Gondolattal való irányítás egy új sisakkal
2007. március 23. 01:46, péntek
Az Emotiv Systems nevű cég olyan fejfedőt fejlesztett ki, amely lehetővé teszi, hogy bárki a gondolatai és az érzelmei segítségével játékokat és számítógépeket irányíthasson.

Hirdetés

A vállalatot alapító négy szakember azt reméli, hogy a készülék segítségével minél előbb megvalósulhat az emberek és a számítógépek közötti interakció. A négy kutató egyike Allan Snyder professzor, a Centre for the Mind munkatársa, aki optikai, kommunikációtechnikai és vizuális biológiai szakértő. A csapat második tagja Dr. Neil Weste chipdizájn-szakértő, aki dolgozott többek között a Bell Labsnál is és aki 2001-ben 500 millió ausztrál dollárért adta el a Radiata nevű céget a Ciscónak.

A csoport tagja még Tan Lee, az Emotiv vezérigazgatója és Nam Do, az Emotiv elnöke. Ők korábban az ázsiai SMS-piacon működő SASme céget hívták életre. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban fontos megemlíteni még három további szakembert. Az egyikük a vállalat felügyelőtanácsát vezető Ed Fries, aki 2004 januárjáig a Microsoft Xbox programozócsapatának volt a játékfejlesztőkkel való kapcsolattartásért felelős tagja. Ő alapította többek között a Microsoft Game Studiost és az Xbox 1-es projektet. Fries később a Sony Online Entertainment tanácsadója lett, de ismerős a PhysX fizikai gyorsítókártyát kifejlesztő Ageia háza táján is.


A másik szakember Steve Spario, az Emotiv alelnöke, aki korábban az Intel mérnöke, a Tektronix és a CAE Systems fő fejlesztője is volt, míg a harmadik fontos személy Randy Breen, a Lucas Arts egykori termékfejlesztési alelnöke és az Electronic Arts volt menedzsere.

Az Emotiv Systems fő telephelye - a jobb értékesítési lehetőségek miatt - ugyan az Egyesült Államokban található, azonban maga a fejlesztés Ausztráliában zajlik. A vállalat vezetői úgy döntöttek, hogy a Project Epoc nevet viselő program keretében először egy Emotiv Development Kit nevű fejlesztői csomagot dobnak piacra a játékkészítők számára. A cég munkatársai azt állítják, hogy az általuk kifejlesztett agy - számítógép interfész technika a világon az első olyan megoldás, amely érzékelni tudja és képes feldolgozni a számítógépek felé az emberek gondolatait és az érzelmeit egyaránt. A rendszer akár az önálló agyaktivitás-mintákat és a legkülönbözőbb hangulatokat, arckifejezéseket, gesztusokat is felismeri.


A készülék alapja egy EEG, amit számos elektróda egészít ki és képes arra, hogy megkülönböztessen egymástól egy mosolyt és egy integetést. Ezenkívül különbséget tud tenni például egy tárgy forgatása és egy objektum felemelése között. "A technológiai fejlődése következő szakasza meg fogja változtatni azt az utat és módot, ahogy az emberek a számítógépekkel interakcióba kerülnek" - jelentette ki Nam Do.

A szakember szerint a játékkészítőknek lehetőségük nyílik a fejlesztői csomag révén teljesen új típusú programokat létrehozniuk, amelyek már képesek lesznek a játékosok érzelmeire és reakcióira is reagálni, vagy amelyek ezeket a hangulatokat ki fogják vetíteni az egyes karakterek arcára. Lehetőség lesz arra is, hogy bárki a gondolataival változtasson majd meg például egy objektumot. Ezeknek a változásoknak köszönhetőn a számítógépes játékok minden eddiginél intuitívabbak és személyre szólóak lesznek.

A fejlesztői csomagban a fejfedő mellett megtalálható több program is. Az Expressiv segítségével felismerhetők a játékosok arcvonásai, méghozzá valós időben, így karaktereket is létre lehet hozni; az Affectiv különböző érzelmeket és érzelmi állapotokat, míg a Cognitiv meghatározott gondolatokat ismer fel, utóbbi alkalmazásával mozgathatók és módosíthatók lesznek a tárgyak.


A sisak az EEG-hez hasonlóan az agy elektromos aktivitását méri, melyet vezetéknélküli kapcsolaton át továbbít a számítógéphez. A sisak figyeli hogy használója éppen mosolyog, nyitva vagy csukva van e a szája, és a tekintet irányát is rögzíti, a pislogással együtt. Ez az azonnali üzenetküldő programokon át számtalan helyen hasznos lehet, például a játékok tudni fogják, hogy az előttük ülő frusztrált, ideges vagy esetleg nevet, egyszóval dinamikusan lehet alakítani a történéseket.

