Bolygóközi benzinkutat terveznek
2007. március 18. 16:57, vasárnap
Egy texasi cég emberi expedíciót tervez a Holdra, hogy felkutassák azokat a nyersanyagokat, melyekből létrehozhatnak egy keringő töltőállomást a jövő űrhajói számára.

Hirdetés

A terv szerint, ami az Austin Stone Aerospace vezére, Bill Stone nevéhez fűződik, a holdunk déli sarkának közelében fekvő Shackleton-krátert derítenék fel, felmérve a rendelkezésre álló fagyott víz és más egyéb anyagok mennyiségét a regolit réteg alatt. A 19 kilométer széles kráter belseje állandó árnyékban van, míg peremét szinte folyamatosan éri a Nap fénye.

A tudósok szerint ideális hely a vízjég tárolására, melynek jelenlétére több megfigyelés is utal, egyrészt a NASA Lunar Prospector küldetésének, másrészt a Pentagon Clementine holdszondájának adataiból. Az erőforrás, ha valóban létezik, folyékony oxigénné és hidrogénné választható, ami egyenértékű a modern rakéta hajtóanyaggal. A kráter talán a Hold-kutatók legnépszerűbb célpontja, több űrügynökség is kiszemelte magának egy esetleges holdbázis színhelyéül.

Ha sikerül elegendő űrhajó üzemanyaggá alakítható erőforrást találni, akkor azt alacsony földkörüli pályára szállítva a Földről érkező hajtóanyag előállítási és feljuttatási költségeinek tizedrészéből megoldható lenne az űrhajók utántöltése, kalkulált Stone, aki állásfoglalásában 2015-re jövendöli az orbitális benzinkút megnyitását, feltéve, ha a szükséges kezdőtőke is összejön. Az ambiciózus terv az üzletember számításai szerint 15 milliárd dollárba kerülne, Stone úgy véli, hogy a projekt kizárólag üzleti alapon működhet, éppen ezért már létre is hozta a Shackleton Energia Társaságot (SEC).

A SEC elnöke, Dale Tietz a SPACE.com-nak adott nyilatkozatában elmondta, a felderítőmunka elsődleges célja a víz utáni kutatás, ezen áll a cég teljes üzleti programja. Ha sikerül rábukkanni, akkor egy igen erőteljes ütemű munkával 2015-re megvalósítható a nyersanyagok feldolgozása és alacsony földkörüli pályára történő eljuttatása, melyet a cég saját személyzete hajtana végre különböző bérelt űreszközök alkalmazásával, részletezte a terveket Tietz.

A SEC lehetséges vevői között számol a NASA-val, az amerikai űrügynökség szintén 2015-re tervezi új űrhajója, az Orion indítását, illetve 2020-ra irányozta elő Hold-expedícióit. A Hold, mint arról már korábban több írásban is beszámoltunk, több nemzet érdeklődését keltette fel az utóbbi időben, egyfajta holdkutatási versenyt indítva el, melyhez csatlakoznak a kereskedelmi, elsősorban űrturizmusra építő cégek, ilyen a holdkörüli utazásokat tervező Space Adventures is. Tietz biztos az üzlet sikerében, feltéve, hogy megtalálják a szükséges nyersanyagokat és sikerül megfelelő árat képezniük.

Stone tervei szerint egy magánfinanszírozású ipari csapatot juttatnának el a Shackleton napsütötte peremére, ahol felfújható létesítményekből alakítanának ki egy telepet, a lakórészleget beásva a regolit alá, ami hő- és sugárzás elleni védelemként is funkcionálna.

A terv nem teljesen új keletű, egy 2003-as előterjesztésen alapul, amit akkor a Bush kormányzat elvetett. A SEC töltőállomás a víz, folyékony oxigén és folyékony hidrogén mellett elvileg gázhalmazállapotú hidrogént és oxigént, nitrogént és metánt is kínálhat, ha van rá kereslet.

