Mezsgye - Az ellen nem véd
2007. február 13. 11:15, kedd
Már a mozikban a telefonokat és az internetet démonizáló friss horror, melyből kiderül, ha nincs piros szigetelőszalag minden háztartásban, akkor utolér minket a zombilét.

Hirdetés

Az a baj, hogy vannak olyan filmek, melyeket az ember erőteljes prekoncepcióval kezel. Ilyenek például a tinihorrorok, a J-horror feldolgozások, illetve mondjuk (és a hasamra ütök) az éppen aktuális tévésztárocskákat szerepeltető mozifilmek, melyek kimondva-kimondatlanul is a kisképernyő előtt gubbasztókat akarják kedvenceikkel a moziba csábítani. Nos, a Mezsgyére mindhárom felsorolt tétel áll, ezért meg is fordul a fejében az embernek, hogy létezik valaki, aki önszántából megnézte a filmet? Mármint a semmi újdonsággal nem kecsegtető előzetes és a rémes kritikák ellenére?

Mert az egy dolog, ha az embert munkahelyi kötelesség gyanánt moziba küldik, hogy önszemével bizonyosodjon meg az éppen aktuális premier minőségéről, hogy azt követően elhelyezze saját ízlése szerint az alkotást, de esetünkben van egy film, egy tinihorror, egy ikszedik japán horror-remake, ami nem éppen remek, hiszen ahogy az várható volt a kritikák is lehordták, a moziban is hatalmasat bukott, stb.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Tehát, feltételezhetném joggal, nem is nézte meg (és a kritika olvastán nem is fogja) senki megnézni a Mezsgyét, ezért elmondom, hogy érdemes leszámolni a fenti előítéletekkel. Oké, azzal nincs gond, hogy tinik szerepelnek benne - viszont az, hogy egy sokadik J-horrorról lenne szó, az téves állítás, hiszen Kiyoshi Kuroszawa 2001-ben elkészült Kairo-ja az egyik alapműnek számít a harmadik évezred japán rémfilmjei között. És a tévésztárokat kitételt sem érdemes pejoratíve használni, mert Kristen Bell napjaink egyik legkultikusabb tévésorozatának, a Veronica Mars-nak a főszereplője.

A történetről annyit érdemes elárulni, hogy Mattie (Kristen Bell) szívesen lóg a haverjaival, de nagyon odavan, mert barátjával szakítófélben vannak és már egy hete nincs semmi híre a srácról. Egy titokzatos telefonüzenet hatására ezért úgy dönt, hogy átugrik a fiúhoz, aki a látogatás idején eléggé leverten ballag át a szomszéd szobába, hogy felakassza magát. Totális kiakadás, paranoia, miegymás - miközben kiderül, hogy kvázi egy öngyilkossági-járvány söpört végig a városon. A rossz hírek közepette pedig, egy szimpla baráti chatelés közben hirtelen beloginol a két napja halott fiú és segítséget kér.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Érdekes, mi? Részemről azt mondhatnám, hogy még az is lehetne, ha a film megpróbálná jobban megvalósítaná azt, ami a célja lenne. Az előzetesekből látszik, hogy most fehérre sminkelt japán kisfiúk és kislányok helyett fehérre sminkelt amorf és alakkal is rendelkező öregemberektől kell félni. Csak éppen a trailerek (és a poszterek is) szokás szerint becsapósak, hiszen szinte az egész filmben nem látni szemtől-szemben a gonoszt, mindössze elektromos jelenések formájában, ami nem kifejezetten ijesztő, és ezért csődöt vall a horror. Szinte, teszem hozzá, hiszen az a pár jelenet, ahol megtestesül a Rossz, magasan viszi a pálmát.

Vannak horrorok, ahol a Gonosz jelenlétének sejtetése sokkal többet ér, mintha megmutatnák premierplánban, hogy mely csorgó nyálú, torz testű mutánstól kell félnünk, a Mezsgyében azonban a sejtetéssel nulla hangulatot képes kreálni Jim Sonzero, mondhatjuk elsőfilmes rendező. Nála az egész atmoszférateremtés annyiból áll, hogy sötétre vett képi világot előállító szűrőket alkalmaz, fakó, tompa színeket, valamint folytonos statikus zörejekkel és villódzásokkal idegesíti a nézőt. Történetileg azonban a Mezsgye a nihil szintjén mozog.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Magyarán szólva a film minden előzetes prekoncepciót bevált, valóban egy ostoba J-horror feldolgozásról van szó, amit az Átok második része simán felülmúl, azonban nem lenne fair, ha két pozitívum mellett elmennénk. Az egyik a hangok. Idegesítőek, de talán a 2006-os év egyik legjobban megkoreografált audiohangzásáról van szó. Ha DVD-n kijön a film, prezentációs lemezként remekül lehet hasznosítani a Mezsgyét - ha értelmes kiadásban jelenik meg nálunk, nem pedig 2.0-ban.