A legmegdöbbentőbb persze a gondolatirányítás: némi gyakorlással pusztán koncentrációval mozoghatunk egy 3D virtuális térben. Előre, hátra, fel, le, forgás, esés és még néhány más mozdulat hajtható végre így jelenleg. Az Emotiv munkatársai kiemelik, hogy a sisak célja nem a hagyományos eszközök kiváltása, erre főként az időtényező miatt nem alkalmas (koncentrálni kell egy képre, azt a sisak felismeri, a számítógéphez továbbítja, a játék pedig végrehajtja - ez lassú), tehát a szokványos mozgás és a gyors cselekedetek az eddigi vezérlőkre maradnak. Fő előnyeként az új lehetőségek megteremtését emelték ki, egy teljesen kiaknázatlan világot nyithat meg a játékosok előtt. A termék várhatóan 2008-ban lesz a boltokban kapható, áráról pedig Nam Do elnök annyit mondott, hogy "olcsóbb lesz, mint egy PS3."

A hardver- és szoftverplatformot bárki licencelheti majd az Emotiv Systemstől. A jövőben így nemcsak a játékokban, de a más területeken is feltűnhet az új eszköz, így például az interaktív televíziózásban, a kutatásban, a reklámokban, az egészségügyben és a biztonsági termékek piacán. A vállalatot eddig egyébként különböző befektetők 6,3 millió amerikai dollárral támogatták, köztük van a Technology Venture Partners (TVP), az Epicure Capital Partners és az ausztrál kormány is.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Balu0  
2007. ápr. 02. 16:54 | galéria | válasz | #35
Borzalom hogy hol tart a technika, de egy normális akumulátort meg nem bírnak csinálni... ha ver szokta ezt jól megfogalamzni..

"Ha az aksik is úgy fejlődtek volna a WWII után mint a többi technika, akkor a mobilodat 10 évente kéne feltöltened. De ez ugye nem üzleti érdeke senkinek, szal marad 10 nap jobb esetben..."
Balu0  
2007. ápr. 02. 16:52 | galéria | válasz | #34
Ebben a technológiában hatalmas lehetőségek rejlenek, szerintem. Még látszik hogy kiforratlan, de jó úton haladnak. Több hasonó rendszer van, sok bemutatón voltak már vele különböző fejlesztőcsapatok.

Én azt várom mikor szépen besétálok SZTK-ba befizetem a 100.000 forintot, lefekszem egy asztalra, csit csat belenyomják fejembe a csipet.. lábadozok fél órát azt irány haza. Otthon le a gép elé, csatlakozó benyom fejbe és irány a JMÉ (Jobb Mint az Élet) szimuláció :D :D mint a Shadowrunba :D

Mekkora lenne már úgy egy repülőszimulátor vagy jó kis FPS...

áh nem vagyok kocka :D
n0k0m  
2007. márc. 27. 15:00 | válasz | #33
Az lenne a jo, ha mar feltalalnak az energia hordozasanak vmi normalis formajat, es akkor lehetne robot szem, robot kar, robot lab, meg akarmi (pl. elektromos autokon is sokat lenditene). Gondolattal vezerelt robotkar meg mar reg nem sci-fi. Csak ugye valahonnan kell az energiat szedni a mukodeshez. (bar nem ertem, hogy pl valakinek aki elvesztette x vegtagjat, annak vmi halozati aramrol mukodo modellt miert nem tudnak csinalni, hogy legalabb otthon tudjon valamit tevekenykedni, vagy dolgozni).

