11,7 milliárd forint az Artisjus jogdíjforgalma
2007. március 6. 23:59, kedd - Forrás: Napi Online
Az előzetes adatok szerint tavaly 11,7 milliárd forint körül alakult az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület bel- és külföldi jogdíjforgalma, ami a 2005-ös kisebb mértékű csökkenés után (11,38 milliárd forint) a 2004-es szinthez közelítést jelent - közölte Sajó Zsuzsanna, az Artisjus hangfelvétel-engedélyezési osztályvezetője.

Hirdetés

A százötven fős szervezet a működési költségek fedezetének mintegy 15 százalékos levonása után a fennmaradó összeget kifizeti az általa képviselt, valamint a többi magyarországi, közös jogkezelő szervezet (a hanglemezkiadók, az előadóművészek, a vizuális művészek, a filmalkotók és -gyártók) jogosultjainak. Az Artisjus maga több száz ezer külföldi és hatezer magyar szerző, író, jogutód és zeneműkiadó nevében jár el.

A hanghordozók forgalmának jelentős visszaesésével az ezek után fizetett jogdíjak is folyamatosan csökkennek, tavaly további 20 százalékkal. Két év alatt 231 millió forinttal, 414 millióra csökkent a hanghordozók jogdíjbevétele. Az internetes zeneletöltéseké viszont lassan, de növekedésnek indult 2006-ban, viszont ez még így is alig több mint 10 millió forintot tesz ki.

Magyarországon töretlenül népszerűek a mobiltelefonos csengőhangok, amelyek piacán egyre több szereplő jelenik meg: jelenleg 34 magyar és kilenc külföldi tartalomszolgáltató kért és kapott felhasználási engedélyt. A jogdíjbevétel a három évvel ezelőtti 26 millióról 2006-ra 48 millióra nőtt, a felhasznált csengőhangok száma pedig 4400-ról több mint a duplájára. A szervezet szerint a jogdíjforgalom azonban még mindig elmarad a ténylegestől, mivel egyes kulcsszereplők az elektronikus kereskedelemről szóló törvény lehetőségeit kihasználva nem minősítik magukat tartalomszolgáltatóknak (pedig a bevételből jelentős arányban részesülnek), és a jogdíjfizetési kötelezettséget a bevételi lánc alján elhelyezkedőkre hárítják, akiktől nehezebb beszedni a díjakat.

A csengőhang-letöltések után fizetendő jogdíjakat 2007 januárjától megemelte az Artisjus: az elért nettó árbevétel eddigi 8 helyett 10 százalékát, vagy az egyéb, reklám- és szponzorációs bevétel 6 százalékát, de legalább a jogdíjminimumot, azaz 20 forint helyett 22 forintot kell a szolgáltatónak befizetni letöltésenként. Ingyenes letöltés esetén szintén jogdíjminimumot kell fizetni. Ezeken kívül még havi átalánydíjat is kell a szolgáltatónak fizetni - mint minden online elérhető zenemű vagy műrészlet esetében - a csengőhangok után is: ez a (meghallgatható, de le nem tölthető) művek számától és hosszúságától függően sávosan változik. Például az egy perc alatti, 1-10 darab mű esetében 2000 forintot, 501-1000 mű között 50 ezer forintot kell havonta fizetni. Az átalánydíjak viszont januártól nem változtak 2006-hoz képest.

Emelkedett továbbá az online zeneletöltés jogdíja: a nettó árbevétel 8 helyett 10 százalékát kell befizetni a közös jogkezelő szervezetnek, a jogdíjminimum viszont - megkezdett hét percenként - átlagosan nem emelkedett, mostantól egységesen 28 forint. Átalánydíjat kell fizetni a hívódallam (ring back tone) szolgáltatásért is, amikor az előfizető a szolgáltató adatbázisából kiválasztott, a hívó számához rendelt, a hívó számára hallható csengetési hangot helyettesítő zenét tölt le.

A magáncélú másolásokra tekintettel az üres kép- és hanghordozók után már 1983 óta kell jogdíjat fizetni Magyarországon. A díjak januártól nem emelkedtek 2006-hoz képest, egyes szélesebb tárolókapacitások tekintetében a kategóriák széthúzása miatt néhány esetben még csökkentek is.

