Intel: ősszel megújul a Core 2 család
2007. március 16. 11:40, péntek
A processzorgyártó a harmadik negyedévben a Core 2 család alapos megújítására és kibővítésére készül, magasabb órajelekkel és kedvezőbb árakkal. A meglévő változatok kivonulnak, illetve vonzóbb árcímkét kapnak.

Hirdetés

A friss hírek szerint az Intel több új processzorral is készül, amelyekkel folytatja hadjáratát, tovább növelve az asztali chipek teljesítményét, jelentősen csökkentve eközben az árakat. Az új jövevények alaposan felborítják majd az eddigi erőviszonyokat, legalábbis a cég saját családján belül, hiszen több esetben a jelenlegi Extreme változatokon is túltesznek.

A sorozatszámokat tekintve a legfontosabb eltérés az 50-re végződő jelölés, ami jelzi, hogy némileg újragondolt változatokról van itt szó. A technikai paramétereket szemügyre véve ez nem is lehet kétséges, hiszen megnövelt magórajel és FSB jellemzi a készülő chipeket, amelyek a csúcs- és középkategóriát, valamint a belépő szintet is alaposan kibővítik. Ami az árakat illeti, a legfontosabb változás, hogy minden variáns a 300 dolláros szint alá szorul, nem kell tehát attól tartanunk, hogy az extrém teljesítményért extrém árat kell majd fizetnünk.



A csúcskategóriában az E6850 és E6750 kap kiemelt szerepet, ezek a chipek 3 és 2,66 GHz-es órajelükkel kiemelkednek a mezőnyből. Mindehhez 4 MB másodszintű gyorsítótár és 1333 MHz-es FSB társul, tovább javítva az összképet. Alattuk helyezkedik el az E6550 és E6540 2,33 GHz-es órajellel, változatlan gyorsítótárral és FSB-vel (az E6540 viszont nem támogatja a Trusted Execution Technology - korábban LaGrande - elnevezésű biztonsági megoldást). Ezer darabos megrendelés esetén az ár 266 és 163 dollár között mozog, ami nem kis előrelépés a tavaly még a zászlóshajó szerepét betöltő X6800-hoz képest, ez ugyanis 999 dolláros áron debütált.

Az alsó-középkategória két taggal bővül, ezek sorrendben az E4500 és E4400, amelyek az ősszel távozó E4300 helyét töltik majd ki. Órajelük 2,2 és 2 GHz, az FSB itt már csak 800 MHz-es, a másodszintű gyorsítótár pedig 2 MB, mindezt 133, illetve 113 dollárért. Érdekes, hogy két új Pentium chip is érkezik majd, igaz ezek már szintén Core 2 alapokra épülnek: Az E2160 és E2140 1,8 és 1,6 GHz-en fut, 800 MHz-es FSB-vel, a két mag itt viszont már mindössze 1 MB másodszintű gyorsítótáron osztozik. Az ár igen kellemes, 84 és 74 dollár lesz.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 19. 18:13 | válasz | #67
joltudod

http://xbitlabs.com/articles/cpu/display/core2duo-e6420.html

a 6420at 3720ig huztak xbiték. xtremsystemen is jönnek aza eredmények, nagyon igéretes darab.
2007. márc. 19. 16:28 | válasz | #66
Én is úgy tudom, hogy lesznek ezek a "20-as" változatok, vagyis asszem ezek, de lehet 4420 és nem 4320 az. Úgy emlékszem áprili 19-én lesz - ezekkel vagy ezekre azt nem tudom - frissítve a terméklista.
rtomo  
2007. márc. 19. 15:49 | válasz | #65
a harmadik negyedév az szeptember tényleg? mert nem akarok addig várni =(
és tudtommal valami 20-as széria is várható, a 6420 4320 stb.. vagy én vagyok eltájolva? =/
2007. márc. 19. 00:57 | válasz | #64
talán...? http://dailytech.com/AMD+Bringing+Torrenza+and+Fusion+Together/article6512.htm
dez  
2007. márc. 18. 18:43 | válasz | #63
Milyen hírekre gondolsz? Keresgéltem egy sort, de nem találtam ide vonatkozót.
2007. márc. 18. 01:25 | válasz | #62
pontosan. míg az olcsó "15Ks" lap AMDnél nemokozott anno tuninproblémákat pl egy asrock dualsata is ment 280fsbt amivel gyak maximálisan kilehetett hajtani az X2ket addig intelnél a budget lap komolyan visszafoghatja azt az e6300at ami egy 25Ks lapban vígan megy 3500öt.

