Megmutatta szebbik arcát a rákvírus
2007. március 16. 00:09, péntek
Egyre több jel utal arra, hogy egy lappangó, az emberek döntő többségénél megtalálható vírus aktiválása a daganatos megbetegedésekben szenvedőknél képes lehet a rák pontos lokalizálására vagy akár a kiirtására is.

Hirdetés


Az Epstein-Barr vírus
A szóban forgó vírus az Epstein-Barr (EBV), és az emberek 90%-át fertőzi meg világszerte, befészkelve magát az immunrendszer sejtjei közé. Legtöbbünknél semmilyen tünetet nem idéz elő lappangási időszakában. Ilyenkor csupán proteineket termel, melyek rákossá teszik az élőhelyéül szolgáló sejtközeget, egy egészséges immunrendszer azonban könnyűszerrel semmisíti meg ezeket a fehérjéket, még mielőtt bármi kárt tennének szervezetünkben.

A gond akkor kezdődik, ha az immunreakció gyengül, ami a rákos megbetegedések egyik válfajához, az úgynevezett Burkitt limfómához vezet. Ez a leukémiához hasonló betegség az immunrendszer csontvelőben és nyirokcsomóban felgyülemlett B sejtjeire gyakorolnak hatást. A kór felénk kevésbé ismert, leginkább Afrikában terjed.

Az EBV pozitív hatásait a Johns Hopkins Egyetem kutatói figyelték meg, akik a vírus segítségével szerettek volna feltérképezni egy rákos gócpontot Burkitt limfómát hordozó kísérleti egereknél. A New Scientist cikke szerint a kutatók egy forgalomban levő daganatellenes gyógyszerrel, a Velcade-del kísérletük érdekében szándékosan aktiválták az EBV-t, ami egy enzim termelésébe kezdett. Ezután radioaktív jelölő molekulákat fecskendeztek az egerekbe, melyeket az enzim foglyul ejtve kirajzolta a rákos sejteket a PET (pozitron-emissziós tomográfia ) letapogatókon és a gammasugarú felvételeken.

A technika azért fontos, mert lehetővé teszi az orvosoknak a tumorok pontos behatárolását. A korábbi technikáknál is ugyanazt az enzimet használták, mint amit az EBV a testben termel, ott azonban közvetlenül a rákos sejtekbe kellett fecskendezni. Ez egyrészről bonyolult, másrészről komoly műtéti beavatkozásokat igényelt, magyarázta a kutatást vezető Martin Pomper.

Azonban mint kiderült, az aktív EBV fertőzés képes a rákos sejtek megsemmisítésére is. Amint a vírus aktiválódik, átveszi a rákos sejtek biokémiai mechanizmusa feletti uralmat és elkezdi többszörözni magát. A rákos sejtek idővel telítődnek a vírussal, ami végül egyszerűen szétrobbantja azokat. A folyamat az egerek esetében szinte azonnal beindult, néhány napon belül már észlelhető volt a daganatok csökkenése.

Eközben egy másik kutatócsoport Douglas Faller irányításával a Boston Egyetemen egy másik gyógyszerrel ugyancsak aktívvá tette az EBV-t, ezúttal azonban az alanyok a vírus által okozott rákban szenvedő emberek voltak. 15 páciensen próbálták ki a módszert, négyüknél a rák teljes egészében eltűnt, hat esetben pedig a daganatoknak több mint a fele pusztult el a kezeléstől számított 21 napon belül. A szakértők szerint elvileg ugyanez a módszer más rákos megbetegedéseknél is működhet, ahol a sejtek vírust tartalmaznak.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 19. 18:05 | galéria | válasz | #54
"There is no such thing as "baszogatás": GoldenHand sucks."
:-))
dez  
2007. márc. 19. 17:49 | válasz | #53
Jaj, ne már, mi azon a kötekedés, hogy egy nagyon komoly érdekeket sértő kérdésben talán egy szabadon szerkeszthető enciklopédia nem feltétlenül a legautentikusabb forrás. Épp a hetekben volt pl. egy kisebb botrány, hogy a MS lefizetett egy ismert wikis szerkesztőt, hogy a saját termékeiről csupa szépet írjon, a konkurenciáról meg csupa rosszat. (Ettől függetlenül persze nagyon jó dolog a wikipédia, kevésbé reflektorfényben lévő dolgok esetén.)
2007. márc. 19. 13:46 | válasz | #52
Ne engem baszogassál, nem én kezdtem el kötekedni.
2007. márc. 19. 13:14 | galéria | válasz | #51
Ne hisztizz itt.
Mi is olvassuk a wikit, sőt írunk is oda belé, de nem ágálunk itt vele.
dez  
2007. márc. 19. 10:25 | válasz | #50
Na, látod, én máshol is utánanéztem, elég alaposan... Nem csak a milliárd dollárokkal ellenérdekeltek FUD-ját.
2007. márc. 19. 01:20 | válasz | #49
Természetesen nem. Viszont ha jó a cikk, akkor több szempontból is meg tudod vizsgálni az adott dolgot (->NPOV), és utána is tudsz nézni egy adott állításnak (->SOURCE). Ha meg nem jó a cikk, máshol utánanézhetsz, és a szerzett információval javíthatod azt.

Persze az emberek többsége arra lusta hogy kettőt kattintson az idézetekre, nemhogy még utánaolvasni.
dez  
2007. márc. 19. 00:12 | válasz | #48
Óvatos? Természetesen! Minden irányban...
dez  
2007. márc. 19. 00:08 | válasz | #47
Uhh, ezt a demagóg szöveget... Tehát azt mondod, ott minden szentírás? LOL.
2007. márc. 18. 19:20 | válasz | #46
Látom annyi eszed van hogy szidd a Wikipédiát, ahhoz viszont már nincs elég hogy az alapelveit is ismerd. Nem kéne előbb azokat megismerni, és csak utána kritizálni a működését?
2007. márc. 18. 18:45 | galéria | válasz | #45
Én azért ezzel a B17-es bombázóvitaminnal is óvatos lennék.
Ez is egy kereskedelmi termék!
Mostanában minden kereskedő azt mondja, hogy ellentétben a konkurrenciával, az ő terméke bio ésatöbbi, egytizedébe kerül a többinek, és tuti meggyógyítja a ráktól elkezdve a tüdőputypuruttyig mindent.
2007. márc. 18. 18:39 | galéria | válasz | #44
Ó, ó.
Én a barack-, alma- stb. magbeleket meg szoktam enni, nekem ez nem új. Sőt, általában minden gyümi magbelsejét megeszem, ha nem nagyon keserű. Lehet, hogy ezért nem vok rákos...
dez  
2007. márc. 18. 18:27 | válasz | #43
De ami a kérdést illeti, ajánlom figyelmedbe a #11-est, illetve a Világ rák nélkül c. könyvet, ami elég alapos képet ad a dologról. L
dez  
2007. márc. 18. 18:23 | válasz | #42
LOL. Olvasd el talán (még1x ?) a #37-est. :P
2007. márc. 18. 18:19 | galéria | válasz | #41
5 törzs ellen véd, a legreakciósabbak ellen. A többi már nem annyira veszélyes.
2007. márc. 18. 18:17 | galéria | válasz | #40
No, elegem van. Most azonnal mond meg, hogy melyik az a természetes növényi szer, amelyik gyógyítja a rákokat. Az Avemart és a Flavin7-et ismerem, úgyhogy mással lepj meg.
dez  
2007. márc. 18. 13:13 | válasz | #39
Ja, a HPV ellen oltás van, ami szerintem csak a fertőzést megelőzően beadva hatátos. (Ha egyátalán valóban hatásos, mivel kb. 50 törzse van a HPV-nek, és kötve hiszem, hogy az összes ellen hatásos lenne [gondoljunk pl. az infuenzára], vagy hogy az összes törzs megtalálható lenne benne. De ez csak egy vélemény.)
dez  
2007. márc. 18. 13:11 | válasz | #38
[mármint természetes -vessző- növényi, mert ugye minden növényi anyag természetes. :D]
dez  
2007. márc. 18. 13:09 | válasz | #37
Nem rákgyógyszerekről volt szó, hanem bizonyos vírusok ellen hatásos természetes növényi anyagokról.
dez  
2007. márc. 18. 13:09 | válasz | #36
Őőő, tessék?
2007. márc. 18. 08:28 | galéria | válasz | #35
Vírusok okoznak rákot?
Hát persze.
Példa: a humán papiloma vírus (HPV) okozza a méhnyakrákot a nőknél. (A fiúknál meg szerintem vastagbél- és/vagy prosztatarákot okoz, de ez csak privát vélemény.) Van ellene injekció, amely pottom kilencven ezer forintba kerül (a TB nem támogatja).

dez-től kérdezem, mik azok a csodaszerek, amelyek gyógítják a rákot?
A Flavin és Tsai?
pilla  
2007. márc. 18. 00:14 | válasz | #34
Bocs! Engem is érdekelne ez a WP:SOURCE, de nem tudom, hogyan találom meg.
2007. márc. 17. 23:21 | válasz | #33
WP:SOURCE
WP:NPOV

