Alakot öltött az AMD-ATI R600
2007. február 10. 13:49, szombat
Felbukkant a világhálón az első kép az R600 kódjelű chipre támaszkodó abszolút csúcskategóriás grafikus kártyáról. A XTX, vagyis a legerősebb változatból két különböző méretű sorozat készül.

Hirdetés

A várva-várt képet a VR-Zone tette közzé, amivel azonnal némi meglepetést okozott a rajongók körében. Az ily módon leleplezett példány ugyanis rögtön szemet szúr kivételes méreteivel, elsősorban hosszával, amellyel még a rivális GeForce 8800 kártyákat is maga mögé utasítja. A hírek szerint egy speciális sorozatról van szó, ennél már csak kisebb példányok jelennek majd meg.

Erről értekeznek ugyanis a jól értesültek, akik kiemelik, hogy a képen látható monstrum kifejezetten az OEM-gyártók számára készül, és ezeket a példányokat az előre összeállított konfigurációkba szánják. A hír szerint az R600-ra épülő XTX jelzésű grafikus kártyák, vagyis a leggyorsabb sorozat tagjai két változatban jelennek meg, a nagyobb, 12,4 hüvelykes darabok a partnercégeknek mennek, a rövidebb, 9,5 hüvelyk hosszúságú példányok pedig különálló komponensként jelennek meg a boltok polcain. Arról nem szól a fáma, hogy a két sorozat között milyen egyéb különbségek lesznek.



A technikai jellemzőket tekintve ugyanis szinte teljesen megegyeznek a kártyák: mindkét változat 1 GB GDDR4 memóriát tartalmaz, az eddigi információk szerint egyedül fogyasztásuk különbözik, ez a nagyobbik verziónál 270, a rövidebbnél pedig 240 watt. Nem kis étvágya lesz tehát az AMD-ATI új zászlóshajójának, a kérdés már csak az, hogy mindezt teljesítményével kompenzálni tudja-e.

Korábban több alkalommal beszámoltunk a fejlesztésről. A technikai részletek mellett az is felmerült, hogy a gyártó összesen három grafikus chippel készül, amivel rögtön megpróbálják lefedni a három kategóriát. Itt még nagy a bizonytalanság, abban azonban nem kételkednek a távol-keleti források, hogy a bemutató március 8-án, illetve 9-én, a CeBIT alatt várható.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2007. márc. 10. 15:36 | válasz | #74
Hát igen, 1 Cell önmagában kevés lett volna a 3D grafikához (bár pl. a Getaway demóban állítólag nagyrészt az dolgozott), de egyéb/kiegészítő számításokhoz elég jó. (Az említettek miatt egy eredetileg optimizált shaderkódban írt egyszerűsített raytracer rutin Cellen 5x gyorsabban futott, mint egy kb. ugyanannyi GFLOPS-szal rendelkező GPU-n [amire eredetileg írták].)
2007. márc. 10. 15:05 | válasz | #73
Hát jah. Állítólag az eredeti terv szerint nem lett volna GPU vagy csak egy "fél" a PS3-ba, csak elszámolták magukat és utolsó pillanatba belekerült az NVidia féle megoldás. Állítólag ezért nem tudott kijönni szinte semmi normális nyitócím a gépre. (Ugye végleges vas hiányába nem lehetett se bugfixelni, se optimalizálni ...)
2007. márc. 10. 15:03 | válasz | #72
A VGA beállító panelje. Nem feltétlenül fontos, ha semmit se akarsz beállítani. Esetleg tehetsz fel helyette Control panelt (ha találsz külön letölthetőt!) vagy ATT-t (ATI Tray Tools), mindkettő jobb és gyorsabb.
dez  
2007. márc. 10. 14:40 | válasz | #71
Az neked fontos, hogy beállítgathasd a gpu-drivert.
dez  
2007. márc. 10. 14:36 | válasz | #70
"Ööö Shader egység azéert elég messze van a "CPU mag" fogalmától szerintem."