A szerzők művei általában azok életében, valamint a haláluktól számított hetven évig jogdíjvédelem alatt állnak. A művek felhasználásához kapcsolódóan a szerzőkön kívül a szomszédos jogi jogosultaknak, azaz a mű létrehozásában szintén részt vevőknek, mint például az előadóművészeknek, a hangfelvétel-előállítóknak vagy a rádió- és televízió-szervezeteknek is jár jogdíj, esetükben a forgalomba hozataltól vagy a sugárzástól számított ötven évig.

A Magyar Reprográfiai Szövetség által megállapított díjak közül a fénymásolók árában foglalt reprográfiai díjak változatlanok maradtak. A percenként 1-19 nyomatot készítő nyomtatók esetében 300 forintról 400-ra emelkedett a reprográfiai díj. A percenként 50 nyomatnál többet produkáló berendezések után viszont 15 ezer forint helyett 20 ezret kell fizetni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 27. 18:31 | válasz | #41
Beteg artisjust a szomszédos 30 nm-es kávézóba beküldött egy kis zsidó gyereket(scsak semmi előitélet :)), hogy behajtsa a napi 134 Ft-ot a kossuth rádióért, amit szerencsétlen papa hallgat.

aztán megy győzikének, meg kiszel tündének, mert ma Magyarországon Ők adják el a legtöbb lemezt...

Ja meg az sd ram árának a fele, és a mp3 stick ek fele...
Ehh.!
Innen üzenem nekik, hogy a füzetet adathordózónak minősíteni, csak 1 törvény.
lobbizni emberek!!!

2007. márc. 18. 15:48 | válasz | #40
Még mindig nem értem hogy miért azokat támogatják az ÉN pénzemből akik a legtöbb albumot tudják eladni, ráadásul amiket szívből gyűlölök. Szabad piac van basszákmeg, nem lenne szabad korlátozni vagy befolyásolni!
2007. márc. 18. 15:00 | válasz | #39
feamatarnak: Van valamilyen pontozásos rendszerük, aszerint osztják a pénzt, ki hány dallal szerepel a nyilvántartásukban, meg nyilván van más kritérium is, a lényeg, hogy megint az Illés-Metró-Omega jár jól. Nem kicsit, nagyon...
A 15 százalék miatt a zenészek is sírnak, mert ezt tőlük vonják, valamint ugye SZJA is van.
Mr Gumbynak: Valóban, az agy is adathordozó, ráadásul ha volna üresagy jogdíj, az Artisjus lenne a világ leggazdagabb szervezete :-)
2007. márc. 08. 14:29 | válasz | #38
szép eredmény, remélhetőleg az ASVA sem hal éhen
2007. márc. 08. 08:33 | válasz | #37
de tényleg hogy osztják szét a zenészek közt a pénz??? mert pont az van hogy ha egy előadótól több illegális mp3at töltenek le(ergo kevesebb cdt ad el) majd pont ő kap keveseb pénz?? és eleve ha valaki szar zenész és a kutya se hallgassa, nehogy már pákót az én pénzemből finanszírozzák mint zenészt...mert akkor hányok... az Artisjus az egyik legigazságtalanabb lenyúlás...
2007. márc. 08. 03:00 | válasz | #36
Pesten is ha megkeresed a jó céget akkor 80 forintért veszel) Már 60-ért is kapsz de minek akkor a szart venni ha csak 80 a TDK))
Tetsuo  
2007. márc. 08. 01:27 | válasz | #35
Győrben mindenki szlovákoktól vásárol adathordozót. :)
2007. márc. 07. 21:42 | válasz | #34
én most vettem TDK-t hivatalosan boltból itthon, nem volt 80 ft darabja. Én se értem, hogy miért kell nekem jogdíjat fizetni egy tetves szervezetnek ha az adathordozón, teszem azt a születendő lányom 4D-s felvételét teszem.(vagy bármilyen szellemi termékemet) miért kell nekem ingyenélőket etetnem???
Az a sok magát zenésznek nevező egyén meg haljon éhen ha rendes munkát nem tud kiadni a kezéből/tisztelet a kivételnek/.Tényleg igaz, ha olcsobb ugyis ott veszik meg az emberek!
Sajnos már megszokhattuk volna soha nem az ésszerű dolgok felé mozdulnak el SAJNOS!
2007. márc. 07. 21:02 | válasz | #33
hát ja ) veszek TDK DVD-t 80 FT-ért legálisan szlovákoktól mert ugye szabadpiac, ezek meg árulják csillagászati áron.... Szlovákok meg gondolom halálra keresik ígyis magukat mert még megéri ennyiért is...
arty  
2007. márc. 07. 19:17 | galéria | válasz | #32
ne vegyetek itthon irhato lemezt és ez a féreg szervezet pár év alatt elhullik :)

