Egyre több női játékos van
2007. március 7. 08:51, szerda - Forrás: MTI
Egy friss ausztráliai kimutatás szerint a számítógépes játékok ottani hívei között a gyengébb nem már 41 százalékban képviselteti magát, 2012-re pedig a hölgyek utolérik, majd lehagyják a férfiakat.

Hirdetés

A női játékosok látványa Ausztráliában egyre megszokottabb, és csak pár év kérdése, hogy le is hagyják majd férfitársaikat ezen a téren - ez derült ki az Interactive 2007 című kutatásból. Az Interactive Entertainment Associaton of Australia által finanszírozott és a Bond University's Centre által támogatott vizsgálat szerint a játékos nők aránya 2005-ben 38 százalék volt, mostanra pedig ez az arány 41 százalékra emelkedett. Az is kiderül a kutatásból, hogy valószínűleg 2012-ben lesznek a gamer "lányok, asszonyok" ugyanannyian, mint a férfiak, és utána le is hagyják majd őket.

Bár ez a felmérés Ausztráliában készült, természetesen szó sincs arról, hogy csak a kenguruk országában lenne ilyen a nemek aránya a játékosok között. A WomenGamers.com, egy kifejezetten női játékosokra szakosodott honlap szerint készült egy kimutatás, amelyből az derül ki, hogy az Egyesült Államokban a PC-s nőjátékosok aránya 43 százalék, a konzolosoké 35 százalék. A legmeghökkentőbb azonban, hogy az online játékvilágban a nők már le is hagyták a férfiakat: 53 százalékkal képviseltetik magukat.

Természetesen nem World of Warcraftra vagy más közösségi online szerepjátékokra kell azért gondolni: a hölgyek ebben a játéktípusban a Jeopardyt, vagy a backgammont kedvelik a legjobban. Offline játékok között a Sims, a Civilization, a Populous és a Black and White, valamint más hasonló, stratégiát, logikát és taktikai készséget igénylő programok is meghódították a szívüket.

A játékipar sokáig erősen férfiorientált volt, így a hölgyek igényeit kevés program elégítette ki, de a trend változóban van: erre legjobb példa a Sims sorozat sikere. A közeljövőben számítani lehet arra is, hogy a számok tükrében egyre több játékprogram célozza majd meg a gyengébb nem igényeit.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Deeyah  
2007. márc. 19. 18:11 | galéria | válasz | #32
énis csaj vok és szeretek gépezni.és?
2007. márc. 18. 16:03 | válasz | #31
only rifle ---> rifle-only
2007. márc. 15. 17:47 | válasz | #30
Az én anyám 57 éves, de ehhez képest HARDCORE Sims / Sims 2 játékos, képes éjszakákat tölteni a gép előtt a simjeit nevelgetve. :D
2007. márc. 10. 13:36 | válasz | #29
Nemcsak lány asszony is. Muterkám a cézár és a fáraó útán most a hiróz 4 re kattant rá. Ehhez képest 52 éves. Mondjuk ő is a fekete macskával kezdett játszani anno...
2007. márc. 10. 09:38 | válasz | #28
Ez még nem tudom, hogy jó -e vagy rossz :D De egy dolgot le kell szögezni, nagyon sok ügyes lány van!
2007. márc. 08. 22:53 | válasz | #27
"stratégiát, logikát és taktikai készséget igénylő programok is meghódították a szívüket"
... az lehet, hogy szeretni szeretik, csak még mindig nem értik ...


Nem igazán értem az összefüggést. Feleségem például egész ügyesen nyomja a Civ4-et meg a Heroes 5-öt - nálunk amúgy én vagyok kettőnk közül a nagyobb Simsbuzi :)
2007. márc. 08. 10:29 | válasz | #26
váá bocs nem tok írni, elveszettet akartam
2007. márc. 08. 10:13 | válasz | #25
Én sro-t (Silkroad Online-t) játszok és jelenleg 1 nő van a klánuknban (magyar a klán), de mondjuk az előző szerveren, az előző klánomban 4-en is voltak nők, szal a magyar lányok se leveszett esetek gémek terén
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. márc. 08. 09:37 | galéria | válasz | #24
Nekem mindakét lánytesóm rendszerssen játszik. Az egyik WoW megszálott, a másik meg Heros of MM megszálott.
Vorpal  
2007. márc. 08. 09:15 | válasz | #23
Figyeljétek meg - ha valaki bunnyhopp - szuronnyal dekapitálja az embereket és fűzi fel a tank csövére az egy női játékos.DD
2007. márc. 08. 08:38 | galéria | válasz | #22
az h nő játszik az nem azt jelenti h rögtön simsezik meg kirakózik meg ilyenek. a hugom most 18 és gta-kkal sokat játszott, igaz simsezett is, de majdnem végigvitte az underground 1-et, tony hawk 3azott régebben, hitman 2-t is próbálta sőt, szoktunk itthon csézni is! lehet h nem küldi a legjobban de élvezi. és kis hülye nyomi játékokkal is szokott játszani :D
Karez  
2007. márc. 08. 07:52 | galéria | válasz | #21
És most mi ebben a nagy vasz iz dasz? Legalább mikor nagyban harcolok az ellenségel nem mindíg csak férfitársaimal fogok harcolni hanem egy ügyes bomba szakértő vagy mesterlövész leányzó is segítnei fog.
Én sosem itéltem el a női játékosokat....sőt magam is sims.2-tem egy ideig de meguntam...helyete pedig the movies-ozok ami felfogható egy sims-nek is csak hát itt ugye filmet kell rendezni.

