Ingyen netet ígér Los Angeles polgármestere
2007. február 14. 09:41, szerda
Igencsak ambíciózus terveket fontolgat a négymilliós metropolisz polgármestere, aki 2009-re, vagyis még az évtized vége előtt teljesen ingyenes, illetve olcsó elérést ígér a város minden lakosának.

Hirdetés

Antonio Villaraigosa a helyi lapokban megjelent hírek szerint az egész városra kiterjesztené a kedvezményes vezetéknélküli elérést, ezzel az Egyesült Államok legnagyobb városi hálózatát hozná létre mindössze két év leforgása alatt. Az L.A. Wi-Fi névre keresztelt kezdeményezés célja az összes helyi lakos bevonása, a finanszírozásról pedig a tervek szerint hirdető cégek és a jelenlegi szolgáltatók gondoskodnának.

Erre nagy szükség lesz, hiszen az elképzelés megvalósítása mintegy 62 millió dollárt emésztene fel, ha a városi területek "behálózásának" átlagos költségeivel számolunk. A városvezetés egyelőre arról döntött, hogy egy külső szakértő segítségével konkretizálják a terveket és ősszel pedig megvizsgálják a beérkező pályázatokat. A nyertes állná a felszerelés felállításának és üzembe helyezésének költségeit, míg a város a szükséges területek adományozásával járulna hozzá a gyors beindításhoz. A szolgáltató ezt követően az olcsó vagy teljesen ingyenes elérésen reklámokból, illetve saját gyorsabb csomagjainak népszerűsítéséből tenne szert bevételre, kompenzálva az induláskor jelentkező jelentős kiadásokat.

A városban jelenlévő szélessávú szolgáltatók - az AT&T, a Time Warner Cable és a Verizon - nem ellenzik az elképzelést, többnyire saját ajánlatuk kiterjesztéseként értékelik a vezetéknélküli elérések tervét. Erről azonban elsősorban üzleti szempontok alapján hoznák meg a döntést, vagyis csak ott szállnának be a projektbe, ahol megfelelő hasznot remélnek ettől. A polgármester eközben az itt-ott megfogalmazódó kritika ellenére ragaszkodik a terv végrehajtásához, állítása szerint ez nem fog évek múlva is a polcon porosodni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. feb. 15. 00:25 | válasz | #14
http://en.wikipedia.org/wiki/Los_Angeles