Ezért aki budgetet akar olcsó lappal az mindenképp e4300at vegyen, így mégha elakad a lapja 300 környékén ami azért előfordul még mindig megvan a 9* miatt a 2700 ami azért nemrossz.

Ettől függetlenül aki teheti maradjon a hihetetlen jó tuningbarát p965 + e6400 nél, stabil, brutálisan jó párosítás.


btw DEZ megvan MO/Európa eddigi legjobb levegős X2je.
amd

legujabb (6000+)os széria abból optreon ráadásul olyan batch számmal amilyen jót énmég életemben nemláttam. Nemcsoda.
dez  
2007. márc. 17. 23:03 | válasz | #61
Alaplaptól is függ. Itt az alaplapnak is bírnia kell(ene) az igen magas FSB-ket ehhez, de sok nem teszi.
2007. márc. 17. 21:45 | válasz | #60
jahát újabban vannak darabok amik nemmennek 3ghz felett. A 90%a viszont minden gond nélkül, alapafeszen.
szerencsésebb darabok 3.5-4ghzet, mielött még bekompresszorozna vki: Ezt sima léggel teszik.
2007. márc. 17. 20:47 | válasz | #59
Nekem a hét éves 900-as verka még mindig több mint elég.
2007. márc. 17. 20:05 | válasz | #58
Itt egy 65 nanos AMD fogyasztás-teszt, érdemes összevetni a másiknak az fogyasztás eredményeivel. Két tesztben a konfigurációk nagyjából megegyeznek, annyi a különbség, hogy itt nem NF590-es chipsete van az AMD-nek, illetve a VGA is más (de mint az az Intelnél gépnél látszik, nem sokat nyom a latba). Idle állapotban (amikor ugye megy a Cool&Quiet, tehát az AMD 1GHz-re veszi vissza az órajelét) Intelek között nincs nagy különbség, de AMDnél...
2007. márc. 17. 19:16 | válasz | #57
Macbook Pro-ra gondolsz?:) Nem tűnik rossznak, de fél millió forintot kevés ember ad ki egy gépre. Játékra már most nem a legtökéletesebb, s ugye legfőképp azokon érződik egy gép avulása...
Su0my  
2007. márc. 17. 17:02 | válasz | #56
srácok, nem kell hascsikarást kapni minden fél/1/2 évben, hogy jaj, majd én milyen új gépet veszek: vegyetek egyszer egy iBOOK Pro-t és minden igényetek ki lesz elégítve legalább 5 évre. ennyi. még windowst is tudtok rajta futtatni. 1000x jobban megéri!
dez  
2007. márc. 17. 16:20 | válasz | #55
Pl. Intel-híres topikokban merül ez fel néha a ph-n (pl. 2-3 hete), de más fórumokon is találkoztam már vele.
2007. márc. 17. 11:01 | válasz | #54
"Eközben amd meg továbbra is lapít :("
Lapít? CeBit híreket nem olvasol? :D
2007. márc. 17. 10:03 | válasz | #53
Tudnál adni linket ilyen fórumra?
2007. márc. 17. 08:51 | válasz | #52
nah igen várni tényleg hülyeség, legalábbis mindig a következő generációra, ami jó mindig drága, ami olcsó mindig elavult, vagy útban van gyorsan affelé. én is nemrég újítottam, 1-2 hónapja, és én is néztem erősen hogy melyik éri meg egy athlon xp 1700+ @2000+ után, az X2 3800+ 25körül volt, a core2-k 40 fölött, így a választás meglehetősen könnyű volt melleseg tökéletesen elégedett vagyok a teljesítménnyel, en ezt se nagyon használom ki, különban is a memória mérete is nagyon sokat játszik a sebességben, néha többet mint a proci(nagyobb memó mellett megszűnik a folytonos átlapolás - swap-elés).
2007. márc. 17. 08:42 | válasz | #51
2002-ben vásárlás előtt álltam. Az akkori 1600+-os Athlon XP majdnem fele annyiba került, mint a hasonló teljesítményű Intel. Akkor azt vettem. Tavaly decemberben megint vásárlás előtt álltam. Úgy döntöttem, hogy ha már új gép, akkor legyen 64 bit és 2 mag. Megnéztem a 3800+-os X2 árát és teljesítményét és összehasonlítottam az E6300 ugyanezen tulajdonságaival, és ott az jött ki, hogy 1-2 ezer forinttal többért sokkal nagyobb teljesítményt kapok, így az E6300-at választottam. Akkor az érte meg jobban...
Viszont az, ahogy egyesek el tudnak vitatkozni azon, hogy Intel vagy AMD, az eléggé vicces és szórakoztató. :) Nekem ha gép kell, akkor azt veszem, ami akkor jobban megéri. Várni azért hülyeség, mert akkor életem végéig várhatnék, hogy jó vételt csináljak.
2007. márc. 17. 02:50 | válasz | #50
kíváncsi vagyok, ha az intel ilyen hamar ilyen lépésre szánta el magát, akkor mit tudhat az új amd
dez  
2007. márc. 17. 01:59 | válasz | #49
A túl durva verseny az egyik szereplő befuccsolásával is járhat. Emailek tanúsága szerint korábban is többször erre pályázott az Intel.
dez  
2007. márc. 17. 01:57 | válasz | #48
1. Egyre jobban jön befelé a GPU-k - nem hogy nem jéték célú, de - eleve nem 3D-grafikai felhasználása.
2. Nem tudom, Intelnél hogy volt, de AMD-nél a K8-asoknál együtt járt a 64 bit (mivel az összes tudta, kivéve pár korai s.754-es Sempron) és a nagyobb sebesség.
3. Ezt talán mondani sem kell: sok nem-játék program ki tudja már használni már a többmagos procikat.
4. Most is van 1-2 játék, és hamarosan jóval több is lesz, ami szintén ki tudja használni a többmagú procikat.
BStage  
2007. márc. 17. 00:42 | válasz | #47
"Gondolom terhelés esetén az alaplap is többet fogyaszt"