eszméletlen, h az állam mi áfátol esik el, amiért mindenki szlovákoktol rendel... és nem lépnek! inkább jusson sokmilliárd ennek a féreg szervezetnek, mint az államnak ennek többszöröse ... semmi gond, inkább zárjunk be iskolákat, kórházakat (amit azért tényleg nem árt, tul sok van)
2007. márc. 07. 18:50 | válasz | #31
"Gondolom az eladott lemezek arányában osztanák vissza a pénzt az azt előállítóknak."

Nem törvényellenes kicsit hogy a jobb helyzetben levő, esetleg monopol előadók több pénzt kapnak közpénzből ? /vagy mindenre ráerőszakolt jogdíjból, ha úgy tetszik/
2007. márc. 07. 18:40 | válasz | #30
Gondolom az eladott lemezek arányában osztanák vissza a pénzt az azt előállítóknak.
Ellenben ez a cég, mint olyan, tök felesleges. Minek egy dalt levédeni? Megírom, felveszem, enyém. Lenyúlja valaki? CSinálok még néhány hasonlót, a másik pedig nem tud. Úgyis kiderül ki az eredet szerző...

2007. márc. 07. 17:30 | válasz | #29
Baszki, majdnem 6km autópálya... az jóval hasznosabb.
vax  
2007. márc. 07. 16:39 | válasz | #28
végre egy fórum ahol igen nagy az egyetértés. Ez mitől lehet vajon? A nyakunkba sósztak egy ......... szervezetet és senki sem szereti? Érdekes? :)
2007. márc. 07. 15:30 | válasz | #27
a szívemből beszélsz Sanyix :D
Kain  
2007. márc. 07. 15:25 | válasz | #26
15% az kurva sok. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, ami az EU-s pályázati pénzeket osztja ki, az EU-tól kapott összeg 4%-át fordítja működésre. Szerintem az Artisjusnál nagyob faszverés megy, mint a NFÜ-nél, ezért kurvára nem értem ezt a 15 %-ot:)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. márc. 07. 14:42 | galéria | válasz | #25
Egyre jobb érzés 1 zenét letölteni, és kiírni az artijus cimke mentes külföldről csempészett dvdimre felírni, és belegondolni, hogy jó kis kárt okoztam ezeknek a hülye sötét barom állat idióta iqlight ingyenélő tetű mocsadék szarszemét bandának.
Tetsuo  
2007. márc. 07. 12:07 | válasz | #24
Az Artisjusnál remélem vizitdíjra költik az összeset! ;)
2007. márc. 07. 12:06 | válasz | #23
Magyar magáncégnek hogy lehet 11 milliárd bevétele, a mi pénzünkből ?

Micsoda pofátlanság, és majd osztja ki a milliókat a sehonnani magyar sztárocskáknak, mert játszák a számaikat a rádióban/tvben ...

És csodálkoznak hogy nem vesznek az meberek írható cd/dvd-t a boltokban ....
2007. márc. 07. 10:54 | válasz | #22
Kiszel rules!

Zenésznek kellett volna mennem, írok valami szart, sírok hogy nem veszik, mert biztos inkább letöltik.És ezért kapok sok pénzt az ilyen vámpír szervezetektől...
Hát nem csodás?:)
2007. márc. 07. 10:50 | válasz | #21
Azért kíváncsi lennék hogy határozzák meg mely zenészek kapnak pénzt. Azok akiket a kiadók nyomnak (Pl győzike, Netán néha Kisszel Tünde....) Vagy azok akiket meg is szeretnek venni az emberek?
2007. márc. 07. 10:32 | válasz | #20
Hmm tudod, még mi a jó dolog, hogy nem csak a dvd-re és cd-re vetik ki hanem a memória kártyákra is... De most komolyan látott már valaki XD slotos mp3 lejátszót? Vagy már az is jogsértés, ha pl közterületen fotózok?
2007. márc. 07. 10:28 | válasz | #19
Komolyan meglepödnék, ha a 150 muksóból több mint 30 dolgozna. Ide a bököt, hogy a maradék 120 csak fizetési listán van.