Nincsenek olyan nagyon messze. A mai shader egységek programokat futtató egyszerűsített proci-magok, egy normál CPU-hoz képest hiányos+specializált utasítás-készlettel. Így már egy ideje nem csak shader kódok futtatására alkalmasak, hanem egyéb, akár nem-grafikai számításokat is végezhetnek (de az említettek miatt teljesen egyedül azért nem boldogulnak mindennel). Lásd gpgpu.org, CUDA (Nvidia), CTM (AMD). (Megjegyzem, az IBM/Sony/Toshiba-féle Cell proci vektor-egységei [SPE-i] egyesítik magukban a GPU ezen egységei és a sima CPU-k tudását és előnyeit, így jópár dologra még hatékonyabbak, mint egy ilyen modern GPU.)
endrow  
2007. márc. 10. 12:16 | válasz | #69
Heló! Mi az a Catalist Control Center? Fontos az a gépnek?
2007. feb. 13. 16:22 | válasz | #68
"intel is kihozta a 80 magos cpu-jat."
Úgy érted bemutatott egy kios teljesítményű prototípúst ...

"azert az nvidia 128 magosatol meg messze van"
Ööö Shader egység azéert elég messze van a "CPU mag" fogalmától szerintem.
kvp  
2007. feb. 13. 11:47 | válasz | #67
Aki nem vette eszre, annak elarulom, hogy a kartya csak a hutoventillator peremeig tart. Ha valaki leveszi a hutest akkor egy atlagos pcie-s kartyat kap. A szokatlan az, hogy a ventillator nem a kartyan van, hanem moge csavarozva.

Ennek ellenere szerintem nem jo a jelenlegi architektura. Miert kell a cpu-t az alaplapra tenni? Ha szabvanyos pcie-s sin van, akkor egy cpu+memoria kartya is kijohetne. Semmi kulonbseg nincs egy mai cpu es egy mai gpu kozott, csak mas az utasitaskeszletuk es a magok szama. Mindket rendszert teljes erteku szamitogep, szukseg eseten sajat oprendszerrel. Nem veletlen hogy az intel is kihozta a 80 magos cpu-jat. (azert az nvidia 128 magosatol meg messze van)
lery2  
2007. feb. 12. 19:07 | válasz | #66
Azt akardod mondani, hogy a kártya külseje azt sugalja, ez technológiában elmarad mondjuk az NVIDI-ától? Mi a francból gondolod ezt? Ja, nincs rajta valami menő címke, valami jópofa játékos képpel? Ki mondta, hogy ami szép az a jó? Lesz ez a kártya is kisebb és szebb külsejű is. Ez ref kártya. Ja én sem vagyok feltétel nélkül az ATI oldalán /nekem is 7800-as van jelenleg/, de nem értem hogyan lehet külső alapján nyilatkozni? Egyébként meg ha mégis külső alapján ítélkezni szeretnénk, akkor igen is nagy videóteljesítményt sugall a méret, mivel a jelenlegi csíkszélesség mellett a méret egyenesen arányos a teljesítménnyel. Azért az NV kártyája sem a csöppség. Ja, azon ezüst színű a hővezető cső. Meg más a nyák színe. Húúúú...
2007. feb. 12. 18:54 | válasz | #65
Ez úgy első blikkre kb. akkora lesz mint egy X1950XTX ...
2007. feb. 12. 18:53 | válasz | #64
Gyengébbek kedvéért, akik Write Only módban vannak:
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. feb. 12. 16:46 | galéria | válasz | #63
Na asszem eltaláltam a múltkor amikor megkérdeztem intel vérfanboy-e vagy, bár nem válaszoltál, de most úgylátom jól tippeltem :) és még nvidia fan-e vagy?
2007. feb. 12. 15:05 | válasz | #62
ATI/AMD = S.Z.Á.N.A.L.O.M.
2007. feb. 12. 14:55 | galéria | válasz | #61
Jah most már látom.
2007. feb. 12. 14:53 | válasz | #60
Olvass szépen vissza, akkor látni fogod hogy mire reagáltam azt (Nexus6 28-as üzenete), hogy hiába tudja ugyanazt az integrált cucc, mégsem ugyanaz.
2007. feb. 12. 11:05 | válasz | #59
Arra gondoltam, hogy majd egy alsó középkategóriás rv6xx biztos tud ennyit, akkor majd váltok, a mostani X1650XT-men sincs plusz tápcsati és furcsamód azért megy :) Itt ott azért érzem, hogy lehetne erősebb is a vas, de ez marad. ;)
2007. feb. 12. 11:01 | válasz | #58
"Én elsősorban annak adok hangot,hogy az ati szenved,mert képtelen kifejleszteni valami igazán "űtős" dolgot már évek óta..."