ugyanmár. 1-2W-nál többet biztos nem emelkedik a lap fogyasztása semelyik platformon. Amúgy is elhanyagolható a mai processzorokhoz képest a lap összfogyasztása. (a legkevesebbet és a legtöbbet fogysztó lapok között összesen nincs 8W-nyi különbség, nemhogy ennyit emelkedjen a terheléstől, de még az is elhanyagolható lenne a 100W fölött fűtő procikhoz képest)
2007. márc. 17. 00:17 | válasz | #46
Gondolom terhelés esetén az alaplap is többet fogyaszt. Amúgy megnéznék egy ilyen tesztet 65nm-es AMD-vel is.
2007. márc. 17. 00:03 | galéria | válasz | #45
Gyerekek...hát hogy nektek nincs jobb dolgotok öljétek egymást, h c2d v. barszelóna..istenem.kockák. Lássátok már át, h a verseny csak nekünk jó.Ne suxoljátok egymást.kisbuták :)
Faki  
2007. márc. 16. 23:50 | galéria | válasz | #44
Csak azt nem tudom hogy minek fejlesszek gépet, ha egy rakás szar a játékfelhozatal. Crysis, Alan Wake, ami majd valamikor megjelenik és sokat fog kajálni, de más nincs. STALKER meg régebbi gépeken is simán hasít.
Aki meg nem játékra használja a pc-t, az valszleg nem fogja szarrá húzni a prociját, illetve nemhiszem hogy 8x00-es kártyákat csreberél. Ja és a legtöbb játék a VGA-t kajálja, max majd késöbbiekben lesz értelme a 2magos prociknak.
Ez a 2magos para emlékeztet a pár évvel ezelötti 64bites kabaréra, amikor a sok HW buzi rohant 64bites procikat venni, gyönyörű árakon mert az megéri és jó befektetés a jövőre nézve. Most pár év eltelte után lett egy MS pistánk, ami lezabálja a fél pc-t és az egykori 64bites hardwer trollok megcumizták, illetve alig van 1-2 progi ami 64bites. Ez megy most is, rohannak a 2magért, holott qrvára semmi értelme, mert majd ha igazán eljön az ideje, na akkor a mai 2magos konfigok áran vehetne 5x jobbat.

