Az EU-ban is jöhet a klónozott élelmiszer
2007. március 10. 15:00, szombat
Az Európai Bizottság felkérte az Európai Élelmiszer Biztonsági Hatóságot (EFSA) a haszonállatok klónozásának jövőbeli hatásainak vizsgálatára. Jelenleg az Unióban nincs határozott szabályzás a klónozott állatoktól származó, fogyasztásra szánt termékekre.

A mostani lépést az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hatóság (FDA) azon döntése indította el, mely szerint a klónozott állati termékek alkalmasak és biztonságosak az emberi fogyasztásra, azaz az év második felében az USA lakói már klónozott termékeket is fogyaszthatnak, nagy valószínűséggel anélkül, hogy ezt a gyártónak fel kellene tüntetnie a csomagoláson.

Ezek fényében az EB is elérkezettnek látta az időt a terület felmérésére, felkérve az EFSA-t az állatok klónozásának élelmiszerbiztonsági, állategészségügyi, állatjóléti és környezeti hatásainak, valamint a klónozott haszonállatok utódainak vizsgálatára, melyek egyfajta iránymutatásként szolgálhatnak az EU számára, miközben az Európai Etikai Csoport az EFSA kutatómunkájával párhuzamosan a klónozás etikai kérdéseit fogja boncolgatni.

Úgy tűnik, a vizsgálat célja, hogy Európa ne maradjon le a "fejlett" világtól, az EB a felkérést ugyanis azzal indokolja, hogy a szakértők szerint az állatklónozás rohamosan közeledik a széleskörű kereskedelmi felhasználás felé és a klónozott állatokból készült termékek várhatóan már 2010 előtt belépnek a globális élelmiszerláncba.

Az EFSA a BBC kérdésére elmondta, a kutatást tudományos testületük fogja vezetni, az eredményeknek az EB rendelkezése szerint hat hónapon belül meg kell születniük. A kereskedelmi klónozás több európai országban is terítéken van, egy brit farmon a napokban született meg egy klónozott tehénből származó embrióból egy borjú. A brit hatóságok szerint az eset semmilyen törvényt nem szegett meg, azonban élelmiszerügyi megfigyelői máris elkezdték a szükséges, ám mindeddig hiányzó jogi háttér kialakításának szorgalmazását.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 14. 14:13 | válasz | #58
A profitból is elsősorban a rövidtávú. A tulajdonosok nem 20 meg 50 években gondolkodnak. Néhány év alatt akarnak meggazdagodni.

Sorolhatnál néhány ellenpéldát, mert én nem nagyon tudok...
2007. márc. 14. 04:06 | válasz | #57
"ha csak a profit szamit ep az lenne erdekeben h. az elelmiszer ne legyen karos az egeszsegre."

Nezz korul a vilagba, hol latsz ennyire hosszutavu profitszezesi strategiat? (sehol)
Ha ennyire hosszutavon gondolkodnanak, akkor az osszes ilyen ceg lenne a kornyezetvedok zaszloshajoja.

"Halott/beteg ember nem/keveset eszik."

Megis ha (termo)teruletszezesrol van szo, ezek a cegek az elsok akik haboru MELLETT lobbiznak, alairva artatlanok millioinak a halalat.

A profit nem egy strategiai szabalyozo tenyezo, hanem olyan "kincs" mint a narkosoknal a drog. Aki rabjava valik, annak minel tobb van belole, annal tobbet akar meg hozza es ezert kepes is lesz barmire. Ha pedig mar mindenki drogozik akkor ez tarsadalmilag is elfogadott lesz. Nincs ez maskent a penzzel sem.

Ha pedig valamit a profit iranti igeny szabalyoz az nagyjabol olyan mintha egy csapat narkos diktalna a napi adagja fuggvenyeben. Ehhez nyugodtan kepzeljel meg hozza mindenfele szornyuseget es most nezzel korbe a vilagban, hogy mi iranyit...
abelr  
2007. márc. 13. 21:12 | válasz | #56
mondtam h. valaki is valamifelekepp dontott?
abelr  
2007. márc. 13. 21:09 | válasz | #55
ha csak a profit szamit ep az lenne erdekeben h. az elelmiszer ne legyen karos az egeszsegre. Halott/beteg ember nem/keveset eszik. Meg megkimelnek magukat a tovabbi kiadasoktol pl: akadaljok elharitasa, komplett laborok, kutatócsoportok vizsgálatok, bizonyítas ...
assdf  
2007. márc. 13. 16:47 | válasz | #54
azt hiszem ez még egy igen érdekes cikk: génkezelt kukorica mellékhatásai...
2007. márc. 13. 15:45 | válasz | #53
"De úgy gondolom, ha bármi baj lenne a klónozott állatok húsával, az túl hamar kiderült volna."
Miutan mar forgalomba hoztak valamit? Es mi van ha akkor sem?