Egy szavad nem lehet.
dez  
2007. márc. 17. 23:16 | válasz | #32
Ó, hát az a kis "mellékhatás" igazán kis ár a rák legyőzéséért, hát ugye sokkal jobb, mint a citosztatikumok (sejtmérgek).
pilla  
2007. márc. 17. 23:08 | válasz | #31
És mi lesz az aktív EBV-kel, ha már elpusztították a daganatot? Tovább szaporodva nem okozhatnak kárt? Erről, mintha nem szólna a fáma. Vagy ti tudtok valamit, amit én nem?
dez  
2007. márc. 17. 19:56 | válasz | #30
Néha nem termelődik, vagy épp nem elég, ilyesmi. Itt van erről némi infó.
dez  
2007. márc. 17. 19:49 | válasz | #29
Kémcsőben is hatásosak, amikre gondolok. A hatásmechanizmus is ismert több esetben. Azért nem gyártják szintetikusan, mert úgy túl drága lenne, vagy nem is lehetne nagyipari módszerekkel. Továbbá mivel nem mesterségesek, szabadalmaztatni sem lehet őket, így nincs benne üzlet. Ezért csak kisebb cégek foglalkoznak vele, akiknek reklámra sem nagyon futja. (Na nem kis egyszemélyes cégekről van szó, hanem pl. Herbária.)
kricsi  
2007. márc. 17. 12:31 | válasz | #28
Nekem nagyon tetszik a cikk. De ez még hány év, mire ezt szabadalmaztatják?Mert szerintem 2-6 év biztosan...
Caro  
2007. márc. 17. 09:48 | válasz | #27
Az interferon nem az emlősök nem specifikus immunválasza a vírusokra? Minek termelni, mikor a szervezet is tud?
LowEnd  
2007. márc. 17. 00:35 | válasz | #26
Elképzelhető. (tekintve, hogy a "házipatikaszerek" nagy többségének nem ismerik a hatásmechanizmusát - tekintsünk el a placebo-tól - mert ha ismernék, nagyobb (talán veszélyesebb?) gyógyszert csinálnának belőle). LEhet, viszont hogy az általad említett szerek az immunrendszert erősítik, így közvetetten segítenek a betegség legyőzésében. (eredmény szempontjából szinte mindegy, kivéve pl: HIV vírus)

Viszont válaszomban én csak a hozzászóló ténybeli tévedését kívántam korrigálni.
dez  
2007. márc. 16. 22:44 | válasz | #25
(Hozzáteszem a félreértések elkerülése végett, nem mindenféle vírus ellen.)
dez  
2007. márc. 16. 22:42 | válasz | #24
Ugyebár az interferonokról beszélsz, amit arany áron gyártanak a gyógyszergyártók, és emiatt nem is túl elterjedt a használata. De elárulom, nagyon is létezik olcsó, vírusok ellen is bizonyítottan hatásos "házipatika szer".
dez  
2007. márc. 16. 22:37 | válasz | #23
Aha, és ott mindig minden igaz, ugyi?
2007. márc. 16. 21:12 | galéria | válasz | #22
A mandula ciánt tartalmaz, a keserű barackmag nagyobb mennyiségben, az édes kisebb mennyiségben szintén.
LowEnd  
2007. márc. 16. 20:43 | válasz | #21
dejó, téged össze lehetne kötözni Riddick-kel...

Elárulom, hogy vannak virusölő, szaporodásukat gátló szerek is. (kb 30 éve.) Például az infulenzaellenes készítményeknél: A vakcináktól (melyek felkészítik az immunrendszert a vírusok szaporodásának gátlására a szervezetben) és a szokásos házi patika szerektől (melyek a tüneteket enyhítik, de magára a vírusokra nem hatnak) eltérően, ezek a gyógyszerek közvetlenül a vírust támadják. Gátolják a vírus központi szerepű enzimét, a neuraminidázt, és ezzel a vírus szaporodását a szervezetben.

De ha csak az AIDS ellenes gyógyszerkészítményekre gondolsz - ezeknek most nagy a visszhangjuk - akkor is revideálhatod az álláspontod.

Annyiban egyetértek viszont veled, hogy az egészséges szervezet nagy hatékonysággal pusztít el idegen vírusokat, ezt ilyen általános módon talán soha nem tudjuk gyógyszerekkel elérni.
2007. márc. 16. 20:14 | válasz | #20
http://en.wikipedia.org/wiki/Amygdalin#Cancer_cure

Ja, tudok keresni a Wikipédián. Ugye milyen csodálatos képességeim vannak ?
dez  
2007. márc. 16. 19:38 | válasz | #19
Te csak tudod...
dez  
2007. márc. 16. 19:37 | válasz | #18
Hát, ha csak ennyi lenne az egész, a fertőzés sokkal többször, az esetek jelentékeny részében előidézné a rákosodást (mivel a sokszorosítási mechanizmus az adott vírusnál mindig egyforma). Azonban az csak az esetek töredékében következik be - persze elégszer ahhoz, hogy kimutatható legyen az összefüggés.
2007. márc. 16. 19:36 | válasz | #17
Szép is lenne ha ez normális tesztekkel is alá lenne támasztva, de az összes teszt amit eddig elvégeztek nulla hatást mutatott ki (illetve nem... ciánmérgezéshez hasonló tünetek azért előfordultak )
Vorpal  
2007. márc. 16. 18:31 | válasz | #16
A virus okozta rák teórájának lényege,
hogy ezek a virusok müködésüknél fogva
saját örökitősanyagot tesznek a sejtekbe
és ezáltal válnak rákos sejtekké.

