Veszélyes lehet az e-szavazás
2007. március 12. 10:32, hétfő
Az amerikai kormányzat ellenőrzési hivatala arra figyelmeztet, hogy az elektronikus szavazási rendszerekkel kapcsolatos aggodalmak valós alapokon nyugszanak, az újítástól pedig nem várhatják a problémák megoldását.

Hirdetés

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Government Audit Office, GAO) terjedelmes jelentésében arra hívja fel az amerikai kormányzat tagjainak figyelmét, hogy az e-szavazás és az azt lehetővé tévő kiterjedt számítógépes rendszerek komoly veszélyforrásokat hordoznak magukban és valószínűleg nem lesznek a minden jelenlegi problémát megoldó forradalmi újítások letéteményesei. A folyamatot a kormányzat minden egyes ágának szoros figyelemmel kell követnie, ellenkező esetben a hibák és a nem megfelelő kezelés az egész rendszer felborulását eredményezheti.

"Egyetlen szavazási technológia - bármilyen jól is tervezik meg - sem oldhatja meg a procedúrával és annak lebonyolításával kapcsolatos összes jelenlegi problémát" - áll a jelentésben. Ez a vélemény sokak számára egyáltalán nem újdonság, ám komoly figyelmeztető jel lehet az újítás feltétlen támogatói körében, akik az elektronikus rendszerek mielőbbi kiterjesztése és alkalmazása mellett állnak ki. Randolph Hite, aki a GAO IT-rendszerekért felelős igazgatójaként állította össze a dokumentumot, emellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a biztonsággal és megbízhatósággal kapcsolatos aggodalmak nagyon is valósak.

A hivatal a 2000-es választások előtt és alatt még támogatta az e-szavazás kiterjesztését, ám az ezt követően megerősödő félelmek és panaszok hatására revideálta álláspontját. Ezt a folyamatot felgyorsította az a vélemény, miszerint a szavazást és az azt kiszolgáló rendszer felügyeletét végző Electoral Assistance Commission (EAC) minden javaslat és hozzászólás ellenére sem végezte el a szükségesnek mutatkozó módosításokat. Ez utóbbi hivatal elméletben ugyan elfogadta és egyetértett a javaslatokkal, ám azokat az erőforrások hiányára hivatkozva nem hajtotta végre.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 13. 12:12 | válasz | #20
boccs, de miről is van szó ?
Jah igen, az elektronikus szavazásról, jéé ?
és most Magyarországon hogy is megy a szavazás ? Ja tudom ---> papíron.
Szerinted mégis mire írtam ? Hát a fentiekből nehéz kitalálni, de elárulom, az elektronikus szavazásról írtam.
Tudom, hogy papíron JÓL MŰKÖDIK a rendszer, legalábbis Magyarorszáon
És hasonló biztonsággal lehet elektronikusan is.
És hogy te hány éves vagy, az se tiszta (23 vagy több, max 84 ??? )
2007. márc. 13. 07:30 | válasz | #19
"Én tuti nem fogok csak azért 300 km-t utazni vidékre hogy szavazhassak.
Inkább neten kellene.

Privi.hu Rulez "

Nem is 14 éveseknek való móka a szavazgatás. Majd ha nagy leszel, akkor esetleg rájössz, hogyan működik, és miért nem kell "300 km-t" utaznod, főleg vidékre.
2007. márc. 13. 07:27 | válasz | #18
"Meg lehet úgy oldani, hogy lássák, hogy ki szavazott,
lássák a szavazatokat, de ne tudják összerakni, még hackeléssel se, hogy ki kire szavazott ! "

Szerinted most mi van? Voltál már szvazáson? Hány éves vagy?
kvp  
2007. márc. 13. 02:06 | válasz | #17
Az amerikai problema az, hogy ha a mostani alelnok cege szallitja a felszerelest aminek szinte semmilyen biztonsagi funkcioja nincsen, akkor az ellenzeki szenatus nem bizik meg a kovetkezo elnokvalasztas eredemenyeben.

Az anonim szavazas megoldhato egyszer hasznalatos kulcsok segitsegevel, viszont kerdeses hanyan adnak el igy a szavazatukat, mint ahogy most is sokan megteszik. A szavazatok ujraszamolasa megoldhato lenne a szavazatok kozponti tarolasaval, viszont a nevtelenseg biztositasahoz a szemlyei szam - kulcs hozzaerendelesi tablat meg kell semmisiteni meg a szavazas megkezdese elott. Ha ez teljesul akkor lenne egy jo szavazasi rendszer. Valoszinuleg azert nem tamogatjak, mert igy tenyleg pontos eredmenyeket hozna minden szavazas, viszont a kulcsok kiosztasa sokkal nehezebb lenne (hivatal, alairas, sorbanallas vagy nem megbizhato posta), es minden szavazas elott meg kellene ismetelni.
2007. márc. 12. 21:32 | válasz | #16
Én tuti nem fogok csak azért 300 km-t utazni vidékre hogy szavazhassak.
Inkább neten kellene.

Privi.hu Rulez
2007. márc. 12. 18:34 | válasz | #15
Nem értem ezzel mi a problémátok.
Meg lehet úgy oldani, hogy lássák, hogy ki szavazott,
lássák a szavazatokat, de ne tudják összerakni, még hackeléssel se, hogy ki kire szavazott !
Így nem szavazhat egy ember kétszer, de nem is tudják, hogy ki kire szavazott.
Remélem ilyen rendszer lesz.
2007. márc. 12. 18:16 | válasz | #14
"Igy tudna ellenorizni az ember, hogy valoban az adott partra ment a szavazata. "

Nem kéne túlerőltetni. Nem életlenül van az anonim szavazási rendszer.