Semmi nem indokolja az ilyen jellegu tevekenysegek szuksegesseget.
dez  
2007. márc. 13. 12:53 | válasz | #52
Ki mesélte be ezt neked, hogy mindenki csak ilyen alapon dönt?
dez  
2007. márc. 13. 12:52 | válasz | #51
Meg ugye kirúgdossák azokat az előtte elismert kutatókat, tudósokat, akik publikálni merik a hátrányos kutatási eredményeket...
2007. márc. 13. 11:23 | válasz | #50
Csak a profit számít (nem csak az élelmiszeripar esetén) ebből adódóan, ha a profit elérése egészségügyi aggályokkal ütközik, akkor a tulajdonosok arra fognak játszani, hogy ezeket az aggályokat eltegyék az útból. Komplett laborokat és kutatócsoportokat fognak lefizetni azért, hogy vizsgálatokkal bizonyítság egészségre ártalmatlan, a termékük ami mellesleg nagyobb profitot hoz nekik. Nem egy példa volt már erre, ahol ez évek, évtizedek után kiderült. Szerintem viszont sokkal több van ami még nem derült ki.
2007. márc. 12. 21:38 | válasz | #49
Erről már több előadást hallgattam az egyetemen. Nekem a kukoricamoly elleni védelem tetszik a legjobban, de mint más gm növény esetében, itt is meghatározott rend szerint lehet elvetni. 4-5 sor non gm növény mellé lehet vetni, 2 sort felváltva a gm növényekből. Az se mellékes, hogy tudatni kell a szomszédos földtulajdonossal, rengeteg tanusítványt, papírt kell beszrezni.
abelr  
2007. márc. 12. 19:41 | válasz | #48
ha elvonatkoztatsz! nem mindegy h. mit eszel - ha az egesseges, megfizetheto,... - csak a szuksegleteidet elegited ki.
ha meg konzervativ,(esetleg)vallasos leny vagy johet a csihipuhi.
szerintem ha barmien teren minosegi javulast eredmenyez a klonozas alkalmazasa elelmiszer-eloallitasban akorr csak hajra

egyepkent meg lehet h. mar evek ota eszunk klonozott kajat csak most fogjak hivatalosan beismerni miutan kiderult h. nincs kulonosebb melekhatasa
de az is lehet h. tevedek

szivar  
2007. márc. 12. 14:10 | válasz | #47
Jól tudod. Érdekes cikkeket lehet találni a neten is, amik éppen ezen gm növénykékkel és a környezetre gyakorolt hatásaival foglalkoznak, amely hatások nem mindig pozitívak.

