Elkészült a Firefox második alfaverziója
2007. február 8. 16:52, csütörtök
A Firefox 3.0 Alpha 2 elsősorban a továbbfejlesztett böngészőmotor miatt tér el elődeitől. A Mozilla Alapítvány szakemberei a program felhasználói felületén nem igazán változtattak.

Hirdetés

A böngészőmotor fejlesztésének célja az volt, hogy a Firefox minden eddiginél jobban és gyorsabban tudja megjeleníteni a weboldalakat. Az alapítvány munkatársai egyelőre nem terveznek változásokat a böngésző felhasználói felületén, még várják a javaslatokat és csak ezek beérkezése után kezdődik majd el a fejlesztés ezen szakasza. Az ugyanakkor már most biztos, hogy változtatni fognak a letöltéskezelőn, a könyvjelzők és a böngészési előzmények kezelésén.

Amint az már korábban kiderült, a Firefox 3.0 második alfaverziója a grafikus és szöveges elemek teljes feldolgozását a Cairo grafikus könyvtárra bízza. A Gran Paradiso kódnév alatt futó projekt keretében készített szoftvernél javították az SVG-adatok kezelését, és az új változat támogatja a Web Apps 1.0 API-t is. Újdonság az is, hogy az XML dokumentumokat a böngésző immár betöltésük közben is megmutatja, így nem kell várnunk a teljes XML fájl le-, illetve betöltésére.


A böngészőmotor a változásoknak köszönhetően gyorsabban jeleníti meg a táblázatokat, ezenkívül a MacOS X verzió az eddiginél jobban kezeli a Cocoa-widgeteket. Változás, hogy a Firefox 3.0 már nem fogja támogatni a Windows 9X és a Windows Millennium (ME) platformokat, valamint a MacOS X 10.2 verzióját sem.

A Firefox 3.0 második alfaverziója már egyaránt letölthető Windows, MacOS X és Linux alá. A fejlesztők ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy bőven lehetnek még hibák a szoftverben. A szoftver végleges kiadása a csúszások miatt várhatóan csak az ősszel jelenik majd meg, egyes források szerint 2007. novemberében.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sil78  
2007. feb. 10. 22:24 | válasz | #29
Kapcsold ki az AdBlock-ot, és valamivel nagyobb lesz az esély arra, hogy hamarabb behozza az oldalt. Hány ezer linket zsúfoltak be erre? Azért kicsit durva, hogy Core 2 Duo-n is 50% procihasználatot produkáljon...
2007. feb. 09. 17:42 | galéria | válasz | #28
Csak itt nem ennyire egyszerű a helyzet - a felhasználó (legalábbis a tartalmat szolgáltató webmester, ha már nevezhetjük felhasználónak) könnyedén írhat hibás kódokat (átlag nem szkriptelhető alkalmazói szoftverek nem tudnak ekkora galibát okozni, mert a programok működése kevésbé szabályozható a bemeneti információkkal).

Gondoljunk csak az alert-ablakokkal elhalmozó weboldalakra!
A böngésző hibája? Nem feltétlenül - egymás után 50 alert ablakot megjelenítő oldal rekurzívan meghivva persze hogy hibásként működik.

Vagy vegyük például a * { display: none; visibilty: hidden; } CSS-deklarációt. Eltünik az oldal? Naná! A böngésző hibája? Nem feltétlenül.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. feb. 09. 17:02 | galéria | válasz | #27
Nem persze írok egy programot, és a buta júzer az egy számadat bekérésekor szöveget nyom be, erre kiakad a program fatal errorral, az meg nem a program hibája ugye? Ne röhögtess már.
2007. feb. 09. 15:34 | galéria | válasz | #26
Akiknek nem tetszik a jelenlegi helyesírás-ellenőrző:
http://blog.connor.hu/2006/12/15/teljesebb-magyar-szotar-firefoxhoz/

A Mistralos oldal pedig tényleg nincs a helyzet magaslatán. Körülbelül 51 kByte adatot (az Index nyitóoldala 51,8 kByte, a tartalom rajta 11,4 kByte), 0,97 MByte-nyi HTML-kódra hasonlító dologba sikerült "belezsúfolniuk". PIII-as kategóriájú gépen az Opera is küszködik az oldallal.