dez  
2007. márc. 16. 23:23 | válasz | #43
A tesztből teljesen hiányzik a bináris tömörítés (zip, rar, stb.), pedig ezek elég memória-hozzáférés igényesek, és elég hétköznapiak szerintem.

Kicsit túlzásokba esel a C2D húzhatóságát illetően. Más fórumokon sokan panaszkodnak, hogy nem éppen úgy sikerül, ahogy a mondák tartják.
dez  
2007. márc. 16. 23:08 | válasz | #42
Nem lapít, csak nem vagy elég figyelmes. ;)
dez  
2007. márc. 16. 23:06 | válasz | #41
Nem tudom, mit csodálkozol, a 6000+ 90nm-es proci! Még jó, hogy sokat fogyaszt. Ehhez képest megfelelő tuninggal és némi szerencsével 65nm-esből is ki lehet hozni 3GHz-t. (A gyárilag válogatott 6000+-ból meg 3,5-öt.)

Mem: a K10 (tévesen nevezték korábban K8L-nek) alapú AMD prociknál jól fog jönni az a nagyobb mem-sávszél...
dez  
2007. márc. 16. 23:00 | válasz | #40
De, kívánnak. Jövőre jön a Nehalem, fejújított, de még mindig FSB-s rendszerrel, és az utána jövű architektúrában már az Intelnél is integrált memvezérlő lesz.
BStage  
2007. márc. 16. 22:17 | válasz | #39
de, ha azt nézzük, hogy idle-ben viszont majdnem ugyanannyit fogyasztanak, akkor azért kiderül, hogy nem a chipset meg a lap zabálja azt a majd 100w-ot pluszban.
2007. márc. 16. 20:33 | válasz | #38
Azért így már más a helyzet, mondjuk az nForce chipsetek nem az alacsony fogyasztásukról híresek, bár kétségtelen, a platformhoz tartozik. (Mondjuk én soha többet nem veszek NF chipsetes lapot, de ez nem ide tartozik.)
BStage  
2007. márc. 16. 19:39 | válasz | #37
nem a proci önmagában, hanem a gép, ugyanolyan alkatrészekből. (a lap persze más)
És ez nem a gyár által megadott érték, hanem valós teszt, fogyasztásmérővel. Egyébként a #26-ban linkelt teszt végén volt.

A sempront meg a celeront inkább hagyjuk, én centirno-ban gondolkozok, ha notebook-ról van szó. :)
2007. márc. 16. 19:31 | válasz | #36
Melyik AMD processzor zabál 250W-ot? Arról nem is beszélve, hogy a két gyár TDP-jét nem lehet összevetni, mert az AMD-é a matematikai maximumot jelenti, míg az Intelé nem. Tehát ha tök ugyanazt gyártanák, Intelé kevesebbet fogyasztana-de csak papíron.
A többivel egyébként egyetértek:) (Bár notebookba talán jobb egy Sempron, mint egy Celeron M, mivel előbbi szabályozza az órajelét:))
Cefet  
2007. márc. 16. 19:23 | válasz | #35
BStage-nek "sajna" igaza van. :)
Tavaly jobban megérte az AMD proci (még a C2D előtt). A kisebb órajelek ellenére is jobbak voltak. Azóta fordult a kocka, az Intel "játékosai" jócskán beelőztek, mindenben jobbak. Tuningban meg messze-messze jobbak. Az idei év végére már az árakkal sem lesz nagy baj... De azoknak is igaza lehet, akik szerint az Intel nagy árcsökkentéséhez az új K8L procik elvárt, sejtett, vagy esetleg már tudott teljesítményének is köze lehet. Senki sem lehet olyan nagyon elvakult Intel, vagy AMD fan, hogy ne örüljön az ilyen híreknek. Tőlem akár az afgán felkelők is gyárthatják azt a procit, ha jobb, olcsóbb, mint a többi, akkor azt veszem meg.
Szóval hajrá AMD, hajrá Intel, hajrá Afgánok!!! :) :)
BStage  
2007. márc. 16. 19:05 | válasz | #34
"Hát jópár alkalmazás van ahol nagyon is számít a memóriaátvitel"

