Megjelent a TV-sorozat turizmus
2007. március 18. 10:42, vasárnap - Forrás: MTI
A TV-filmek jót tesznek a turizmusnak, de ártanak is azzal, hogy megváltoztatják, időnként eltorzítják az egyes helyszínek igazi értékét. A teleturizmus viszonylag új tendencia, amely azoknak a helyszíneknek a meglátogatását jelenti, amelyek egy-egy filmsorozatban szerepelnek.

Hirdetés

A milánói nemzetközi turisztikai vásáron mutattak be egy tanulmányt, amelyet az audiovizuális kommunikációs eszközök és az általa bemutatott helyek közötti kapcsolatok vizsgálatával foglalkozó nemzetközi központ készített az úgynevezett "teleturizmusról".

A moziőrültek persze már korábban is elzarándokoltak a filmek szent helyeire: elábrándoztak a londoni Waterloo-híd szerelmesein, akik eljutottak a kaliforniai Halál Völgyébe, felidézhették a Zabriskie Point sivatagi szeretkezéseit, de lehetetlen úgy betérni a párizsi Montmartre Les Deux Moulins kávéházába, hogy ne jusson a látogató eszébe a csodálatos Amélie. Ma is áll Párizsban a "Külvárosi szálloda", az Hotel du Nord, működik a Biciklitolvajokból ismert római ócskapiac, a Porta Portese, és Casablanca vonzerejét is növeli Kertész Mihály halhatatlan filmje annak ellenére, hogy köztudottan nem a marokkói nagyvárosban forgatták.

A tanulmányban három olasz, egy francia és egy angol sorozat hatását vizsgálták és az eredmény egyértelműen kimutatta, hogy a nagy nézettségnek örvendő filmekben szereplő helyek, városok, falvak turizmusára élénkítően hatott a film bemutatása. Az egyik olasz sorozat nyomán például az epizódokban szereplő helység turistaforgalma hatszorosára növekedett. Ez különösen a vendéglátásnak kedvez és az érintett éttermek, kávézók ügyesen ki is használják a lehetőségeket.

A tévésorozat szereplőinek nevét viselik az egyes ételek és szerveznek már olyan sétákat is, amelyek nyomon követik a fikció szereplőinek útját. Gyors helyzetfelismerésről tett tanúságot az a polgármester is, aki - miután munkahelye, a városháza, központi szerepet kapott az egyik sorozatban és ennek köszönhetően egy hónap alatt 30 ezer turista látogatott el oda - kihasználva az újonnan szerzett hírnevet, a film zenéjét beépítette a választási kampányára készített klipjébe - írta a Panoráma című olasz hetilap.

A tanulmány megállapítja: mindez egyrészt kedvező az adott város vagy régió idegenforgalmára nézve, van azonban a dolognak negatív oldala is, főként olyan helyeken, ahol valódi történelmi vagy művészeti értékek is találhatók. Ezek esetenként egészen háttérbe szorulnak.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 19. 14:30 | galéria | válasz | #6
szvsz poén volt :P
winnie  
2007. márc. 18. 13:41 | válasz | #5
"Én a Lost-al vagyok így, csak nem találom sehol azt a szigetet :D"

elmész hawaiira és honolulu központjában megtalálsz minden helyszínt, ahol lostot forgattak. ahol miamit, londont vagy szöult csináltak, vagy legutóbb bangkokot.
Cat 02  
2007. márc. 18. 13:15 | galéria | válasz | #4
leszedték a füvet ? :D
vagy az más film ?
bippo  
2007. márc. 18. 12:48 | válasz | #3
Én ezt olyan formában olvastam, hogy maga a stáb tette tönkre a helyszínt.
Cat  
2007. márc. 18. 12:29 | galéria | válasz | #2
Én azt olvastam, hgy a Beach (a Part) című leonardo di caprio film után a turisták teljesen tönkretették a forgatás helyszínét. Nem biztos hogy ez annyira jó dolog.
kow83  
2007. márc. 18. 11:27 | válasz | #1
Én a Lost-al vagyok így, csak nem találom sehol azt a szigetet :D