A Firefox 3-hoz: A Cairo motor tényleg jót fog tenni a böngészőnek (remélem a "memóriazabálásán" is tudnak enyhíteni egy kicsikét). Kár hogy a Tamarin, már csak a következő szériába kerül bele. ;(

2007. feb. 09. 15:08 | válasz | #25
Na így egy nap után: A "memory leak" nagyon durva, ugyanannyi idő és ablak után durván 1,5-2x annyi memóriát eszik meg, mint az 1.5-2.0 ...
Eddig egy "fura" oldalt találtam vele, az Asus oldalának a menüi érdekesen jönnek be az FF3-al.
Eddig egyszer fagyott meg, de érdekes módon a kilövése után újraindítás nélkül nyomott magától egy restorationt, és ment minden tovább.
jin  
2007. feb. 09. 12:42 | válasz | #24
Nekem 3.2 GHz 1GB ram mellett minden gond nélkül bejön az oldal FF2-vel.
eax  
2007. feb. 09. 12:01 | válasz | #23
Nekem P4, 2.66G, 1G RAM, Opera 9.10 build 521, meghal tole.
2007. feb. 09. 10:40 | válasz | #22
A betüméret állítás nekem "kissé" jobban tetszik benne, mint az 1.5-2.0 verziókban. Eddig az Opera jobban bejött ebből a szempontból.
2007. feb. 09. 10:39 | válasz | #21
Eddig (kop-kop) semmi hibát nem találtam (pedig biztos van benne jó sok még), de legalább a letöltésvezérlője nem olyan bugos mint az utolsó 2.x-es FireFoxnak.
(Az állandóan eldobja a kanalat minden hibaüzenet nélkül, megál és se folytatni, se leállítani nem lehet.)
NEXUS6  
2007. feb. 09. 10:31 | galéria | válasz | #20
Nekem sincs semmi gondom az oldallal. Én úgy vettem észre igazából valahogy proci igényes. A PIII-as gépemen agyhalál volt, tök mindegy milyen böngészővel. Ua kapcsolat mellett ugyan annyi RAM-mal 3 GHz-es gép pillanat alatt betölti és görgeti.

Én is az alphát használom megjelenése óta, ha az ember nem akar minden extra fícsőrt (sajnos ebbe egyelőre beleértve a lokalizációt is), akkor már így alpha állapotában is a legjobb böngésző, szerintem.
Alig várom, hogy hazamehessek és kipróbálhassam, az alpha 2-t.;)))
2007. feb. 09. 10:08 | válasz | #19
Igaza van. Operával meglepően megy az oldal.
DjDano  
2007. feb. 09. 09:08 | válasz | #18
Engem idegesít a helyesírás ellenőrző... amugy meg tényleg az iskolában kell megtanulni a helyesírást, de egy fórumbejegyzésnél különben sem izgat ha kihagyok egy két vesszőt vagy hasonló. Nagyobb szövegeket ugyis Office-ban ír az ember.
2007. feb. 09. 08:46 | válasz | #17
Én 2.0-t használok....és elég jónak tartom...bár van néhány oldal, amit nem tud megjeleníteni.
De!
Erre találták fel okosék az ieTab plugint, amivel már ezeket az aoldalakat is be tudja hozni.

A 3.0 meg csak akkor kerül a gépemre, ha végleges lesz.

Ja. és a helyesírás ellenőrzés jó ötlet.
pbanfa  
2007. feb. 09. 07:29 | válasz | #16
Azt hiszem az FF3.0 kitárgyalásától eléggé elkanyarodtunk a Mistral oldal fikázásához.
Én továbbra is arra lennék kívánics, hogy aki már feltelepítette, az találkozott e hibákkal, ha igen, akkor milyenekkel?
2007. feb. 09. 00:43 | válasz | #15
Egy informatikai cégtől kiváló. :D A híres mistral :P
2007. feb. 09. 00:39 | válasz | #14
Ha hosszan írsz, előbb utóbb hibázol. Lásd a cikkírók. Sok CMSben, vagy akár blogban hasonló szövegbeviteli mező van mint itt hozzászóláshoz. Jó ha van ellenőrzés. Nem azért mert esetleg nem tudom, hogy j vagy ly, hanem mert elgépelek valamit. Így meg az angol ellenőrző mindent aláhúz ami zavaró. Meg ugye ott a büszkeség, hogy egy magyar helyesírási projekt lever minden mást. :D
lazly  
2007. feb. 09. 00:05 | válasz | #13
:D :D :D Jol megmosolyogtattal... :) Nem akarlak leoltani, de meg van a velemenyem rollad... :D

