Egy nap számítógép nélkül?
2007. február 24. 09:35, szombat
Helmut Schmidt német kancellár 1978-ban azt próbálta elérni, hogy az emberek tartsanak legalább hetente egy televíziómentes napot. A kezdeményezés éles vitát váltott ki. Most néhányan az internetmentes nap mellett lobbiznak.

Hirdetés

Az új kezdeményezői Denis Bystrov és Michael Taylor weboldal-üzemeltetők, akik szerint sokak számára egyetlen nap számítógép nélkül is extrém nehéz, sőt elviselhetetlen és elképzelhetetlen lenne. "Amennyiben egy napra eltűnne a számítógépük, tudnának élni nélküle?" - teszi fel a két szakember a kérdést.

Bystrov és Taylor azt szeretnék elérni, hogy az általuk idén március 24-re meghirdetett úgynevezett Shutdown Day keretében minél többen kapcsolják ki a számítógépüket és próbálják ki, hogy kibírják-e 24 órán át PC nélkül. A résztvevőknek regisztrálniuk kell magukat, meg kell adniuk az e-mail címüket és azt, hogy mit akarnak aznap tenni. Az akcióhoz eddig 10 000-en csatlakoztak és 1600-an mondták azt, hogy nem tudnak meglenni a számítógépük nélkül.

A két weboldal-üzemeltető azt szeretné elérni, hogy egyre többen csatlakozzanak a kezdeményezésükhöz. Fontos, hogy aki így döntött, az más számítógép elé se üljön le. Az akcióhoz tartozó blogban egyébként arra hívták fel a figyelmet, hogy nemrég Bill Gates is úgy nyilatkozott, korlátozza a gyermekei számítógép előtt eltöltött idejét.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 19. 14:01 | galéria | válasz | #15
oké. ha más kategória akkor igazad van. csak én nem kezdtem el kategóriákra bontani rögtön az embereket.
Mighty  
2007. feb. 27. 09:01 | galéria | válasz | #14
Az szerintem egy teljesen más kategória. Az én munkám is a számítógéphez köt, napi 8-9 órában. Kivitelezhetetlen lenne az ilyen és hasonló munkahelyen a számítógép nélküliség.
2007. feb. 26. 18:06 | galéria | válasz | #13
jó de azért olyan is van akinek abszolut sztgép a munkája! és azért nem tud elszakadni mert mindennap ott kell ülnie. 7végén meg dolga van a gépen :)
Mighty  
2007. feb. 26. 15:18 | galéria | válasz | #12
Ez a gépmentes nap a nyugati országokban szerintem sokkal problémásabb, mert már rengeteg mindent net-en keresztül intéznek (bevásárlás, ügyintézés, stb). Nálunk ugye ezek még nem nagyon vannak elterjedve, úgy hogy itt csak azok mondják (szerintem), hogy nehéz lenne gép nélkül, akik nem tudnak elszakadni a játékoktól/chat-eléstől, stb.
2007. feb. 26. 08:52 | galéria | válasz | #11
én nyáron elmegyek táborba és nem fogok gépezni 8 napig... simán kibírom. de amíg itt a gép addig nem fogom kínozni magam azzal h csak úgy poénból nem használom...
2007. feb. 26. 08:39 | válasz | #10
fu én nem birnám gép nélkül :|
2007. feb. 25. 17:01 | válasz | #9
Nekem nem lenne probléma... attól eltekintve, hogy a munkaeszközöm. Egyébként szoktam számítógép-mentes napot tartani. TV-zni meg... egyáltalán nem szoktam. 3-4 havonta egyszer. :D
ssdb  
2007. feb. 24. 19:15 | válasz | #8
ha a mobilom velem van amin van net és MSN akkor nincs gond :) De ha az se akkor már gázabb a szitu. Egy nap teljesen elzárva... kiba nehéz lenne.
HuAn82  
2007. feb. 24. 18:49 | galéria | válasz | #7
Simán kilehet bírni. Sőt még többet is.
2007. feb. 24. 16:50 | galéria | válasz | #6
Menjenek már valahova. Miért ne lehetne kibírni 1 napot (hetet, akármennyit) gép nélkül? Van hogy 16 órát nyomom van hogy egyáltalán be sem kapcsolom. Sőt még a nyaralásokba sem haltam bele.
Hype az egész. Démonizálás. Mondjuk én ugyan olyan nagyra értékelek egy jó könyvet mint mondjuk az Obliviont.
Egyébként a természetjárást is össze lehet kötni a technikával. Tessék kipróbálni a geocaching-et :)
2007. feb. 24. 16:18 | válasz | #5
PSP-zni szabad közben amig le van kapcsolva a gépem? Az csak kézikonzol, arra biztos nem érvényes.
menpe  
2007. feb. 24. 13:11 | galéria | válasz | #4
na akkor meg kétszeresen benéztem...
2007. feb. 24. 12:52 | válasz | #3
Brrrr... Egyszer majdnem fél évig voltam gép nélkül, az egy életre is elég volt...
2007. feb. 24. 10:21 | válasz | #2
igen de ma február van, ez meg március 24én lesz
menpe  
2007. feb. 24. 10:01 | galéria | válasz | #1
ejj, 24.-e ma van, és én már olvasgatom a híreket. Hát ezt benéztem