Koroljev hetese a legmegbízhatóbb
2007. március 7. 17:35, szerda
A híres R-7 Szemjorka - NATO körökben SS-6 Sapwood - olyannyira megbízhatónak és keresettnek bizonyult, hogy megjelenése után 50 évvel is számos munkát bíznak rá, ezzel kiérdemelte a világ legmegbízhatóbb rakétája titulust. Utódaival hamarosan Európának is alkalma nyílik megismerkedni.

A legendás orosz mérnök, Szergej Koroljev által tervezett szerkezet a világ rakéta kilövéseinek nem kevesebb mint 47%-át tudhatja a magáénak - ebbe nem számították bele a Nemzetközi Tengeri Kilövések programja keretében kivitelezett ukrán-orosz Zenit rakéta fellövéseket, mellyel a mutató 50% fölé kúszna. A rangsorban az USA a második, a harmadik helyen Kína és Japán osztozik, Európa a negyedik.

Az elemzők szerint Oroszország ma is rendkívül előnyös helyzetben van mind az űrhajók, mind a műholdak felbocsátását tekintve, amihez nagyban hozzájárult a 2000 és 2005 között végrehajtott modernizációs programjuk. Ennek hatására az orosz kilövő eszközök eneriga-hatékonyabbakká, pontosabbá és környezetbarátabbá váltak. Az orosz tervezők átalakításban szerzett tapasztalatának köszönhetően rendkívül gyorsan és kis költségekkel fejlesztette ki az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz kis és közepes súlyosztályú "új" rakétáit, melyek mind az aktív szolgálatból kivont elődökre építkeztek. Ilyen a Dnyeper, a Sztela és a Rokot.

"2005 végére tíz különböző kilövőeszköz és három gyorsító állt a rendelkezésünkre" - foglalta össze a Roszkozmosz igazgatóhelyettese, Viktor Remisevszki a RIA-Novosztyi hírügynökségnek. Az eszközökkel különböző dőlésszögű alacsony, közepes és magas köralakú és elliptikus pályára, valamint indulási pályákra helyezhetők űrhajók.

A Szojuz sorozat első kilövése 1963 novemberében zajlott le, amit eddig 1160 további követett. Az eszköz eddig legtöbbet használt változata a Szojuz-U, ami közel 820 kilövést tudhat maga mögött. Jelenleg a Fregat gyorsítóval felszerelt Szojuz-FG jelenti a csúcsot, ami egyaránt alkalmas emberi és tudományos rakomány feljuttatására.

Az R-7 frissítésének legjelentősebb állomása az irányítási folyamatok teljes digitalizálása volt, mellyel majdnem tízszeresére növelték pályára állítási pontosságát, később számos teszt és kilövés előtti folyamat is automatikussá vált. Az így kapott új hordozó, a Szojuz-2-1a 2004-ben szállt fel először, második útján, 2006 októberében már rakományt is vitt az európai Metop-A időjárási műhold személyében. Az 1a a harmadik fokozat modernizációját jelzi, ami bár vadonatúj tervezés volt, akkor még a régi RD-0110 jelű hajtóművel szerelték fel.

December 27-én startolt el az 1b jelű változat, melynek már a hajtóműve is új volt. Az RD-0124-est egy Fregat gyorsító segítette, hogy kellő magasságba tudják juttatni a földszerű exobolygókat kutató francia COROT műholdat. A rakéta kerozin és oxigén hajtóanyaggal rendelkező kategóriájának legjobb karakterisztikáival bírt, emelési kapacitása közel egy tonnára növekedett.


A nyáron újabb Szojuz-2-1b emelkedik a magasba, ami ha folytatja sikeres szereplését fel fogja váltani a sokat látott, jelenleg is szolgálatban álló Szojuz-U és Molina-M kilövőeszközöket, nyilatkozott az orosz űrerők parancsnoka, Vlagyimir Popovkin vezérezredes. "A Szojuz-2 fejlesztése és repülési tesztjei nagy lépés az optimális orosz hordozórakéta flotta kialakítása felé, ami megoldana számos védelmi, tudományos, társadalmi és gazdasági kérdést" - taglalta Popovkin, aki a Szojuz-2 legnagyobb erejének a kizárólag orosz gyártású alkatrészeket tartja.