A másik pozitívum a befejezés. Nem a főhősök sorsa az érdekes, igazából a kutyát sem érdekel mi lesz velük (újabb hibája a filmnek), hanem az a felismerés, hogy mire is akar kilyukadni a Mezsgye. A film vége valóban alapos gyomros, már-már olyan apokaliptikus eseményeket tartalmaz, melyek szokatlanok a műfajban - persze ez is az eredeti számlájára írható.

A lényeg, hogy ettől még nem lesz jó, sőt még közepes film sem a Mezsgye. Szerintem csak a legelvakultabb rajongók fognak elájulni a filmtől. Elfogadom, hogy a film súlyos társadalmi mondanivalóval bír (dehogy fogadom), csak ez így, ebben a formában mégsem működik. Elég sokat spórolt volna a producer, ha inkább ír egy nyílt levelet a modernizáció, az elidegenedés és az elgépiesedés átkairól, nem pedig egy idétlen horror köntösében tálalja, hogy "tessék a mély mondanivaló."

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Mezsgye (Pulse)

feliratos amerikai horror, 90 perc

Rendező: Jim Sonzero
Forgatókönyvíró: Wes Craven, Ray Wright, Kiyoshi Kurosawa
Zeneszerző: Elia Cmiral
Operatőr: Mark Plummer

Szereplők:
Kristen Bell (Mattie Webber)
Ian Somerhalder (Dexter McCarthy)
Christina Milian (Isabell Fuentes)
Rick Gonzalez (Stone)
Jonathan Tucker (Josh Ockmann)
Samm Levine (Tim Steinberg)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. máj. 20. 20:42 | válasz | #24
én asse tom mit jelent a mezsgye szó
ha nem Pulse-ként látom, le se töltöm :D

jahola  
2007. márc. 08. 20:47 | válasz | #23
Szerintem a Mezsgyének lehet vmiféle jelentése..
Ki tudja...
2007. márc. 04. 00:25 | galéria | válasz | #22
Nemrég láttam, kurva jó film de ritka elbaszott szar neve lett így "magyarítva".

Meg kellett volna hagyni simán PULSE-nak szvsz
Blasta  
2007. feb. 18. 13:50 | galéria | válasz | #21
De meddő a vita, szal a lényeg: én soha nem néznék meg ismeretlenül egy ilyen című filmet. A fordítók elqrták, az imulzus szóra már odafigyeltem volna, de így valami elcseszett magyar művészfilmnek hittem a cím alapján és megse néztem.
Blasta  
2007. feb. 18. 13:49 | galéria | válasz | #20
Nem, sztem az IMPULZUS vagy a LÜKTETÉS lettek volna a legjobbak. A REZGÉS lenne a leggyengébb a 3 lehetséges fordítás közül, de Te azokat észre sem vetted, szal...

Ábrázolom a filmcím témát:

-Emberünk áll a mozi előtt. Egyszerű, hétköznapi, nem túl művelt ember, mint a társadalom nagyja. Lát 8db filmplakátot. Egyik filmről sem tud semmit.
-Moziba akar menni, a 8 plakát közül kettő sejtelmes, thrillet sugalló filmpalkát, és vajon melyik filmet nézi meg szted ha nem tud róla semmit? Egy "MEZSGYE" címűt, vagy egy "IMPULZUS" címűt??? (költői a kérdés)
BiG G  
2007. feb. 17. 23:40 | galéria | válasz | #19
nekem bejött a film, bár biztos az én igényeim túl alacsonyak. néha partam, a főhőscsaj nagyon bejött, az ilyen világvége és/vagy horror filmeket imádom, lehet ezért vagyok elfogult.

és a mezsgye pedig szép és tényleg figyelemfelkeltő szó, ha látom a pestiest-ben, egy újságban, vagy a neten akkor előbb utánanézek, mintha rezgés lenne a film cime...
winnie  
2007. feb. 17. 20:27 | válasz | #18
sekélyes ember lehet, aki a cím miatt nem néz meg egy filmet.

egy filmcímnek figyelemfelkeltőnek kell lennie. a mezsgye az. ha szerinted a rezgés jobb lett volna, lelked rajta. az biztos szép szó:)
Blasta  
2007. feb. 17. 18:48 | galéria | válasz | #17
Én a "mezsgye" címért rúgnám ki az illetékest a p*csába, lévén ez az idióta, RANDA, a köznyelvben alig használt szó taszítja a film megnézésétől a tömegeket...
winnie  
2007. feb. 16. 11:53 | válasz | #16
"Pár jobban hangzó és az eredetihez közelebbi magyar fordítása a Pulse-nak:"

ezek egy része nem jó a filmhez - de címként egyik sem használható, mind nagyon gagyik. "Rezgés", mint filmcím? ha valaki ilyen címet and, akkor repülne:)
Blasta  
2007. feb. 16. 11:38 | galéria | válasz | #15
Sztem is ritka ronda egy szó, függetlenül attól, hogy használjuk-e vagy sem.
Tipikus szláv hangzása van, és ugyebár a szláv nyelvek nem a a szépségükről híresek. De tökmindegy, MOZI FILMCÍMNEK bődületesen rossz válaztás.

