Megszűnhet számos amerikai online rádió
2007. március 9. 22:36, péntek
Az amerikai internetes rádióknak eddig meghatározott részt kellett fizetniük a bevételeik után a zeneipari szervezeteknek azért, hogy legálisan működhessenek. Az erről szóló megállapodásnak azonban lejárt az érvényessége, és az új elképzelések miatt számos rádió adása elnémulhat.

Hirdetés

Az indok rendkívül egyszerű: a zeneipar mohósága. A szakmai szervezetek ugyanis az eddiginél nagyobb mértékű részesedést akarnak az online rádiók bevételeiből. A 2002-ben megkötött korábbi megállapodás értelmében az amerikai internetes rádióknak a bevételük 12 százalékát kellett kifizetniük az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) által létrehozott Soundexchange nevű szervezetnek. A Soundexchange a befolyó összegeket továbbította a zenészeknek és a kiadóknak.

A Copyright Royalty Board of the Library of Congress új javaslata szerint a régi egyezményt felváltó új dokumentumban már zeneszámonként és hallgatónként állapítanának meg egy összeget, ami így jóval nagyobb lenne az eddigi licencdíjaknál. Az intézkedés számos kizárólag online, illetve a világhálón is sugárzó hagyományos rádiót érintene. Az új díjszabás szerint a műsorszolgáltatóknak zeneszámonként 2007-ben 0,0011, 2008-ban 0,0014, 2009-ben 0,0018, míg 2010-ben 0,0019 amerikai dollárt kell fizetniük. A több különböző zenei stílusú csatornát is kínáló adóknál, mint például a pandora.com, ez az összeg csatornánként 500 amerikai dollárt tenne ki havonta.

Ezek a díjak azonban csak egy meghatározott óraszámra érvényesek, vagyis, ha az emberek egy csatornát az átlagosnál több ideig hallgatnak, a rádiónak is többet kell kifizetnie. Kurt Hanson, a chicagói accuradio.com üzemeltetője elmondta, hogy a régi szabályok szerint havonta 48 000, az újak alapján viszont 600 000 dollárt kellene fizetnie. "Ez azt jelenti, hogy becsődölünk, hiszen 50 százalékkal kellene növelnünk a bevételeinket" - jelentette ki Hanson. A szakember szerint több rádió is vizsgálja a lehetőségeket, nem kizárt az sem, hogy fellebbezni fognak a Copyright Royalty Board of the Library of Congress döntése ellen.

Abszurd ugyanakkor a pandora.com helyzete is. Az oldal adatbázisában minden felhasználó kedvére kereshet az előadó vagy az együttes neve, illetve a zeneszám címe szerint, majd összeállíthat a kedvenceiből akár száz személyre szóló csatornát is. Az új megállapodás alapján a pandora.com-nak több mint 3,5 milliárd dollárt kellene fizetnie licencdíjként. "Ez egy teljesen nevetséges döntés, ami lehetetlenné teszi az online rádiók működését. Amennyiben a zeneipar megöli az internetes műsorszolgáltatókat, akkor csak saját magának árt" - mondta Tim Westergren, a Pandora alapítója.

Érthető, hogy Joe Kennedy, a Pandora vezérigazgatója is felháborodva nyilatkozott: "Nem ismerek egyetlen internetes rádiót sem, amelyik képes lenne ilyen körülmények között folytatni a működését. Csak azért nem szüntette be senki az adást, mert bízunk abban, hogy megváltozhat ez a döntés. Amennyiben ez mégis megmaradna, akkor csak műholdas és hagyományos rádiók fognak maradni a piacon." A döntés érintené az olyan nonprofit szervezetek által is működtetett adókat, mint például a KCRW a kaliforniai Santa Monicában. A műsorszolgáltatót a National Public Radio üzemelteti, azonban ezek után kétséges, hogy meddig.

Willem Dicke, a Soundexchange szóvivője szerint ugyanakkor szükség volt az új szabályozásra, hiszen az online rádiók reklámbevételei 2003-ban még csak 50, tavaly viszont már 500 millió dollárt tettek ki.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 12. 11:56 | válasz | #10
1 kezemen meg tudnám számolni, hány mp3 albumot töltöttem le. Ergo, alig okoztam kárt a kiadóknak és előadóknak.