Érdekes kezdeményezés példának okáért a gyomirtónak ellenálló szójabab. Ahol ilyen mag került elvetésre, ott a vegyszerfelhasználás a többszörösére nőtt, sok helyen már érezteti a pozitív hatásait ez az apróság.
Benoke  
2007. márc. 12. 12:05 | válasz | #46
Reméllem feltüntetik majd hogy klónozott -e vagy sem. Ha nem akkor parasztházat kell venni és állatokat tartani, genetikai hulladékból nagy okosok által tákolt trágyát én nem fogom megenni, még ha a szuper inteligens tesztek (amiket megolajoztak jónéhány milliártal az eredményre való tekintettel amik) szerint szuper jó lesz nekünk.
arty  
2007. márc. 12. 09:41 | galéria | válasz | #45
végünk
2007. márc. 12. 09:40 | válasz | #44
Tudtommal a Monsanto növények génmódosításával foglalkozik, hogy ezáltal nagyobb terméshozam legyen elérhető, ill a növények kártevőkkel szembeni védelmének javítása a cél.
remark  
2007. márc. 12. 09:39 | galéria | válasz | #43
Kimaradt egy szo:
"... Ugyhogy a biotechnologiai CEGEK mason se torik a fejuket..."
remark  
2007. márc. 12. 09:37 | galéria | válasz | #42
Szerintem manapsag, barmirol is legyen szo, csak akkor van penz a kutatas/fejlesztesre, ha abbol (nagyon) rovid idon belul piackepes termek lesz. Amit nem lehet eladni 100 millio peldanyban HOLNAP, abba nem olnek penzt. Ugyhogy a biotechnologiai mason se torik a fejuket mint hogy hogyan tudnak az egesz vilagon az eddigi eredmenyeiket termek formajaban eladni. Hogyan lehet nagyobb a profit, meg a market share. Ahogy ugyanezen tori a fejet az McDonalds, az MS, a Nike, es az osszes tobbi ceg. Azt meg mar tudjuk (?) hogy milyen az a vilag amit ez a profithajhaszas iranyit. Persze kedves kelet-europai EU tagallamok meg megvaltokent tekintenek a nagyszeru kapitalista rendszerre, ahol van minden, a Mars csokitol kezdve a genkezelt marhahusig, mindez alanyi jogon, eleg csak egy fejlett nyugati orszag allampolgaranak lenni, es kesz, máris ömlik be az ablakon az életunk értelme, a sok fogyasztasi cikk.

Ugyhogy a velemenyem az, hogy nem a gentechnologiaval van a baj, abban sok a lehetoseg. Hanem azzal van a baj mindenhol, hogy mindent a vilagon a profitehes cegek szempontjai szabnak meg. Az o kezukben van a hatalom, amire rabolintanak az ugy van, amire nem, arrol meg szerencses esetben az ember még tudomast szerezhet a "szabad" internet jovoltabol, szerencstlen esetben ennyi a tortenet vege.

Ha lenne olyan allamilag finanszirozott fuggetlen kutatokozpont, ahol nem azert kapnak a kutatok a fizetest hogy valami olyannal alljanak elo ami utana eladhato a Wal Mart-ban 10 millio peldanyban, akkor biztosabb kezekben ereznem a jovonket. De ebben a kapitalizmus jelen implementaciojaban nem igy mukodnek a dolgok.

dez  
2007. márc. 12. 01:23 | válasz | #41
(Ez bizonyos mértékben vonatkozik a génkezelésre is, ott sem mindig csak az történik, amit akartak.)
dez  
2007. márc. 12. 01:22 | válasz | #40
A(z igazi) klónozás során többnyire sérül a génállomány, és kiszámíthatatlanok a változások (amik 99.99999999%-a hátrányos, káros). Na most gondolj bele, hogy ezernyi anyagot termel/átalakít/stb. a szervezet...
2007. márc. 12. 00:18 | válasz | #39
Valahol olvastam hogy ezek a klónozott, vagy tenyésztett jószágok hajlamosabbak betegségekre. Tehát pl egy madárinfluenza helyett tehéninfluenza jönne,(lehet hogy marhaság) Akkor az olyan marhák mint a magyar szürkemarha sokkal biztosabban élné túl, vagy nem is hatna rá. A gond hogy ha nincs is gond vele, nem szabad figyelmen kívül hagyni hogy bármikor szükség lehet egy genetikailag nem befolyásolt állat génállományára. Az ipar pedig ha nincs már rá szüksége, akkor nem is gondol rá.
Kain  
2007. márc. 11. 17:21 | válasz | #38
A klónozott állatok még elméletileg sem ugyanolyanok.
2007. márc. 11. 17:16 | válasz | #37
"a túlnépesedett emberiséget nem szabad megetetni!!!!
mert akkor további túlnépesedés várható."

Na igen, Európa lakossága is évente duplázódik, mi ?
2007. márc. 11. 16:38 | válasz | #36
Szerintem azért csinálják, mert így nem csak10-20-500 egyedet tudnak biztosítani a kérdéses állatból, hanem korlátlan mennyiséget, ami full ugyanolyan. Elméletileg a klónozott állatok mindegyike teljesen egyforma.
szombi  
2007. márc. 11. 16:32 | válasz | #35
A KLÓNOZÁS NEM EGYENLŐ A GÉNKEZELÉSSEL, ÉS AZ ÁLLATOT UGYANÚGY FEL KELL NEVELNI!

