Távirányító lehet a mobiltelefonokból?
2007. március 10. 16:36, szombat
A mobiltelefon egy évtizede még státuszszimbólum és ritkaság volt, ma már azonban egyre inkább úgy beszélnek róla a szakemberek, mint egy számos eszközt felváltó univerzális termékről.

Hirdetés

Kezdetben nagy dolog volt a mobil készülék, amelyről telefonálni tudtunk. Majd jött az SMS, később a szintén nagy népszerűséget kivívó MMS. Napjainkra azonban a sok kiegészítő funkció mellett kezdenek háttérbe szorulni ezek az alapvető szolgáltatások. A mai korszerű mobiltelefonok többségénél már szinte követelmény, hogy legyen bennük kamera, MP3- vagy zenelejátszó, a telepített programok segítségével lehessen velük böngészni az interneten, akár e-mailt is fogadhassanak, de akár határidőnaplóként, számológépként és ébresztőóraként is működjenek.

Nos, a szakemberek szerint ez a folyamat a következő években csak erősödni fog. A legújabb funkció, amivel minden átlagos mobiltelefon hamarosan büszkélkedhet majd a távirányítás. Mindez azért is egyszerűnek tűnik, mert sok mobil készüléknek van infraportja, így az ötlet megvalósítható. Sőt, van egy próbálkozás, nevezetesen az irRemote Control nevű szoftver, ami ingyenesen letölthető. Azonban egy új szoftver telepítése a mobiltelefonra még sok felhasználónak okoz komoly problémákat.

Ezért döntöttek úgy a Korea Telekom mérnökei, hogy két készüléket is piacra dobnak. Az Ann Cutie és Ann Sweety, amelyek már használhatók a televíziók vagy a DVD-lejátszók távirányítójaként is. Bloggerek ugyanakkor ráakadtak a Sony-Ericsson 2005-ben az Egyesült Államokban bejelentett szabadalmi beadványára. A dokumentum egy olyan mobiltelefonról szól, amely távirányítóként is működik és rendelkezik az ehhez szükséges plusz billentyűkkel, gombokkal is.

A téma azonban egy másik megoldás miatt is érdekes lehet. Az AT&T amerikai távközlési konszern ugyanis egy olyan szolgáltatást kínál az ügyfeleinek, amelynek a segítségével bárki IP hálózaton és a mobiltelefonján keresztül távirányíthatja a lakásában található szórakoztatóelektronikai készülékeket. Az AT&T Homezone szolgáltatását megrendelő felhasználók a jövőben a mobil készülékükről vezérelhetik a merevlemezes videorekorderüket. A jövőben pedig bővülhet majd azoknak a termékeknek a tábora, amelyek szintén távirányíthatók lesznek akár a mobiltelefonunk segítségével is.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Penge4  
2007. márc. 24. 09:45 | válasz | #16
Psiloc Total IRremote, Simán csak IR Remote és hasonlók.
2007. márc. 19. 13:49 | válasz | #15
bírom h mkiazt írja h húúúdemilyen régi, bár konkrét progi nevet, elérhetőséget senki nem említ...
2007. márc. 18. 13:45 | válasz | #14
Ez egy ezer éves dolog.
Kicsit levannak maradva a srácok
2007. márc. 13. 20:53 | válasz | #13
Hy!

Blasta, mi a neve a proginak, amit használsz?

