébe, ráadásul a lapos végével és meg is forgatja. Nemhogy 5 dekásnál. Pedig a weboldalon megtekinthető, naponta egyoldalúan módosítható ÁSZFbe lehet ők is beírnák, hogy az 1kg-os kenyér tömege valójában 5 deka és 1kg között változhat. De az 5 dekás akkor se kenyér, az már kifli. A 448 kbites net nem szélessávú, hanem alamizsna.
Egyszerűen arról van szó, hogy ha egy kenyérnél nem elég azt definiálni, hogy színe barna, és onnan kezdve akár tehénszar, akár préselt avar, akár tökmind1mit barnára festve el lehet adni kenyérként, akkor a net szolgáltatásnál se legyen már elég definiálni azt, hogy az elméleti maximális sebesség ennyi és ennyi, merthogy ez a net kapcsolat minősége szempontjából ugyanúgy elégtelen, sőt másodrendű ismérv a minőség meghatározásához, mint a kenyérnél a szín.
Bucser  
2007. ápr. 03. 15:14 | galéria | válasz | #136
tudom nehéz elképzelni de nem mindenhol van kábeltévé... És ahol nincs kábeltévé ott biza nem sok vacila van.. marad a DSL-. az meg indegy hogy ki szolgáltat ugyanis a vonalat a T-com adja vagy az Invitel... De ontsad csak a hülyeségedet...
2007. ápr. 03. 15:11 | válasz | #135
Értem a problémát, de az a user aki anno előfizetetett 2 Megabitre oszt' most majdnem 7 Megabit, az jobb, ha hallgat :-)
Az új usereknél viszont genyóság, hogy előfizet 8-ra és örül ha 3-on megy...

Már megbocsáss, de mi a különbség? Ugyanúgy havi 10 rongyot fizet, ugyanazt a szolgáltatást várja el, teljesen jogosan.

De hát a magyar ilyen... mindig nyámorog valamin. Ha a szomszédnak 8 megabit akkó' nekem mér' 7 ?
Te nagyon nem érted mi a probléma. Itt az van, hogy reklámoznak egy szolgáltatást, majd az apróbetűbe leírják hogy nem is ennyi az annyi, amit pofátlanságnak tartok. Mert így bárki reklámozhat mindenféle szirszart, aminek semmi köze a valósághoz, például hogy ingyen adja a boltban a kenyeret, az apróbetűbe pedig leírja hogy 200 Ft kezelési költség megfizetése után.

Nem kell itt a 33.6-os modemekkel meg az ISDN-el jönni, nekem is volt jópár évvel ezelőtt, de azóta nagyon sok minden változott. Ez most olyan mintha azt mondanád: "miért nyavajog a nép hogy nincs körgyűrű meg több autópálya, hiszen húsz évvel ezelőtt is csak kétsávos utak voltak, mégis tudtunk közlekedni"
izsook  
2007. ápr. 03. 15:05 | válasz | #134
Ennek a szolgáltatásnak a minőségi mutatóit valami rendeletbe vagy törvénybe kellene lefoglalni, hogy ne tudjanak szerződésekkel embereket átverni, mert itt most végül is az megy nagyüzembe! És nekem nem csak a sebességgel vannak problémáim, hanem a kapcsolat megszakadásokkal is.
Nem tud valaki egy olyan oldalt, ahol arról lehet informálódni, hogy mekkora sebességet tud a modemem???
2007. ápr. 03. 15:04 | válasz | #133
Hát barátom ez nem elégedetlenség én azért fizetek elő 8 Mbit-re mert szükségem van rá nem azért mert nagyzolási mániám van. De ha elmész japánba ott kiröhögnem a 8Mbit-es vonaladdal amikor üvegszálat húznak a lakásokhoz nem a kiselejtezni való rézcérnákra kötik az internetet. hiszed vagy nem de már játékserver is dobott ki mert lassú volt az internetem. Persze ha szomáliában élnék ott se tetszene ha 1 kilós kenyér helyett 80dkg-os kenyeret kapnék ugyanazért a pénzért. És hidd el ott is szólnak érte. Persze megértelek örülni kell ennek is hogy megemelték tök jó csak kár hogy nem tudják szolgáltatni amit mondanak.
2007. ápr. 03. 14:56 | válasz | #132
Hát nagyon igazad van pont ez volt velem is 8Mbit-re fizetek elő és kb 2Mbit volt a sebességem.
Írtam nekik levelet az volt a reakció hogy csak a 2Mbit-et garantálják a 8Mbit-et nem.Mondom fasza akkor minek kellett megpiszkálni eddig a 3Mbit-esre fizettem és mindíg jól működött megemelik 8-ra és nem mindíg működik jól és aki fizet 4Mbit-re az meg röhög a markában hogy tölt annyival amit fizet én meg a duplájáért csak néha tölthetek gyorsabban.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. ápr. 03. 14:47 | galéria | válasz | #131
Értem a problémát, de az a user aki anno előfizetetett 2 Megabitre oszt' most majdnem 7 Megabit, az jobb, ha hallgat :-)
Az új usereknél viszont genyóság, hogy előfizet 8-ra és örül ha 3-on megy... de hát ott az AKÁR szó. Ez van... alig 1 éve kicsiny falumban ISDN net vót' 10k-ért és forgalomkorlátos volt, meg csúcsidő meg amit akarsz.
Én csak köszit tudok mondani, mert drasztikusan kevesebbet fizetek, sokkal nagyobb speedért.