melyik alkalmazásra gondolsz? És miért nem jelent ez meg a valós alkalmazás teszteknél?
BStage  
2007. márc. 16. 19:03 | válasz | #33
ugye azért mert amd fanboy vagy, azért olvasni még tudsz?

idézem magamat: "Akinek esze volt az az elmúlt években amd-t vett desktopra"

te viszont vegyél csak most is amd-t, megérdemled...
2007. márc. 16. 18:40 | válasz | #32
érdekes mikor fordítva hogy a tré4 zabált ennyit a elqúrt-athlon meg harmadát akkor nem verted a nyáladat ennyire...
egyébként azért csinálja ezt az intel hogy ennyire ócsósít mert szvsz tudja mire képes a barszelóna...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. márc. 16. 18:17 | galéria | válasz | #31
Hát jópár alkalmazás van ahol nagyon is számít a memóriaátvitel szal azzal a 95%-al most sincs igazad. A linkelt teszben nem csak szintetikus tesztekben volt jobb az x2.
Keldor  
2007. márc. 16. 18:10 | válasz | #30
Egyetértek! De nézd a jó oldalát! Ha AMD-d van nem kell télen külön fűteni!:D
2007. márc. 16. 18:03 | válasz | #29
Melyik valós alkalmazásban jobb az X2 a Core2-nél? Mert én nem tudok róla, hogy bármelyikban is jobb lenne. Az általad linkelt tesztben egy 2,67GHz-es C2D-t hasonlítottak egy 3GHz-es X2-vel, és ha tovább lapozol, látod, hogy média kódolás, Povray stb-ben mindenhol a C2D nyer. Tudomásom szerint a leggyengébb C2D-ket is fel lehet húzni 2,7-3GHz környékére feszemelés nélkül, a jobbakat 3,2-3,4-ig is, feszemeléssel és jó hűtéssel meg még sokkal tovább. Az X2-k viszont jóval kevésbé húzhatók. A helyzet nyáron fog megváltozni, amikor az AMD végre kijön a továbbfejlesztett 2 és 4 magos procijaival, de most az Intel fölénye vitathatatlan. Az AMD meg olcsóbb.
BStage  
2007. márc. 16. 17:48 | válasz | #28
és mire mész a memóriaátviteleddel, ha a valós alkalmazások 95%-ban a core az erősebb? kinyomtatod és kirakod poszternek?

és akkor az amd-re rakhatsz egy turbinát, hogy egyáltalán megnyikkanjon és ne égjen el. 250W-ot zabál könyörgöm... Miközben a core jóval nagyobb teljesitményhez 165-öt. A kettőnek csak a különbségéből el lehet üzemeltetni egy kissebb harmadik gépet. És már jönnek a továbbfejlesztett core 2-k...
Akinek esze volt az az elmúlt években amd-t vett desktopra és intelt notebook-ba, mostanában viszont a desktopot is csúnyán benézte az amd, az az igazság. Persze az ilyen elvakultak majd eltartják függetlenül attól, hogy mennyire van lemaradva az inteltől. (ahogy az intelt is eltartották korábban desktop-on, pedig nem érdemelte meg)

"Egyébként ebben az tesztben látszik hogy egyik dologban az egyik jobb, másikban a másik"

jah, ha itt arra utaltál, hogy 1-2 szintetikus tesztben az amd, a valós alkalmazásokban meg a core, akkor igazad van, csak az amd ehhez befűti a lakásodat is
2007. márc. 16. 17:39 | galéria | válasz | #27
Eközben amd meg továbbra is lapít :(
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. márc. 16. 17:17 | galéria | válasz | #26
Olyanról én még nemnagyon hallottam, hogy sima c2. C2 duo van ennyi. És az elég gyenge memóriaadatátvitelben, méghozzá az E6700-as.
memória