A napokban aláírt európai-orosz egyezmény értelmében a Szojuzok külön kilövőállást kapnak Kourouban, Európa űrkikötőjében. Az orosz fél az éghajlati különbségek miatt a Szojuz-2 1a fokozatának egy módosított változatával, a Szojuz-ST-vel rukkolt elő, alkalmazkodva többek közt az egyenlítői klímához és a tengeri szállításhoz, illetve ahhoz a tényhez, hogy a kirakodáskor az űrrakéta egyes részei víz alá kerülnek.

Az első kilövésre 2008-ban kerül sor, ekkor egy ausztrál Optus telekommunikációs műholdat állítanak geostacionárius pályára. Kourou egyenlítő közeli elhelyezkedése az orosz fél számára is hordoz egy előnyt, innen ugyanis jóval nagyobb súlyú rakományokat is fel tudnak juttatni, szemben Bajkonurral, vagy Pleszeckkel, ami jelentős kereskedelmi lehetőséget ígér a Szojuz-ST-nek, mely cserében adottságaival lehetővé teszi Kourou számára az emberi űrprogramokba történő bekapcsolódást.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NEXUS6  
2007. márc. 10. 14:42 | galéria | válasz | #35
"Volt még az amcsiknak egy nagyon jó rakétájuk, igaz tervezőasztalon amit a Mars utazásra terveztek."

Erre gondoltál?

NEXUS

(Jó név!;)))
cain  
2007. márc. 10. 03:46 | válasz | #34
ez nem ezen múlik. azért ilyen az arány, mert a jenkik minden pénzüket a shuttle fejlesztésébe ölték. a mai napig nincsen használható rakétaprogramjuk.
NEXUS6  
2007. márc. 08. 21:43 | galéria | válasz | #33
Terv szintjén, még a Shuttle sem volt rossz:
- 2 repülés között 2 hetes újra-előkészítési idő,
- összeállítás után 43 órával indítható,
- a rendszer üzemképes marad bármely rendszerkomponens meghibásodása esetén illetve biztosítja a személyzet túlélését még 2 alrendszer kiesése esetén is,
- első kilövési idő 1977
stb.

Namost ugye a rendszerrel szembeni követelményekből ezek nem jöttek be.
A RAND corp. illetve még jó néhány független testület kimutatta, hogy a hagyományoshoz képest nem fog költségmegtakarítást jelenteni.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. márc. 08. 19:56 | galéria | válasz | #32
Hát max terv lehetett, valóság nem, mert akkor tudnék róla... nameg tervben minden lehet nagyon erős és jó...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. márc. 08. 19:54 | galéria | válasz | #31
Energia nem csak első fokozat volt. Földkörül pályára tudta teljesen emelni a burant(vagy bármilyen más 100tonnás terhet), csak ezt ugye nem tette meg teljesen, csak kb 250x30km-es pályára, hasonlóan az űrsiklóhoz, hogy az utolsó fokozat(űrsiklónál az üzemanyagtartály) is belépjen a légkörbe a másik oldalon, és elégjen, mint az űrsiklónál. A burannak csak az űrsikló oms hajtóművéhez hasonló hajtóműve volt, amivel ezt a 250x30km-es pályát mondjuk 250x250-re emelte, meg az orbitális manővereket hajtotta végre. buran-energia végülis olyan mint egy sts, csak itt a főhajtóművek az üzemanyagtartályon vannak, nem a siklón. Aztán megszüntették a programot, és jól tették, mert kb hasonlót bukott volna mint az sts rendszer. Viszont az energia megmaradt, és tervezgetik a felhasználását, pl a holdutazásnál, bár a gyorsítórakétáit jópár éve használják a zenit rakéták első fokozatánál. Mellesleg ez a legnagyobb teherbírású rakéta.
Randal  
2007. márc. 08. 19:27 | galéria | válasz | #30
Volt még az amcsiknak egy nagyon jó rakétájuk, igaz tervezőasztalon amit a Mars utazásra terveztek. Csak mikor bejött Carter bácsi űrsiklós hülyesége, még a tervek is eltűntek. Állítólag az még az orosznál is jobb volt...
Ha erről valaki tud egy kicsit bővebbet légyszi irja már le, mert érdekelne nagyon.