De hát a magyar ilyen... mindig nyámorog valamin. Ha a szomszédnak 8 megabit akkó' nekem mér' 7 ? Ez van, ki lehet menni Szomáliába oszt' lehet nyavajogni, mert még kenyér se lesz a bótba ;-)
Mynet  
2007. ápr. 03. 14:44 | válasz | #130
Na akkor most én is beszélnék. Ha már így összejöttünk.

Mikor megjelent az adsl, onnéttól egészn 2 évvel ezelőttig itt nálunk (Bp. 21.ker Kis-Duna partja) be sem voltak hajlandók kötni, olyannyira, hogy elküldtük a megrendelőt, kaptunk postán felhasználóinevet meg jelszót és ennyi, 1 hónap múlva csörögnek hogy túl távol lakunk és nem megoldható. 2 éve újra próbálkoztunk és azóta egy 2mbites netem volt Tvnetworks-nél aminél a mérőoldalak atomstabilan 2100kbps-t (gyakorlatba stabilan jött minden 265KBps-el) mondtak letöltésre. Február vége, emeltek sávszélességet ugye 8mbit-et kellett volna kapnom ami átjött belőle az 2500-3500 között ingadozótt (gyakorlatilag 430 KBps-el jött max, a fölé egy pillanatra sem ment, alá viszont az esetek 60%-ban.). A feltöltésem az 512 kbps helyett mérések szerint max 430 kbps. Ez gyakorlatban 54 KBps max.

Minap eljátszotta azt is, hogy sebesség 1700 kbps fölé az Istenért sem akart menni. (Ez szerencsére modem restart orvosolta.)

Én egyedül az upload miatt tartom meg a csomagomat és nem váltok vissza a 4mbites csomagra (így is az uploadom 2,5x-e a réginek, míg 4mbitesnél 5KBps-el lenne csak több). Letöltés annyira nem izgat már, tényleg bőven elég 2mbit normál használatra de még letöltésre is. Azt nem értem meg miért nem kínálnak a szolgáltatók szimmetrikus internetet, vagy föltöltés javára asszimetrikusat. Egyes szolgáltatóknál van szimmetrikus internet, de horror áron és nevetséges 384-512 kbps sebességgel. :(

Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. ápr. 03. 14:42 | galéria | válasz | #129
"Akinek nem tetszik az elmehet ebből az országból"

/El is megyek /
2007. ápr. 03. 14:41 | válasz | #128
fIzet... nem fü[//i]zet
2007. ápr. 03. 14:40 | válasz | #127
Amit én ehhez hozzá tudok szólni:

én levelem hozzájuk:

Tisztelt T-online Ügyfélszolgálat!
Néhány hónapja kötöttem önöknél internet előfizetést, Kábelnet
prémium
csomagot. Azért választottam ezt, mert az ügyfélszolgálatnál
biztosítottak, ez teljesen egyenértékű az ADSL kapcsolattal.
Utánanéztem
az áraknak, és így is volt. Ellenben a februári sebességemelés a
Kábelnetre nem terjedt ki, így ha ADSL-t kötöttem volna, magasabb
sávszélességhez jutottam volna. Ami NEM egyenértékű, ahogyan engem
erről
biztosítottak. Engem pedig most köt a hűségnyilatkozat, és nem tudok
váltani. Úgy érzem átvágtak, hisz az altalam ismert összes
szolgáltató
emelt sávszélességet(Invitel, UPC, sőt még a t-Online is ADSL-nél).
Miért ér kevesebbet az én Kábelnet kapcsolatom, annál, amit ADSL
prémium
nével szolgáltatnak?
Az után érdeklődök, hogy lesz-e a Kábelnet előfizetéseknél is
szávszélességemelés, illetve van-e lehetőség váltani Kábelnetről
ADSL-re?

Tisztelettel:
László




válaszlevél:

Tisztelt Ügyfelünk!



Köszönjük levelét!


Ezúton tájékoztatom, hogy nagy valószínűséggel még az idén sor
kerülhet a kábelnet szolgáltatások sávszélesség emelésére is.
Tekintettel az eltérő technológiára itt elsősorban nem a fizikai
hálózat adottságai, hanem az előfizetők sűrűsége és a kiépített
kapacitások határozzák meg az elérhető sebességeket, jelentős
fejlesztésekre van szükség.

Megértését és türelmét ezúton is köszönjük!

További, a szolgáltatásokkal és számlázással kapcsolatos kérdés
esetén szívesen állunk rendelkezésére Online Ügyfélszolgálatunkon
keresztül, vagy e-mailben az info@t-online.hu vagy a
szamla@t-online.hu címen és az 1234 telefonszámon.


Üdvözlettel:

T-Online Magyarország Zrt.
torjoz  
2007. ápr. 03. 14:38 | válasz | #126
Igen, de aki 8 mbitért füzet, és stabil 4 mbitje van, az miért füzetne 8 mbites csomagért? Én ezen vagyok felháborodva! KB olyan, mintha bemennél a gumishoz, kérnél 4 téligumit, és mondjuk felraknának hátra 2 -őt és azt mondanák, hogy bocsi, de az apróbetűben a számlánál ott van, hogy a garantált a cserénél csak 2 gumi!
2007. ápr. 03. 14:29 | válasz | #125
Magyarországon, ezt is meglehet csinálni!!!!
Miért???
Mert a legtöbb felhasználó, "buta" meg alapból mi a hogyan gazdagodjunk meg (mocskosul)másokon ország vagyunk!!!!
huuu  
2007. ápr. 03. 14:26 | válasz | #124
aki ezt írta menjen, ide és olvasson: http://www.t-com.hu/egyeni/internet/adsl/adslsavszelessegnoveles/fooldal.vm
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. ápr. 03. 14:24 | galéria | válasz | #123
Ne túlozzunk azért... 512k nagyon kevés, de 4 megabit felett már kár sírni.