Ez egy az egyben nem igaz. Elmúlt években, mióta kétszereplős a piac, mindkét gyártó nagyon vigyázott rá, hogy ne csináljon olyan VGA-t, ami "túlságosan" gyorsabb a konkurensnél és/vagy a saját kártyájuknál. Az ATI-nak középkategóriában voltak gondjai a 6600GT/7600GT ellenében, ami késve póroltak csak. 2006 február óta van R600 sample, azóta finomítgatják, ennyi idő alatt ha elszabták volna is helyre tudják rakni.
De ha sikerül is nkik jól, akkor is vigyázni fognak, hogy ne legyen 20%-nál nagyobb difi az ellenfél csúcskártyájához képest. Mert akkor ki venné meg a következő csúcskártyájukat ha túl jó lenne?

(Szergej Bubka effektus, a fazon minden évben csak 1cm-el döntötte meg saját világcsúcsait, így évekig a csúcson tudott lenni.)
2007. feb. 12. 10:59 | válasz | #57
arra gondoltam, hogy majd egy alsó középkategóriás nv9xxx biztos tud ennyit, akkor majd váltok. a mostani 7600gt-men sincs plusz tápcsati és furcsamód azért megy:) itt ott azért érzem, hogy lehetne erősebb is a vas, de ez marad.
2007. feb. 12. 10:17 | galéria | válasz | #56
Háát manapság már mindegyiken van.
2007. feb. 12. 10:13 | válasz | #55
akkor veszek majd ilyet, ha nem lesz rajta plusz tápcsatlakozó.. :)
Csinku  
2007. feb. 12. 09:54 | válasz | #54
Ne itélj elsőre Ati R600 ronda, de D10-es és 1Gb-os
2007. feb. 12. 08:53 | galéria | válasz | #53
A verseny suzuki már nem suzuki mert az alvázon kívül nem sok marad benne ami original :)
BiG G  
2007. feb. 12. 08:46 | galéria | válasz | #52
pontosítsunk: mintha egy utcai suzukit, egy verseny AUTÓval hasonlítanánk össze. mert ugye a szuzuki nem autó -.-
2007. feb. 12. 07:19 | galéria | válasz | #51
Az integrált graf kártyákat nem éppen játékra találták ki. Ez olyan mintha összehasonlítanál egy verseny Suzukit az utcaival. Nem éppen értelmes dolog.
2007. feb. 12. 04:24 | válasz | #50
Az lehet hogy tudni fogják az integrált cuccok, de az azért nem ugyanaz. Tavaly gépújításkor egy integrált Intel-es Asus lapot vettem (P5B-VM) ami elméletileg még a S.M. 3-at is tudja. A 9100-es ATi-mhoz képest (az DX8-as) látszott hogy több effektet tud, de mintha valami gond lett volna a képpel, olyan érzésem volt mintha nem lenne olyan szép. Hogy mi volt a gond vele, azt nem tudtam. Aztán beszereztem a 1900GT-t, és akkor derült ki hogy hiába tudja ugyanazt a két kártya, ég és föld a különbség köztük. Remélem hogy a jövőben ezeket a hibákat kiküszöbölik az integrált cuccoknál is, de biztos ami biztos alapon legközelebb is megpróbálok egy felső-középkategóriás kártyán nagyon olcsón kifogni.
2007. feb. 12. 02:16 | válasz | #49
"Aki meg a legdrágábbat kéri mindíg mert így érzi magát faszagyereknek, akkor neki jó lesz ez is"

