Alakul a marsi életdetektor
2007. március 2. 00:42, péntek
Egyre tökéletesebbé válik az az eszköz, ami nem csupán a molekuláris élet építőelemeinek leghalványabb jeleinek felfedezésére alkalmas, de képes megállapítani, hogy azt élőlény hozta-e létre.

A NASA által finanszírozott Urey nevű eszköz - melynek hivatalos elnevezése Mars Szerves és Oxidáns Detektor - már bizonyította képességeit a Föld egyik legsivárabb területén, a chilei Atacama-sivatagban. Az eszköz annak ellenére, hogy az amerikai űrügynökség által szponzorált fejlesztés, egy európai küldetés, az ExoMars tudományos csomagjának része lesz, ami 2013-ban indul útnak. Az Európai Űrügynökség (ESA) tervei szerint az ExoMars marsjárója a vörös bolygó talajmintáit finom porrá őrli, amit elemző műszerei, köztük az Urey vesznek szemügyre az élet jelei után kutatva. A mintákat egy fúró segítségével a talajszint alól gyűjti be a robotegység.

"Az Urey-t az élethez köthető kulcs molekulák észlelésére terveztük, érzékenysége körülbelül milliószorosa a korábbi hasonló műszereknek" - nyilatkozott dr. Jeffrey Bada, a kaliforniai Scripps Oceanográfiai Intézet munkatársa, aki az eszköz különböző alkotóelemein dolgozó tudósok és mérnökök munkáját koordinálja. Kiemelte, hogy a műszer az aminosavak egészen elenyésző koncentrációját is könnyedén felfedezi.

Ha a fentiekből még nem derült volna ki, az ExoMars elsődleges célja az élet utáni kutatás. Rendkívüli szerves vegyület észlelési képességeivel ennek a célkitűzésnek a központi eleme az Urey lesz, taglalta Bada egyik helyettese, a holland Leiden Egyetem kutatója, dr. Pascale Ehrenfreund, aki a projektben szintén részt vevő európai szakemberek munkáját felügyeli.

Visszatérve az aminosavakra, a Földön minden élet ezen savak láncaiból áll össze, így alkotva proteineket. Aminosavat azonban nem csak élő organizmus képes előállítani, azaz a Marson ha aminosavakra is bukkannak, az még lehet hogy nem biológiai eredetű. A két különböző eredet megkülönböztetéséhez az Urey esetében azokat az ismereteket használták fel a tudósok, mely szerint a legtöbb aminosav-típus két különböző formában létezhet. Az egyik ilyen a sokszor emlegetett "balkezes", a másik pedig ennek ellentettje, a "jobbkezes" forma, melyek akár az emberi kéz, egymás tükörképei.

A nem biológiai forrásból származó aminosavak nagyjából fele-fele arányban tartalmaznak jobb- és balkezes formákat. A földi élet döntő többségében - a legegyszerűbb mikrobáktól a legnagyobb növényekig és állatokig - kizárólag balkezes aminosavakból épül fel és fennmaradása során is ezeket alkalmazza, nagyon ritkák a kivételek. A földönkívüli életformáknál is ezt a viszonylagos egyenletességet várják, legyen az túlnyomó részben bal-, vagy akár jobbkezes, a keveredés ugyanis erősen megbonyolítaná az esetleges organizmus biokémiáját.

Ennek ellenére ha az Urey a tükörkép molekulák keveredését észleli, az sem feltétlenül zárja ki az élet lehetőségét, inkább arra utal, hogy az általunk ismert élet a Marson soha nem indult be. Viszont a teljesen balos vagy jobbos formák igen szilárdnak nevezhető bizonyítékot jelentenének arra, hogy az élet ma is létezik a bolygón, míg a kettő közötti eredmények arra engednének következtetni, hogy egykor létezhetett élet a Marson, mert az aminosavak biológiai úton jöttek létre, és fokozatosan változtak az élet hiányát jelző keverék irányába.

