PlayStation Home - virtuális világ a PS3-tulajdono­soknak
2007. március 8. 10:23, csütörtök
A Sony PlayStation Home néven egy virtuális világot indít el az Xbox Live ellenében, amely leginkább a Second Life-ra hasonlít. A cél a közösség kibővítése, díjmentesen.

Hirdetés

A cég a Games Developer Conference rendezvényen mutatta be korábban beígért szolgáltatását, amely a PlayStation 3 tulajdonosok számára hivatott új élményt nyújtani egy új virtuális világ elindításával, annak minden lehetőségével és előnyeivel. Itt tehát a közösségi élmény nemcsak az egymás elleni játékra, a közös szórakozásra, vagy a rangsorokra, dicsőségtáblákra épül, hanem a virtuális együttlétre, a kommunikáció és az online tevékenységek kibővítésére.

A bemutatót elnézve az embernek rögtön a Second Life ugrik be, ami nem véletlen, hiszen a jelek szerint a Sony is valami hasonlóban gondolkodik. A felhasználók saját karaktert kapnak, azt módosíthatják, egyedire szabhatják, felöltöztethetik, lakásukat berendezhetik, csinosíthatják, a virtuális térben pedig más konzoltulajokkal futhatnak össze, beszélgethetnek, játszhatnak, zenét hallgathatnak, stb. A világban még egyes Sony termékek is helyet kaptak, így kipróbálhatjuk a hordozható PSP-t, vagy megtekinthetjük a legújabb játékok dicsőségtáblázatát (a legeredményesebb játékosok listáját), hogy így is kedvet kapjunk azok megvásárlásához.


A karakterek - avatárok - szövegesen, vagy a beépített voice chat funkció révén hanggal is kommunikálhatnak egymással, az egyszerűbb játékokat pedig a PlayStation Network hálózatáról közvetlenül tölthetik le és be a virtuális térbe. Az otthonok csinosításánál a konzolon tárolt zenei anyag és videók is jól jöhetnek, vagyis lehetőség van azok felhasználására. Könnyen lehet, hogy a közeljövőben fizetős letöltések is helyet kapnak majd itt, vagyis besétálhatunk egy virtuális boltba, ahol megvásárolhatjuk a kívánt filmeket, zenei albumokat, a konzolra töltve le azokat.

A PS3-tulajdonosok díjmentesen léphetnek be a világba, ezt nem kötik külön díjhoz, jóllehet egyes speciális tárgyak, felszerelések pénzbe kerülnek majd. A Sony a közösségi élményt, a rajongótábor kibővítését tekinti elsődleges célnak, a költségeket pedig nagyrészt reklámokból fedezik, amelyek dinamikusan jelennek meg a világ egyes pontjain. A hivatalos rajt csak ősszel várható, ám áprilisban kerül sor az első nagyobb, kiterjedt tesztelésre.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 23. 15:55 | válasz | #36
ja, legyen világos, hogy 4-40 millio usernek matchmaking systemnek ez egy vicc. Ha láttad már a WOW-ban az aukciós házat egy délután, akkor tudod, pedig egy realm-ben az AH-ban max 100 embert láttam eddig (inkább csak 50:) aztán meg válassz már ki egy usert 3d-ben, ha van előtted 50.

nembaj, fejlesztik, jó lesz ez. A facial selection meg külön vicces.
2007. márc. 23. 15:53 | válasz | #35
hm,, megnézem hogyan lehetne feltölteni ak-t és m4-et, oszt mehet a buli :)
dez  
2007. márc. 13. 20:04 | válasz | #34
"Please help me! I'm a PlayStation Homeless!;)"

MM-ben előrendelhető, 165k, vagy kb. 8k havi részletre!
NEXUS6  
2007. márc. 11. 18:21 | galéria | válasz | #33
A M$ is reagált: a csákó szerint egyrészt bizonyos dolgokat szerinte tőlük másolt a Sanyi (Achivement), azon kívül nem tartja elég játék-centrikusnak a dolgot. Összegezve a két cég szerinte teljesen más úton jár az internetes szolgáltatások tekíntetében.