Amúgy van egy fasza ötletem. Mi lenne ha alapítanánk egy hivatalt, és szerzöi jogdíjat szednénk minden ceruza, toll, papírlap (10x10 mm felett), karaoke est után? A pénzt meg leosztanánk egymás meg a haverok közt. Ez lenne ám a csudajó!!!
2007. márc. 07. 09:42 | válasz | #18
A megkezdett hetedik perctől 150Ft, délelött 80Ft/perc, délután 120Ft/perc, este 140Ft/perc, köztéren 300Ft/perc. Új aktuális ismert dallamok 480Ft/perc+Áfa, aki nem jól fütyül és nem felismerhető, -5% kedvezményben részesül. Minden újszülött 376900Ft-ot eleve befizet, mert ki van számolva, hogy ő ennyit fog fütyörészni.
Cat  
2007. márc. 07. 09:38 | galéria | válasz | #17
rosszul számolsz.
Ha 150 ember van, akkor számolj simán 250ezer bruttó átlagfizetéssel - a munkaadónak ez kb. kétszer ennyibe kerül (tb járulék, nyugdíj, stb.), tehát 500e/fő = 75 millió. 12 hónap van egy évben, szóval ez 900 millió. Erre jön tényleg az irodabérlet, a fütés, világítás, telefonköltség - az a 1,7 milliárd tényleg nem olyan sok. Viszont biztos hogy kell 150 ember...? minek rugnának ki, amikor ha pl. a bevételek 20%-a a müködési költség az se érdekelne _az égvilágon senkit_? Megjegyzem, alapitványoknál 6, azaz hat százalék körül mozog ez az arány, szóval finoman szólva sem hatékony az Artisjus rendszere.
k0zi  
2007. márc. 07. 09:00 | válasz | #16
11 700 000 000 Ft
Ennek a 15%-a 1 755 000 000 Ft
Ebből mondjuk 255 millió legyen a cég működése, matricák kinyomtatása, fűteni arra a 150 emberre, esetleg internet a "cégben", irodabérlet stb. Így akkor fizetésre marad 10 millió / fő. Ez 12 hónapra elosztva 833333,333 Ft
Ma Magyarországon az átlagkereset olyan 160000 Ft (munkával). Felsővezetők fizetésre lehet kb ennyi, de azért ott is keményen dolgoznak.
Nagy üzlet ez a jogvédelem, jogvédő akarok lenni :)
moRtiZ  
2007. márc. 07. 08:49 | válasz | #15
Kiosztják a hanglemezkiadónak? Lol azoknak akik 1000 szponzorral adnak ki valami fosszemetet?
Akkor már inkább a művészeknek: Ja és azt hogyan? Győzike látogatott ezért kap 1 milliárdot? Bazeg kiadok egy lemezt kiadó nélkül akkor én is jogosult vagyok a "juttatásokra"?
95%-ban kb. hígfost gyártanak a magyar ugynevezett "művészek", azt kapják az ingyenpénzt amit lehúznak üresCD-n meg üresDVD-n.

Majdnem 2 milliárd az ARTISJUS-nak azért hogy néha leadnak egy-egy cikket az újságba, hogy de szar a magyar művészek élete, meg üzemeltetnek egy honlapot? LOL!

Gratulálok, legalább ebbe utolértük a retardált amerikaiakat.