A szerves összetevőket egy vízkinyerővel fogják kivonni a megőrölt talajmintákból. A szerkezet egy kávégépre emlékeztet. A vizet az Urey adja, melyet hozzákever a mintákhoz és fokozatosan melegíteni kezd, melynek hatására a szerves anyagok feloldódnak. A kísérlet alatt folyamatosan nyomás alatt tartják. A végén a feloldott összetevők körül szintén hevítéssel a műszer elpárologtatja a vizet, majd fluoreszkáló ragyogás után kutat. Ez jelezné az aminosavak, a DNS és RNS egyes összetevőinek és más szerves anyagok jelenlétét, ami egy, a kísérlet végén bejuttatott fluoreszkáló vegyülethez kötődnek. A különböző szerves összetevőket egy úgynevezett mikrokapilláris egység választja szét, köztük a két különböző aminosav formát is.

Ahogy a műszer teljes neve jelzi, a szerves mellett rendelkezik egy oxidáns résszel is, ami valójában különböző kémia hártyákkal beburkolt mikroszenzorokat jelent. A szenzorok a hártyák és a talaj, vagy a légkör elemei között létrejövő reakciókat mérik, melyekből szintén az élet jeleire lehet következtetni, legyen az jelen-, vagy múltbeli.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
tmisi  
2007. márc. 05. 13:44 | galéria | válasz | #31
Nemtom mindek életdetektor, arra ott van a jó öreg szemünk, csak ki kell nyitni. Bár az állítólag manipulált fotókon nehéz észrevenni. Na asszem megyek és olvasok egy két új MARS anomáliáról.
2007. márc. 04. 20:21 | válasz | #30
és triplájára
2007. márc. 04. 20:21 | válasz | #29
egyénekben számítva igen. en is örülök neki. de ez nem mehet így a végtelenségig, a földön túl is vannak dolgok, és ki kell használni.

bár, talán ez még korai. ez még nem lesz az én életem része. szal leélem azt a 85 évet (ha nem többet)
2007. márc. 03. 23:10 | válasz | #28
azon egy kurva nagy lenne,ha a kis zöld emberkék ezt csak hagynák hogy kutatgassunk ,ők meg a Mars belsejében halálra röhögik magukat a mi hülyeségeinken:)))))))
2007. márc. 03. 19:58 | válasz | #27
Épp az hogy sokkal jobb a helyzet.
2007. márc. 03. 19:55 | válasz | #26
úgy a helyzet ugye mégrosszabb
2007. márc. 03. 19:54 | válasz | #25
az tény
2007. márc. 03. 11:55 | válasz | #24
Azt úgy kúrvára elfelejtetted megemlíteni hogy közben a duplájára nőtt az átlagos élettartam.
2007. márc. 03. 10:41 | válasz | #23
Na ez az. Erre akartam utalni: "Az éhezőnek ne ételt adj, hanem tanítsd meg halat fogni!" NA mosst itt a kérdés, hogy annak idején, amikor még volt lehetőség menekülni onnan, kellett volna. De nem tették. És ezekkel a segélyekkel csak hosszabbitják az agóniát. Ez borzasztó. Én most elintéztem majdhogynem egy egész rasszot 2 mondatban, de nincs mit tenni. (Afrikát meg nem szabad bántani, mert az tartja melegen Európát, és mintha még az esők is onnan jönnének.) A vég ígyis, úgyis ugyanaz lesz, addig addig csökken a lakosság, amig el nem éri a természetesen is fentartható szintet, mert az ami most ott van, hogy szülök 10-et, hogy túlélje egy, az nem működik sokáig.
2007. márc. 03. 02:43 | válasz | #22
A 3. világ beli országokon azzal nem segítesz lényegesen, ha most megeteted őket. Az lenne segítség nekik, ha meg tudnák művelni a területet ahol élnek, tudnának zöldséget meg húst termelni. Fontos lenne nekik a víz is.
Ha el kezded őket etetni, akkor az ő túlélési esélyeik is nőnek, azaz egyre többen lesznek (ahogy mi is lettünk). De mivel ők nem képessek magukat eltartani egyre több és több segélyre lesz szükség, hogy életben tartsd őket.
Ahogy talán egy arab mondás is tartja: "Az éhezőnek ne ételt adj, hanem tanítsd meg halat fogni!" vagy valmi ilyesmi.