A LittleBigPlanet szerinte is kúl, de pl a Frcamotórspórt is jelent legalább annyi júzermédkontentet.
Ha ő mondja;)))

Ha a PS Home-nak lesz akkora sikere, mint mondjuk a SecondLife-nak (4 millkó pípöl), ami szerintem valószínű, akkor a M$ igazán elgondolkodhat az előző kijelentéseken, meg kezdheti kirugdosni a netes-fejlesztésekért felelős emberkéket és újakat felvenni.
2007. márc. 10. 10:04 | válasz | #32
Hatalmas ötlet!! Főleg bazz, ha a játékban játszol. ;)
EHhheh
peba  
2007. márc. 09. 21:17 | válasz | #31
Jaja. Nappal a gép előtt döglünk, éjszaka vannak már csak a nonstop bebaszások.
Mostanában ez a helyzet. Néha elnézünk suliba is.
2007. márc. 09. 20:25 | válasz | #30
"The virtual world is going to be a serious sausage fest. " Tökéletesen egyetértek
2007. márc. 09. 13:09 | válasz | #29
Nem rossz :)
Na sietek haza, mert vár a LineageII :D
2007. márc. 09. 00:19 | válasz | #28
)) egy kis jövőkép zenés előadásban. Kis angol azért kell hozzá
in the year 2525
SYA  
2007. márc. 08. 23:52 | válasz | #27
Kezdek félni a jövőt illetően...
Nekem a Counter-Strike is elvett 1 évet az életemből akkor ha lesz egy gyerekem neki mennyit fog elvenni a virtuális valóság?? Áhh biztos okosabb lesz mint az apja. Szóval ha még játszani is fog a TOP10-ben benne lesz az tuti :))
NEXUS6  
2007. márc. 08. 21:55 | galéria | válasz | #26
Az ign.com-on fennvan a teljes előadás. Jópofa, van egy-két jó poén bene csak marha lassan jön le.;(

Ezek télleg nem viccelnek, rendesen ki van dolgozva az egész, és úgynéz ki áprilisban télleg elkezdik a béta tesztet. Nem alfa, vagy akármi, ez valszeg tényleg béta állapotban van.

Hogy a francban tudták eltitkolni!!!????
;)
Ronny  
2007. márc. 08. 20:32 | galéria | válasz | #25
ez tényleg ötletes
qwas  
2007. márc. 08. 18:03 | válasz | #24
Szerintem aki egészséges az megtalálja a megfelelő egyensújt a két világ között aki meg nem annak meg úgy is mindegy. Mondjuk én régi kor párti vagyok emikor az emberek még társaságba jártak megbeszélni az ügyeket.
Valamint annak is volt varázsa amikor nem volt TV hétfőn. Valahogy akkor a család egymással foglalkozott azon a napon. Társasjátékoztunk meg beszélgettünk. mondjuk be kell valljam néha rádiót is hallgattunk. Ezzel kapcsolatban nem tudom közületek hányan tudják hogy még mindíg van rádió kabaré. Érdemes belehallgatni néha.
2007. márc. 08. 17:17 | válasz | #23
Én a gyerekkoromat nem a számítógép előtt töltöttem, mert akkoriban csak nagyon keveseknek volt otthon egy commodore vagy spectrum (Viszont ha hozzájutottunk akkor imádtuk). Tévézni sem lehetett mert nem volt mit, a két csatornából az egyik csak délután indult, hétfőn pedig teljes adásszünet.
Azt egyértelműen kijelenthetem, hogy ma az emberek SOKKAL kevesebb időt töltenek egymással mint azelőtt. A kollégiumokon mérhető le a legjobban a változás, tíz éve még nonstop bebaszás és buli, ma meg állítólag mindenki csak ül a monitor előtt és magában pötyög mint valami droid. Ennek az elejét még elkaptam én is.
Persze van ennek jó oldala is, de nem vagyok biztos benne, hogy összességében jobb ez így.

2007. márc. 08. 16:59 | válasz | #22
akit érdekelnek a jövővel kapcsolatos, ilyetén jellegű fejtegetések, látogasson el ide (ez nem reklám, vmi külföldi site:) ):
http://www.transhumanism.org/

részben az emberi test megujitasarol, transzhumanna, majd poszthumanna valasrol szol, részben meg azokrol a problemakrol, lehetosegkrol, amiket az ilyen virtualis vilagok is hordoznak. nehol "enyhen" sci-fi. :)
2007. márc. 08. 16:59 | válasz | #21
akit érdekelnek a jövővel kapcsolatos, ilyetén jellegű fejtegetések, látogasson el ide (ez nem reklám, vmi külföldi site:) ):
http://www.transhumanism.org/

részben az emberi test megujitasarol, transzhumanna, majd poszthumanna valasrol szol, részben meg azokrol a problemakrol, lehetosegkrol, amiket az ilyen virtualis vilagok is hordoznak. nehol "enyhen" sci-fi. :)
2007. márc. 08. 16:55 | válasz | #20
valóban, a jövő bizonyos szempontból rémisztő. ami most még talán elérhetőbb, az a metaverzum és a real life egybeolvasztása.

hogy miért lenne jó ez? miért jó a GPS? spec. én még mindig térképezem, de van aki már sehova nem mozdul ki GPS nélkül.

azzal, hogy mindenhol wireless eszközökkel netezhetünk (hagyjuk most a dolog biztonsági részét), gyakorlatilag egyszerre élhetünk a két világban.

persze, hogy nem a valós szexet akarja kiváltani... de nézzétek meg mennyi xxx oldal van, azokat is nézik valakik, vagyis hogy ilyen téma is szerepel ezekben a dolgokban, az ellen nem lehet mit tenni.

