Nagy-Britannia: nem kötelező a biometrikus igazolvány?
2007. március 13. 13:11, kedd
A brit kormány igyekszik hangsúlyozni: az új biometrikus utiokmányok beszerzése egyetlen állampolgár számára sem lesz kötelező. Aki nem szeretné, annak nem kell majd kiváltania.

Hirdetés

Persze szakemberek szerint kérdéses, hogy ez valóban így lesz-e vagy csupán kommunikációs blöffről van szó és így próbálják meg eloszlatni az emberek aggodalmát, ellenérzését az új megoldással kapcsolatban. Nagy-Britannia különleges országnak számít abból a szempontból, hogy évtizedek óta nincsen az állampolgároknak személyi igazolványuk. A személyazonosság megállapítására egyedül az útlevelet használják. Mindez más államok lakosai számára furcsának tűnhet, azonban a britek eddig ragaszkodtak ehhez a döntéshez.

A XXI. században azonban változott a helyzet. 2004-től a törvények lehetővé teszik, hogy bárki számára elérhetők legyenek az ID Card-nak nevezett igazolványok. Az első dokumentumokat idén kaphatják meg a brit állampolgárok. A rendszert még jelenleg is tesztelik.

A brit kormány megpróbált válaszolni az adatvédelmi szakemberek által megfogalmazott kritikákra, másrészt igyekszik vonzóvá tenni a biometrikus igazolványokat az állampolgárok számára. A szakemberek ragaszkodnak hozzá, hogy az első biometrikus utiokmányok csak a megfelelő adatbázisok létrehozása után kerüljenek az emberekhez. A Nemzeti Azonosító Regiszter (NIR) termináljai segítségével pontosan meg lehet állapítani egy adott lakos személyazonosságát és a rendszer tartalmazza azt is, hogy kit mely cégek vagy hivatalok és hányszor ellenőriztek már eddig.

A NO2ID brit kezdeményezés támogatói viszont úgy vélik, hogy a kormány nem ad konkrét választ azokra a kérdésekre, hogy például valóban nem lesz kötelező átváltani a biometrikus igazolványokra vagy csak abban lesznek engedmények, hogy az embereknek ezeket az iratokat nem kell majd állandóan magukkal vinniük? Annyi bizonyos, hogy a régi útlevél érvényességének lejártakor a hivatalok kérni fogják az állampolgároktól biometrikus adataik megadását. Ez megtagadható, azonban az okmány kiállítása így is 93 fontba kerül. A hatóságok ígérik, hogy az ezt a megoldást választó emberek sem részesülnek majd később hátrányos megkülönböztetésben.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Razgon  
2007. márc. 14. 10:34 | válasz | #1
Kommunikációs blöff..