Egyébként ebben az tesztben látszik hogy egyik dologban az egyik jobb, másikban a másik, de összességben kiegyenlített és az x2 olcsóbb.
Szal ezt az erősen fanboyszerű "egy Core2duro 6600-tól felfelé rommáalázza az amdprocikat gyk minden létező tesztben" szöveget ne hangoztasd, mert nem igaz.
Keldor  
2007. márc. 16. 16:01 | válasz | #25
Jaja az a Q6600 nagyon jó lesz 266$-ért! A hülyének is megéri!
2007. márc. 16. 15:50 | válasz | #24
Ha nem is 4GHz-esnek, de úgy 3,5-nek igen, de csak akkor, ha a programot úgy írták meg, hogy ki tudja használni a 2 magot, különben az egyik teljesen kihasználatlan marad, akkor viszont hiába kétmagos, majdnem olyan, mintha egymagos lenne (annyi előnyöd lesz, hogy nem fog akadozni a program, miközben mást is csinál a géped).
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. márc. 16. 15:42 | galéria | válasz | #23
Szerintetek mennyiert fogjak adni az E6540-et az uzletekben USA-ban..?
2007. márc. 16. 15:33 | válasz | #22
Most nézem itt a táblázatban kissé más van. Tök mindegy, áprilisban áresés lesz. Lemegy végre a csoffadt E4300 30K alá, remélem.
Amúgy most 24K körül kapni olyan jó tuningos alaplapot, ami alapból kezel négymagosat és 1333FSB-t is. ;)
2007. márc. 16. 15:31 | válasz | #21
Április 22 körül lesz aom nagy áresés, és utána valami 530USD lesz a QX6600 proci, de ez nem annyira érdekes, mint hogy állítólag év végére lemegy 266USD-re. Nyár elején ennyiért a kétmagos E6850 lesz még csak ...
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2007. márc. 16. 15:23 | galéria | válasz | #20
nagyon laikusan fogalmazva olyan mint ha két pc-d lenne egy monitorral pl tudsz játszani dvd-írás közben meg ilyen finomságok
2007. márc. 16. 15:04 | galéria | válasz | #19
Ha azon nem is, de azon könnyen hogy a megjelenésük idejében kihagytad a szálldosó nagy játékokat (Crysis, Ut2007, stb.), mikor meg végre veszel új gépet még mindíg ugyanezek lesznek a top játékok és így ugyanazokat a játékokat kínzod és a gépre is ugyanannyit költöttél csak később. (mert én legalább is úgy sejtem hogy ha kijönnek az említett játékok megint csönd lesz egy darabig ezen a téren)
Meg most CPU szempontjából ez lehet hogy nem is akkora kérdés, mert a DX10 miatt elvileg radikálisan csökken a játékok CPU igény a GPU terhére, tehát inkább drága VGA és nem drága CPU kell...
2007. márc. 16. 15:04 | válasz | #18
Egy laikus kérdésem lehetne?
a két mag kétszeres teljesítmény? Tehát ha 2 Ghz a mag frekv. akkor 4 Ghz nek megfelelő teljesítményű a proci?
ha nagy hülyeséget írtam akkor bocsi :-)
thx
2007. márc. 16. 14:46 | válasz | #17
Nekem 2005 nyárvégi konfigom van, 2008-ba frissítek egy laptopra remélem lemennek a mobilproci árak is.
2007. márc. 16. 14:42 | galéria | válasz | #16
Na ez jó hír akkor még várok mint mindig :D

Az lehet az kapom magam a nagy várakozásba hogy 2010-et irunk azt még mindig ez a konfigom lesz :D
CyrSyS  
2007. márc. 16. 13:59 | válasz | #15
Cool!