A nagyüzemi húsállat tartáshoz a folyamat túl drága, nem is ott fogják használni.
Elsősorban tenyészállatok és jól tejelő szarvasmarhák, vagy éppen a versenylovak,
öszvérek sokszorosítására fogják használni. Bár én sem értek valamit.

Jól tejelő amerikai szarvasmarhákat évtizedek óta hoznak be embrió formájában,
hogy egy európai tehén hordja ki és nevelje fel, illetve bármely bak egyszeri ,,ivarváladéka''
képes legalább 20 üsző méhen belöli megtermékenyítésére, ami nagyüzemi keretek között igen olcsó,
és most előjönnek egy milliószor drágább és bizonytalanabb módszerrel, amivel
az állat már embriókorában öregebb lesz, mint a donorja!!!
2007. márc. 11. 15:42 | válasz | #34
MI baj lehet egy klónozott kajával? Az hogy olyan anyagok vannak benne, ami káros a szervezet számára. Szerencsére minden anyagot ki lehet mutatni, és ha nem egy vadiúj ismeretlen anyaggal állunk szemben (ez nem valószínű), akkor ismerjük is azok hatását. Szóval nem értem mi lehet itt a baj.
Az meg h gyorsabban öregszik a klón, mert öregebb a dns-e? Naés? Az állatvédők majd tiltakoznak, de kajának attól ugyanolyan jó.
2007. márc. 11. 14:37 | galéria | válasz | #33
Na igen, ott a pont. Ahol lövik a rókát, ott nő a születésszám.
Bandew  
2007. márc. 11. 14:30 | válasz | #32
Ez teljesen természetes. Ínséges időkben mindig megemelkedik a szaporulat (háborúk, nagy járványok után). Normális létfentartó ösztön.
szombi  
2007. márc. 11. 14:02 | válasz | #31
a túlnépesedett emberiséget nem szabad megetetni!!!!
mert akkor további túlnépesedés várható.
gondolh bele: ha a hajléktalanszállók luxusszállodákká lennének alakítva,
akkor mindenki menne az uccára...

Érdekes hogy Afrikában pusztít a szárazság, az AIDS, az éhínség,
az emberek mégis szaporodnak mint a nyulak. Még a cigányokat is lekörözik!
Nem láttok benne valami furcsát?
Bandew  
2007. márc. 11. 14:01 | válasz | #30
Ezt igencsak nehezen tudom elképzelni, a mi kereskedelmi világunkban.
2007. márc. 11. 13:23 | válasz | #29
És ha a túlnépesedett emberiség megmentésében van pénz?
2007. márc. 11. 13:19 | válasz | #28
Ez igaz, mindent a pénz mozgat. Az E faktornál én is csak a mesterséges dolgok ellen vagyok.
Bandew  
2007. márc. 11. 13:01 | válasz | #27
assdf #23

A növényeket teddybear már leírta. Az amcsik meg azért ilyen kövérek, mert szarul esznek. Ennyi. Amúgy nem azt mondom, hogy a klónozott állat "egészséges", hanem alapjába véve tök mindegy. De mondom ennek ellenére elítélem.