Hogy hogyan sikerül kivitelezni a tervezetet, arra Tietz csak annyit mondott, hogy a megfelelő pénzügyi háttérrel és kapcsolatokkal végrehajtható.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 21. 20:16 | válasz | #29
ez annyit számít? a múltkor még azért volt a ricsaj, hogy eladják a földeket a marson. és? lakatlan terület. azé, aki fektet bele annyi pénzt, hogy joggal mondhassuk , hogy az övé. asszem ez elég igazságos...
bippo  
2007. márc. 21. 08:00 | válasz | #28
Arról nem esett szó, hogy az a jég hogyan lesz az övüké (és utána rohadt drágán eladják)? Aki először odamegy, azé lesz, vagy mi?
2007. márc. 20. 19:43 | válasz | #27
A magánűrkutatásról: Ha van, az nekünk csak jó, mert meg lehet adóztatni, és nem kell a közvélemény miatt aggódni, mert a földhözragadtak nem verik ki a palávert oktatás- meg egészségügyben. Kérdem én, mire jó az oktatás, ha a tudósok nem dolgozhatnak az űrkutatásban, és mire jó az egészségügy, ha fejbe b@sz egy aszteroida.
2007. márc. 20. 19:40 | válasz | #26
Beesési szög? Az a Földön a sarkokon azért baj, mert a föld felszíne majdhogynem párhuzamos a Nap sugaraival, nade ha felállítasz egy napelemet, az merőleges, nemde? Ennek tetejébe még légkör sincs, így a nap fénye tizesekkel erősebb. Aztán meg a hideg végképp nem számít. Ha az ISS napelemei mennek az űrben, akkor a Holdon mindenképp. Fúzió kizárva, az atom is, mert mekkora hiszti volt, amikor a Plútószonda nukleáris meghajtással felkerült az űrbe... fosnak a buták, ez van.
2007. márc. 20. 17:59 | válasz | #25
viszont a fejlesztéseit nem adja el bárkinek, aki fizetne érte: ruszkik, kínaiak, irán... a biztonságnak is meg van az ára
jeec  
2007. márc. 20. 16:09 | válasz | #24
Ha ez megnyugtat..
Nincs igazad.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2007. márc. 20. 13:39 | válasz | #23
"A 19 kilométer széles kráter belseje állandó árnyékban van, míg peremét szinte folyamatosan éri a Nap fénye."

Erre gondolsz? A 19 kilométer átmérőjű kráternek durván 300 kilométer a pereme. Azt elhiszem, hogy folyamatosan éri a nap fénye, csak azt nem, hogy az _egészet_. Egy 300 kilométer hosszú napelemet nem hiszem, hogy sokkal olcsóbb felvinni, mint egy atomerőművet. Másrészt a sarkok ugye azért hidegebbek itt a Földön is, mert kicsi a napsugarak beesési szöge, és az így nem nagyon melegít. Szal a napkollektorok hatásfoka sem lenne túl nagy.
A körbeforgatható napelemtáblát nem nagyon tudom elképzelni... Itt _kilométerekről_ beszélünk vízszintes, és (jó esetben) többszáz méterről magassági értelemben(már ha nem akarjuk, hogy a kráter pereme beárnyékolja a napelemet).
De ne legyen igazam...
cye  
2007. márc. 20. 13:12 | válasz | #22
Nos, a hold delisark resze, ha figyelmesebben elolvastad volna, arrol nevezetes, hogy ott (majdnem) mindig sut a nap a legmagasabb ponton. Mert (majdnem) pont azon a ponton halad vegig a forgastengelye. Vagyis 1-2 nap kiesessel, egy korbeforgathato napelemtabla igenis egesz honapban tudna energiat termelni.