http://validator.w3.org/check?uri=http%3A%2F%2Fwww.mistral.hu%2Farlista_kozos.html&charset=%28detect+automatically%29&doctype=Inline&verbose=1
Failed validation, 2972 errors
Nem durva kicsit se... En se szoktam figyelni erre, de azert a 3000 hiba az kicsit tulzas, nem gondolod? :D
Arrol mar nem is beszelve, hogy 13000 sor kore kell rakni egy paraszt arlistat .

De aki mistraltol akar vasarolni szenvedjen is meg erte... :D Vegulis ugyis mazoistakrol beszelunk... :D
Bith  
2007. feb. 08. 23:57 | válasz | #12
Mondjuk véleményem szerint az iskolában kellett volna megtanulni helyesen írni.
Ezt most nem rád értettem, a Te írásod elég helyes :).
2007. feb. 08. 23:19 | válasz | #11
Arra lennék kiváncsi, hogy ebbe a verzióba már bekerül-e a hunspell. (Aki nem tudná: magyar helyesírás ellenőrző program, amely jobban kezeli a ragozást, összetett szavakat és egyebeket) A mostani megoldás nem támogatja a magyar nyelvet, mert régi és szar.. :D Többet nem is értették, hogy miért az került a 2.0ba amikor akkor már az OpenOffice is a hunspellt használta.
DjDano  
2007. feb. 08. 21:45 | válasz | #10
na megjött sanyix a mindenttudó fikagép
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. feb. 08. 21:24 | galéria | válasz | #9
De bizony annak a hibája, úgy lenne jó ha sehogy sem lehetne lefagyasztani. Persze idiótán van megcsinálva az oldal is.
Bith  
2007. feb. 08. 21:16 | válasz | #8
Valszeg valami überláma tákolta az oldalt.

De megjegyem azért a firefoxnak sem illene kiakadni tőle.
2007. feb. 08. 21:04 | válasz | #7
Vagy ennyire szarul és oda nem figyelve csinálták meg az oldalt? ÉN pl több olyan oldallal is találkoztam ahol IE-vel volt suxx, mégsem szűröm le alapból hogy az IE szar (illetve a szar mivolta nem a sebességben keresendő :) ) Csak oldaloptimalizálás kérdése. Ha IE-re van gyúrva akkor azon lesz jobb...
2007. feb. 08. 20:32 | válasz | #6
Hm, IE-vel tok gyors az emlitett oldal. Hat ennyire szar a firefox az iehez kepest?
DjDano  
2007. feb. 08. 20:19 | válasz | #5
Ritka elbaszott egy oldal ez a Mistral, fél óra mire bejön, utána meg agyon vissza fagyasztja a Firefoxot.... ez nem a tűzróka hibája!!!
2007. feb. 08. 20:02 | válasz | #4
kicsit reklám szagú de mindegy. Szerintem az oldal tulajdonosának kellene okosabb oldalt csinálni mert ma már nem divat 64 percet várni egy oldal betöltésére.
Csukii  
2007. feb. 08. 19:42 | válasz | #3
Arra leszek már kíváncsi, hogy mikor fog zökkenő mentesen megnyílni egy ekkora holnap, mint ez itt.
DjDano  
2007. feb. 08. 18:47 | válasz | #2
A róka éhes és további szeleteket fog kiharapni a böngészőpiac tortájából
2007. feb. 08. 17:49 | válasz | #1
Nem piskóta.Gondoltam felteszem a 2.0 mellé, van a gépen 1.5 is ... Erre nem kérdezett semmit átvette a 2.0-ból még az aktív sütiket is, az utoljára nyitott oldalakkal együtt, könyvjelzőt, sőt még az ABP szűrőt is!
No mindegy, egyenlőre megy.