szöveget nem fikázásként írtam. Ha lenne sok pénzem akkor valsz én is erre költeném. Mert ha már játszok akkor ne gagyi grafikával nyomjam a gamét. De most ami legjobban értékálló ha középkategóriát eladom 1-1.5 év múlva, és megveszem minimál pénzen a köv generációt.
2007. feb. 12. 00:34 | válasz | #48
Na hogy 1-2 dolgot a helyére rakjunk..mielőtt megszólnátok,( az éhes disznó stb)
Én vagyok olyan fanatikus barom,hogy már 99 ben megvettem az elsső asus riva tnt2-őt 90 ezerért,vagy 2003-ban az asus ti4600 udlx-et 140 ezerért,mintahogy a 2005 végén az asus 7800 gtx-t szintén 140k-ért,ami jelen pillanatban is van...
Itt elsősorban arról van szó,amit már pár hsz alatt is leírtam,hogy ez a vga tipikus referenciája a 80 as években készült orosz szines TV-knek.."nagy legyen ,nehéz és a terv teljesítve"...
Én elsősorban annak adok hangot,hogy az ati szenved,mert képtelen kifejleszteni valami igazán "űtős" dolgot már évek óta...és itt is rögtön hozzá tenném nem vagyok sznob,van is és volt is elég sok ati kártyám számolattlan variációban...
Egyszóval elég cikinek tartom,az ati részéről ,megjeleniteni ilyen képet egy nagy elánnal beharangozott vga-ról,hiszen a kép sokat elárúl a kidolgozásról és akkor még a technicai részét szóba sem hoztam...
2007. feb. 11. 23:10 | válasz | #47
"Aki kicsit is racionálisan gondolkodik az nemet mond ezekre az energiafaló monstrumokra"

Akit kicsit is racionálisan gondolkodik nem szgépen játszik a virtuális valóságban hanem élőben

Ez itt a SuperGamez, itt nincs racinalitás csak game!
2007. feb. 11. 23:06 | válasz | #46
Na most nekem Stackerem van, nem is drága és elég jól szerelhető.
Egyelőre ide az XP alá elég a 7900 GTO nem nagyon izzasztottam meg semmi.

Akik fikázzák az új kártyákat, nézzék meg mekkora volt az első szgép
2007. feb. 11. 22:31 | válasz | #45
2007. feb. 11. 22:20 | válasz | #44
S.Z.Á.N.A.L.O.M.
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 11. 21:22 | galéria | válasz | #43
Nem vesztettél semmit...
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 11. 21:21 | galéria | válasz | #42
Szerintem nincs baj az SG-vel, ahogy a prohardverrel sem,csak máshogy közelitik meg a dolgot,merőben mást nem is állíthatnak,ahogyan nem is teszik! Kicsit gondolkodj el ezen mielött ezeket bepötyögöd ide.

Ja és:
"10 Magyarból 8 fikáz és 10 külföldiből meg max 2! Nem tudom mit olvasol te... Guru3D-n vagy XS-en alig látok fikázást."