Pár jobban hangzó és az eredetihez közelebbi magyar fordítása a Pulse-nak:
- rezgés
- impulzus
- lüktetés
winnie  
2007. feb. 16. 10:31 | válasz | #14
"Viszont ez egy idiota szo."

idióta, mert ritka? én sem használom, de szerintem baromi szép, szlovák eredetű szó.
moRtiZ  
2007. feb. 16. 10:16 | válasz | #13
En amikor megneztem a filmet csak kb. annyit tudtam rola, hogy horror. Awaiting 5 votes imdb, bar amugy sem bizom imdb pontozasba, kritikakba megkevesbe. Azt sem tudtam hogy feldolgozas, de nem is erdekelt.

Megneztem mint szinte az horrort, (ezt filmet 3x) es szerintem fasza volt, joval jobb mint az atok (atok 2-t meg nem lattam), es messze jobb mint a kor 2. (foleg a vege, meg amit elorevetit.. a folytatasokat is tuti megnezem). Ennyi.

Winnie amikor arrol volt szo hogy trilogia lesz a film, akkor is mondtam hogy fasz cim ez a mezsgye, nemtudok jobbat, de nem is akarok , mert nem az en dolgom. Viszont ez egy idiota szo.

Fikazni lehet a filmet, de szerintem messze jobb annal mint amilyennek beallitjak.

beef  
2007. feb. 15. 10:16 | válasz | #12
Milyen jó, hogy nem vagyunk egyformák ;)
2007. feb. 15. 01:09 | válasz | #11
Csak azt mondtam, hogy a bandzsi nöket nem csípem, mert különösen bambának néznek ki, 1. + 3. képre kukkants már oda, szerintem 70mínusz IQ ránézésre. Akár csak az a Barbárok Közt-ös kis picsa. Értelmes karaktert értelmesnek nézö színész alakítson már ha lehet, ahogy pókeber se legyen pocakos, dzsonmekléjn meg ne viseljen öltönyt... ettö függetlenül persze blokkolnám, de csak hátulról, mert különben belebicsaklana a szemem tekintetének útvesztöjében (meg zavarnának a fejletlen didkói is)...
winnie  
2007. feb. 14. 21:59 | válasz | #10
"nem vmi ötletes a film, kb 100 ugyanilyent láttam :/."

olyat, amiben valaki csinál egy szerkezetet (vírust?), ami egy bizonyos frekvenciát használ és minden elektromos készülékből elkezdenek ezek a valami szivárogni, hogy aztán a föld elektromos készülékkel rendlkező emberét kicsinálják és eljöjjön valamiféle apokalipszis?

nem semmi. én csak egyet. amiből készült.
winnie  
2007. feb. 14. 21:57 | válasz | #9
mert minek kéne? a címfordítás nem tükörfordításból áll.
2007. feb. 14. 17:32 | válasz | #8
Szerintem tűrhető film, de azt a barmot akia "pulse" szót mezsgyének magyarította, annak szívem szerint kitekerném a nyakát...
2007. feb. 14. 16:32 | válasz | #7
hát...nem vmi ötletes a film, kb 100 ugyanilyent láttam :/.
beef  
2007. feb. 14. 13:40 | válasz | #6
Ja, persze, meg szilikont is rakathatna magába jócskán, hogy akkora melle legyen mint Pamela Andersonnak és különben is miért nem piros a szeme, mert a nyulaké olyan és milyen helyes kis állatok...

Vigyázz a Veronica Mars fanok mindjárt itt lesznek és ízekre szednek ;)

Küönben tényleg nézd meg a sorozatot, ettől a filmtől fényévekkel jobb.
FtranX  
2007. feb. 14. 03:24 | galéria | válasz | #5
Megnéztem. A hangok és a képeffektetek jók, van pár ijesztős rész, de ennyi. A történet bugyuta, a karakterek pocsékul kidolgozottak. Nem igazán tudta lekötni a figyelmemet. Évek óta nem láttam ilyen szar filmet.
2007. feb. 13. 21:51 | galéria | válasz | #4
jó hát... azért annyira nem ronda :-/
2007. feb. 13. 15:43 | válasz | #3
Azért azt a szemtengelyferdülést megmüttethetné, ha már akkora sztár! (kijezapicsa?) Szerintem így borzasztó bambának hat.
2007. feb. 13. 14:27 | galéria | válasz | #2
én láttam ezt a Nyazsgem-et vagy mit... hát elég gagyika volt, bár mondjuk az alap ötlet az nem volt annyira rossz, és a főszereplő csaj is nagyon bejött :D
2007. feb. 13. 13:27 | válasz | #1
Veronika Mars! Végre! Valami sz*r filmben, de mindegy. Meg kell ismertetni a sorozat szinésznőjét a magyar közönséggel, ez jó.
Már csak a sorozat hiányzik, hogy ne tűnjek olyan elvetemült rajongónak. Mert az egész baráti körömből kb. 3 embernek volt szerencséje hozzá, azoknak is általam! :)