- City 3,844,829
- Metro 12,923,547
2007. feb. 15. 00:10 | válasz | #13
Szia!
Itt lakom 6 éve sajnálom ha hülyeséget dumáltam.
csá
2007. feb. 14. 23:42 | válasz | #12
Kaliforniának nincs annyi lakósa. Kaliforniának 34 milliós lakosága van (max. 7 millió illegális - reálisan valószinűleg 4 millió persze ez nem kevés). Az illegálisok sem mind L.A.-ben vannak, San Francisco és a többi Kaliforniai város is lakhelyet biztosít elég soknak. L.A. Greater Area belértve pl. San Bernandinot, Long Beech-et, Anaheim-ot, stb. kb. 13 millió. Területe igen elképesztő, de azért Magyarországéval nem vetekszik, inkább olyan 130km x 110km kb. Különben nem tudom, hol tudsz L.A.-ban 120km/h száguldani 4-5 óra hosszát, de ha valahol igen akkor az végkép érdekelne, a főutakon néha ha nincs nagy forgalom (ritkaság), de L.A. tudomásom szerint elég kevert és urbán szempontból rendezetlen, úgyhogy 4-5 órát száguldani nem igen lehet. Azt viszont elhiszem, hogy az egyik feléből a másikba több mint 5 óra kell, de nem 120km/h-val. És ne felejtsd el, hogy a kijáratok, bejárakok az autóutra sokszor 50% több utat jelentenek mint a légvonalban, mert tovább kell menni, vagy vissza kell menni esetenként. L.A.-ban nem autókáztam, de más hasonló nagyvárosban igen, úgyhogy tudom, hogy mekkorának néz ki egy nagyváros, viszont azt is tudom, hogy ha lemérnénk, nem lenne akkora amekkorának látszik vagy érzékeljük.
2007. feb. 14. 22:51 | válasz | #11
Ez felfogja dobni Los Angeles hírnevét... ;)
2007. feb. 14. 22:30 | válasz | #10
2006-ban tavaszan Los Angeles es vonzaskorzete 34,5 millio volt + min: 5, max: 10 millio illegalis bevandorlo, de egyes becslesek szerint joval tobb, akar 15 millio
is lehet a szamuk. Los Angeles merete nekem elsore felfoghatatlannak tunt. Teruleti keterjedese Magyarorszageval vetekszik. Kb 4-5 ora (100-120km/o ) folyamatos vezetes kell ahhoz, hogy 1ik felebol a masikba jussak.
2007. feb. 14. 15:38 | válasz | #9
Persze, hogy nem bűn, ha a finanszírozást önkéntes alapon biztosítjuk be, de ha börtönnel fenyegető adóbeszedésről van szó akkor már "bűn". Különben az USA-ban már így is "ingyen" van a net $20 havonta az szerintem ott ahol a háztartások közepes havi jövedelme $4100 (Californiában, USA-ban = $3800) azt hiszem a $20 havi netszámla "ingyen" van. Tegyük hozzá, hogy a cégeknél és az iskolákban meg még a $20 dollár sem kell... különben a bevándorlók is ugyanúgy használják a netet mint a többiek, nem kell valakit lemínősíteni mert Mexicói vagy Indiai... a másik dolog, bármennyit amerikában senki sem fizet, ott egy picit jobban odafigyelnek, hogy ne nyúzzák meg őket, de ugye tehetik is azt mert a verseny virágzik, az árak azért is fele akkorák mint pl. az EU-ban.
2007. feb. 14. 15:19 | válasz | #8
Gondolom itthon is hamarosan ingyenes lesz ... LOL
2007. feb. 14. 15:17 | válasz | #7
Ingyen szolgáltatást nyújtani nem bűn, kivéve, ha pl bérgyilkosságra vonatkozik
Még jó, hogy ott lesz ingyen, ahol a lakosság 1 része bármennyit tudna fizetni érte, míg a másik fele még ingyen sem használná (pl bevándorlók).
2007. feb. 14. 14:53 | válasz | #6
Maga L.A. 4 millió, a "Greater Area" pedig 13, 40 millió lehetetlen, hisz egéssz Kaliforniának ha jól tudom 32 millió a lakosága. Ja és ami a témát illeti... "There is no such thing as a free lunch..."
2007. feb. 14. 14:38 | válasz | #5
négymilliós metropolisz????? lol
Jó lesz az 40 milliónak :)
shabba  
2007. feb. 14. 13:27 | válasz | #4
Csak nem választás lesz? Akkor szoktak politikusok ilyet ígérgetni, utána gyorsan el is felejtik. :)

Vagy úgy járnak mint anno a Google a San Franciscoi egész várost lefedő projectjével. Azt már talán anno legalább 2 éve hogy így bepromozták aztán a mai napig nem tart sehol, még most is azon vitatkoznak ki milyen költség elemeket vállaljon be, mert anyagilag senki nem akar bukni az ingyen neten. Hisz a költségeket valakinek állnia kell és ugye senki nem akar ez a valaki lenni. Legutóbb azt olvastam hogy talán valamit megegyeztek és talán 2008-09-re lesz is belőle valami.

Szóval nem szabad az ilyeneket készpénznek venni.
2007. feb. 14. 13:00 | válasz | #3
mindenhol
2007. feb. 14. 13:00 | válasz | #2
Ezt mindenhogy így kellene, de mire mi eljutun arra a szintre, addigra akik ide írnak mind por és hamu...
2007. feb. 14. 12:52 | válasz | #1
Nem törvényellenes ingyen kínálni ilyen dolgokat ? Merthogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az ingyen sör esetében az volt :D