2007. márc. 08. 06:49 | válasz | #20
Hát, ha megszűnik az FPS, lehagynak minket... Tehát nem hiszem. Mivan már? A nők mindenből kérnek egy szeletet, ami csak a férfié?? Az ilyen fos Simsek meg mittmén mik is miattuk készültek. Családi élete mindenkinek van(általában), de a 2.vhban nem vehetek részt csak úgy, arra ott a cod.
2007. márc. 07. 23:36 | válasz | #19
élőben még én se láttam (csak majdnem ilyet:D),de videón már igen...ne akard tudni:S
2007. márc. 07. 19:47 | válasz | #18
én 2 COD2 multis csajt ismerek de már egyikőjük se játszik

ezta 2012-re meg úgy számolták ki mint ahogy az ovisok tennék:egyenes arányosságba ami egy ilyen dolognál faszság legalábbis agyhalottságra vall bár én is dolgoznék ilyen helyen ahol mondok egy baromságot és kapom a pénzt
2007. márc. 07. 19:08 | válasz | #17
mindenhol ezt a hirt látom, kit érdekel h többen lesznek?
2007. márc. 07. 18:36 | válasz | #16
Erős fotosoppot nérzek a laptop környékén.

Finoman megjegyzem, ilyen ember nincs. Ha pedig mégis, akkor számomra nincs. Ha egyszer élőben látnék egy ilyet, reflex-szerűen megőszülnék, mint a vonat alá rakott macska.
2007. márc. 07. 17:33 | válasz | #15
gratulálok, pm-ben küldöm a címét
http://whiteric.uw.hu/RiC/cod2girl.jpg
2007. márc. 07. 17:27 | válasz | #14
"csak nem szeretik a "te csaj vagy??" kérdéseket"

Gondolom, hogy nem szeretik. Én sem örülnék neki, ha elkezdenének ostoba kérdésekkel bombázva rámszállni, mint kelselyűk a dögre, és jól elbasszák a pár órámat, amit játszogatással akarnék tölteni.
2007. márc. 07. 17:13 | válasz | #13
nem kell a para.
anno mi is mászkálós játékokkal kezdtük, és szinte minden kisded is azzal kezdi.

Amúgy meg van egy halom nő wow-on, csak nem szeretik a "te csaj vagy??" kérdéseket (vaz, ha van egy babád, akit hajnal háromkor szoptatni kell, mert a baba akkor éhes, akkor persze hogy bosszantanak a kiskamaszok)

flame-hez meg nézz be egy fórumba, hogy szabad-e női avatarral férkfiként játszani, és hogy buzi-e vagy
2007. márc. 07. 16:20 | válasz | #12
Mókás, de nekem pont erről mesélt bnőm a minap, hogy régen, amikor online codozott, mindig only rifle módban tolta, mert a géppityus mód tök értelmetlen blablabla.. Köpni, nyelni nem tudtam kb :D Ma már nem játszik semmit mondjuk.. De ez nem is baj :)
ffxi  
2007. márc. 07. 16:04 | galéria | válasz | #11
Amelyik csaj COD2-zik only rifle-ben. Eljegyezném egyből
2007. márc. 07. 16:02 | válasz | #10
értelmetlen azoktól az emberektől akik kiszámolták ezt a Lehagyást hogy mondjuk a 2006-os növekedést a további évekre is kivetítették és kijött h 2012-ben érik épp utol a pasikat... ez most egy tendencia, de egyáltalán nem maradandó...
Indigo  
2007. márc. 07. 16:01 | galéria | válasz | #9
Trackmania Nations-ben vannak külön lányszerverek :D
Amúgy én is ismerek lányokat, akik FPS-eket tolnak multiban.

2007. márc. 07. 15:43 | válasz | #8
Én ismerek olyat is, aki FEAR-függő !!
2007. márc. 07. 15:10 | válasz | #7
egyet én is
2007. márc. 07. 15:07 | válasz | #6
"stratégiát, logikát és taktikai készséget igénylő programok is meghódították a szívüket"

... az lehet, hogy szeretni szeretik, csak még mindig nem értik ...

hány olyan bigét ismertek, aki nagy irodai unalmában inkább aknakeresözik vagy online logikai játékokat nyom, és nem horrorszkópot vagy nöklapját olvas? én 1-et...
tmisi  
2007. márc. 07. 14:37 | galéria | válasz | #5
Ja lányoknak ott a Sims babázni. :)
2007. márc. 07. 14:35 | válasz | #4
2012-re a nők kikészítik az öszes férfit és átveszik a vezetést viszont nem lesznek nekik új játékok
amúgy meg tuti beleszámolták a windowson lévő alap játékokat is mint multi de én nem nevezném annak bótbamegvevős játékosok közül sztem férfiak lesznek még nagyon sokáig előnyben hacsak a nők ki nem készítik a férfiakat
Cat  
2007. márc. 07. 11:18 | galéria | válasz | #3
legalább lesz valami szín is a nagy ötlettelen sivárság és folytatások/klónok hada közepette.
2007. márc. 07. 10:35 | válasz | #2
Miert? A Pandoras's Box is rendbe rakos jatek volt, s nekem nagyon bejott :)
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. márc. 07. 10:22 | galéria | válasz | #1
Vége véres, darabolós, öldöklős játékvilágnak, jön a virágszedős, mintába rakós játékok világa.