2007. márc. 08. 18:00 | válasz | #29
Nekem igen. Nem néztem utána, de úgy emlékszem, az orosz űrrepűlőgép volt. Nagyobb, 30 tonna terhelhetőséggel, az Energia, vagy hogy is hívják, rakétával, mint első fokozattal. Egyszer repült, automatikus vezérléssel, majd taccsra tették. Sajnos.
2007. márc. 08. 16:40 | válasz | #28
emberek, emberek a Buran szó mond nektek vmit? ;-)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. márc. 08. 15:46 | galéria | válasz | #27
Nem lehet nem rakétákra alapozni, mert az űrben nincs más megfelelő teljesítményű meghajtás, de amíg a légkörben van az űrhajó az ki kéne használni.
Egyébként meg az egyszerre ember, és teherszállítás eléggé halott dolog, jobb ha külön külön járművel csinálják, kevesebb a hibalehetőség. Az oroszok így csinálják. Egy teherszállító repülőn, vagy hajón, vagy egy kamionon is általában csak a személyzet utazik, utas nem...
sgbo  
2007. márc. 08. 15:35 | válasz | #26
ja csak egy rakétával nem tudsz felvinni mellette még x embert is. lásd ISS esete meg Hubble.... Űrsikló nélkül nem lehetett megoldani.
Elve jó az űrsiklónak, csakhát kiderült hogy megbízhatatlan és drága. Általad említett Venture Star megoldotta volna ezirányú gondokat, csakhát ugye a pénz nagy úr...
50 év óta mindenki kivétel nélkül rakétákra alapoz. itt a hiba. persze örülünk nekik mert megbízhatóak, csakhát így semmi előrelépés.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. márc. 08. 15:27 | galéria | válasz | #25
Ennyi terhet nem visz fel semmi ja. Csak többet, vagy kevesebbet. Van 20 tonna, és annál kevesebb, vagy 100 tonna ami viszont 50 tonnás cuccnál nem éri meg :)
sgbo  
2007. márc. 08. 15:24 | válasz | #24
Aaz űrsiklónak is megvan a haszna : ekkora terhet/ennyi embert nem visz semmi más fel. Le is állt az ISS építése nélküle.

És senki sem újít (oroszok sem : alapjaiban ugyanazt használják már régóta, pont erről szól a cikk is). Ismét a pénz : a forradalmi tervekben benne van a nagy bukás lehetősége. Ezt senki sem akarja, inkább a beválltra alapoznak. Ez mindenkire igaz sajnos.

Hol van már a hidegháborús vállalkozókedv, versenyszellem ???? (és pénzügyi forrás...)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. márc. 08. 14:35 | galéria | válasz | #23
Nemcsak az űrrepülővel, szinte mindennel. Semmi újat nem akarnak kipróbálni "mert a régi bevált". Venture star-nak annyi, kevésbé durva légkörbe lépés nem, mert a "régi bevált", ramjet/scramjet hajtómű nem, aerospike nem... inkább egy felújított apollo az igen...
2007. márc. 08. 13:05 | válasz | #22
részben igaz, de azért szerintem az oroszok tesznek is azért hogy "nerjenek" - ez nem jó szó de nem találtam jobbat...- itt arra gondolok, hogy bizony elég jó konstrukció volt az első rakéta is illetve a kabint se mondanám rossznak, és erre fejlesztettek még elég sokat, de úgy hogy nem lett rosszabb semmi, pedig mint tudjuk a fejlesztések egyik legnagyobb hátulütője hogy az újabb és újabb generációknál mindeg felbukkannak hibák, amitöl könnyen rosszabb lehet mint az előző generáció, ennek ellenére úgy tűnik a Szojuzokban, nem követtek el ilyen baklövést, úgy fejlődött, hogy közben a megbízhatóság és a minőség nem esett vissza, és ez szerintem elég szép teljesítmény, gondolok pölö arra hogy itt is átvette az irányítást a számítógép, pedig hogy szoktak viccelődni hogy az oroszok meg a mikrocsip... és gondolj bele hogy a számítógépes technikánál télleg mennyi veszély és hibalehetőség van, soxor a miniatürizálásban..., ennek ellenére nem növekedett a konstrukciós hibák száma, szerintem igenis sokat tesznek, hogy megtartsák a pozíciót; no persze igaz hogy az amcsik kicsit ráfaragtak az űrrepülővel, pedig annó hogy odavoltak, hogy mennyire fejlett, modern, meg mennyire hatékonyabb mint az oroszok megoldásai...
kvp  
2007. márc. 08. 12:07 | válasz | #21
"Hát a világ vezető űrhatalma címet lehet hogy vissza szerzi az oroszoknak, így bő 40 évvel halála után..."