Megoldást jelenthetne számukra az éghajlat megváltoztatása, esőcsinálás, árnyékképzés, levegőhűtés, ilyesmik. Ezzel meg ma már az a baj, hogy senki sem merne ilyen beruházást meglépni, mert kiszámíthatatlan következményei lennének a globális időjárásra. Máshol elkezdene sivatagosodni, nagyobb esők, viharok, stb. Pl. ha a napkollektor olcsó lenne, akkor afrikát be lehetne vele teríteni és tudna áramot exportálni, csak hát az előállítása még nem elég olcsó több ezer négyzetkillométer befedéséhez, megszűnne jelentősen csökkene a CO2 kibocsátás.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy pusztuljanak éhen, hanem azt, hogy szerencsétlen módon rossz helyre születek. Még az is elképzelhető, hogy néhány száz év múlva az éghajlatok eltolódásával és az időjárási viszonyok megváltozásával, jégsapkák olvadásával, szerencsésebb helyzetben lesznek, mint amilyenben most a többiek vannak. Akkor meg ők is pont így fognak ránk gondolni. (Persze ilyen helyzetben nyilvánvaló módon őket eltiporva az élet fentartása érdekében elfoglalásra kerülne a területük.)

Az emberírtást hál istennek igyekszik a természet elintézni mindenféla transzgenetikus vírussal (madár-influenza, aids, stb.). Persze ha ez nem elég, akkor biztos lesz valami nagyon "okos" fickó aki meglépi majd az atomháborút, vagy egy világméretű ebola (vagy valami hasonló nagy terjedőképességű és nagy halálozási rátával járó vírust) járványt. Ehhez nem is kell sok, elég hozzá egy forgalmas repülőtér (talán a 13 majom című film szól ilyesmiről).

Én inkább azokat a beruházásokat tartom feleslegesnek amelyek csak arról szólnak, hogy pénzért bármit. Ilyen pl. Dubai-ban sípálya és társai. Ezeket a dollár milliókat inkább arra kellene fordítani, hogy egy műszaki, gazdasási, mezőgazdasági problémát oldjanak meg. Ha megnézed az ARPA?, NASA és társaik elkezdték az ötleteket versenyeztetni, mivel rájöttek, hogy nem biztos, hogy ők a legokosabbak (űrtirizmus, robotika, stb.).

Ha meg belegondolunk, hogy a régi sci-fi-k miket vártak 2000-re akkor még sehol sem vagyunk. Ember a holdon túl még nem járt, nemhogy különböző naprendszerek bolygóit látogatnánk meg. Talán lőkést adna ha kapcsolatba lépne velünk egy másik faj (aki nem akarna rögtön kiírtani, vagy kihasználni minket).
De ahogy a "First Contact"-ban is volt ahhoz fel kell még nőnie az emberiségnek, amihez egy firmware upgradere lenne szükség mindenkinél egyszerre.

Sorry ha egy kicsit OFF-ra sikeredett.
2007. márc. 02. 23:09 | válasz | #21
Ez most sok lesz: a Földön most saccperkábé 6 000 000 000 ember él. És egyre nő. És ez honnan kezdődött, az őskorból, amikor még csak 100 000-en voltunk. Mindenki járt a jungelben, és szedte a magvakat, gyümiket, meg az aranyos állatkákat. Majd feltaláltuk a modernnek nevezhető mezőgazdaságot. Átálltubnk a sokféle, de kevés kajáról a kevés féle, de sok kajára. Egység méretű terület a jungelben zized annyi embert képes ellátni élelemmel, mint egység méretű szántóföld. És elérkeztünk a jelenbe. Állandó vitaminhiány, rák, és éhezés még mindig, pedig már alig maradt termelésre állítható terület. Nekilátunk embertirtani, vagy bővítjük a lehetőségeinket. Mars.
Ez nagyon apokaliptikus, meg minden, de ez így van.
És ilyenkor én meggondolom, hogy az (főként) afrikai emberek érdekeit, vagy a teljes emberiségét tartom-e szem elött. Hiába hajt mindenkit önös érdek, a fajfentartás mindig alap.
neooen  
2007. márc. 02. 21:22 | válasz | #20
Ha egyértelműen ki tudnád fejezni magad, akkor nem lennének ilyen problémák! Tényleg nem piszkálni akarlak bárminnyire is úgy gondolod.

