 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Ez sajnos majdnem minden ügyfélszolgálatnál így van, nem kell ehhez MS-nek lenni. Viszont az is könnyen lehet, hogy a legtöbb telefonáló valóban "hülye", így rutinból minket is annak néznek, míg be nem bizonyítjuk az ellenkezőjét. A nagyobb baj az, hogy ezután sem tudnak segíteni. Azért a normálisabb cégeknél néhány kapcsolás után el lehet jutni olyanokhoz akik tényleg értenek is valamihez. Én ugyan az MS-t nem szoktam hivogatni, de van pár ismerősöm aki igen, és nekik szoktak tudni segíteni nemtriviális problémákban is.
|
A Microsoft ügyfél - és panaszkezelése finoman szólva is kivánnivalókat hagy maga után más területen is, pl. Windows. Alapból az ügyfél a hülye és nem ért hozzá, majd persze kiderül, hogy az ügyfeles még negyed annyit se.
Amiga 1200 030/882/40, 32MB
Playstation 2, Playstation 3
AMD Athlon 64 X2 5000+@2.8GHz, 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT
|
Tőlem lehülyézheted az amerikaiakat, de azt azért hozzátenném, hogy én annak örülök ha minél kevesebbet kell foglalkoznom egy eszközzel nem pedig szórakozni mint egy hülyegyerek a sok buzi programmal... lásd pc...
HRC Racer - . - Dani-Faktor™ :)
|
XBOXoknak elvileg nincs szükségük ilyesmire. Majd valamelyik automatikus frissítéssel megoldják vagy nem.
Linux nem Win: http://www.unixlab.hu/LNW/index.html
gentoo : http://www.gentoo.org/main/hu/philosophy.xml
|
Na itt a bibi, tegyél már egy xboxra tűzfalat, meg spywaret!! Az a gép nem erről szól, főleg nem a hülye amerikaiaknak akik abszolút nem értenek a géphez.
|
Huh, ezt gondold át mégegyszer! Nagyon gyenge lett:(
|
"Számunkra a biztonság a legfontosabb, ezért minden egyes esetet kivizsgálunk"
Igaz mondás így hangozhatna: Számunkra a nyereség a legfontosabb ezért mindent megteszünk, hogy nagyobb legyen az árbevétel, és kisebbek a kiadások.
Nagyobb árbevétel: hallgatni hasonló az esetekről amennyire csak lehet, nehogy a vásárlók mást vegyenek.
Kisebb kiadás: gyenge/olcsó support csak, hogy legyen az is.
Linux nem Win: http://www.unixlab.hu/LNW/index.html
gentoo : http://www.gentoo.org/main/hu/philosophy.xml
|
Ebből a szempontból az APPLE szerintem sikeresebb.
|
Azért megnézném hogy mennyi betörés lenne ha nem zárnánk a lakások ajtaját, vagy a kocsikét. A biztonságra eléggé oda kellene figyelni nem csak rámenni azokra akik ezt csinálják, mivel ilyenek mindíg lesznek. A bénábbat elkapják, a jobbak meg mégjobban fognak így csak élni. Vagy védekeznek, és mindezt megelőzik. A rendőrségnek meg a tényleges hacker-ekkel tudnának foglalkozni, és nem a játékosokkal, akik mindenféleképp gaméhez akarnak jutni. A gond hogy túl szerteágazóan akar az MS fejlődni, és sokmindent csak megvesz. A linux azért tud jól fejlődni mert a forráshoz a progikhoz tudnak fejleszteni azok akik hozzáértők, és nem csak a fejlesztő cég. Elég sok erőforrást megtakarítanak ezáltal. Milyen területen nincs még benn az MS? A hibák is fokozódnak ahogy terjeszkedik.
|
Olyan ez a : "Számunkra a biztonság a legfontosabb" akciójuk mint a többi, csináltak valamit, működik is, csak nem jól :) "Végül hét idegesítő telefonhívás után tudtam csak elérni, hogy kivizsgálják a számlámmal kapcsolatos problémát." Jó látni hogy ott legalább sikerül elérni valamit :) Nálunk kicsit rosszabb a helyzet.
|
"Szerintem jobban kellene buntetni az ijet nem csak pár hónap meg ilyesmi hanem egyenesen halál"
A szelsoseges embereket meg mind fel kellene akasztani... :)
Digitalizálás, képadatbázisok, online képtárak építése
http://direp.hu
|
Ami azt illeti ez nem vicc ezzel nem nagyon szeretnék találkozni mostantól mindenhova tuzfal meg vírusirtó meg spyware irtó meg adware irtó me glinux kerul semmit nem szabad a véletlenre bízni. Erre nagyon folkaptam a vizet ez szemétség a javából képzeljétek csak el nagyban jáccol valamit amiért fizecc is és egyes játékosok meg csak meglopják a számládat húha ez volt az utolsó csepp a pohárban nagyon ideges lettem. Azt veszem észre hogy manapság már semmi másra nem használják az Intenetet mint lopás csalás. Hiában harcol a Microsoft ezellen nem konnyítjuk meg a dolgát. Szerintem jobban kellene buntetni az ijet nem csak pár hónap meg ilyesmi hanem egyenesen halál de ezt csak akkor ha biztosak vagyunk benne hogy a búnos az télleg bunos. Ez a lopás a neten keresztul olyan mindt a hajléktalan de ók azért lopnak hogy éljenek de mi is okozta hog yhajléktalan lett na ez jó rossz példa volt de ez a 2007 es év nagyon rosszul indult. Majd írok valami értelmesebbet ha lenyugodtam:@
|
|