Szinte minden holland családban van internet
2007. március 21. 23:48, szerda
A néhány éve még csak a tulipánokról, a fapapucsokról és a szélmalmokról híres európai ország napjainkban már az internethozzáférések számát tekintve is az élmezőnybe tartozik.

Hirdetés

A 2006-ban, 1561 tinédzser és 1080 szülő megkérdezésével készült felmérésből szerint a gyermekkel rendelkező családok 98 százalékának van internethozzáférése. Az általános vélemények szerint általában a fiatalok ismerik a világháló csínját-bínját. Nos, úgy tűnik Hollandiában ez a tézis nem igaz. Külön érdekes, hogy a legtöbb háztartásban nem a gyerekek, hanem a családapák számítanak az internetszakértőknek. Legalábbis a kamasz fiúk és a lányok ugyan néhány technikai részletet tekintve talán jobban kiismerik magukat az internet világában, azonban az általános dolgokban, például a keresők használatában már közel sem ekkora az előnyük. Sőt.

A családapák elsősorban a bonyolult dolgokban vezetnek, ilyennek minősítik a szakemberek például az operációs rendszer vagy egy új szoftver telepítését vagy egy új alkatrész, például egy merevlemez beszerelését. Marion Duimel, a tanulmányt készítő kutató elmondta, hogy fiatalok elsősorban akkor vannak előnyben, ha mondjuk át kell rágniuk magukat egy menün, de ők boldogulnak jobban a különböző kommunikációs technikákkal (e-mail, SMS, azonnali üzenetküldők) is. Ez már szinte a mindennapjaik részévé vált.

"A fiatalok az interneten általában a kommunikációval és a szórakozással, kikapcsolódással foglalkoznak. Az idősebb felhasználókat ezzel szemben inkább a praktikus dolgok és megoldások érdeklik, ilyesmik például az információk utáni keresés vagy a pénzügyi tranzakciók" - nyilatkozta Marion Duimel.

A válaszokból világosan kiderült, hogy a családapák elsősorban a hardverproblémák megoldásában jók, míg a gyermekek minden idősebb családtagot felvilágosítanak arról, hogy mi, hogyan működik. Az idősebb internetezők nem mindig értenek az azonnali üzenetküldők használatához, a fiatalok viszont kevésbé jártasak az online banki szolgáltatások területén. A fiúk szinte minden kategóriában jól szerepeltek, a lányok viszont különösen a szövegszerkesztés és a képeket, illetve szövegeket egyaránt felvonultató tartalmak létrehozásában remekeltek. Egyedüli negatívum az volt, hogy az édesanyák többsége egyáltalán nem használja a számítógépet.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 22. 18:01 | válasz | #9
"Reméljük egyszer tartunk majd mi is ott..."
Hol? 1g legyen 1200 ft. :)

2007. márc. 22. 14:52 | válasz | #8
És ez miért is lenne rossz ?
echo  
2007. márc. 22. 13:58 | válasz | #7
Ha hollandiáról olvasok, könnyen azon kapom magam hogy elvágyódom. Reméljük egyszer tartunk majd mi is ott...
2007. márc. 22. 09:56 | galéria | válasz | #6
rég megtehették volna *ha* valóban akarják, kamu
szombi  
2007. márc. 22. 09:37 | válasz | #5
Ha szadeszen múlik, mi csak a könnyűdrogok terén tartanánk ott, ahol a hollandok...
2007. márc. 22. 08:17 | válasz | #4
meg valami "has is" bajuk is szokott ott lenni az embereknek
2007. márc. 22. 04:30 | válasz | #3
..ööööö... kaktusz? :)
2007. márc. 22. 04:30 | válasz | #2
Káposzta.
2007. márc. 22. 03:46 | válasz | #1
"csak a tulipánokról, a fapapucsokról és a szélmalmokról híres európai ország"
valamit kifelejtettél Sanyi...
...a kis zöld növény...