Indul a DT 3 milliárd eurós VDSL projektje
2007. március 15. 07:53, Csütörtök
A német távközlési konszern kibővíti IPTV-szolgáltatásait és az internethálózatát. A tervek szerint az év végéig jelentősen nőni fog a VDSL-hozzáférések száma is. Eközben a törvényi háttér még mindig nem tisztázott, mivel az Európai Unió továbbra is támadja Németországot, mert az jogszabállyal akarja védeni a DT óriásberuházását.

Hirdetés


René Obermann
"Az idei esztendőben növelni akarjuk a szélessávú ajánlataink számát mind a vezetékes, mind a mobil hálózatok esetében. Utóbbi területen új, az eddigieknél kedvezőbb díjcsomagokat vezetünk majd be, míg a vezetékes telefonterületen tovább bővítjük a már meglévő VDSL és ADSL2+-hálózatunkat, így bővíthetjük az IPTV-, Video-on-Demand és más szolgáltatásainkat" - jelentette be sajtótájékoztatóján René Obermann, a Deutsche Telekom tavaly novemberben megválasztott vezérigazgatója. Obermann korábban a konszern mobilszolgáltató vállalatának, a T-Mobile-nak az elnöke volt.

A hálózatfejlesztés célja az új termékek piacának és az internetes televíziók használati lehetőségének a megteremtése. 2007-re a Deutsche Telekom már 17 millió háztartásban lesz jelen. Az emberek az év végétől akár VDSL-hozzáféréseket is választhatnak újabb 27 német városban, köztük Bochumban, Bonnban, Brémában, Darmstadtban, Dortmundban, Drezdában, Duisburgban, Essenben, Karlsruhében, Ludwigshafenben, Mainzban, Mannheimben, Wiesbadenben és Wuppertalban. Ezenkívül a konszernnek sikerült Video-on-Demand szolgáltatása számára partnerként megnyernie a Disney leányvállalatát, a Buena Vista International Televisiont.

Timotheus Höttges üzemeltetési igazgató az Onlinekosten német híroldalnak elmondta, hogy az esztendő végéig a német szélessávú piacon megjelenő új ügyfelek 40 százalékát akarják maguknak megynerni. 2010-ig pedig 1,5 millió német háztartásba juthatnak el az internetes televíziók. Az igazgató hozzátette: középtávon a VDSL-hozzáférésekre immár 50 német városban lelehet majd előfizetni. Ezenkívül kereken 750 városban egy új, a gigabites Ethernet-technológián alapuló médiaplatform segítségével már 16 Mbit/s-os maximális letöltési sebességet használhatnak majd az emberek.

Emellett a Deutsche Telekom átszervezi a mobil internetes csomagjait is és ezek árait dén május 2-től már a DSL-csomagjai díjszabásához fogja igazítani. AZ ügyfelek maguk választhatják majd meg, hogy milyen tarifa mellett, milyen sávszélességet és adatforgalmat szeretnének. A web'n'walk Basic csomag havonta 20 euróba fog kerülni és lehetővé teszi, hogy országszerte bárki útközben is szörfölhessen laptopjáról vagy e-maileket küldhessen, illetve fogadhasson.

A konszern természetesen jelen lesz a CeBIT-en és Hannoverben fogja bemutatni új videokonferencia-rendszerét. Ezenkívül a rendezvényen debütál a kifejezetten nagyvállalati környezetbe kifejlesztett, biztonsági Smartcardot tartalmazó és titkosítási funkcióval ellátott USB-kulcsa. Ezt a cégek munkatársai akár digitális személyigazolványként is használhatják és biztosítja, hogy minden dolgozó csak a számára engedélyezett számítógépekhez, tartalmakhoz férhessen hozzá.

Azonban a beruházás fölül még nem tűntek el a sötét felhők, mivel az Európai Uniónak korántsem tetszik, hogy Németország gyakorlatilag újabb évekre bebetonozná a Deutsche Telekom monopoliumát. (Ellenkező esetben, ha a DT nem látná biztosítottnak pénze megtérülését, inkább más országban fektetnék be az összeget.)