Nem kene neki olyan durva alvanyzat mint itt a foldon, hiszen kisebb a gravitacio, sot, meg merem kockaztatni, hogy nem is napelem tablakkal oldanak meg, hanem tokrokkel (valami nagyon vekony muanyag+femreteg keverekkel), ami rettento konnyu, es hoeromu termelne az aramot, mert meg mindig olcsobb, es jobb hatasfoku lenne ez a megoldas.

Ezeket az eszkozoket feljuttatni azert mar latszik kapasbol, hogy nem olyan nagy melo, hogy folyamatos!!! nehany MW-ot termeljenek ott fent...
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2007. márc. 20. 12:38 | válasz | #21
"Az erőforrás, ha valóban létezik, folyékony oxigénné és hidrogénné választható, ami egyenértékű a modern rakéta hajtóanyaggal."

Ja, csak arra lennék kíváncsi, hogy 15 milliárd dollárból hogy a pékbe juttat fel a Holdra egy atomerőművet, pár tonna uránt, ólmot, betont, ilyesmit... Mert ugye a víz szétbontásához kell némi elektromosság, ahhoz meg nem árt egy erőmű. Esetleg gyorsan feltalálja a fúziós erőművet a pénzből, felviszi a Holdra, aztán a hidrogén meg kéznél van? Vagy majd napelemről? Aztán a (hold)hónap felében meg nem termel, mert sötét van?
scs17  
2007. márc. 19. 14:31 | válasz | #20
Ez így van. 1950-es évektől volt egy űrprogram és miután a szovjetek alább maradtak, le is állították. Ebben a programban az szerepelt h 1980-ban a NASA már a Marsra küldött volna embereket...
2007. márc. 19. 13:18 | válasz | #19
USA kormányát is csak addig nem érdekli a NASA sorsa, amig Kína v. más ország el nem kezd tevékenykedni a nagy végtelenbe. Amint az első kínai űrhajós leszáll a holdra, újra indul a fegyverkezési program, le merem fogadni. Jah, #9 hsz.-ből is látszik, hogy ami nem kapcsolódik háborúhoz, fegyverekhez az Bush papának nem tetszik.
2007. márc. 19. 13:01 | válasz | #18
Fekete lyukkal, mi ?
2007. márc. 19. 12:31 | válasz | #17
nem kevés az ?
2007. márc. 19. 10:45 | válasz | #16
az űrkocsmába dukál egy pár űrqrwa is.
lokko  
2007. márc. 19. 09:42 | válasz | #15
az USA az egyetlen nemezet melyben a többség úgy gondolja, hogy az űrkutatás felesleges pénzkidobás ... bár az is igaz, hogy az ő pénzükről van szó, és ha övék a dominancia az űrben, mifityfenéért költenének rá mégannyi zsetont ... az amerikaiak már csak ilyenek ... mi meg a durván pazarló korházaktol sem nagyon akarjuk megvonni a támogatást, és simán lenyeljük, hogy az állam gazdálkodik a fizetésünk felével
brueni  
2007. márc. 19. 08:49 | válasz | #14
vennék részvényt, mindenki véleményétől függetelenül...
cain  
2007. márc. 19. 08:31 | válasz | #13
a hidegháború óta a nasa pengeélen táncol. 89ben vagy 99ben (asszem) egyetlen kongresszusi szavazaton múlt, hogy meg ne vonják a teljes költségvetését, azzala felkiáltással, hogy a holdra már eljutottunk,a ruszkik szétestek, a hidegháborút megnyertük, nem kell a pénz csillagháborús programra.
minden egyes rosszul sikerült kilövés, felrobbant űrsikló, hordozórakéta hatalmas blama, és égés a nasának, amely szélsőséges esetben akár a tönk szélére is sodorhatja őket, mind morális, mind anyagi értelemben véve. de a nasa próbál tenni ez ellen, megfigyelhetőek az állami éves költségvetés megszavazása előtti időszakra "eltárolt" felfedezések sajtón keresztüli megszellőztetése, amilyen a marsi életre utaló jelek voltak.
cain  
2007. márc. 19. 08:26 | válasz | #12
a műegyetem egyik tanszéke állandó jelleggel vesz részt különböző űrprojektekben, tervezésben, kivitelezésben egyaránt. persze nem űrhajóépítésre kell gondolni, hanem a tudományos kísérletekhez, esetleg műholdakhoz szállítanak külön a célra tervezett műszereket, mérőeszközöket.
2007. márc. 19. 07:31 | válasz | #11
15 milliárd dolcsi?
Én is tervezem, hogy nagy házba költözöm, és a garázsokat megtömöm Ferrarival, meg Rolls-okkal, ha valaki átutal nekem 15 milliárdot. (az is jó, ha forint)
Valami önreklámot sejtek a háttérben.
Cactus  
2007. márc. 18. 21:37 | válasz | #10
Jah, és útálom hogy csak pénzért lehet szerkeszteni a hülyén sikerült postokat :)
Cactus  
2007. márc. 18. 21:37 | válasz | #9
"A terv nem teljesen új keletű, egy 2003-as előterjesztésen alapul, amit akkor a Bush kormányzat elvetett."

