Éles vita Németországban az internetes nyomozásról
2007. február 14. 13:17, szerda - Forrás: MTI
Nyílt vita bontakozott ki szerdán a titkos internetes nyomozás engedélyezéséről a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) vezetője, Jörg Ziercke és Brigitte Zypries igazságügyi miniszter között.

Hirdetés

Miközben a BKA elnöke ismételten az internetes nyomozás szükségességét hangsúlyozta a terrorizmus elleni harc érdekében, a szociáldemokrata miniszter alkotmányos aggályainak adott hangot ezzel összefüggésben. A vita annak kapcsán lángolt fel, hogy a német legfelsőbb bíróság korábban úgy döntött: a rendőrség nem kutathat feltételezett bűnözők számítógépében az illetők tudta nélkül, azaz nem alkalmazható a számítógépek titokban, interneten keresztül történő átkutatása. A bíróság azt hangoztatta, hogy ilyen módszer bevezetéséhez jogi szabályozásra, azaz a parlament által elfogadott törvényre van szükség.

Szerdai nyilatkozatában Ziercke ismételten utalt arra: a titkos internetes nyomozás nélkülözhetetlen a nemzetközi terrorizmus, illetve a szervezett bűnözés elleni harcban, s hasonlóképpen foglalt állást a rendőrség szakszervezetének elnöke is. Konrad Freiberg szükségesnek nevezte, hogy a törvényhozóknak mielőbb jogi alapot kell biztosítaniuk a magántulajdonban lévő számítógépek titkos átkutatására. Ez ugyanis - mint fogalmazott - a bűnözés elleni harc egyik legkorszerűbb formája.

A vita egyébként a kormányon belül is fellángolt. Zypries ugyanis ellentétbe került konzervatív kollégájával, Wolfgang Scha:uble belügyminiszterrel, aki szintén az "online-nyomozások" engedélyezését sürgette. Ezzel szemben az igazságügyi miniszter az alapvető szabadságjogok megsértésnek kockázatára figyelmeztetett.

A BKA elnöke rendkívül határozott nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy az internet egyre nagyobb szerepet játszik a terroristák, illetve egyéb bűnözők tevékenységében. Ennek megakadályozása érdekében pedig elkerülhetetlen az általa titkosnak nevezett nyomozási eszközök alkalmazása. Ziercke szerint lehetővé kell tenni a gyanúsítottak számítógépeinek titkos ellenőrzését, továbbá azok elkobzásá
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás