Részletek az AMD terveiről és hibrid rendszereiről
2007. március 19. 21:18, hétfő
Az AMD sajnálja, hogy nem vetélytársa módszerét alkalmazták a négymagos chipek bevezetésénél. A cég a hibrid rendszereken dolgozik, amelyekben különböző gyorsítóval egészítik ki a központi processzorokat.

Hirdetés

Mario Rivas, a processzorgyártó vezetésének tagja a Register magazinnak nyilatkozva számolt be a cégnél uralkodó véleményről és ejtett el néhány szót a tervekről. Elmondása szerint utólag belátják, hogy az Intel megoldása - két ikermagos processzor gyors összeforrasztása és piacra dobása - jobb döntésnek bizonyult, mivel ezzel időben alaposan megelőzték a kisebbik gyártót. Erre az ikermagosok megjelenése óta nem volt példa, nem csoda, hogy az AMD előretörése vesztett lendületéből.

"Ha visszamehetnék az időben, azon lennék, hogy mi is azonnal két ikermagos összedobásával nyissunk, mivel a piac egyértelműen felszívja ezeket" - monda Rivas, amivel elismerte az Intel lépésének nagy előnyét. Bár a Clovertown kódnéven megjelent Xeon szerverchipeket egyértelműen nem a mainstream szegmensbe szánják, a kereslet mégis megfelelőnek bizonyult, így az AMD most már bánja, hogy ragaszkodott a natív, "valódi" négymagosok megjelenéséhez. Annyit azonban megtudhattunk az interjúból, hogy a Barcelona utódai - a Shanghai és Montreal négymagos, illetve nyolcmagos processzorok - is ugyanabba a foglalatba illeszkednek majd, a cégnél legalábbis mindent megtesznek a kompatibilitás megőrzéséért.

A CeBIT alatt a készülő hibrid rendszerekről is elejtettek néhány szót. Az integrált grafikus vezérlővel érkező Fusion chipeken kívül itt több egyéb fejlesztésen is dolgoznak a mérnökök, a Torrenza kódnevű platform tehát meglehetősen széles választékkal jelentkezik majd. Itt nemcsak a már említett hibrid chipekre számíthatunk, hanem két foglalattal érkező alaplapokra, amelyeken speciális gyorsítók kapnak helyet a CPU mellett, PCI Express foglalaton át csatlakoztatható egyéb finomságokra, valamint olyan egyedi megoldásokra, mint amilyen Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium készülő szuperszámítógépe, amely az Opteron és Cell chipek erejét ötvözi.

A Torrenza első képviselői jövőre jelennek meg, elsősorban nem asztali rendszerek képében, hanem beágyazott megoldásokhoz, illetve szerverekhez. Az ATI grafikus vezérlőinek felhasználásával azonban idővel jöhetnek majd az izmosabb asztali fejlesztések is, ahol a processzor helyettesíti majd a különálló vagy alaplapra integrált megszokott grafikus chipeket.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 21. 20:42 | válasz | #17
Használj olyan tömörítőprogramot, ami kihasználja a 2 magot (pl 7-zip, s ez még ingyenes is).
2007. márc. 21. 08:04 | válasz | #16
Én kihasználom, a többire meg f... a f... :)
Persze nekem játék nincs a gépeimen... de az más téma :)

"The Promise and Perils of the Coming Multicore REVOLUTION and its Impact":

http://www.ctwatch.org/quarterly/pdf/download.php?file=ctwatchquarterly-10.pdf
dez  
2007. márc. 20. 21:48 | válasz | #15
Csak azt nem értem, mit szenvednek a tömörítők a vinyóval annyit, amikor (ha jól számolom) jóval lassabb a művelet, mint egy sima másolás.
dez  
2007. márc. 20. 21:45 | válasz | #14
Hát, oké, bár ez a cikk nem épp tükör-fordítás, hanem több másik cikk összefoglalója, némileg saját értelmezésben. Éppen emiatt nem egyezik meg teljesen a forrással.
saba30  
2007. márc. 20. 17:27 | válasz | #13
Érdekes, ezt már én is megfigyeltem. Néha bekapcsolom a teljesítménynaplóban a fizikai lemez figyelést, hát elég hamar ugrik maxra. Kell a sok memo...., meg a fene tudja még mi ....
2007. márc. 20. 13:54 | válasz | #12
Dez a kedves cikk író csak fordít egy külföldi szájtról... ha ott ez nincs feltüntetve akkor nem irja le, mert csak egy hírt fordít le, ez van :) ezért nem szakmai lap az sg.
dez  
2007. márc. 20. 13:01 | válasz | #11
"Itt nemcsak a már említett hibrid chipekre számíthatunk, hanem két foglalattal érkező alaplapokra, amelyeken speciális gyorsítók kapnak helyet a CPU mellett"

Annyira sajnálom, hogy a kedves cikkíró továbbra sem érti meg, hogy nem csak külön foglalatban lehet itt "speciális gyorsító", és hogy a Fusionban az a bizonyos integrált GPU egyátalán nem csak videokártyák pótlására használható, hanem általános célú matematikai számítások gyorsítására is, ergo ilyenkor egy foglalatban van a CPU és a "speciális gyorsító"(-nak használt GPU). Ha ezt esetleg nem hinné el a kedves cikkíró, nézze meg ezt az oldalt: gpgpu.org, vagy nézzen utána ezeknek: CUDA (Nvidia), CTM (AMD).

dez  
2007. márc. 20. 12:43 | válasz | #10
Még néhány játék is kihasználja (ha bekapcsolják). Meg egy csomó egyéb program.
dez  
2007. márc. 20. 12:39 | válasz | #9
2007. márc. 20. 11:31 | válasz | #8
Majd a Vista megoldja ezt a problémát is...
2007. márc. 20. 11:09 | válasz | #7
hihi minden maghoz kell külön memória, winyó, esetleg videókártya, hangkártya, dvd-rom...
n0k0m  
2007. márc. 20. 10:53 | válasz | #6
nalam a 2 mag ugy mukodik, hogy csomagolok kifele pl ami lefogja az egyik proci kis szazalekat, mig a vinyo szetizzad, persze a masik proci pihen. Ha meg megnyitok vmi alkalmazast, ugyanolyan lassan indul mint 1 maggal, mert a vinyo KO.-on van.

Renderelesnel meg megy mindketto termeszetesen. Szoval mellette ugyse tudok futtatni semmit.

bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. márc. 20. 10:43 | galéria | válasz | #5
csinálnak, de minek
manapság render progikon kívül semmi se használ több magot
sok lusta fejlesztő, így pedig tömeggyártásban aztán marhára van értelme a 600 magos procinak is :(
2007. márc. 20. 10:43 | válasz | #4
2 magot is elég nehéz kihasználni, de most majd kihasználunk 4-et :)
2007. márc. 20. 10:35 | válasz | #3
nem baj, majd csináhatnak 2*4 -es megoldást. vagy 4*2-est vagy amit akarnak.
én még mindig tartom magam 2,5 teljesítményhez csak akkor cserélek procit ha az ócsó kategória 2.5 szer gyorsabb mint a mostani. tekintve hogy XP 2800-am van jelenleg , hamarosan jöhet.
Power  
2007. márc. 20. 10:35 | válasz | #2
Sebaj, a 8 magosnál megtérülhet(ott lehet 2x4 mag), az intelnek a 8 magosnál kell komolyabb fejlesztéseket eszközölnie.
Tripax  
2007. márc. 20. 10:02 | válasz | #1
Hát de sajnosss