Trilógiává bővül a Mezsgye
2007. február 11. 20:42, vasárnap
Az ázsiai remake, az Amerikában nem túl sikeres Mezsgye újabb részekkel bővül. A következő két részt azonban rögtön megérdemelt helyére, DVD-lemezre forgatják le.

Nálunk 8-án mutatták be az Amerikában már eléggé leszerepelt Mezsgye című horror-thrillert. Az eléggé félresikerült film egy remek ázsiai thriller remake-je, melyet Kiyoshi Kurosawa rendezett és eddig egyetlen részt ért meg. Az amerikai verziót azonban szeretnék trilógiává bővíteni és a producer, Joel Soisson reményei szerint hamarosan el is kezdik forgatni a második epizódot.



Azért azt érdemes megemlíteni, hogy legalább a stúdió tanult a hibájából és ha elkészülnek a folytatások, azokat csak és kizárólag DVD-n lehet majd beszerezni. Azt viszont nem tudni, hogy az első rész főszereplője, Kristen Bell visszatér-e a következő részekben vagy sem.

Egy baráti társaság minden tagja a világvége eljövetelét ígérő e-maileket kap, miután egyik barátjuk öngyilkosságot követ el. A leveleket elolvasó fiatalok sorra mély depresszióba esnek. Egyedül Emily nem látta az üzenetet, és most versenyt fut az idővel, hogy a gonosz erőkkel szembeszállva megakadályozza barátai további öngyilkosságait.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2007. feb. 13. 15:24 | válasz | #11
a mezsgye szép szó és illik a filmre is - páran nem ismerik, vagy nem tudok mást elképzelni. de persze jobb ötlete még nem volt senkinek.

pulzálás? vagy mi?:)
winnie  
2007. feb. 13. 15:24 | válasz | #10
"Ha már nem jött ki szinkronosan, akkor egyáltalán miért nem maradhatott Pulse a címe?"

hö. király lenne. amíg egy film feliratos, addig más a címe?
ReTeK  
2007. feb. 13. 14:56 | galéria | válasz | #9
azéé hogy a pástiek ne ércsék
2007. feb. 12. 22:26 | válasz | #8
Pedig a Mezsgye egy ötlelte találó cím, ha jobban belegondolunk. Először is tisztában kell lenni a jelentésével és akkor már érthető a dolog. Ez egy viszonylag keveset használt szó(legalábbis sztem) és ezért jó.
Penge4  
2007. feb. 12. 19:44 | válasz | #7
Ha már nem jött ki szinkronosan, akkor egyáltalán miért nem maradhatott Pulse a címe?
2007. feb. 12. 17:38 | galéria | válasz | #6
a Zsigymügy jo cim lett vona :(
2007. feb. 12. 15:37 | galéria | válasz | #5
hát nem volt nagy durranás, a nevét nem bírom sose megjegyezni így állandóan Nyazsgemnek mondom :D
az ötlet mondjuk nem volt annyira rossz
winnie  
2007. feb. 12. 12:22 | válasz | #4
nem tetszik a mezsgye, az egy dolog. de akkor mi lenne a címe?
moRtiZ  
2007. feb. 12. 12:01 | válasz | #3
Nevetséges ez a magyar cím már megint. Pulse-t hogy a tökömbe fordították mezsgyére? Szánalmas, azt sem tudtam mi a tökről van szó, utána kellett néznem.

Szerintem Pulse iszonyatjó film, nem érdekel ki mit mond róla. Egyáltalán nem láttam róla semmi hírt/trailert, azt hittem egy vacak B horrort fogok látni, helyette nagyon kellemes meglepetés ért. Ha jobban lett volna promotálva sokkal nagyobbat üthetett volna a film. (Bár az IMDB nem erről árulkodik)

A film végén kb. ki is irhatták volna hogy To be continue..., annyira nyitvamaradt a sztori. Fasza Apokaliptikus jövőkép, kevés ember küzd a tecnika által előhívott "gonosszal", iszonyat jó story-t lehet belőle összerakni, remélem nem cseszik el.

Hajrá hajrá!

2007. feb. 12. 09:11 | válasz | #2
nem volt ez rossz, átkot simán odab*ssza
jahola  
2007. feb. 11. 21:35 | válasz | #1
Néhol azt hallottam hogy ahhoz képest jó film lett.
Na mindegy a jövő héten megnézem azért...