syn7h37ic #26

A túlnépesedett emberiség etetése? Naívság azt gondolni, hogy ez bekövetkezik. Mindent a pénz mozgat, rengeteg dolgot feltaláltak, pl az energia vagy a kőolaj pótlására, mégsincsenek ezek használatban. Amíg ennyi pénzt hoz egy-egy embernek, addig le fogják sz@rni mi van a világgal. Sajnos ez így van. Az élelmiszer iparban is rengeteg pénz van, hisz az embereknek enniük kell. Ez csak megkönnyíti az nagyipari tenyésztők dolgát, hisz akkor ejtetnek teherbe egy állatot, amikor csak akarnak. Gyanítom, ha nem állna rengeteg pénz a dolog mögött, nem is vezetnék be. Amit pedig írtál (zsúfolt tenyésztési módok) abból kiderül, hogy nem kell ahhoz klónozott állat, hogy rossz húst egyél. A tartástól függ minden, az pedig már régóta ilyen kíméletlen.
Az "E" betűjeles dolgok fikázását pedig nem értem miért nem lehet abbahagyni. Ezek a különböző adalékanyagok (pl C-vitamin is) kódolt neve, nem valami műanyaglabor termékei. Persze sok gány dolog is megtalálható itt, de legalább ugyanennyi természetes dolog is benne van, pl évszázadok óta használt természetes tartósítási anyagok, természetes színezékek (pl karamell), és még sorolhatnám.
2007. márc. 11. 12:32 | válasz | #26
Inkább örülnétek, hogy kitalálnak valamit a túlnépesedett emberiség etetésére. A klónozott egyed gyakorlatilag ugyanolyan, mint a mintaegyed. Nem a klónozott húsállattal van a gond, hanem a sok tarósítószerrel. Az "E" betüjeles dolgokkal. Inkább megeszek egy frissen vágott klónozott állatból készült húst, mint egy agyontartósított hamburgerhúsnak csúfolt akármit. És, a egy klónozott állatnál megoldanák azt, hogy kevesebb koleszterint tartalmazna, máris jobb a hús minősége, mint az eredeti állatnak.
A hús minősége egyre romlik, mert egyre inkább nagyiparszerű a tenyésztés. Csak párszáz évre menjünk vissza, ott kihajtották az állatokat legelni, mozogtak, nem úgy mint most a disznótelepeken. Ha valamit gettónak lehetne nevezni, ez az! Többezer állat bezsúfolva egy helyre, semmi mozgástér, egy ketrecben egy tucat állat, amelyek éppen elférnek egymás mellett. csak esznek, szarnak, és fekszenek. Ebből a büdös életben nem lesz egészséges hús.
A libáknál pedig direkt mérgezik az állatokat, nem véletlenül lesz akkora egy libamáj mint egy lónak !

2007. márc. 11. 10:49 | válasz | #25
A növény-nemesítés utolsó szakasza a szaporítás. Ez többnyire pont a klónozás, csak másképp hívják (hajtatás, oltás, dugványozás, stb).

Az állatok klónozása per pillanat csak annyit jelent, az "értékesebb" tenyészállat megtermékenyített petesejtjét beültetik egy kevésbé értékes nőstény méhébe, amely azután kihordja, és megszüli.

Ami a "laboratóriumban növesztett húst" illeti, az gazdaságtalan. A hagyományos módon "termelt" hús sokkal olcsóbb.
2007. márc. 11. 09:55 | galéria | válasz | #24
Azért veszélyes a klónozás,mert nem csak a sejtmag tartalmaz DNS-t,hanem más sejtalkotó is.Viszont a klóozást a sejtmaggal végzik.Ejj.
assdf  
2007. márc. 11. 09:23 | válasz | #23
Ez azért igy nem igaz. Egyrészt a növényeket nemesitik, nem klónozzák, másrészt a növények maguktól is "tudnak" klónozodni.
Azonban hányszor kiderült már hogy pl mindenféle hormonkezelt marhákat árulnak a boltban, és csodálkoznak az emberek hogy az újabb generáció miért tér el annyira méretekben. Nézd csak meg az amerikaikat, megesznek minden szar génkezelt hormonkezelt stb állatot, és volt kinn egy ismerősöm (floridában) azt mondta hogy nem ám baywatch van ott, hanem a 30 éves fiatalemberek is kb 150 kg-ot nyomnak és hogy végre eltünt a kisebbségi komlexusa :)
Szóval ezt is mérlegelni kell. A klónozott állatnak lehet hgoy nicns veszélye lehet hogy van. (a kapitalizmusban mindig van, mert még a rég romlott húst is újracsomagolták mint láthatod...).
Azonban senki sem szeretne a kisérleti alany. Te sem szeretnéd ha 10 év múlva közölnék veled az orvosok hogy bocs sajnos a klónozott állatnak olyan mellékhatása van hogy még fél éved van hátra...
a cigerettáról is hosszú évtizedeken át azt hitték hogy milyen egészséges... sőt még amikor kiderült hogy milyen rákkeltő, a dohánygyárak még akkor is az ellenkezőjét állitották... szóval én nem bizok abban mikor valaki "szakértő" azt mondja hogy egészséges...
Bandew  
2007. márc. 11. 06:12 | válasz | #22
Elég vicces olvasni a reakcióitokat.
Ha nem tudnátok pl a gyümölcsök amiket megesztek, mind klónok, már évszázadok óta. Arról nem is beszélve, hogy úgy írkáltok ide dolgokat, mintha mindenkinél jobban tudnátok, hogy mi a jó és mi nem. Már látom magam előt a manipulatív láncreakció minden egyes elemét. Jött a hír a klónozott állatokról -> megjelentek az antiklón híresztelések -> az ember automatikusan a rosszat tartja meg az emlékeiben -> az egyszeri netező okosabb és tájékozottabb mint a hozzáértők.
Amúgy a fenti írásom ellenére mélységesen elítélem a klónozást és minden hasonló tudományos tevékenységet. De úgy gondolom, ha bármi baj lenne a klónozott állatok húsával, az túl hamar kiderült volna. Szóval nem kell itt rémeket látni. Én személy szerint nem szívesen ennék klónozott állatot, de nem az esetleges genetikai hibáktól való félelem miatt, hanem mert olyan fokon abnormális egy ilyen, hogy egyszerűen nem megy. Ez az egész klón-ügy egy nagy szarság.
smv  
2007. márc. 11. 03:11 | válasz | #21
"a gyerek lehet az az állat ami megellette saját magát"