Kösz.
Blasta  
2007. márc. 12. 11:37 | galéria | válasz | #12
Én per pillanat Bluetooth-on irányítom a pécémet, N6131-el... :D
Jól jön divx-ek ágyból történő nézésekor :D
2007. márc. 11. 18:58 | válasz | #11
pdara milyen progit használsz? Arra én is keresnék valami teljes verizós távirányítót megköszönném ha tudnál segíteni, mert a mostani telóm nem symbianos :(
2007. márc. 11. 18:57 | válasz | #10
dettó, milyen jó is volt... Csak azt sajnáltam h csak shareware verzió volt, de ugye az infra adott volt, és tényleg nagyon 5letes volt!
2007. márc. 11. 14:10 | válasz | #9
Nekem már a 7650-en is megvolt a (cikkben a képen is látható) Psiloc Total IRremote progi, ami 2002-es modell ha jól tudom... Valaki már megint feltalálta a spanyolviaszt (csodálom hogy nem az Apple, ő szokott ilyen "forradalmi újításokat" a világba kürtölni...) :D

Azonban egy új szoftver telepítése a mobiltelefonra még sok felhasználónak okoz komoly problémákat.
A pénzért csengőhangot letöltők és az elmegyógyintézetek paciensei mellett őket is tiszta szívemből sajnálom
2007. márc. 10. 23:36 | válasz | #8
Valóban nem mondanám ujdonságnak ezt a dolgot, a 3660-asomat rendszeresen használtam távirányító helyett. A távirányító is azon tárgyak közé tartozik, amelyeket rendszeresen elnyel a tér-idő kontinuum.

"Akarom mondani, a 6600 óta ki látott infrás symbianos Nokiát?"
Ezek szerint az E50-es nokiám a 9.1-es symbiannal is egy elavult modell lehet, mert én megtaláltam benne az infrát, és használni is szoktam.
Mberke  
2007. márc. 10. 18:49 | válasz | #7
Én a gépemen ha tévét vagy filmet nézek, mindig a mobilom hazsnálom távirányításra. Az újabb sonyericsson mobilokban mind benne van. Bluetoothon keresztül megy. Saját kiosztást is lehet csinálni.
Az infrás(PDA) megoldással volt haverom meg vagy 6 éve szivatta a tanárt még gimiban.
Penge4  
2007. márc. 10. 18:30 | válasz | #6
LOL! Olyannyira új, hogy már elavult is. Akarom mondani, a 6600 óta ki látott infrás symbianos Nokiát? Ott van még persze a SE P szérriája, de ezen kívül az infra a mobilokban már "elavult"-nak számít.
Nem értem miért nem állnak már át a TV, DVD, Hi-Fi is a Bluetoothra.
1488  
2007. márc. 10. 17:58 | válasz | #5
ja, ez már nagyon régi, én is ismertem, annak ellenére hogy nekem sajna nem symbis telóm van de úgy szép lenne belegondolni (peetking írása alapján) hogy milyen lenne szabotálni órán a projektort...
2007. márc. 10. 17:40 | válasz | #4
nem tudom mi olyan nagy újdonság ezen, pl én rendszeresen használok szoftveres tv kapcsolót ( igaz PDA -n ), jól jön ha mondjuk nem találom a tv kapcsolót, van egy dvd lejátszom amit eléggé sokszor viszek ide-oda, annak mondjuk fél éve ketté tőrt a kapcsolója csak így tudom kapcsolni.
jah meg könnyen lehet szívatni a népeket pl mikor egy értelmetlen előadáson kivetítenek és nem értik miért lép mindig be a menübe a projector...

2007. márc. 10. 17:13 | válasz | #3
az irRemote inkább 4 éves próbálkozás.
Még a Nokia 3650 telefonomon használtam, mikor az újdonságnak számított...
2007. márc. 10. 17:11 | válasz | #2
"Azonban egy új szoftver telepítése a mobiltelefonra még sok felhasználónak okoz komoly problémákat."
Persze, hogy problémát okoz hisz csak symbianos telefonokra telepíthető.
2007. márc. 10. 17:09 | válasz | #1
"A legújabb funkció, amivel egy mobiltelefon hamarosan büszkélkedhet majd: a távirányítás."
Ezt a funkciót már évek óta használom a telefonomon.

"Sőt, van egy próbálkozás, nevezetesen az irRemote Control nevű szoftver"
Ez a próbálkozás is kb. 3 éves