Aki 33.6-ról indult mint jómagam /havi számla 20 e felett!/ az qrvára megbecsüli, hogy most nem 2 Megabit, hanem 6.5. Mondjuk ki sem tudom használni, meg sokra nem is megyek vele, mert pl. Youtoube nem hogy 600k körül nem jön, de örülök, ha 100-al... leszedtem ezt az Obli paralax pakkot, az is vagy fél napig jött 120k körül. Hiába a nagy lehetséges speed ki sem tudom használni.
huuu  
2007. ápr. 03. 14:24 | válasz | #122
ez a cikk egy marhaság
Ki mondta azt, hogy 8 megás net lesz?
csibra  
2007. ápr. 03. 14:23 | válasz | #121
Carbine! Azt azért tudod ugye, hogy nem csak otthonról lehet e-mailt küldeni. Szerintem ha fontos lett volna neked az a munka, akkor el tudsz fáradni egy internetcafe-ba vagy ismerőshöz, és elküldeni onnan azt a bizonyos munkaanyagot.
csibra  
2007. ápr. 03. 14:14 | válasz | #120
Amúgy abban a pillanatban ahogy nálunk elérhetővé válik más szolgáltató (Pantel, GTS) teljes váltással (azaz a drótot is ők adják) már megyek is hozzájuk.
2007. ápr. 03. 14:09 | válasz | #119
Biztos vannak páran akik nem, nem vonom kétségbe. De átlagos home user szerinted mit csinál az otthoni netelőfizetésével?
csibra  
2007. ápr. 03. 14:09 | válasz | #118
Valami egyéb dolog is bejátszik a távolság-sebesség ügyben, mert én a fennti útvonaltervező szerint és ténylegesen is kb 200m-re lakom a dslam központtól (csak egy van a városban, így nem lehetek máshova bekötve) ennek ellenére a 8 megabit (ami a kép szerint bőven meg kéne legyen) csak 5,7, felfelé is csak 330kbit van 512 helyett. A DSL "modemem" (igazából DLS NT) jófajta SIEMENS gyártmány, ami állítólag tud 8 megabitet. A másik, hogy amíg csak 2 mega volt az stabil volt, ez az 5,7 viszont ingadozik 2 és 5,7 között.
2007. ápr. 03. 14:07 | válasz | #117
Egyébként nem értem, hogy lehetséges hogy a fogyasztóvédelem megengedi, hogy ilyen kikötés kerüljön az ÁSZF-be? Mert ennyi erővel nyitok egy benzinkutat, és 8 liter benzin áráért 2-t kap majd a kedves vásárló, mindezt persze szerződésben rögzítve, legálisan. Semmivel sem lenne nagyobb vétség mint amit a T-online csinál.
2007. ápr. 03. 14:05 | galéria | válasz | #116
Momentán én nem is warezolok a 8mbitemen.
torjoz  
2007. ápr. 03. 14:05 | válasz | #115
Nekem az emelést követő pár hétig 7-7,5 mbiten kotort a netem, most meg örülök, ha a leveleimet meg tudom nézni! Ez is kábel gond? Idő közben biztos átraktam a házamat, vagy megpenészesedtek a kábeleim?! mostani sebességem: 17-29 kbit le, és 1-9 kbit fel! De jó is volt amikor még csak az a sz*r lassú 2 mbitem volt!(pedig én nem kértem, hogy emeljék meg, pláne ilyen emelést, ami drasztikus csökkentés!)
2007. ápr. 03. 14:02 | válasz | #114
1. Ingyé' kaptad, ha emelték.
Ha viszont most fizetek elő, akkor én 8 megabitre fizetek elő, nem 1-2 megabitre, tehát itt nem arról van szó hogy lett-e emelés vagy nem lett, hanem hogy jelen állapotok szerint a 8 megabites csomag áráért nem 8 megabites csomagot kap a t-online ügyfél.