Mondjuk inkább úgy, hogy egy ugyanolyan állat lesz. Jobb esetben... De nem ugyanaz.
De már várom, hogy a húsok felett is ott legyen, hogy: "A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét"...
2007. márc. 11. 03:06 | válasz | #20
A jó nőket leklónozhatnák nekem.
smv  
2007. márc. 11. 03:06 | válasz | #19
Azt, hogy: "hubazzzzzeeeee"
2007. márc. 11. 00:27 | válasz | #18
És ha kiderül, hogy az ég világon semmi hatása nincs az emberi testre, és a genetikusok nem fuseráltak el semmit, akkor mit fogtok mondani?
2007. márc. 11. 00:26 | válasz | #17
Hümm... gondoljátok, hogy a 60 km/h-ás sebesség szétfolyósítja az emberi testet? A volnat feltalálásakor ezt gondolták. Mint ahogy azt is, hogy az eget éveken belül vastag fekete felhő fogja beborítani. Ezzel az erővel a tüzet is kiolthatnánk a megégés kockázata miatt... és máris a kőkorban vagyunk.
Vannak dolgok, amik ellen nem tudsz mit tenni. Ennek ez a rendje. Ha nem ma, akkor holnap, ha nem holnap, akkor holnapután, így, vagy úgy, de mindenképpen.
2007. márc. 11. 00:15 | válasz | #16
Amcsiban már régóta vannak ilyen húsok. Lehet hogy hülyülést okoz? Texasban sok a marha. Bush nem onnan származik????
2007. márc. 11. 00:12 | válasz | #15
Hmmm Bár itthon is eladnak sok feketehúst, amit nem vizsgálnak be. Bár amit a multkor mondtak a TV-ben hogy milyen húst adtak el lehet hogy a génkezelt sem rossz. Ettől még lehet hogy mutánsá is vállok. Heroes RULEZ!!!!
2007. márc. 10. 22:53 | válasz | #14
PPppffuujjj...a klónozott akármi sem gépből jön ám ki, csak nem természetes a megtermékenyítés hanem mesterséges, és az a furcsasága, hogy aki amelyik állat megelli a gyerekét, a gyerek lehet az az állat ami megellette saját magát. Ugyanúgy kell etetni, csak tudod mi jön ki majd a vemhes állatból, nagy meglepetés nem érhet, max 1 nap alatt el is pusztul.
remark  
2007. márc. 10. 19:26 | galéria | válasz | #13
"Legalább azt cimkézzék fel amelyik biztosan NEM génkezelt!"

