Az ECS szerint öt alaplapgyártó marad talpon
2007. február 8. 12:37, csütörtök
Az Elitegroup Computer Systems vezetésében úgy vélekednek, hogy az alaplapok piaca egészséges és fényes jövő előtt áll, az elkövetkező években azonban igencsak lecsökkenhet a gyártók száma.

Hirdetés

David Liu alelnök a DigiTimes-nak adott interjúban beszélt az ágazati várakozásokról és reményekről. Ebben kifejtette, hogy véleményük szerint néhány éven belül csak az igazi nagyok maradnak állva az alaplapgyártó cégek közül, többen eltűnnek majd a süllyesztőben. A helyzet természetesen nem ilyen egyszerű, hiszen több márka létezik, mint gyártó, mindenesetre a létszámcsökkenés ellenére fényes jövőt várnak a vállalatnál.

"Úgy vélem, a végső szám valahol 5 körül alakul majd, lehet ennél több, de kevesebb is. A nagy játékosok még befolyásosabbá válhatnak, előfordulhat, hogy néhányan a jövőben is több márkára építenek majd, hiszen az eltérő szegmenseket így jobban lefoghatják. Így a kisebb gyártók is életben maradhatnak, ám tevékenységük súlypontját valószínűleg áthelyezik majd a tervezésre, ezzel is csökkentve költségeiket" - magyarázta Liu. A módszer ma sem ismeretlen, hiszen például az Asustek számára is bevált az Asrock bevezetése, az Abit pedig az Universal Scientific tulajdonában van.

Ami a piac alakulását illeti, az ECS-nél optimistán tekintenek a jövőbe. Véleményük szerint a gyors technológiai fejlődésbe vetett hit kedvező számukra, az újabb processzorfoglalatok, buszrendszerek és és memóriatípusok megjelenése újabb forgalmat generál. Ez persze nem mindig jó hír a felhasználók számára, akik lassan alig igazodnak el a jelzés és márkarengetegben, a gyártóknak azonban maga a Kánaán, és ez az állapot az ECS szerint 2010-ig mindenképpen fenntartható. Az AMD és az Intel versenye maga a hajtóerő, itt az alaplapgyártók újabb és újabb feladatokat és megrendeléseket kapnak.

Az ECS egyébként nehéz perióduson van túl, jelenleg pedig főként az Asrock által támasztott verseny jelenti az egyik legnagyobb kihívást. A cég néhány év alatt a belépő szintről sikeresen küzdötte fel magát a legnagyobbak közé, napjainkban az egyik legnagyobb forgalmat bonyolító gyártó az ágazatban.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Xmas76  
2008. aug. 29. 08:32 | válasz | #5
Már nem azért, de itt a végső számról van szó. Azt pedig mindenki tudja,hogy az csak 42 lehet...

Egyébként pedig arról nem nyilatkozott, hogy mikorra becsli, hogy 5 gyártó marad. 100 éven belül lehet, hogy előfordul majd valamikor...
2007. feb. 09. 19:00 | válasz | #4
Ne beszéljünk már félre!! Mindenki tudja, hogy 7 gyártó fog talpon maradni...ez tuti!! Talán több, talán nem kevésbé több, sőt, az is lehet, hogy többé-kevésbé kevesebb, de akkor is 7 ;)
Axon  
2007. feb. 09. 12:53 | galéria | válasz | #3
Birom az ilyen kijelentéseket:
"Úgy vélem, a végső szám valahol 5 körül alakul majd, lehet ennél több, de kevesebb is."

Én is felcsapok szakértőnek.
Szerintem 6 gyártó marad majd talpon, lehet ennél több, de kevesebb is.
An-Dee  
2007. feb. 09. 10:33 | válasz | #2
Nekem is egy epox lapom van, sőt ez már van a 3. De ECS is jó.
2007. feb. 08. 23:46 | válasz | #1
AZ olyan nagyok mint pl. az Epox szépen csendben eltűnnek majd....
Az első lépés az volt, hogy M.o.-ról is eltűntek...
Pedig nagyon tuningbarát alaplapjaik vannak/voltak.