Az Európai Bizottság február végén indított eljárást Németország ellen az új német távközlési törvény miatt, amely lehetővé teszi az egykori monopolszolgáltatónak, a Deutsche Telekomnak, hogy egy ideig még ne nyissa meg szélessávú internethálózatát a versenytársak előtt. Viviane Reding uniós biztos sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Németország semmibe vette a bizottsági aggodalmakat az új távközlési törvénnyel kapcsolatban, annak ellenére, hogy az EU-bizottság számos világos figyelmeztetést adott ki korábban.

Az új német távközlési törvény lényeges részeit tekintve februárban lépett életbe. A törvény előirányozza, hogy a Deutsche Telekom szélessávú, szupergyors VDSL-hálózata egy ideig kikerüljön a szövetségi távközlési hatóság fennhatósága alól. A Deutsche Telekom azzal érvel, hogy a kivételt a hálózat kiépítésébe tervezett mintegy 3 milliárd eurós beruházásai indokolják.

A Deutsche Telekomnak arra is lehetősége van, hogy kizárja a többi szolgáltató hozzáférését a vezetékes telefonvonalaihoz az előfizetőkhöz vezető utolsó szakaszon. Az EU-bizottsági szakértők szerint az ilyesmit az teszi lehetővé, hogy a nemzeti versenyfelügyeletek eltérően értelmezik a közös szabályokat. A brüsszeli bizottság jelenleg Németország és Lengyelország ellen folytatja a legtöbb eljárást távközlési ügyekben. Generális megoldásként az EU távközlési biztosa, Viviane Reding már fölvetette korábban, hogy egyszerűen el kellene venni a korábban közpénzből finanszírozott infrastruktúrát a volt távközlési monopolistáktól, amelyek afféle örökségként jutottak az átfogó hálózatokhoz.

Az EU által korábban megszabott határidő kedden járt le, de a német kormány kérésére 15 nappal meghosszabbították a válaszadási határidőt az új távközlési törvény ügyében.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Cat   2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. márc. 16. 14:40 | galéria | válasz erre | #20
A távolságtól függően a kódolási eljárás változik. Minél több csomag veszik el, annál "hibatűrőbbre" vált a rendszer. Ez nyilván fokozatokban ugrál, nem szekvenciálisan.
Ronny  
2007. márc. 16. 14:17 | galéria | válasz erre | #19
náluk is, ha nem lettek volna az alternatívok.
Ronny  
2007. márc. 16. 14:14 | galéria | válasz erre | #18
a DT nyílván hülye és kidobott az ablakon 3 milliárdot, pedig milyen egyszerű lett volna felvásárolni a helyi kábelszolgáltatókat...
2007. márc. 16. 08:50 | válasz erre | #17
Ahhoz képest h monopólium egész jó a fejlődésük. Nálunk még modemek lennének, v max 384kbit ha monopólium lenne:D