Azt mondod fontossági sorrendet kellene felállítani, de ez így nem egyértelmű és kivitelezhetetlen, ezért gondoltam, hogy Te ez ellen az egész ellen vagy. Mert mi az, hogy fontossági sorrend?? Majd ha naponta "csak" 1000 ember hal meg, akkor elkezdhetjük a Mars "feltérképezését"?! Mit értesz fontossági sorrend alatt, hogy lenne a jó, fejtsd ki kérlek, mert nem értelek!
2007. márc. 02. 20:20 | válasz | #19
pontosan! és a marson esetleg vannak nyersanyagok hogyha abból indulunk ki hogy van élet... akkor elvileg üledékes kőzetek esetleg szerves maradványok és akkor már meg is érkeztünk az olajlobbihoz :D azoknak meg aztán van pénzük!!! amugy érdekes hogy a "világrengető" találmányok nagyrészt nem agyonfizetett tudósok kezéből "pattant ki..."
cleric  
2007. márc. 02. 17:16 | válasz | #18
Na akkor utoljára. Ezt írtam: "Fontossági sorrendet kéne felállítani.". Nyugtass már meg, hogy érted, mit jelent ez! Hihetetlen, hogy nem akarod érteni a lényegét annak, amit írok. Hülyének akarsz beállítani, mert azt hiszed, hogy a tudomány ellen vagyok?

Egyébként csillagász barátom szerint nem az élet keresése itt a fő téma, de a pénzt ezzel lehet megkapni a projektekre. A fő ok az, hogy akik jobban látják a Föld állapotát és tartalékait, valamint nem évtizedekben gondolkodnak előre, elég pesszimisták a bolygónk jövőjét illetően. Szerinte a nem annyira hangoztatott cél az, hogy emberi életre alkalmas feltételeket lehessen biztosítani más bolygókon.
neooen  
2007. márc. 02. 16:40 | válasz | #17
k9duli:

De jól jönne majd az a befagyott tavacska, ha nem lenne befagyott és tudnál belőle kortyolgatni! Lesznek még az emberiségnek ivóvízkészleti problémái, sajnos, néhány helyen már most is vannak!

Ilyen alapon semmibe sem kellene akkor belefogni, mert nem tudjuk, hogy 50-100 év múlva mi sül ki belőle. Lézer, számítógép, az elektromossággal való kísérletek....., szerintem ezeket a kezdeti állapotában jó néhányan szintén lehurrogták volna!
neooen  
2007. márc. 02. 16:11 | válasz | #16
"Az eszköz, melynek fejlesztése 10 évig tart és 200 csilliárd dollárba került, majd víznyomokat fog találni a Marson! Ez lesz ám a hír! Igaz, hogy mire a készülék eljut a Marsig, 200 csilliárd ember hal éhen, vagy lesz bűncselekmény áldozata. Fontossági sorrendet kéne felállítani. Kinyújtjuk a kezünket a világegyetem felé, pedig egy nyomorult bolygón sem vagyunk képesek normálisan élni."

"Lassan olvasd, akkor látni fogod, hogy sehol nem írtam arról, hogy felesleges lenne a kutatás."

Szerintem inkább döntsd el, hogy mit is akarsz akkor most írni, mert így csak saját magadat cáfolod!
2007. márc. 02. 15:58 | válasz | #15
Jó kütyü ez, csak miért dns-t meg rns-t meg savakat keresgél...derítene fel inkább nagyobb területeket, és vizsgálja első nekifutásra a környezeti eltéréseket ha vannak...mindent...változik-e a fényerősség, elektromágnesesség, gravitáció, hangokat hall-e, van-e bármilyen jelforrás...ha ezek megvannak, utána furkáljon csak, nem? Ha meg bármi szokatlant talált /amire van esély, mégiscsak 1 tök idegen bolygó/, akkor abba az irányba keresgéljen tovább.
FtranX  
2007. márc. 02. 15:48 | galéria | válasz | #14
Ha életet találnának a Marson, az alighanem az emberiség legnagyobb felfedezése lenne.