Tetsuo  
2007. márc. 26. 15:01 | válasz | #32
Volt 1 amcsi kísérlet a virtuális szexre, h ilyen kiegészítőkkel (vibrátorok, érzékelők) 2 ember online szexelt 1mással.
Mikor vége lett, akkor jöttek rá, h vmi hiba történt, mert a csávónak az ő saját jelei jöttek vissza. Tehát magával szeretkezett. ;)
2007. márc. 26. 05:40 | válasz | #31
Arra a holoszoba sokkal jobb :)
2007. márc. 26. 02:41 | válasz | #30
Volt egy film ahol a szex közben át tudtad élni a párod érzéseit is egy ilyen sisakkal, és ezt vissza is játszhattátok. Elég érdekes ki kiben!:DDD
Tetsuo  
2007. márc. 26. 01:11 | válasz | #29
Inkább a csaj, mint a sisak! :P
Cat 02  
2007. márc. 24. 17:20 | galéria | válasz | #28
inkább a távirányíto mint egy ien a fejen :D
2007. márc. 24. 14:56 | válasz | #27
Nem az a lényeg hogy milyen a videó, hanem az hogy vannak akik ezzel foglalkoznak. Azt hiszem - talán erre még senki sem gondolt - ez óriási segítség lehet fogyatékkal élő embereknek, pl annak aki nyaktól lefelé le van bénulva. Talán egy fokkal hatékonyabb mint a hangvezérlés, de a kettő együtt mindenképp megér egy misét.
2007. márc. 23. 22:17 | válasz | #26
Jeeee, milyen durva lenne már ilyennel Jedi Knight-ban forcepowereket nyomni, meg vmi RPG-ben varázsolni
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. márc. 23. 22:13 | válasz | #25
Jó nagy kamu ez is. Ilyen bemutatót bárki tudna csinálni, csak be kell tanulni, hogy a videó alatt hogyan mozogjon. Aztán irány a pénztár, és évekig dől a lé. Ja, hogy soha nem lesz belőle termék? Nem baj. Pár évig jól éltek belőle...
2007. márc. 23. 21:25 | válasz | #24
Nem tudom, én már annyira elképzelnék egy ilyen sisakot, amivel már gondolat útján lehetne Starcraftozni, vagy ami még jobb Supreme Commanderezni...Olyan gyorsan cselekdnél, mint az AI, esélye sem lenne, mert ugye eddig akadályoz az egér, meg hogy (általában) csak 1 monitorod van.../Csak nekem kezd nagyon hasonlítani a Battleteches neurosisakra? ;) /
Ronny  
2007. márc. 23. 20:37 | galéria | válasz | #23
fejfedő? Ez úgy hangzik mintha egy tányérsapkáról lenne szó:)
2007. márc. 23. 19:53 | válasz | #22
Azt még hozzátenném hogy az agyhullámok mindenkinél másképp vannak. Ezért kell betanítani a sisakot, hogy mire figyeljen. Nem kiolvassa a gondolatodat. Ha te szexre gondolsz és ehhez az opcióhoz kötöd a webböngészőt, pornó, sexlapokkal, akkor erre így fog reagálni. De egyébként nem olvas ki semmit mert ha működne akkor nem lenne hülye a rendőrség használni a bűncselekmények felderítésére.
2007. márc. 23. 19:48 | válasz | #21
VR sisakokat használnak(vagyis egy változtatott verziót az orvostudományban is. Pl nézd meg hogy működik a távműtét. De a mai repülőgépek az utolsók amikben még ember van. Egyre inkább rogotgépek lesznek, amiket ilyen sisakokkal felszerelt katonák irányítanak. MMORPG-t is el tudnék képzelni vele, de kicsit drága szerintem ahhoz hogy több milla darabot vegyenek. Az agyhullámok leolvasása meg eléggé fejlett már manapság. És valsz ezt jobban el lehet majd terjeszteni.
2007. márc. 23. 19:30 | válasz | #20
Lehet hogy furán sülne el ha a gondolatokat ki lehetne vetíteni mert mindenki állandóan a szexre gondol.
Tetsuo  
2007. márc. 23. 19:27 | válasz | #19
Jaja, a VR-sisak legalább 20éves és sehol sincs :(
3Ds megjelenítők is jöttek nagy hájppal (magyarítás:), sztán nem sok van belőlük az otthonokban.. :(
Ez a technológia is jópár éves és még mindig csak itt tart. :(