Xido ha neked tényleg E6700-ed van akkor kicsit nem jó hír ez neked, mert sokat buktál a dolgon. Én vga-val jártam így :(
2007. márc. 16. 13:26 | válasz | #14
Teh egy Core2duro 6600-tól felfelé rommáalázza az amdprocikat gyk minden létező tesztben,a sima c2-k fosok...
AnonyX  
2007. márc. 16. 13:22 | válasz | #13
Hú. Igazad van.. Egyetértek.
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2007. márc. 16. 13:19 | galéria | válasz | #12
itt most nem a hardverbuzikról írtam akik évente cserélik a konfigot hanem az olyanokról mint én hogy megveszem a vasat aztán 3 évig nem költök rá én 2004 ben vettem a 2800+ 1GB ati9600 konfigot ami már akkor sem volt egy nagy szám de azóta az összes battlefielddel tudtam játszani akadásmentesen 1024*768-ban ha most nyáron eladom a gépet 40-ért és teszek hozzá 160-at akkor így 3 év után megint 200 ból veszek gépet amiben lesz 2 giga 800-as ram 8800gts meg valami vaddisznó proci amivel megint kihúzom 3 évig mert tuti hogy fognak futni rajta a 3 év múlva is azok a játékok amikkel én szeretnék játszani
2007. márc. 16. 13:13 | válasz | #11
Kimaradt a cikkből, hogy nem ezek a processzorok lesznek az Intel választékának csúcsai, hanem a 4 magos Quadok, amik drágábbak is lesznek. Ezekkel a procikkal gyakorlatilag az történik, mint tavaly a Pentiumokkal. (És nyilván azért történik, mert az Intel hozzájutott az új AMD procik paramétereihez.)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. márc. 16. 13:10 | galéria | válasz | #10
Nemrég hallottam róla, hogy a core2- csak 32bites számolási teljesítményben olyan überproci... de memória adatátvitelben rommá veri egy x2-es az integrált memórivezérlőnek köszönhetően, és 64biten is elég gyenge a core2. Ezen nem kívánnak javítani(fsb emelés az eléggé félmegoldás)? Bár reklámnak, és hype-nak elég ha csak a sima számolási teljesítmény nagy, mint anno a megahertzeknél :)
2007. márc. 16. 13:02 | galéria | válasz | #9
Tessék, én meg most májusban akar/ok/tam gépet fejlesztgetni mikor kapható lesz és beáll a Gefrce 8600GT ára. Most ha azt mondom várok vele őszig az új CPU-kra akkor meg az lehet egyik vége a dolognak hogy közben elbaszom másra a pénzt (nem hasznosabb dologra, csak másra, pl. feléből telefont veszek és apránként eliszom a másik felét...) vagy azt mondom hogy ejnye, ha vártam októberig akkor megvárom a következő Geforce kártyákat, hátha lemegy a 8800GTS ára és 8600GT helyett azt veszek. (ami ha úgy nézzük azért sem előnyös mert sokat nem fog esni miatta, de ha most veszek "olcsó" 8600-at később könnyebb szívvel cserélek 9600-ra [ha ez lesz a számozás jövőre] ha azok kijönnek és ugyanott vagyok ha nem előbb...)
dez  
2007. márc. 16. 12:57 | válasz | #8
De legalább nem bukik annyit.
dez  
2007. márc. 16. 12:55 | válasz | #7
"Érdekes, hogy két új Pentium chip is érkezik majd, igaz ezek már szintén Core 2 alapokra épülnek"

Érdekes egy megfogalmazás. :P Pentium nevű butított Core 2 chipek.

bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. márc. 16. 12:55 | galéria | válasz | #6
asszed miutén te megveszed utána nem fejlesztenek ?
dez  
2007. márc. 16. 12:49 | válasz | #5
Most cserélhetik le az alaplapokat is, ha új proci kell nekik, mert nem támogatták még a 1333MHz-es FSB-t.
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2007. márc. 16. 12:14 | galéria | válasz | #4
ha ha 3 éve vettem a konfigomat és pont nyáron akarom cserélni a sok láma meg tavaly ősszel ölt kisebb vagyont a gépébe
Visor  
2007. márc. 16. 12:09 | válasz | #3
Király!
Erre vártam már régóta!
xido  
2007. márc. 16. 12:04 | válasz | #2
szépen beindul helyes....bár most cseréltem mindent,nem kívánok félévente beleölni nagy összeget...jó,hogy széles és jóárú lesz majd a piac
2007. márc. 16. 11:52 | válasz | #1
király