(hagy ne részletezzem a SW Galaxies-ban játszódó sztorit, amit egy ott vukit játszótól hallottam, aki azért lett vuki, mert reménykedett, hogy kimarad ezekből a fajta játékokból, de így is akadtak "érdekes" kérői.)
NEXUS6  
2007. márc. 08. 16:49 | galéria | válasz | #19
Figyelmesen olvasom, de az a jövő amiről beszélünk, már a jelen!;)

És megismétlem, nem az életedet hívatott kiváltani, hanem a szorakozási formák bizonyos részét.
NEXUS6  
2007. márc. 08. 16:47 | galéria | válasz | #18
"Viccelsz?"
Persze, miért te nem?

Amúgy, CS jó, WoW rossz!!!!
Így érted?
;)

Csak az ismerőseimen keresztül tudok konkrétumot mondani, de pl a munkatársaim közül, akik a legkockább kocka wow-osok azok bulizzák leginkább szét az agyukat (pl guild találkozón).

Nem kötelező ezt a Home-ot vagy a Wow-ot vagy a SL-t, vagy akármit használni, ez egy lehetőség azoknak akiket egy balázssó nem tud kikapcsolni pár órára.
2007. márc. 08. 16:35 | válasz | #17
A jővőről beszéltünk kiscsillag......olvasd már el rendesen légy szíves:)
2007. márc. 08. 16:35 | válasz | #16
A Playstation 8-10 körül a Sony tervezi az idegi interface játékokat ami kicsi méretű lesz és bárhol használható. Bekapcsolod, becsukod a szemed, vagy be sem csukod és egy másik világba kerülsz. Mű ternger partján mű szellő fújja a mű arcod, amit tökéletesen valóságosnak fogsz érezni, mivel a kép és hang élményt saját agyad állítja elő programozott módon...vagyis álom szerű képződmény ami a Sony algoritmusai szerint működik majd...kísérletezgetnek ilyesmivel, milliárdokat költenek rá...csak egy sor kérdést felvet,még azt is, hogy esetleg nem-e egy ilyen tervezett világban élünk most is?! Cirka 20 év és a fenti rideg vázlat, kemény elképesztő valósággá növi ki magát.
2007. márc. 08. 16:34 | válasz | #15
"Végig olvasni egy hétvégén napi 16 órában egy-két jó könyvet mennyivel építő jellegűbb, mint végig netezni?" Viccelsz?
Amúgy más dolog (nekem) CS-ozni,olvasni,filmet nézni,stb., ezek úgyanis kikapcsolódás célját szolgáló eszközök,tevékenységek,de ne próbáld bemesélni,hogy 1 2. életet élni (többé-kevésbé)a virtulis valóságban (MMORPG-k,vagy ezek az "életszimulátorok") normális!
"Emellett gondolom kb ugyan annyit buliznak, mint régen." Vagy nem...ki tudja?:)
Statisztikát meg hagyjuk.....voltam felmérő,tudom mennyire megbízható (semennyire):)
NEXUS6  
2007. márc. 08. 16:34 | galéria | válasz | #14
Jaaaj!;)

Most is pontosan ezt csinálod virtuálisan szexelsz, fenn vagy a fórumon és baszogatod a másikat! LOL

Érted ugye? Nem azt a szekszuális tevékenységedet fogja kiváltani, amit este csinálsz az ágyban, hanem amit most csinálsz itt velünk.
Szerintem sokkal kellemesebb, ezt a műfajt valami VR helyszinen csinálni, mint ócska billentyűzetet verni és nézni a karaktereket ahogy felmásznak a képernyőre.
És ennyi.
Ha te azt képzeled hogy az emberek valami perverz dolgot csinálnak abban a VR világban, ami még ennél is perverzebb, akkor szerintem a hiba nem a PS Home pártiak fantáziájában van!
NEXUS6  
2007. márc. 08. 16:28 | galéria | válasz | #13
Úgy látom itt sokan attól félnek, hogy az úgynevezett "rendes életéből" rabol el ez a dolog valamit. A statisztikák mást mutatnak, a fiatalabb emberek többet neteznek vagy játszanak, viszont sokkal kevesebbet tévéznek, vagy olvasnak újságot könyvet. Emellett gondolom kb ugyan annyit buliznak, mint régen.
Végig olvasni egy hétvégén napi 16 órában egy-két jó könyvet mennyivel építő jellegűbb, mint végig netezni? Vannak olyanok akik egész nap wow-oznak, és régebben is voltak olyanok akik végig olvasták később tévézték a gyerekkorukat.
És most is vannak olyanok akik végig bulizzák az életüket és szarnak az egészre.