Jellemző...
Remélem megcsinálják, mert aztán a űrbenzikútnál lehetne nyitni egy hotelt, amiben megszállhatnak az űrturisták megszállhatnak. Utánna jön az űrkaszinó :) Jó lesz ez :D
2007. márc. 18. 21:29 | válasz | #8
A NASA állami pénzből dolgozik. ez azt jelenti, hogy minimum 3x olyan drágán csinálják meg(3x pénz, 3x idő ...), mint egy üzleti vállakozás-
2007. márc. 18. 21:28 | válasz | #7
nem is tudod, itt olvastad? Hát akkor ez csakis így lehet:D LOL
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. márc. 18. 20:44 | galéria | válasz | #6
Hát a nasa hatalmas költségvetéssel, és 6almas szarakodással csinál mindent amitóta nincs szovjetúnió, így elképzelhető hogy meg lehet előzni simán. Az oroszok pl 2012-re tervezik az első holdutazásukat, és ezzel együtt a holdbázis építésének megkezdését, és a kínaiak is errefelé kacsintgatnak, már csak az a kérdés hogy tényleg megcsinálják-e.
2007. márc. 18. 20:40 | válasz | #5
szimpatikus kezdeményezés
qtpman  
2007. márc. 18. 20:35 | válasz | #4
gratulálok ... nem is tudom mintha itt olvastam volna hogy nem lehet semmit sem létesíteni a holdon mert felületi kisülések vannak és olyan finom a por hgoy mindent tönkretesz... gratulálok nekik nagyon okosak XD
WinG  
2007. márc. 18. 19:31 | válasz | #3
Nekem csak az a furcsa, hogy ez a cég már 2015-re a Holdon akar lenni a maga 15 milliárdos költségvetésével (ráadásul addigra már egy teljes holdbázist meg a hozzá csatlakozó orbitális "űrbenzinkutat" fel akar építeni), míg a legfejlettebb technológiákat felvonultató, hatalmas költségvetéssel dolgozó NASA is csak 2020-ban tervezi az odalátogatást.

Azért reménykedjünk, hogy minden rendben van :)
2007. márc. 18. 18:54 | válasz | #2
Legyen egy magyar kezdeményezés is valami űreszköz tervezésére. Ezek már most kezdik az űrbenzinkutakat? Akkor mi nyissunk űrkocsmát:D
AnonyX  
2007. márc. 18. 18:37 | válasz | #1
Húú... klassz. Hajrá. Inkább ilyenekre mennyen a pénz, mint a háborúzásra... Bár azért én a Földet nagyobb előnyben részesíteném sokkal.. A környezet védelme, üvegházhatás csökkentése. Szén-dioxid valami módon való kisebb szintre csökkentése.