Az ilyenre az van irva hogy "bio".
CSOCSO  
2007. márc. 10. 19:21 | galéria | válasz | #12
szvsz epp eleg hogy mondjuk mindent leklonozzanak egyszer max ketszer.nem kell feltetlenul es azonnal abban gondolkozni hogy a klon klonjanak a klonjat leklonozzak es akkor egybol zombik leszunk ha megkostoljuk.

btw minel tobb generacios a hus adhatnak annyival olcsobban. biztos vagyok hogy a fekak meg a csoves mexikoiak azt vennek a boltban! vagy inkabb mennyire egyszeru lenne etetni a fedel nelkulieket.nem kell felnevelni a sertest hanem csak be a gepbe es a masik oldlaon mar nyisszan a feje. szegenykemnek.
amugy nem emlexem hogy magarorszagon hasonlo volt de itt amcsiban ubersok ember csak organikus kajat eszik. ahogy pl az egyik ismerosom is. oo csak az organikus vaj meg tej meg stb.
CSOCSO  
2007. márc. 10. 19:13 | galéria | válasz | #11
YESSSS!!!!!! vegre ehetek klonozott capat, balnat lovat majmot, papagajt stb.. anelkul hogy az eredeti allatnak vmi baja esne!!!:D
2007. márc. 10. 18:08 | galéria | válasz | #10
Nem lesz ennek jó vége. Tönkretesszük a bolygónkat, megmérgezzük magunkat.
Legalább azt cimkézzék fel amelyik biztosan NEM génkezelt! (bár azt meg génkezelt takarmánnyal etetik) És a szójával ezt már régesrégen eljátszották. Esszük azótais. Szép új világ. És nem mondhatod hogy köszönöm nem kérek belőle, mert nincs más választásod! Szörnyű dolgoknak nézünk elébe a következő 20-30 évben
2007. márc. 10. 17:51 | válasz | #9
Naja...a 10. klónozottból klónozott generáció után, vajon nem-e lesz mérgező a tej, vagy nem-e vadul meg a békés levágásra szánt haszonállat? Az meg hogy a génbank roncsolódik az biztos...és elöregszik teljesen. A hagyományos módszert a természet/?/ kitalálta, viszonylag jól alkalmazza, erre most bele kell gányolni.

Pl.: az amerikai génkezelt kukoricát azért nem támadja meg semmilyen rovar sem, mert rovarölő szert termel a kukorica.

Namost ezt eddíg jóesetben le lehetett mosni...de ez most már kizárt. Megesszük. Ez nagyon nem frankó, de a természet sem hülye, még ellenállóbb rovarok fognak kifejlődni...kell ez nekünk?
2007. márc. 10. 17:47 | válasz | #8
csak nehogy az legyen belőle hogy majd az unokáinknak brokkoli fog kinőni a hónaljukból a sok génkezelt meg klónozott élelmiszer fogyasztása melléktermékeként...
dez  
2007. márc. 10. 17:39 | válasz | #7
Ez a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy a művelet közben sok gén megsérülhet. Az eddig klónozott állatok sok génhibás egyedet eredményező kísérlet közül a véletlenül jól sikerültek.
dez  
2007. márc. 10. 17:38 | válasz | #6
Tuti? Te garantálod, vagy mi? Szerinted majd egyenként ellenőrzik az összes gént, nem sérült-e meg a művelet közben?
2007. márc. 10. 16:01 | válasz | #5
Klónozással az a baj a volt biosz tanárom szerint, hogy amiből klónoznak, nem tudni, hogy a sejt milyen idős...vagyis lehet, hogy klónoznak 1 malacot, az jövő héten meghal, mert idős sejtből klónozták.
1488  
2007. márc. 10. 16:01 | válasz | #4
éljen, éljen, ehetjük majd a klónozott sz**t, aztán ha valami nem úgy sikerül ahogy a cégek szeretnék, hát semmi baj, majd génkezelésnek vetik alá és megvan a tökéletes élelmiszer... aztán rájönnek hogy az olcsó csirkehúsból egy kis génmanipulálással előállíthatják a sokkal drágább mittudoménmilyen húst, és ehetjük a trágyát
Ronny  
2007. márc. 10. 15:28 | galéria | válasz | #3
csakis erre volt szükségünk!
2007. márc. 10. 15:18 | válasz | #2
Tuti nem lesz semmi baj ha rendesen ellenőrzik, a cégek nem szabadalmaztathatják le, és a Monsanto-t ott ütik ahol érik.
Rage47   2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. márc. 10. 15:14 | galéria | válasz | #1
ettől tartottam:S