A többség pedig képes valami egyensúlyt megtalálni. Azért mert vannak "deviánsok" még nem kell egy dolgot megakadályozni, eleve rossznak kikiáltani.
2007. márc. 08. 16:24 | válasz | #12
Ez a jövő? bocs,de hogyan akarsz sexelni? Való világ inkább vagy jó a vr is? Dolgozni ki fog? Mert az jól hangzik,hogy virtuális térben lebzselünk,de az ott megevett pizza,nem laktat ám! Persze,bármennyire nem tetszik,asszem igazad van:( Csak fura,hogy valakinek nem elég a VALÓS élet,akar még egy másikat is mellé,egy mesterségeset...(nekem bőven elég ez az 1 RL,nem kell 1 VL.....
Amúgy nem Mo.-n élek.....
2007. márc. 08. 16:17 | válasz | #11
a magyaros hozzaallast tukrozi az SL forum "nezettsege" is (vs. WoW mondjuk), ugye most 4.5 millio juzernel tart az SL (vs. 8 milla WoW), ebbol 3.5 millio az utobbi 4 honapban lepett be, no mindegy, viszont a forumhozzaszolasokat tekintve meg par szaz vs. 100.000 az arany. lol.
2007. márc. 08. 16:14 | válasz | #10
barmennyire is furcsa, de ez a jovo. a web 3.0 == "felejtsd el" (persze nem konkretan a PS3 home, hanem egy globalis virtualis ter.)

az SL eleg sok gonddal kuszkodik, hamarosan erkezik a Microsoft "valasza", annyi nehezseg persze van, hogy a user-created content egy ilyen minosegu vilagban nehezebben varhato el. (ezert barmennyire is benan nez ki az SL, az meg pont az a szint, ahol tetszoleges juzer kepes korrekt cuccokat krealni a semmibol.)

persze Mo.-n, ahol elen allunk (v. legalabbis a korul) az alkoholistak szazalekos aranyat tekintve, nem csoda, ha user1 rogton a hetvegi IHB partikat probalja a "buli" cimszo alatt behelyettesiteni az agyaba.

es igazabol meg meg se akarok bantani senkit... idehaza ez a termeszetes. vannak orszagok, ahol nem.
2007. márc. 08. 16:05 | válasz | #9
-Uhh,de berugtam tegnap...oltári buli volt!:)
-Hol voltál bulizni?
-A virtuális világomban....és még mindig hasogat a virtuális fejem....:D
Tetsuo  
2007. márc. 08. 15:24 | válasz | #8
-Mész bulizni 7végén??
-Persze, nem hagyom ki! A Second Life-ban lesz 1 nagy party!!
-LOL
2007. márc. 08. 14:54 | válasz | #7
Azért ott pöttyet másmilyen a dolog...majd ha itt is neurális lesz,lehet,hogy én is elkezdek 1 "second life-ot",de addig az én szememben is betegek az ilyenek....virtuálisan bulizni? ne máááá (mondjuk ha a vr karim elmegy helyettem dolgozni és rendes fizetést is kap(ok),akkor király...:D)
Cat  
2007. márc. 08. 14:23 | galéria | válasz | #6
miért innovatív az, hogy lemásolják a Simset?
NEXUS6  
2007. márc. 08. 13:35 | galéria | válasz | #5
Gondolom Wiliam Gibson könyveket sem olvastál még?;)))
alma2  
2007. márc. 08. 12:30 | galéria | válasz | #4
bar szoktam jatszani, mondhatni egy kis tulzassal rendszeresen, de aki ilyennel vagy simsel jatszik na az az igazi beteg kocka a szememben :p
De ez a sok mindenhol tancolo emberke tobb mint vicces latvany.


echo  
2007. márc. 08. 12:01 | válasz | #3
Azért azt meg kell, hogyni, hogy a SONY innovatív rendesen, nem csak copyzza a már meglévő dolgokat mint az MS (mondjuk most mpőont e miatt szívnak is :) Egyébként ez még egy érv a mellett, hogy kell majd mellé a billentyűzet...
NEXUS6  
2007. márc. 08. 11:46 | galéria | válasz | #2
Ha 100 alá kerül a PS3 abban a pillban megveszem!
Asszem karácsonyra meglesz!;)))

Legalább addigra ez a szolgáltatás is beindul.
2007. márc. 08. 11:26 | válasz | #1
SONY SIMS LIVE. Végre valamit ad ingyen is a Sony, éppen ideje, ha már annyi pénzt lehúznak az emberről. Talán kapható lász Európában végre a PS3, amire elkészül ez a kis 3D-s közösségi portál.