2. Ha kisebb, lett, mint amilyen volt, reklamálsz, 100%, hogy foglalkoznak veled és megoldják.
Ugyanaz a szitu, ha új ügyfél vagyok, mit csináljak? Akkor simán átbasztak?

3. Akkor most szépen mindenki írja le, hogy mire is kell neki 8 megabit, de akár 4? Warezolni? Akkor meg talán hagyjuk...
Aha, tehát a piacon is számoljak be arról hogy mi a tervem azzal a 8 darab tojással amit vásárolni szándékozom? Mert ha Demszkyt akarom dobálni vele akkor nem kapom meg, vagy mi? Ez nem így működik. Mert akkor én is mondhatom, hogy "hát sajnálom, véletlenül elnéztem a számlát és egy nullával kevesebb lesz az általam befizetett összeg végén?"

Nekem Chellom van, és igen, warezre kell a 10 megabit, mi másra. Ha nem lenne warez, bőségesen elég lenne 1 megabites net. Szóval ne mondd hogy "ha warezolsz kussolj" mert ha megszűnne a warez, igen sokan dobnák vissza a 8-10 megabites előfizetésüket.
izsook  
2007. ápr. 03. 13:59 | válasz | #113
Nekem stabil 2 megám volt (i n v i t e l) minden zsír nincs szakadás nincs sebesség csökkenés csak öröm és dalolás hajnalokig tartó orgia.........
Szóval megemelték "8" megára lemérem az 5700-6800-as érték már jó volt, de a kedvenc játékkommal BF2-vel való játék annyiba maradt, hogy 2 percenként ledobált és mindig újra kellett csatlakoznom eltelt 1 hét még mindig szar gondoltam biztos még a megemeléssel foglalkoznak, de kiderült, hogy ez már a megemelt változat, na akkor mondom csináljanak valamit, mert a sebesség az nem érdekel, de legalább a kapcsolatom legyen folyamatos. Kijön a szerelő délelőtt, mondtam neki, hogy nem vagyok otthon, majd délután nem nagyon ért rá, kérdem tőle, hogy miért is akar bejönni? Mit akar megnézni a gépemen? Mert hogy mióta megemelték a sávszélt azóta nem volt se software se hardware cserém. Ja akkor rárakok egy szűrőt a központba. Már ez kicsit gyanús volt, mondom mindegy rakjad, majd szólok megint, ha nem javul, a szűrő annyi volt, hogy le vették 4700-ra, ennyit mérek maximum a hivatalos programmal a szolgáltató oldalán. Na most akkor miért fizetek 8 megát, ha csak 4-et kapok? Szerintem ez a sávszél emelés egy nagy kamuháziság, és tömegesen kellene fellépni ellene, csak sajnos sok a birka.
2007. ápr. 03. 13:51 | galéria | válasz | #112
Ezt a "kevés helyről lehet letölteni annyival lefele" baromságot mégis honnan veszitek?!!! Őrület, ez valami urban legend?! :DDD
IStexI  
2007. ápr. 03. 13:23 | válasz | #111
Hát az szívás... Én hűség nélkül füzetek ennél kevesebbet a upc-nél és 10megabitet kapok. Hűséggel most 9900. Sajnálom az adsl júzereket... A chellovel viszont tejjesen meg vagyok elégedve. Március 1.-én nyomtam 1 resetet és nem hittem a szememnek: 1,2megával jött a cucc akkor amikorra ígérték... Amúgy ekkora sebességet fölöslegesnek tartok mivel csak kevés helyről lehet ennyivel tölteni. Viszont felfelé lehetne több is... Igaz adsl-hez képest mi 2xer annyit kapunk felefele de nekem pl untig elég lenne 2megabit lefele ha felefele is annyi lenne.
2007. ápr. 03. 13:20 | galéria | válasz | #110
Nálunk a cégnél is van egypár sötét alak (és kommunikációs is akad), aki szerint az "512kbps mindenre elég mindenkinek"! Ezúton is gratulálok nekik! Beszarás!
Arthas   2003. 11. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 11. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. ápr. 03. 13:15 | galéria | válasz | #109
Én t-oflinnék vagyok. elméletileg 8 megabitnek kéne lennie, fizetek érte havi 11900 ft.t és kapok ezért 3 megabitet....
2007. ápr. 03. 13:06 | válasz | #108
Minden állításod probált triviális lenni, de ebben az esetben egyik állításod sem igaz. Öngól, Mr T-Online.
1. Azért kaptad, hogy próbálják tartani a versenyt a chelloval, és ne hagyja ott mindenki a tré-onlájnt. Vagyis a konkurencia valós fejlesztését próbálták hazugsággal utolérni. Nem jött be.
2. Mint lentebb leírták, ez sem így van, mivel a megnövekedett terhelés instabillá tette az eddig stabil sebességeket is. Mivel a nevetésges minimális garantált sávszél alá csak nem ment, ezért nem reklamálhatsz. Kicsit olyan a dolog, mintha eladnának neked egy autót, ami akár 8 litert is fogyaszthat százon, de 80L/100km fogyasztásig nem reklamálhatsz, a jellemző fogyasztás pedig 25-30L/100km lesz. Megnézném azt a fogyasztóvédelmet ahol ez nem nyomná ki a biztosítékot, mint megtévesztő reklám.
3. Ja, hogy 8 megabit garantáltan mondjuk csak 448kbit? Ja, hogy csak lefelé 448kbit, felfelé csak 96kbit a garantált? Talán fel akarok tölteni egy digitális fotót, és nem 2 perc alatt a kurvagyors magenta interneten. Nagy kérés hogy gyorsabban odaérjen egy nyomdai anyag interneten mittomén Miskolcra, mintha elvinném autóval, CDn?
Ezt akár Claudia Schiffer, de garantáltan csak a jobb kezed dolgot nem kéne tolerálnia a fogyasztóvédelemnek, pláne egy sok helyütt monopol szolgáltatónál.