Nekem nem tudom hány teherautónyi kéz kéne hogy megszámoljam, de én sem okoztam kárt a kiadóknak. De ha kárt okozhatnék valahogy, és hozzájárulhatnék valamivel a zeneipar pusztulásához, akkor nagyon boldog lennék.
2007. márc. 10. 19:19 | válasz | #9
Copyright Royalty Board of the Library of Congress? Tyűha, de szép név! Elismerésem.
2007. márc. 10. 17:26 | válasz | #8
"Az meg hogy jön ide, hogy ha vkinek nőnek a bevételei, akkor fizessen a szokásos 10%-helyett mondjuk 20-at? "

Hát csak úgy, hogy kiszúrták ezt a piacot, és mohóságukban rögtön mindent akarnak. Ezeknek nincs olyan, hogy ennyi elég, legszivesebben vinnék az egész bevételt.
2007. márc. 10. 15:31 | válasz | #7
Az meg hogy jön ide, hogy ha vkinek nőnek a bevételei, akkor fizessen a szokásos 10%-helyett mondjuk 20-at? Csak nem magyar politikusok ülnek amerikában is az elit között?

Na mindegy.

Egyébkén mindig óbégatnak, hogy így mp3 warez meg úgy, közben meg az idióták kinyírják a legális internetes rádiókat. Mióta van netem,c sak internetes rádiókat hallgatok, 1 kezemen meg tudnám számolni, hány mp3 albumot töltöttem le. Ergo, alig okoztam kárt a kiadóknak és előadóknak. De ha befuccsol az online rádiózás, asszem újra warez lesz mint állat.
Idióták. Tipikus amcsi/politikus viselkedés, basznak arra, hogy mi lesz 5 év múlva, csak az számít, hogy a jelenben tömjék a zsebüket.
phaid  
2007. márc. 10. 13:25 | válasz | #6
Piha!

Egy megoldás van. Kiadók maradjanak a CD/DVD formátumnál (ha tudnak). A zenészek adják ki számaikat kiadók nélkül. Ha lenne tisztességes ár, szerintem simán megélnének.
2007. márc. 10. 10:33 | galéria | válasz | #5
De ki akar underground rádiókkal baszakodni?! Ha megölik a rádiózást a neten, 1xűen nem fogunk internet rádiót hallgatni. Idővel valszeg. semmilyet sem. Ki nem szarja le. Ha nem lesz platform, ahol reklámozhatják a szaros számaikat a kiadók, akkor majd a bevételük is csak a töredéke lesz és 1x talán végre tényleg eggyel kevesebb luxusautó fog állni a jachtjuk előtt (na peeersze)... :D
stain  
2007. márc. 10. 09:25 | válasz | #4
Az artisjus is 15 md-ot szed be, leginkább dvd-matricákból évente. Most ehhez képest tudom, hogy egy több lemezes zenész, aki a 80-as években tényleg sztárnak számított Mo-n, és ma is rendszeresen játszák a rádiókban a számait, évi 100e Ft jogdíjat kap.

Amúgy a kedvenc netes rádiómat is kinyírják. Nálunk nem megy reklám, adományokból működtetik, és abból fizették eddig a jogdíjakat.

Amúgy meg technológia kérdése underground rádiót indítani, ahogyan a fájlcserélésre is szépen ki van már épülve az infrastruktúra, ugyanúgy rádióra is, bármikor.
2007. márc. 10. 07:28 | válasz | #3
"A Soundexchange a befolyó összegeket továbbította a zenészeknek és a kiadóknak."
Aha. Persze a működési költségeiket (amin gondolom nem spórolnak) szépen levonták...
Kukába az ilyen "szervezetekkel".
2007. márc. 10. 01:26 | válasz | #2
"Willem Dicke, a Soundexchange szóvivője szerint ugyanakkor szükség volt az új szabályozásra, hiszen az online rádiók reklámbevételei 2003-ban még csak 50, tavaly viszont már 500 millió dollárt tettek ki."

Azaz nem elégedtek meg a 10x-es szorzóval, szükség van a 20x-os szorzóra.
Ez egy nagyon jó marketing. Sávos adózás global piacra vetítve. Hiszen nem azt mondja, hogy ugyanazon rádiók bevétele nőt a 10x-esére hanem az egész piacé.

Legyen a piacon 100 tengődő, lesarcolom őket. Pár év múlva lesz 1000 tengődő, akkor most már 2x-nagyobb sarcot vettek ki (lássuk ki bírja a versenyt; lássuk ki az a hülye aki kifizeti; hulljon a férgese).
Le az internettel! vagy inkább le a jogvédőkkel!
Pereljük be az intelt meg a microsoftot! Sőt pereljük be Magyarországot Neumann János miatt! Sőt pereljük be a "teremtő(ke)t" ma az egyházakat! Hogy hagyták idáig elfajulni a dolgokat.
2007. márc. 10. 01:23 | válasz | #1
Csak-csak kimutatják a kiadós cápák a foguk fehérjét...

Viszont így csak a bevételeik csökkenését könyvelhetik el.