Ez inkabb csak olyan eset mint a hideghaboru. Ott nem az amerikaiak nyertek, hanem a szojvetek vesztettek sajat hibajukbol. Itt sem az oroszok nyernek, csak az amerikaiak rossz iranyba mentek (ursiklo) a fejlesztesek soran es ezert maradtak le. Az oroszok csak tartjak a helyuket, de most eppen nincs ellenfeluk.
2007. márc. 08. 10:43 | válasz | #20
Idézet a NEXUS6 által belinkelt wikipédiából:
"Amikor elhunyt, a szovjet űrprogram elvesztette a hajtóerejét és a Szovjetunió elvesztette a Holdért vívott versenyt, de a világ vezető űrhatalmának szerepét is át kellett engednie az Egyesült Államoknak."
Hát a világ vezető űrhatalma címet lehet hogy vissza szerzi az oroszoknak, így bő 40 évvel halála után...
NEXUS6  
2007. márc. 08. 10:33 | galéria | válasz | #19
Nem kekeckedésből írom, de a rakéta tervezőjét nem Koroljev-nek, hanem Koroljov-nak hívták.

Ittláthatjátok leírva eredetiben is, aki látott már ciril betűket az el is tudja olvasni.
2007. márc. 08. 10:12 | válasz | #18
Látszik, hogy nem voltál még kinn. STFU
mrzool  
2007. márc. 08. 09:25 | válasz | #17
Hát az ilyen tanárt ott kellett volna fejberúgni, max kapsz érte vmi igazgatói fegyelmit...:) Ráadásul ha van hangfelvétel az okoskodásáról, hosszú procedúra után talán még meg is úsztad volna - habár itt Magyaro-on minden lehetséges, a negatív értelemben...:(
2007. márc. 08. 09:04 | válasz | #16
Emberéletet követelő nem történt ez igaz - de nem sokon múlott!!

Amikor egyszer az idítóállásban felrobbant az űrhajósok feneke alatt a hordozórakéta akkor tényleg nem sokon múlott. Csakis a mentőrendszer megbízhatóságának köszönhették az életüket.

Üdv
2007. márc. 08. 08:43 | válasz | #15
ok. bocsi.Láttam a cikket,megnéztem.Azt a legénység IS hibás volt azt azért írtam mert ha jól emlékszem ,akkor az Aeromagazin egyik korábbi cikkében amit nem Schuminszky Nándor írt,ott azt írták a Szojuz 11 balesettel kapcsolatban h fellövésnél még viselték a szkafandert mindhárman,majd a visszatérésnél már nem.Erre alapoztam az egészet.én is sajnálom szegényeket persze,egyáltalán nem akartam az emléküket megsérteni (ellentétben volt gimis rajztanárommal,aki amikor 2003-ban megtörtént a Columbia katasztrófája és ez szóba került rajzórán,meg a személyzetről is szó volt akkor azt mondta h annyira nem is kár értük hiszen elégett egy "zsidó és egy cigányasszony" és ez az egész világnak "jó" amivel az izraeli űrhajósra és az indiai származású amerikai űrhajósnőre tett utalást.Én meg halkan megjegyeztem ezen mondatára (azért halkan mert nem akartam magamat kibaszatni a gimiből),hogy neked meg a jó kettébaszót mocskos kurva anyádat te köcsög.A mai napig ha az az óra eszembejut mindig felbassza az agyam,pedig gyakran mondják rám h már kórosan nyugodt vagyok.Ne haragudj bazmeg, de az ilyen a tanár,ez az estleges példakép a gyerekeknek akik ráizgulnak h "milyen szépen fest" aztán mindenbe elkezdik utánozni,mert voltak ilyenek az én osztályomban is.Ez szégyen,h ilyen ember tanár.Úgyhogy mégegyszer bocs,én egy űrhajós emlékét se akarom megsérteni soha,legyen bármilyen nemzetiségű,vallású stb. De mindenesetre azóta egy embert szállító Szojuz űrhajóval sem történt baleset és remélem,hogy soha nem is fog. Bár velük se lett volna semmi:(
2007. márc. 08. 08:39 | válasz | #14
Valóban az utóbbi 3-4 hozzászólás a pontos és valós.
Nekem megvan DVD-n (Nationalról) az ürkutatás kereszttűzben és ott is ezt mondták. Mármint, hogy a szelep korán nyitott ki.
mrzool  
2007. márc. 07. 23:22 | válasz | #13
Bocs, te voltál a gyorsabb.:)
mrzool  
2007. márc. 07. 23:21 | válasz | #12
Már ne is haragudj, de ez durva csúsztatás. Szóba sem jöhetett az űrruha vagy bármilyen hermetizált védőfelszerelés viselése, mivel egyszerűen nem fértek volna el a kabinban! Szóval a balesetnek nem a 'tökös-ki-ha-én-nem-pizsamában-is-tudok-repülni' űrhajósok voltak az okozói, hanem sokkal inkább a tervezők, illetve a pártfunkcionáriusok, akik előírták, hogy márpedig 3 embert be kell zsúfolni a Szojuzba...