Hát valószínüleg nem egy fórumot olvasgatunk ezekszerint,bár ez a lényegen nem változtat. A tény az hogy a világ nagyobbik része nem igényli a hasonló kinézetű,fogyasztású termékeket. Aki kicsit is racionálisan gondolkodik az nemet mond ezekre az energiafaló monstrumokra.
Keldor  
2007. feb. 11. 20:45 | válasz | #41
10 Magyarból 8 fikáz és 10 külföldiből meg max 2! Nem tudom mit olvasol te... Guru3D-n vagy XS-en alig látok fikázást.

santhinel: Nem "lessz" hanem lesz. Tudni kéne írni! "Aki meg a legdrágábbat kéri mindíg mert így érzi magát faszagyereknek, akkor neki jó lessz ez is"

Senki nem azért vesz ilyet mert ettől lesz faszagyerek inkább neked nem kéne irigykedni...
Keldor  
2007. feb. 11. 20:39 | válasz | #40
Hát igen ez nem a Prohardver ez az SG itt a szint is ilyen.
arty  
2007. feb. 11. 20:01 | galéria | válasz | #39
"szerintem nem fogja verni a 8800GTX-et"

1 ezt mégis mire alapozod?
2 8800gtx sem lett bukás, pedig az első pre-képek ott is szörnyűségeket sejtettek ;)
Dodo55  
2007. feb. 11. 19:29 | galéria | válasz | #38
Hát most nem azért, de ebből könnyen bukás lehet.
A fogyasztása miatt. És szerintem nem fogja verni a 8800GTX-et.

Nekem most egy 7950GT van, nagyon jó kártya, 2 baja van csak: Nem DX10-es, és a gyári hűtője elég alulméretezett, de az utóbbi problémát már megoldottam egy VF700Cu-val :)

De az se olyan nagy gond, hogy nem DX10-es, mert DX9L módban is majdnem olyan szépek lesznek a DX10-es játékok, mint DX10 módban, csak kicsit lassabbak lesznek.

És a mérete se óriási, és nem is fogyaszt sokat, simán bírja a 450-es Chieftec tápom úgy, hogy van 3 winchesterem, 2 ODD-m, meg egy 3.8-ra húzott P4 procim.
2007. feb. 11. 17:59 | galéria | válasz | #37
Én már kiszálltam. :)
Xbox 360 azt csá.
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 11. 17:58 | galéria | válasz | #36
"Pfffff. Tipikus magyar mentalitás. Kijön valami, és RÖGTÖN leszólják. Pedig még semmit sem tudunk róla, " Ahogyan nem csak a magyarok de még a külföldiek is hasonló véleményen vannak olvasgass csak egy kicsit külföldi fórumokat, ez nem magyar mentalitás!
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 11. 17:56 | galéria | válasz | #35
"Éhes disznó makkal álmodik!" Hát persze ahogyan azt te elgondoltad. Nekem akkor se kéne ha ingyen adnák,és most nem erről a monstrumról beszélek, hanem majd amit kifaragnak ebből! Egy kib...ott vga kártya ne egyen már 240w-ot akármilyen über...a technika is ül benne! Persze persze vegyél csak 600 meg 1000w tápot,nem veszitek észre hova tart ez az egész szar?? Ahogy haladunk előre inkább kevesebbnek kéne lennie a fogyasztásnak nem többnek! A programozók által kreált játékok optimalizálása meg már több éve megoldatlan kérdés! Szóval az nvidia is meg az AMD-ATI is bekaphatja.
2007. feb. 11. 15:13 | válasz | #34
Pfffff. Tipikus magyar mentalitás. Kijön valami, és RÖGTÖN leszólják. Pedig még semmit sem tudunk róla, csak annyit, hogy OEM kártya, kiskereskedelmi forgalomba nem kerül csak komplett konfiggal lesz kapható. A Retail verzió teljesen más hűtést fog kapni. Pont ugyanez volt a G80 szériánál, hogy de sz@r ezmiezderonda stb stb...Amikor pedig kiderült, hogy mit is tud, a sok marha a nyálát csorgatta, hogy aztaezdeűberqvakirályságos. Hirtelen gyönyörűszép lett. Örüljünk egyáltalán annak, hogy lesz versenytárs az Nvidiának. Durva lenne, ha egyszereplőssé válna a VGA piac. A baj is mindössze annyi, hogy a verseny nagyon eldurvult, és az árak az egekig szöktek.

