Tesztelik a biometrikus útlevelek második generációját
2007. március 1. 17:41, csütörtök
Miközben néhány európai uniós tagállamban még csak terv szintjén léteznek a biometrikus igazolványok, Németországban már a második generációs biometrikus utiokmányokat készítik.

Hirdetés

Az új, immár ujjlenyomatot is tartalmazó biometrikus igazolványok tesztelését a mai nappal kezdték meg Németországban. Az idén június 30-ig tartó időszakban összesen 20 helyi illetékhivatal vesz részt. Az új típusú iratokban egyelőre csak egyetlen ujjlenyomatot tárolnak. A mintákat a kérelmek beadásakor az okmányirodákban veszik le és az adatokkal együtt továbbítják a Német Szövetségi Nyomdának. Az egyik fő változás, hogy az ügyintézők már nem egy, hanem két ujjról vesznek majd lenyomatot és megvizsgálják mindkét minta minőségét.

Németország az első európai uniós tagország, ahol feltűntek a biometrikus igazolványok és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az állam továbbra is az egyik éllovasnak számít ezen a területen. Az első generációs, 2005-től kiadott útiokmányokban a chipeken még csak a tulajdonos digitális fényképét tárolták, november elsejétől azonban az adatok közé felkerül az ujjlenyomat is.


"A több hónapos tesztelés során vizsgálni fogjuk az új ePass megbízhatóságát, minőségét, használhatóságát és azt, hogy mennyire biztonságos, valamint, hogy valóban probléma nélkül kiolvashatók-e a chipekben tárolt adatok a leolvasókészülékekkel. Így biztosítjuk, hogy idén november elsejétől, az új útlevelek bevezetésekor már ne legyen semmilyen fennakadás" - mondta Dr. Wolfgang Schäuble német belügyminiszter.

Június 30-a után egyébként minden mintát megsemmisítenek, így aki második generációs ePasshoz szeretne hozzájutni, annak még hónapokig várnia kell. A várakozást ellensúlyozandóan viszont a német belügyminisztérium 5 euróval csökkentette az okmányok díját.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
huuu  
2007. márc. 04. 09:10 | válasz | #9
Mivan áramszünet esetén?
Kilóméteres sor a határon.
Ekkora hülyeséget.
Mindent chippel akarnak megoldani csak arra nem gondolnak, hogy így egyre sebezhetőbbek.Az adatbázis az sérülékeny.
Tetsuo  
2007. márc. 02. 16:40 | válasz | #8
Nekem van. Első generációs.
2007. márc. 02. 14:48 | válasz | #7
Nekem ilyen nem köll...
Macc  
2007. márc. 02. 09:16 | válasz | #6
Tok jo, lassan az lesz hogy az utleveledet is frissiteni kell hetente ha hasznalni akarod...
kvp  
2007. márc. 02. 09:11 | válasz | #5
Ennyi erovel kinyomtathatnak a digitalis informaciot a foto melle egy leragasztott hologramos papirra. Ezt a 2d-s vonalkodot egy digitalis scanner kepes visszaolvasni, viszont olcso es nem lehalgathato vagy hamisithato technika. Eloszor az izraeli hadsereg hasznalta, de ma mar pl. minden intel processzor is igy van felcimkezve. Csak nincs benne nagy uzlet mert mar elterjedt technologia.
2007. márc. 01. 22:48 | válasz | #4
Ja, csak akkor melyik adat a hamis? :D
Tetsuo  
2007. márc. 01. 21:47 | válasz | #3
Akkor rájönnek, h a papírra printelt kép teljesen más mint a chipben lévő. :)

A biometrikus útlevél több formában és több adatot tartalmaz, mint a hagyományos, vagyis nehezebb hamisítani.. de nem lehetetlen.
Szvsz még online ellenőrzi is az adatokat egy központi szerverről, ami már kemény dió.
2007. márc. 01. 21:19 | válasz | #2
És mi van ha full kicserélem az útlevélben a chipet? Vagy átprogramozom? Hmm?
2007. márc. 01. 19:17 | válasz | #1
Wolfgang Schäuble benne van. Így szinte ordít az egész hogy nem kéne.