1. így elkerülöd, hogy megkülönböztessenek a politikai nézeted miatt (nem, szavazni járni nem ugyanaz, mint pártgyűléseken részt venni, vagy belépni egy szervezetbe)
2. így elkerülöd, hogy sokan azzal érveljenek, hogy megkülönböztetik a politikai nézeteik miatt (így is van már elég sok szemét, ami miatt lehet totál logikátlanul és kamuzva pereskedni)
2007. márc. 12. 18:01 | válasz | #13
Mindkét módszer átverhető. Nállunk a rendes módszeren is összevesznek a pártok, Amerikában meg az új rendszert manipulálták ha igaz. Ha nem igaz akkor is nagy vita volt odakinn. Az előnye, hogy a pártok talán nem több 1000- embert vesznek rá szabálysértésre, hanem 1-2 hozzáértő informatikust. Talán így könyebb lessz kiszűrni. De mondom amerikában is nagy balhé volt az e-szavazásból. Név felvállalásával szavazni? Azán meg nem tetszik valamely csoportnak hogy mire szavaztál, és rögtön egy adatbázisban találod magad mint manapság is láthatjuk...
2007. márc. 12. 17:47 | válasz | #12
Nem véletlenül van a világon névtelen szavazás...
Lame  
2007. márc. 12. 17:36 | válasz | #11
Ugy (talan) megoldhato lenne, ha regisztralni kene a szavazo rendszerbe.
A valasztas utan pedig nyilvanosan meg lehetne nezni, hogy ki kire szavazott.
Igy tudna ellenorizni az ember, hogy valoban az adott partra ment a szavazata.
2007. márc. 12. 15:41 | válasz | #10
Szerintem ezt úgy kellene hogy a kijelölt szavazóhelyeken lehetne elektronikusan szavazni, a szokásos felügyelet és (pl idősek esetén) segítség mellett. Ennek látnám értelmét, mivel sokkal hamarabb meg lennének az eredmények, és nem kellene egész este azon szórakozni hogy ki mennyivel vezet. Bemondanák hogy xy nyert itt meg itt és kész. Utána jöhetne az esti film.
Gondolom egy ilyen rendszert egyszerűbb lenne kiépíteni és biztonságosabb is lehetne. Meg hosszútávon talán olcsóbb is. De én nem értek hozzá :)
Gauge  
2007. márc. 12. 15:03 | válasz | #9
Hát ez viccess, hogy itt vitatkoztok...


A rendes papírcetlis szavazásokat nem manipulaálják szerintetek? De, állandó jelleggel. Az ember alapvető tzulajdonsága, hogy minden szituációból előnyt próbál kovácsolni. Ezért nem érem, hogy miért iyen szar a mai igazságszolgáltatás... kis hülyeségekért 5 év, nagy hülyeségekért ejnye-bejnye sem...
2007. márc. 12. 14:55 | válasz | #8
"elmenjek-e szavazni, vagy pedig az az 1 óra ami alatt megjárom többet ér-e ha máshogy baszom el."

Nem akarlak megsérteni, de éppen ezért nem érdekel.
Illetve, ha a saját szavazatod nem érdekel annyira, hogy 1 óra alatt megjárd (azaz "megéri-e"), akkor engem miért kéne, hogy érdekeljen?

Aki azért nem megy el szavazni, mert nem tud, vagy nem akar, azt teljes mértékben értem és megértem. A többit nem. Vagy fontosnak tartom, hogy szavazzak, és szavazok, vagy nem tartom fontosnak, hogy szavazzak, és nem szavazok. De hogy fontosnak tartsam, ne szavazzak és még nyafogjak is ezért, pedig a lehetőségem adott...?! Hát ezért nem érdekel ezen személyek véleménye...
2007. márc. 12. 14:46 | válasz | #7
ezen majdnem beszartam
2007. márc. 12. 13:59 | galéria | válasz | #6
1 óra? Hát akkor érdekes helyen lakhatsz. Nekem spec oda vissza 5 perc...
2007. márc. 12. 13:44 | válasz | #5
"Viszont aki azért nem megy el szavazni, mert lusta eltiplizni adott időpontban adott helyszínre, annak igazából nem érdekel a véleménye."

Pedig érdekelhetne. Én például anno nagyon elgondolkodtam hogy elmenjek-e szavazni, vagy pedig az az 1 óra ami alatt megjárom többet ér-e ha máshogy baszom el.
2007. márc. 12. 13:42 | válasz | #4
Ez tény, csak kérdés az, hogy ez egyáltalán fontos-e, legalábbis elvi síkon.

Aki azért nem szavaz, mert a.) nincsen ideje/lehetősége, vagy b.) szándékosan protestál a tartózkodásával (azaz direkt nem szavaz), az oké, és az a.) pont szereplői közül ugye néhányaknak ez még jó is lenne.

Viszont aki azért nem megy el szavazni, mert lusta eltiplizni adott időpontban adott helyszínre, annak igazából nem érdekel a véleménye.
2007. márc. 12. 13:39 | válasz | #3
Na mert az eddigi szavazások arról voltak híresek hogy olyan jó csalásmentesek voltak...
2007. márc. 12. 13:12 | válasz | #2
sokkal olcsóbb lenne az e-szavazás leboynolítása és jóval többen is szavaznának.
2007. márc. 12. 11:50 | válasz | #1
http://youtube.com/watch?v=t_ZNCfwRrZM