Riddick : te meg eccerüen hülye vagy.)
2007. márc. 16. 18:28 | galéria | válasz | #15
"Ilyenkor a mérgek elpusztitják az egészséges sejteket. Ez a rák"

Milliószor lehetett olvasni a legkülönbözőbb helyeken, honnan jön elő mégis ilyen?
dez  
2007. márc. 16. 16:52 | válasz | #14
Egyes rákokat okozhatnak egyes vírusfajták.
2007. márc. 16. 15:33 | válasz | #13
riddick csak szólok hogy a rák az túl nagy sejt burjánzás olyan helyen ahol nem kellenne
2007. márc. 16. 14:24 | válasz | #12
Riddick igazat mondd a vírusokról.
Azok ellen semmi se hat kívülről, csak az immunrendszer tudja legyőzni !
Még ma is.
2007. márc. 16. 14:22 | válasz | #11
Na igen rák.
Ez a legjobb orvosi pénz-kosár
Azt mondják nem tudják gyógyítani....
Érdekes módon időnként felbukkan valaki, aki tudja az ellenszerét, csak hogy eltűnik (eltűntetik)
Érdekes módon akik felbukkannak, mind kb ugyanazzal gyógyítanák.
ha az ember rákeres a RÁK, és a B17-es vitaminra, sok érdekességet talál.
Az az igazi, ha megnézi, hogy miben fordul elő b17 !!
Mert amikben előfordul, azokból a fejlett világ embereinek 90% semmit sem eszik.

A B17-vitamin vagy más szóval nitrilozid megjelölés egy nagy csoport olyan vízoldékony, lényegében nem toxikus, édeskés vegyületre utal, amely több mint 800-féle növényben megtalálható. Az egyik leggyakoribb nitrilozid az amigdalin, mely a legnagyobb koncentrációban bizonyos gyümölcsök magvaiban fordul elő (pl. mandula, sárgabarack, alma), de gazdag természetes forrásnak számít pl. a búzacsíra is.
Kutatások bizonyítják, hogy amennyiben az állati vagy emberi szervezetnek elegendő mennyiségű ilyen anyagot biztosítunk, az - kizárólag a daganatos sejtekre szelektív mérgező hatást fejt ki.
Ezek után mit kutatnak még rajta ?
Ja igen, valamit mondani kell a kutatási projectek támogatóinak, hogy hova tűnt a pénz
LowEnd  
2007. márc. 16. 14:21 | válasz | #10
Baszki Riddick, remélem csak vicceltél....
2007. márc. 16. 14:20 | válasz | #9
Végre egy jó hír!
2007. márc. 16. 12:48 | galéria | válasz | #8
2007. márc. 16. 12:42 | válasz | #7
íííííííííííííííííííííííííííííííííííííí
2007. márc. 16. 12:39 | válasz | #6
jújbazmeg...
Rip  
2007. márc. 16. 12:07 | galéria | válasz | #5
"leghejtállóbb"???
ly
2007. márc. 16. 11:36 | válasz | #4
Olvastam egykét kutatást a témában.És szerintem a leghejtállóbb elmélet az hogy a rák az egy olyan állapot amikor telitődik mérgekkel és az immunrendszer már nem képes kitakaritani. Ilyenkor a mérgek elpusztitják az egészséges sejteket. Ez a rák. Az hogy egy virusnak tulajdonitják ,egy dolog,mert az is csak össze szemeteli a szervezetet. A kérdés az hogy mászik be az emberbe,mert egy egészséges immunrenszer szinte minden virust legyőz.Ugyanis a virusokra még nincs tudományos gyógyszer. Ami hipp hopp kinyirja. Azt az immunrendszer győzi le. Amikor kapsz oltást ez mag ez ellen az is úgy müködik hogy legyengitett kórokozókat kapsz,amit az immunrendszer ki bir csinálni,és okosodik ezáltal,tanul.Ha,már jön az erősebb verziója,akkor azt is nagy eséllyel le fogja győzni.
assdf  
2007. márc. 16. 11:04 | válasz | #3
Most akkor a rákot egy virus okozza?
2007. márc. 16. 11:00 | galéria | válasz | #2
Jaja. Hihetetlen milyen fejlett az orvostudomány.
2007. márc. 16. 10:50 | galéria | válasz | #1
NA! ez jól hangzik! végre egy jó hír :D