Tarolt az Elemi ösztön 2 az Arany Málnán
2007. február 25. 18:35, vasárnap
A szokásokhoz hűen idén is az Oscar-díj kiosztó előtti éjszakán tartották az Arany Málna-díjátadót. Az idei győztes egyértelműen az Elemi ösztön folytatása lett, ami hét jelöléséből négyet díjra is váltott.

Hirdetés

Tegnap este, ahogy azt már évek óta teszik, kiosztották az anti-Oscarként is emlegetett Arany Málna-díjat. Ahogy azt már tavaly megjósoltuk, a kultklasszikus Elemi ösztön folytatása tarolt a díjátadón.



Az 50 éves Sharon Stone lett a legrosszabb színésznő, míg a film kapta a legrosszabb film, legrosszabb folytatás és a legrosszabb forgatókönyv díját is. Ezután nagyon is kétséges, hogy vajon lesz-e harmadik rész, főleg annak a tükrében, hogy Miss Stone kezdi megtalálni helyét Hollywoodban. Középkorú anyaként mind az Alpha Dog, mind pedig a Bobby című drámákban nagyon dícsérték a kritikusok.

A Wayans-tesók is megkapták a magukét. Kiscsávó című "alkotásuk" lett a legrosszabb remake, valamint megkapták a legrosszabb páros és legrosszabb színész Arany Málnáját is. A legrosszabb rendező M. Night Shyamalan lett és a direktor kapta a legrosszabb mellékszereplő díját is. Carmen Electra lett a legrosszabb női mellékszereplő.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. feb. 26. 12:59 | válasz | #2
Szerintem is Jó volt. Hmmm ;)
2007. feb. 25. 20:54 | válasz | #1
nekem bejött a Kiscsávó
faca páros