2007. feb. 11. 14:46 | válasz | #33
Éhes disznó makkal álmodik! Ez a véleményem aki fikázza. Nekem is kéne de nincs pénzem megvenni. Én is a középkategóriát preferálom, mivel ár/telj viszonyban ezek szokták legjobban megérni. Fél év és úgyis kinn az új kártya)
Aki meg a legdrágábbat kéri mindíg mert így érzi magát faszagyereknek, akkor neki jó lessz ez is) Egyébként ha nem lenne ez a ki hoz ki erősebb kártyákat verseny ATI-Nvidia közöttj, akkor kb ott tartanánk mint mikor megszünt a 3DFX és csak nvidia volt szinte minden boltban választás semmi.
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 11. 13:55 | galéria | válasz | #32
ŰR isten!!!! AMD-ATI Nem is vártam többet tőlük!
Keldor  
2007. feb. 11. 11:52 | válasz | #31
1 év múlva meg az 50erzes... na melyik a jobb?
2007. feb. 11. 11:46 | galéria | válasz | #30
Ez már kezd az undorító kategóriába átmenni.
2504  
2007. feb. 11. 09:49 | válasz | #29
nos igaz ha vízhűtésre lecseréli az ember a "gyári hütést" ami van rajta sokkal halkabb is lesz.
bár a kártya tényleg elég nagy (és ha venni akar egy eber ilyen akkor min. egy szerverháznak megfelelő+ elég drága cucok kellenek bel.de ezeket a mostani napjainkra értem
NEXUS6  
2007. feb. 11. 08:10 | galéria | válasz | #28
Szerintem, nem a felbontás az egyetlen dolog, amit egy újgenerációs csipnek tudnia kell, ahhoz elég lenne több + jobb memcsi a kártyába, meg némi freki emelés a csipen.

Az új képességeket viszont akár még évekig nem lesz olyan progi, ami kihasználja! Mire általánosak lesznek, addigra viszont egy alaplai integrált grafikus csipp is tudni fogja.

Szal azon kívül, hogy nagy meg hangos igazán tényleg nincs olyan extra képessége, amivel el lehetne dicsekedni.

Persze van olyan csákó, aki bencsmarkfuttatásban éli ki magát, de szerintem azért ez elég perverz dolog nem?
2007. feb. 11. 07:36 | válasz | #27
Akik most itt fikázzák a drága kártyákat, azok ha látnak egy drágább autót, azt is mindig elkezdik leszólni? Nekem pl. nagyon tetszik a Lamborghini hangja, de marha drága és túl sokat fogyaszt. Ha látok/hallok egyet, akkor virul a fejem, de csak közlekedni tökéletesen elég egy Astra is. Magyarra lefordítva, a monitorom 1280x1024-es felbontású. Ehhez nekem teljesen megfelel egy 1900GT amit még tavaly vettem 40 ezer pénzért, ha vennék mondjuk 200-ért egy ilyen új ATi-t, akkor ugyanúgy csak 1280x1024-ben tudnám használni, a monitor korlátai miatt. Mire oda eljutunk, hogy már a DX10-et igénylik a játékok, addigra biztosan abból is lesz 50 ezer körül normális sebességű példány.

A kártya méretéről meg annyit, hogy aki képes ennyit kiadni egy ilyen cuccért, annak biztos van pénze egy Stacker-re is, abban minden elfér :)
(na jó, azért minden nem, max. 53-54 cm-es kártya fér bele :D )
2007. feb. 11. 04:40 | válasz | #26
Le- és fel szánalmaskodás helyett.
Szerintem inkább azzal kellene foglalkozniuk, hogy a fogyasztást csökkentsék (lásd CPU), és nem azzal, hogy az újabb alaplapot/tápot azért kell kihozni, hogy egy porszívó hangjával vetekedő hőerőmű elinduljon benne.