Hogy miért nem adták inkább az afrikai éhezőknek ezt a pénzt? Valószínűleg azért, amiért hasonló nemes cselekedet helyett te is inkább számítógépet vettél a pénzedből.

Azt is mondhatnánk, hogy addig nem költünk űrkutatásra, amíg egyetlen éhező is van a Földön, de akkor sohasem jutnánk el az űrbe.
2007. márc. 02. 15:41 | válasz | #13
... meg térerő ...
cleric  
2007. márc. 02. 15:01 | válasz | #12
Szerintem fusd át mégegyszer azt, amit írtam. Lassan olvasd, akkor látni fogod, hogy sehol nem írtam arról, hogy felesleges lenne a kutatás. Cáfold meg a véleményemet, írd le a sajátodat, de normális stílusban, ha szabad kérnem.
TommyC  
2007. márc. 02. 14:52 | galéria | válasz | #11
F.I.S.H.
2007. márc. 02. 14:35 | válasz | #10
Ez így van. Könnyebb és olcsóbb lenne bármikor akár a tenger fenekén vagy a föld alatt élni, mint a Marson.
2007. márc. 02. 14:35 | válasz | #9
Ez így van. Könnyebb és olcsóbb lenne bármikor akár a tenger fenekén vagy a föld alatt élni, mint a Marson.
k9duli  
2007. márc. 02. 14:27 | galéria | válasz | #8
Nem vitatom hogy fontos ez a fajta kutatás.De a marsról szerintem lekellene szálni.Oda nem fog kitelepedni az emberiség.
k9duli  
2007. márc. 02. 14:25 | galéria | válasz | #7
Jó de most mennyivel lesz jobb, hogy találnak majd egy bejegesedett tócsát?
Ez még messze nem jelenti azt hogy lakható bolygó lenne.De ha lakható is lenne, én akkor sem mennék ki.Nem embernek való az a környezet.
neooen  
2007. márc. 02. 12:03 | válasz | #6
Jajj,jujj, de szeretem az ilyen hozzáállást, azon nem gondolkoztál még, hogy ha nem ölnek pénzt a tudományba, akkor halvány fogalmad sem lenne arról, hogy mi folyik a világban! Még mindig a barlangunkban lennénk, nappalonta meg mennénk elefántvadászatra!! Emberek millióit mentik meg a tudomány segítségével, amibe csilliárd milliárd dollárt beleöltek! Nem a Tudománytól kell pénzt elvonni, erre magadtól is rájöhetnél ahelyett, hogy terjeszted itt a hülyeségedet!
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. márc. 02. 11:17 | válasz | #5
Élet majd akkor lesz a Marson, ha az emberek odamennek.
Ezek a kutatások azért teljesen feleslegesek, mert az emberek még itt a Földön is magas ívben leszarják a nem emberi életformákat (időnként még az emberit is), a Marson mitől lennének mások?
A nasa, mint tudjuk, jó pénzmosóhely. A nagy költségvetésű projektek egyetlen célja, hogy az állami pénzeket le tudják nyúlni.
Viet  
2007. márc. 02. 10:14 | válasz | #4
CSak legyen élet ez a lényeg.
cleric  
2007. márc. 02. 09:58 | válasz | #3
Az eszköz, melynek fejlesztése 10 évig tart és 200 csilliárd dollárba került, majd víznyomokat fog találni a Marson! Ez lesz ám a hír! Igaz, hogy mire a készülék eljut a Marsig, 200 csilliárd ember hal éhen, vagy lesz bűncselekmény áldozata. Fontossági sorrendet kéne felállítani. Kinyújtjuk a kezünket a világegyetem felé, pedig egy nyomorult bolygón sem vagyunk képesek normálisan élni. A Függetlenség napja című filmben undorítónak tartottuk az idegenek stílusát, hogy bolygóról bolygóra költözve felélték az energiatartalékokat, majd továbbálltak. Vajon mit csinálna az ember, ha képes lenne kolóniákat alapítani más bolygókon? Ugyanezt...
Balu0  
2007. márc. 02. 09:54 | galéria | válasz | #2
"Hülye nasa " - De azért a Holdra el tudtak menni... ;) annyira csak nem azok...
2007. márc. 02. 09:14 | válasz | #1
Hülye nasa