A baleset után persze újra szkafanderben repkedtek, csakhogy a konstrukció így már csupán 2 embert bírt el. Közel 10 évig voltak 2 személyes legénységek, amíg be nem vezették az új Szojuz modellt, amelyben már hárman is elfértek.
Thrawn  
2007. márc. 07. 23:19 | válasz | #11
Még annyit az előző hozzászólásomhoz, hogy természetesen felszállás közben sem viseltek űrruhát. A balesetről itt olvasható cikk.
Thrawn  
2007. márc. 07. 23:14 | válasz | #10
"Hát igen.Embert szállító Szojuz-űrhajóval 36 éve nem történt emberéletet követelő baleset.Az a bizonyos baleset a Szojuz-11 balesete volt (Pacajevék) ahol a legénység is hibázott ugyanis a legénység tagjai a visszatérés során egyszerű szerelőoverallt meg sportruházatot(!) viselt amikor kihermetizálódott vmi miatt az űrkabin..."


Nanana, ez azért még féligazságnak sem nevezhető.
Gyorsan leszögezem - tartozunk ennyivel az emléküknek - , a legénység nem hibázott, nem ők döntik el, miben térjenek vissza. A leszálókókabint csak úgy tervezhették háromszemélyesre, hogy a legénység nem viselt űrruhát. Nem véletlen, hogy a baleset után áttervezett Szojuzok kétszemélyesek lettek. Csak két űrruhás ember számára volt hely. Hosszú évek után a berendezéseket sikerült annyira miniatürizálni, hogy ismét helyet foglalhatott a kabinban három, immár űrruhás személy.
A baleset oka pedig a következő volt: az a szelep, amely a kabin és a külső légnyomás kiegyenlítéséért volt felelős, túl korán, nagy magasságban nyitott, a kézi elzárót pedig hibás tervezés miatt olyan helyre tették, ahol a bekötött legénység nem érhette el, így a kabin levegője megszökött.
2007. márc. 07. 21:44 | válasz | #9
ezt teljesen úgy írtad, mintha az állam az emberektől vonná el a pénzt ehhez, pedig ez egyáltalán nem igaz, a 90es évek óta ott is üzleti alapon megy a dolog, tehát a ruszkik a fejlesztéseket, a műholdak felbocsátásából, űrturizmusból, no meg a NASA hülyesége miatt az amcsiktól szerzett pénzből fedezik, és az ország "civil részének" semmi köze az egészhez. Egy darabig bajban is voltak a 90es években az állam elvonta a támogatás jó részét az űrhivataltól...
2007. márc. 07. 20:41 | válasz | #8
Hát igen.Embert szállító Szojuz-űrhajóval 36 éve nem történt emberéletet követelő baleset.Az a bizonyos baleset a Szojuz-11 balesete volt (Pacajevék) ahol a legénység is hibázott ugyanis a legénység tagjai a visszatérés során egyszerű szerelőoverallt meg sportruházatot(!) viselt amikor kihermetizálódott vmi miatt az űrkabin...Mire leértek (mellesleg teljesen szokványos biztonságos leszállást produkálva addigra a legénység mindhárom tagja halott volt mert elfogyott a levegőjük.Ez az eset szkafander viselése esetén simán túlélhető,és a parancsnokság is hibázott h nem kötelezték a legénységet h visszafele úton is viseljék a szkafandert ,ne csak kilövéskor.Tudom h lehet h meglepő h sportruhát meg egyszerű overallokat viseltek még a visszatéréskor jelentkező 6-8 g terhelés miatt is. De ahogy láttam az oroszokat nem nagyon hatja meg a túlterhelés,nem kevés video tanulsága szerint például Viktor Szeljutyin MiG-29-es pilóta a híres Sztrizsi műrepülőcsapat hátsó kisérője ( Viktor Szeljutyin) is oxigénmaszk nélkül repüli végig a nem kevés terheléssel járó 35-40 perces bemutatókat.Persze ez személyfüggő is de az űrhajósokat se zavarta akkor.A vizsgélat egyébként azt állapította meg h a Szojuz bírt akkor egy konstrukciós hibával ugyanis az ilyenkor használható vészlevegő csap az ülés alatt volt elhelyezve és nehezen volt elérhető.ezt a hibát rögtön kijavították és azóta is minden Szojuzon(természetesen a legújabb TMA változaton is) olyan helyen van ez h minden űrhajós bármikor elérje.Ezen kívűl kötelezővé tették a szkafander viselését az űrhajósoknak a visszatérés során is.