És azt is látni kell (ahogy már írtátok), hogy tényleg csak a kiútkeresés folyik, megy a hajsza leggyorsabb GPU címéért, de milyen áron? 500-1000W táp, hangszigetelt helység, stb.

Ahogy a múltkor megjelent, hogy a Vista miatt a zöldek támadták a MS-t, most hol vannak, amikor ilyen eszközöket jelentenek be?
Ronny  
2007. feb. 11. 01:49 | galéria | válasz | #25
engem a mostani grafikus kártya helyzet kísértetisen emlékeztet a 3dfx döglődéséhez. A dupla chipes Voodoo5500 a megjelenése után még több évig nevetség tárgya volt az óriási méretei+ az SLI is egy felesleges dolog volt. Ma ez mind visszaköszön, csak nincs meg az ellenpólus, a korszak Geforce-a.
2007. feb. 11. 00:14 | válasz | #24
hát ez pénzkidobás!!Ha valaki mégis megveszi 100 rongyért, ezt a kártyát, és mellé egy 550W-os tápot 30-ezerért,nem sokat ér vele, hiszen 3 év mulva egy integrált szar lesz.Az én számításaim szerint VGA-t nem szabad 50K fölött venni, mert amilyen gyors itt a hardverek fejlődése, azt alig lehet követni..
Keldor  
2007. feb. 10. 23:47 | válasz | #23
Ez OEM verzió. A "sima" kisebb lesz mint a 8800GTX.
Akuma  
2007. feb. 10. 23:09 | galéria | válasz | #22
Ha nem fog legalább 30%-ot ráverni a 8800GTX-re, akkor sztem nincs esélye a piacon... Nagyon sokat fogyaszt és alig van gépház amibe befér, valamint az ára is csillagászati lesz egész biztos. De ahogy elnézem ezeket a belinkelt képeket, azon úgytűnik, hogy nem az elektronika lóg ki ennyire, hanem maga a ventillátor kapott ennyire kívül helyet... Nos ha ezt lecserélnénk vízhűtésre, akkor máris rövidebb lenne a kártya vagy 5 centivel
lery2  
2007. feb. 10. 22:35 | válasz | #21
lery2  
2007. feb. 10. 22:34 | válasz | #20

lery2  
2007. feb. 10. 22:14 | válasz | #19
Szerintem gyönyörű kártya. Ebben legalább van anyag. A fogyasztás tényleg nagy, sokaknak kell majd a tápegységcsere. Dehát lecserélem. Annyi baj legyen. Csak itt csücsüljön majd a gépemben a drága. Akinek meg nem tetszik a mérete vegyen kisebb videókártyát, az legalább lassú és nem jó semmire.
DOGMAN  
2007. feb. 10. 20:46 | galéria | válasz | #18
hehhe miko megjelent akko vettem meg a voodoo2-est az akkor futó többi kártyához képest hatalmas volt:)
2007. feb. 10. 20:16 | válasz | #17
Mi a szánalmas?Ha egyszer ez a kártya tényleg undorítóan nézz ki...
Tudod mi a szánalmas? egy hülye duma,meg az ATI szenvedése már lassan 4 éve..
A 9800pro óta képtelenek jó kártyát csinálni...
Persze ez csak sk. tapasztalat és vélemény
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2007. feb. 10. 19:28 | válasz | #16
Hát ez kész... Ez a fogyasztás akkor elfogadható lenne, ha olyan ütemben csökkenne az áram ára, mint amilyen mértékben többet fogyasztanak a gépek. De ez nem éppen így van, a mi kis országunkban pláne nem...
Keldor  
2007. feb. 10. 18:32 | válasz | #15
Azért fikázzák mert nincs rá pénzük... szánalmas sajnos...
zzebi  
2007. feb. 10. 18:05 | válasz | #14
Igazan kivancsi leszek, hogy hogyan sikerul majd az AMD elso igazi grafikus kartya rajtja. Az ATI hires volt a kesedelmes szallitasairol es az igergeteseirol. Allitolag az AMD management-je most rendbe tette a dolgokat, tehat legalabb valoszinuleg az elerhetoseggel nem lesz gond. Valoszinuleg ezert is csuszott annyit az R600.
Az ATI mar honapok ota kihozta volna, legalabbis papiron, kis mennyisegben, normalis tesztelesek nelkul. Az AMD viszont nagy mennyisegben es normalis minosegben gondolkodik. Legalabbis elmeletben.
Majd meglatjuk par het mulva.