2007. márc. 07. 07:40 | válasz | #14
Nem is rossz ötlet! Az agy is adathordozó. Számszerüsíthető kapacitással.
Cat  
2007. márc. 07. 07:35 | galéria | válasz | #13
15%-os működési költség. Szerintem iszonytatóan magas. De miért is lenne alacsonyabb, ki kötelezné őket erre?
2007. márc. 07. 07:30 | válasz | #12
Meg torrent ezerrel a százmilliárd gigabites céges hálón, amit a mi pénzünkből építettek ki.
2007. márc. 07. 07:29 | válasz | #11
Micsoda, felötlött benned ez a gondolat? Talán már egy szám címe is megfordult a fejedben? Nyomás fizetni! Különben is milyen dolog az hogy egy dallamról illegális másolatot tárolsz az agytekervényeid között? :)
rolika  
2007. márc. 07. 07:28 | galéria | válasz | #10
150 ember vaze
minden megyébe jut belőlük 7-8 fő
vajon mivel töltik a napi 8 óra munkát? van egy-két tippem: zabhegyezés, lósz.rrugdosás, vagy egyszerű semmittevés.
én rájuk néznék azok helyében, akiket képviselnek...
2007. márc. 07. 07:26 | válasz | #9
Magyarországon töretlenül népszerűek a mobiltelefonos csengőhangok, amelyek piacán
Te jó ég, ez piac? Ez ekkora biznisz? Én azt hittem azért nyomkodnak oldalakat tele csengőhang-hirdetésekkel az újságokban mert különben a kutya nem rendelne tőlük. Már megint túlértékeltem ezt a társadalmat. Kedvencem az a tévéreklám hogy "töltsd le a szuper hallhatatlan csengőhangot ami olyan frekvencián szól hogy felnőtt fül nem érzékeli" LOL, a császár új ruhája effektus...

A Magyar Reprográfiai Szövetség
Vajon milyen elborult elmeállapot szükséges ahhoz, hogy valakinek a fejéből kipattanjon hogy megalapít egy ilyen szövetséget? Bár ha pénz van belőle, talán nem is olyan hülyeség, de mi a bánat ez hogy valaki fogja magát és ilyen-olyan jogcímeken milliárdokat tesz zsebre? ennyi erővel én kitalálhatnám hogy én vagyok a Reklámot Nemkedvelő Televíziónézők Egyesülete elnöke, és kérek szépen tízezer forintot minden egyes reklámblokk után amit leadnak a tévében.

Most pedig szépen felmegyek egy torrent trackerre és letöltök 30 filmet, amit talán sosem fogok megnézni, de abban a boldog tudatban élhetek hogy 100.000 Ft kárt okoztam az Artisjusnak. Mert ugye volt valami ilyesmi, hogy minden másolat 3000 Ft körüli veszteség...
2007. márc. 07. 07:16 | válasz | #8
Én csak azt nem értem, ha a cégemnél a saját biztonsági mentésemet a drága pénzen vett dvdre mentem, akkor ők miért nem térítik vissza a matrica árát? :) Hiszen a dvd-re a saját szellemi termékem került ami az én tulajdonom, és nekik meg a magyar szutyok zenészeknek semmi közük hozzá.ÉÉrdekes világ ez..
2007. márc. 07. 07:11 | válasz | #7
Egy dallamot azért még el szabad fütyörészni? Vagy már azért is fizetni kell jogdíjat?
2007. márc. 07. 05:05 | galéria | válasz | #6
ja látom, majd 2 milliárdocskát
szinte ingyen léteznek
2007. márc. 07. 05:02 | galéria | válasz | #5
úgy érdekelne, mennyit költ magára az Artisjus
Gabest  
2007. márc. 07. 01:48 | válasz | #4
énis! énis! hogy kell ilyen céget csinálni?
2007. márc. 07. 01:19 | válasz | #3
"Magyarországon töretlenül népszerűek a mobiltelefonos csengőhangok" Ezen mindíg borultam mikor láttam hogy le lehet tölteni pénzért. Az új mobilok símán ráköthetők pc-re vagy nem? akkor meg már ingyen raksz rá azt amit akarsz. Új mobilok? Nekem 3 éves van és símán tud ilyesmit.
2007. márc. 07. 01:11 | válasz | #2
Kegyetlen összeg a 15 százalék is, igazad van! Szép volna, ha szétosztanák a dolgozók között :-) Nyilván propagandára költik, hogy mennyit lop el tőlük a tolvaj közönség a (szerintük) illegális letöltéssel...
De ez a kisebb rész. Mi lesz a 75 százalékkal? Az mind eljut a szerzőkhöz? Vagy netán egy másik, szintén cirka 150 fős közösség osztja el egymás között? Egyszer írhatna valaki erről a zenészmaffiáról is, akik az üreslemez jogdíjakat nyúlják, jogilag teljesen legálisan, erkölcsileg viszont botrányos módom.
laj  
2007. márc. 07. 00:40 | válasz | #1
ha 150-en dolgoznak akkor az 11,7millió ft/fő bruttó bevétel