![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Új atomerőművet épít Szlovákia
2007. március 22. 23:59, csütörtök - Forrás: Napi Online
Szlovákiában 2009-ben vagy 2010-ben új atomerőművet építenek - közölte Lubomír Jahnátek gazdasági miniszter.
Robert Fico miniszterelnök szerdán tárgyalt Johannes Teyssennel, az E.On Energie igazgatótanácsának elnökével, ezt követően a német fél bejelentette: 200 millió euró ráfordítással ugyancsak Nagyszombat közelében, Malzenicében gőz-gáz üzemű erőművet hoznak létre, amelynek 400 megawattos kapacitása közel azonos egy atomreaktor teljesítményével. A beruházás az idén kezdődik el. Emellett bejelentették, hogy Tőketerebesen a Ceskoslovenská Energetická Spolocnost (CES) szlovák cég 37 milliárd korona (kb. 270 milliárd forint) ráfordítással 2008 közepén 885 megawattos erőmű építését kezdi meg, amely három 240 megawattos széntüzelésű és egy 165 megawattos gáz-gőz üzemű egységből áll majd. A beruházást már jóváhagyta a gazdasági minisztérium, az energiahálózatot működtető állami társaság és Tőketerebes városa is. A nagy kapacitású erőművet a tervek szerint 2011-ben csatlakoztathatják az országos hálózatra. Némi óvatosságra ad okot a hírrel kapcsolatban azonban, hogy a 2006 januárjában mindössze 1 millió korona alaptőkével alapított CES-nek nincs tapasztalata az energetikai beruházások terén. Pozsonyban már korábban bejelentették, hogy a szlovák villamos művek többségi tulajdonosa, az olasz Enel 2012-ig megépíti Mohiban az ottani atomerőmű harmadik blokkját, majd ezt követően befejezi a negyediket is, együttesen 62-65 milliárd korona ráfordítással. Szlovákia az áramtermelés terén tavaly még önellátó volt, az egyik atomreaktor 2006. végi bezárása azonban mintegy 10 százalékkal csökkentette a kapacitást és jövőre ugyanekkora teljesítmény esik ki. A felsorolt beruházások ellenére 2009-ben és 2010-ben várhatóan árambehozatalra szorul a gazdasági felfutása miatt egyre több energiát igénylő ország. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|