Amúgy néhol már itthon is elérhető a vdsl, v legalábbis hamarosan az lesz.
2007. márc. 16. 06:47 | válasz erre | #16
Nekem az a furcsa, hogy sávszélesség emelés után akik messze vannak a központtól, azok vagy 1,2 Mbit-re vannak tőle, vagy pedig 3,2 Mbit-re. Még egy olyanról sem hallottam, hogy pl. 2 Mbit lenne valakinek.
2007. márc. 16. 03:57 | válasz erre | #15
Ja öcsém wow-ot nyomta, és ventrit ez melett ment ez a letöltés:D
2007. márc. 16. 03:54 | válasz erre | #14
) na ennyit a versenyszféráról, ha állami cégről van szó. Ezért nem jó az ha sok saját cége van az államnak. Max ezeket kiadja bérbe, de akkor is a politika aládolgozhat. Mivel a német kormánynak kelett volna elsőnek beszabályozni a DT-t, de mivel övék, így a cikkben nem a DT mondja amit akar, hanem az állam(politika) egy másik szócsöve. Mint itthon néha mikor "civil" szervezetek pampognak, vagy politikusok álltal vezetett "független" szervezetek....
2007. márc. 16. 03:50 | válasz erre | #13
) UPC 1200 1300 k-val tölt most) már ahonnan engedi.
Azért az király hogy nállunk lehetnek ők, nálluk meg külföldnek kuss... Hol akkor a szabadpiac???? remélem beszabájozzák őket. Ez lenne az EU feladata. Na meglátjuk mennyire erős.
Dodo55  
2007. márc. 16. 00:13 | galéria | válasz erre | #12
A DSL egy elavult, korlátolt technológia.
Felesleges pénzt pazarolni a fejlesztésére.
A jelenlegi legjobb könnyen elérhető technológia a DOCSIS(Data Over Cable Service Interface Specification, magyarul Kábelen Keresztüli Adatátviteli Szolgáltatás Interfész Specifikáció), tehát a kábeles net.
A coax kábel elméleti fizikai sebességhatára több gigabit, igaz a szabvány még csak párszáz megabititet tesz lehetővé.
Azonban óriási előnye a DSL-el szemben, hogy a kábelhossz jelentéktelen szinte.
A szűk keresztmetszet a központokban lehet, tehát a központok megfelelő fejlesztésével mindenféle teljesítménybeli probléma elkerülthető.
Meg mondjuk az se árt, ha 100(aktív) ember nem 1 kábelen van.

A DSL szűk keresztmetszete a kábel, és persze a kábelhossz. A DOCSIS esetében akár azon a kábelen is jöhet több gigabittel a net(ha majd egy új szabvány lehetővé teszi), amit 20 éve kötöttek be, és megfelelő állapotban van.
A lényeg az, hogy a kábel tökéletesen megfelel, szerintem nekem ugyanazon a kábelen fog jönni 10 év múlva az 500Mbites Chello, amit 3 éve fektettek le ide.
De szerintem simán jöhetett volna a régi kábelen is, csak az a levegőben lógott.

Én ilyen sebességgel tudtam tölteni, az emelés napján, amikor még csak azoknak emelődött a speed, akik modemreseteltek:


Persze most is jön 9500-9900 között(5 nap, és megint 9900 fölött lesz, mert fejlesztik az itteni központot kicsit :)), de ezzel azt akartam megmutatni, hogy a Chello tökéletesen hozza a 10Mbitet.
Zenty  
2007. márc. 15. 15:20 | válasz erre | #11
Nyugodtan szivathattnák a tcom csak a matával kéne kezdeni. :D
shabba  
2007. márc. 15. 15:20 | válasz erre | #10
A DT egyik legnagyobb tulajdonosa a német állam. Merkeléknek pedig politikailag nem jön jól az hogy a DT a költségek racionalizálása miatt nagyfokú elbocsájtásokat csinál, az sem ha külső piacokon beruház nem pedig odahaza, azzal munkahelyeket teremtve. Kenőpénz az a mai világban már mindenhol van, de a tulajdonosi háttér is rásegített arra hogy a német hatóság meglépje az új infrastruktúra fejlesztés törvényi hátterét, ami az EU-nak nem tetszik ezért perelni akarják majd a német államot. A per nagy valószínűséggel el fog húzni vagy 2 évig.
shabba  
2007. márc. 15. 15:10 | válasz erre | #9
A bevétel az nem esett a felére DT-nél, az folyamatosan nő igaz elég kis százalékban. Az elmúlt 4 év alatt 55.6 milliárd euróról 61.3 milliárdra nőtt. Amit 4 év után csökkent az a profit mértéke, ami az elmúlt 3 évben eddig mindig nőtt. A jelenlegi beruházás is pont azt a cél szolgálja hogy ez változzon, de ehhez először be kell fektetni ami először viszi a pénzt és apasztja a profitot.
htmm  
2007. márc. 15. 15:07 | válasz erre | #8
24 Mbit a lakossagi max adslen is.
http://www.pantel.hu/index.php?id=218