és még mielőtt jönne vki h biztos sokkal több Szojuz-baleset volt csak az orszok elhallgatják,azokat ki kell ábrándítsam ugyanis az amcsik minden egyes orosz űrrakétakilövést megfigyeltek végig olyannyira h pl.a Szojuz-1 balesetét is teljesen végigkövették,lehallgatták a Komarov űrhajós és az irányítás beszélgetését plusz még az űrhajó telemetriáját is végig látták a repülés során és elemezték is (ugyanis az oroszoknál nem volt letitkosítva a telemetria így akinek volt vevőeszköze hozzá ugyanúgy tudta venni mint ők,és az amcsiknak volt) és rögtön látták h eszméletlen nagy baj történt,amit persze az űrhajós és a Koroljov irányítóközpont imádkozásokkal és durva káromkodásokkal tarkított beszélgetéséből is le tudtak szűrni. Rögtön tudták h Komarov meghalt és ha jól tudom éppen ezen információk alapján a nyugaton jóval előbb hírekbe került a baleset mint ahogy itt a keleti blokk országaiban megtudtuk.Tehát az amcsik minden egyes orosz eseményről jóval előbb tudtak mint mi.És ha az oroszok nem is akkor, ők úgyis tuti nyilvánosságra hozták volna akkkor meg előbb utóbb úgy is bemondta volna a Szabad Európa Rádió.Meg mellesleg a rendszerváltás után az oroszok is rengeteg mindent nyilvánosságra hoztak.Azon kívül nem tudnának eltitkolni ma egy ilyen balesetet az oroszok sem hiszen a személyzet vegyes nemzetiségű mostmár,hol amerikait hol ESA űrhajóst visznek fel,a kilövéseket élőben közvetítik Bajkonur és Csillagváros is megtellik olyankor külföldi újságírokkal(plusz ha mondjuk azoknak vhogy befognák a száját valószínűleg feltűnne mondjuk az ESA-nak h egy űrhajósuk aki az űrben tartózkodott és már egy hete vissza kellett volna térjen,de nincs sehol nem tudni róla semmit ami megint hatalmas balhét jelentene),úgyhogy ott nem lehet eltitkolni semmit.Mellesleg amúgy ez azért is van mert az amcsi technika kevésbé megbízható és az űrhajósok szeretnének életben maradni ezért ülnek inkább Szojuzra (bár ezt az őket kiképző ügynökségek döntik el de nem véletlen h ők a szojuz melett döntenek hiszen szükségük van élő űrhajósokra).Ezenkívül ott vannak az űrtúristák is akiket megint csak hatalmas médiacsapat kisér és tuti h azonnal tudná az egész világ ha lenne valami.Persze mennek már az űrrepülőgépek is de valószínű,hogy jobban izgul az az űrhajós aki tudja h egy óra múlva be kell üljön egy űrrepülőgépbe,mint aki egy Szojuzba kell beüljön.
BirRob  
2007. márc. 07. 20:39 | válasz | #7
Álcázni kell az épületet különben a csecsen teroristák elopják a rakétákat vagy túszul ejtik a mérnököket. :D
2007. márc. 07. 20:20 | válasz | #6
Az a csarnok elég lepukkantnak néz ki ahoz képest, hogy mi van benne :)
2007. márc. 07. 19:56 | galéria | válasz | #4
Persze, csak mellette az ország "civil" része meg 0. Amerika úgy veszi fel a versenyt hogy mellette tud élni a nép:)
othyem  
2007. márc. 07. 19:11 | válasz | #3
mire amerika észbe kap a Marsot gyarmatosította Oroszo és Európa :D
2007. márc. 07. 19:00 | válasz | #2
Azért azt ne feledjük, hogy a náci rakétamérnökök nélkül sehol sem lennének ma se a ruszkik, se az amcsik
2007. márc. 07. 18:38 | válasz | #1
Úgyláccik hiába az USA minden igyekezete, Oroszország itt az űrnagyhatalom