Szvsz itt van vmi világméretű konspirációó!!! :)
djukel  
2007. márc. 23. 19:14 | válasz | #18
több mint 10 éve volt már VR sisak is oszt ma se hasznája egy játek sem.
neoG  
2007. márc. 23. 17:55 | válasz | #17
Az első repülő is elég hulladék volt, aztán hova jutottunk
NEXUS6  
2007. márc. 23. 17:10 | galéria | válasz | #16
Bakker, miért nem adják oda szegény Stephen Hawkingnak!
;)
2007. márc. 23. 16:34 | válasz | #15
Az álltalam berakott linket is néztétek? ott egy kiállításon sok ember előtt két emberke játszik ilyen eszközökkel. És az eddigieket úgy tudtad tanítani, hogy a mozgásokhoz különféle dolgokra kell koncentrálnod. Pl: felfelé, mint a filmben elgondolod hogy a karodat felemeled. De lehet hogy te pl valami mást szeretnél. Ezeket programozni kell, és utánna ha ugyanarra a dologra gondolsz, akkor az agyhullámaid is megeggyeznek vele, és innen tudja a gép hogy mit csináljon. Nem gondolatolvasó.... És ha utánnanéztek már van olyan falytája is amit beültetnek az agyba, és közvetlenül az agyi inpulzusokat figyeli. De ezeket még csak olyanokon próbálták ki, akik egyáltalán nem tudnak mozogni. Beteg embereknek nagyonnagy segítség már most is egy ilyen gép.
assdf  
2007. márc. 23. 16:24 | válasz | #14
Erről az jutott eszembe hogy vazze amennyit hadonászott egy egérrel tized ennyi mozdulattal is végzett volna...
2007. márc. 23. 15:48 | válasz | #13
hogy tiszta legyen: én tudok tájcsizni a pingvinek vándorlása c filmre. Baze, nagyon amatőr ez a 'bemutató'. Megyek, megkeresem őket, mert szükségük lesz egy profira.
2007. márc. 23. 13:34 | válasz | #12
Sztem ez működik, és egynéhány évmulva elég jó áron kaphatóan precízebbek is lesznek.
2007. márc. 23. 12:15 | válasz | #11
A videó alapján gagyi, de persze más csinálni mint nézni. Kipróbálnám.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. márc. 23. 09:46 | galéria | válasz | #10
Ebben nem hiszek... egyelőre.
Túlságosan különbözünk ahhoz, hogy ez x-nél is működjön meg y-nál is.
Én pl. még FPS közben is azon agyalok, hogy milyen az idő, mit csinálok a játék után stb. Aki egyszerre több síkon gondolkodik és fapofával játszik, annál ez a kezdetleges valami nem fog működni.
Atomy  
2007. márc. 23. 08:53 | válasz | #9
Most a hardcore játékosok spec billentyűzetet meg egeret vesznek a jobb teljesítményért, előre látom hogy ezzel majd leborotválják a hajukat vagy átfúrják a koponyacsontot hogy közvetlenül az agyra csatlakozhassanak, mint a mátrixban csak önként :)
Egyébként ez biztos jó amíg a más agyát olvassák vele, én kihagyom :)

Szuli  
2007. márc. 23. 08:46 | válasz | #8
A video nem túl meggyőző, lassan reagál, ez egy selejt
2007. márc. 23. 08:28 | galéria | válasz | #7
Előre a teljes elsatnyulásért!
2007. márc. 23. 07:32 | válasz | #6
A videoban az a gáz, hogy én is felvehetek egy ilyen 3D-s animációt, aztán fejemre borítok egy lábost, és bohóckodok a képernyő alőtt. Attól még nem én irányítom a képet.

Mindazonáltal nem lenne rossz egy ilyen technológia - már ha valóban működik.
2007. márc. 23. 05:20 | válasz | #5
Itt van több videó ezekről az eszközökről:
TechEBlog

Elég érdekes. A németeknél 250k-ba(forintbankb) került eddig egy készülék. Tud valaki valami hírt a sony mátrix rendszeréről? Ott az agyban keltenének hang, kép, szag érzetet.
2007. márc. 23. 04:47 | válasz | #4
Ez egy prototipus bemutatoja. Majd ha kiforrott lesz akkor meggyozo is lesz.
2007. márc. 23. 04:45 | válasz | #3
10-15 év múlva a majdan születő, néhány éves kölykeim rajtam fognak röhögni, hogy "ááá a fater még vezetékes egérrel és billentyűzettel tolt anno olyan játékokat, amiknek a neve semmit se mond nekem, úgy mint Quake, meg Command and conquer. Akkor még csak álmodoztak a gondolatiránytásról és a mozgásfelismerő perifériákról."

Nekem meg ez a véleményem. Ebben van a jövő, igenis jó ötlet az agyhullámok érzékelése.

2007. márc. 23. 03:33 | válasz | #2
háát,ha azt mondom,hogy a videó nem túl meggyőzö,akkor szolidan és lightosan fogalmaztam.......
AnonyX  
2007. márc. 23. 02:23 | válasz | #1
Azta....
Húúú.... Ez tetszik nekem. Ezzel a módszerrel nagyon klassz dolgokat meglehetne valósítani. Reméljük elérhető áron lesz, és támogatni is fogják a játék készítők. De azért az sem lenne rossz, ha pl. a tv-t meg pár dolgot lehetne gondolatokkal irányítani.