shabba  
2007. márc. 15. 15:01 | válasz erre | #7
Semmi nagy durranás nincs benne, de miért is kellene annak lennie? Idehaza up to 8 Mbps-es a legnagyobb lakossági ADSL csomag, németben up to 16 Mbps. Persze hogy ebből mennyi lesz a valós sebesség az erősen a vonali jellemzőktől függ, a központok ott sincsenek sokkal közelebb mint nálunk.

A DT 750 városban akar ADSL2+on lakossági 16Mbps-es szolgáltatást kialakítani, a többi városban ott is elsőgenerációs ADSL van up to 1, 2 vagy 6 Mbps-es csomagokkal. Itthon tavaly nyáron több mint 500 településen indított ADSL2+os üzleti 18Mbps-et a Tíkom, viszont a lakosságinál jelenleg up to 8 Mbps a maximum és mellette még up to 1 vagy 4 Mbps-es csomagok vannak, ezt több mint ezer településen teszi elérhetővé Tíkom.

Ami viszont idehaza még nincs az a VDSL2 fejlesztés, amit németben 2005 őszén indítottak el. Az első fázisban a 10 legnagyobb városban történtek ilyen fejlesztések, a második fázisban ez további 40 nagyvárossal egészül ki. A VDSL2 fejlesztés infrastruktúra fejlesztéssel is jár. 18 ezer km optikai kábelt fektetnek le és 74 ezer új optikai cabinetet alakítanak ki az előfizetőkhöz viszonylag közel 600-700 méternyi távolságra. Így a lerövidült rézkábel távon a VDSL2 ki tud bontakozni és lehet rajta up to 25 vagy up to 50 Mbps-es csomagot is kínálni, IPTV szolgáltatással akár HD képminőséget is elérve. Ez utóbbi fejlesztés kerül 3 milliárd euróba.

http://www.itu.int/osg/spu/ni/voice/presentations/S7-3-DTAG-Mueller.pdf
Gerygrey   2004. 09. 28. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 09. 28. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. márc. 15. 14:14 | válasz erre | #6
Ezenkívül kereken 750 városban egy új, a gigabites Ethernet-technológián alapuló médiaplatform segítségével már 16 Mbit/s-os maximális letöltési sebességet használhatnak majd az emberek.

És ebben mi a nagy durranás? Itthon is van már 20 megabites "háztartási" nethozzáférés a Chellonál.
Mipi  
2007. márc. 15. 13:40 | válasz erre | #5
Kell is fejleszteni azért 3 milliárd euró nem kevés pénz. Csak aggasztó hogy a Deutsche Telekom bevétele a felére esett vissza. Remélem igy sikerül nekik bevételre szert tenni ha fejlesztenek.
Cactus  
2007. márc. 15. 13:10 | válasz erre | #4
Arra én is kíváncsi lennék, hogy a 3 milliárd €-ból mennyi a kenőpénz :)
2007. márc. 15. 12:56 | válasz erre | #3
a médiaplayer nélküli windóz kiharcolásánál kicsit ez fontosabb kérdés.. az eu korrupt és nem tesz semmit....max annyit mond hogy irgumburgum.... loller az ms nem kente meg az eu politikusokat azért járt neki bünti.... a Tcom meg megkente..ennyiről szól az egész.
Fenrir   2004. 03. 29. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 03. 29. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 29. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. márc. 15. 12:51 | galéria | válasz erre | #2
Ebből a nagy sávszélességemelésből nekem annyi jutott, hogy 2 megabitről 3 lett a kb. 8 helyett és mindezt azért mert "túl" messze vagyok egy központtól.
2007. márc. 15. 08:55 | galéria | válasz erre | #1
nekem meg szakada anetem kurvaszájukat