Amugy szanalmas, hogy az elobbi hozzaszolok kozul mennyien szidjak az uj generaciot. Pedig csak vissza kene emlekezni, hogy az utobbi evekben minden uj generacio ugyanigy jott ki.
Az XTX-et majd a maniakusok veszik, nekunk meg majd 1 ev mulva jo lesz az alacsonyabb orajelen futo, lekicsinyitett, keveset fogyaszto valtozat, ami meg mindig remelhetoleg 2x olyan gyors lesz, mint a mostani szeria.

Keldor  
2007. feb. 10. 17:38 | válasz | #13
Ezt is azért mondd mert nincs rá pénzed.
2007. feb. 10. 17:24 | válasz | #12
egy csöppet lemaradt az ati amd :D
2007. feb. 10. 17:00 | válasz | #11
S.Z.Á.N.A.L.O.M.
2007. feb. 10. 16:19 | válasz | #10
Ahogy látom, most már a videókártyához kell gépet venni, és nem a géphez videókártyát.

Sőt! Jönnek a videókártyára/ba épített számítógépek!
Sőt! A Microsoft most jelentett be, hogy a Vista Aero Multi Pick-Pack Max Plus Editiont elkészítette az ATI/AMD legújabb videókártyájára, amihez már nem kell hagyományos CPU! Az Intel perel!
Sőt! Jól-Cseng-Csüng tajwani hi-tech mániás a hétvégén a legújabb videókártyája segítségével egymaga lerendelte a Shrek 4-t!
Sőt! Szergej Szergejevics a Grid computing segítségével megkereste a villanyszámlára és az internetre valót, sőt be is fűtötte a házát, így további bevételekre tett szert mint melegedő hely!
2007. feb. 10. 16:07 | galéria | válasz | #9
Az anyámat
2007. feb. 10. 15:08 | válasz | #8
Ez azért butaság. Marketing szempontból számít csak kinek "jobb" a csúcskártyája, de gyakorlatban a vásárlások nagy részét az alsó és középkategóriás kártyák teszik ki. Tehát még átlag amerikai vagy német is inkább vesz 200-250dollár vagy euro értékű kártyát, mint 5-6-700 pénzbe kerülőt.
2007. feb. 10. 15:06 | válasz | #7
Mondjuk erről a kártyáról több helyen jelent meg sokkal jobb, részletesebb kép, kb. összes szögből.
2007. feb. 10. 15:04 | válasz | #6
Pfujj de randa!
2007. feb. 10. 14:51 | válasz | #5
Az...de amíg van apu/anyu aki megveszi a kocka gyerekének minden 2. hónapban a legújabb több százezres hardware-t,játékra...(mi másra, egy tizenévesnek...) addig el tudják adni jó drágán a megjelenést követő hetekben...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 10. 14:43 | galéria | válasz | #4
pénzkidobás...
2007. feb. 10. 14:32 | válasz | #3
az igaz:D
2007. feb. 10. 14:17 | válasz | #2
ha mást nem raksz bele akkor még jó lehet
2007. feb. 10. 14:07 | válasz | #1
270W/240W.....hát asszem, ez sem lesz a 350W-os gépembe......tetszik egy kicsit a hűtője.....más nemnagyon, a teljesítményén kívül....