A román államelnök hasznosnak nevezte a kalózkodást
2007. február 5. 11:47, hétfő
Traian Basescu román államelnök hasznosnak nevezte a szoftverkalózkodást, és közölte Bill Gates-el, hogy Romániát a jogtalan szoftverek segítették hozzá virágzó technológiai iparának kifejlődéséhez.

Hirdetés

Basescu a román fővárosban, a Microsoft globális technikai központjának megnyitóján találkozott Bill Gates-el, és közölte vele: "A szoftverkalózkodás segített a fiatal generációnak a számítógépek felfedezésében, és alapot képezett a román számítástechnika fejlődésének. Segített a románoknak abban, hogy fejlesszék kreativitásukat a számítástechnikában, mely most már világszerte híres, és egyben megalapozta a Románia és a Microsoft (Bill Gates) közötti barátságot." Gates erre a kijelentésre nem reagált.

Az EU-hoz frissen csatlakozott, volt szocialista Románia tíz évvel ezelőtt vezette be a szoftverkalózkodás elleni törvényeket, de az országban a szerzői jogok megsértése a mai napig virágzik. Szakértők szerint Romániában a szoftverek 70 százaléka illegális, és Bukarestben a belvárosi irodaépületeket még most is rendszeresen felkeresik olyan "üzletkötők", akik másolt szoftvereket árulnak CD-n és DVD-n.

Külföldi befektetők szerint Románia IT szektora a gyorsan növekvő gazdaság miatt az egyik legígéretesebb befektetési lehetőség. Ez köszönhető a technikai oktatás magas színvonalának, az alacsony béreknek valamint a hackerek virágzó alvilágának.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 26. 22:11 | válasz | #17
Viszont csak az tudja igazán megbecsülni a számítógépén futtatott szoftvereket, akik megpróbálkoztak maguk is írni, készíteni. Rengeteg időt, energiát ölnek bele egyes emberek abba a lemezbe, ami minket kikapcsol, szórakoztat. Ha már megtehetjük, akkor legalább azokat a szoftvereket vegyük meg eredetiben, amik igazán tetszenek, ezzel is támogatva a tisztelt fejlesztők erőfeszítéseit. Pl. én szívesen megvenném a Black&White első részét, de a másodikat már nem. Előbbivel rengeteget szórakoztam, utóbbiban csalódtam.
aaaaa  
2007. feb. 07. 14:35 | válasz | #16
Lehet, hogy a szoftver ipar nem fejlődik , de az ország viszont sokkal jobban, mivel az erre "költendő" dollármilliárdok nem az amerikai cégeket fogják gazdagítani, hanem valós feljesztéseket lehet belőle eszközölni. (Utat, gyárat építeni pl.)
Az országuk fejlődik, és közben jót nevetnek a "becsületetes" más országokon, akik utolsó pénzükön is jogtiszta szoftvereket és licenszeket vásárolnak, miközben éhezik a nép...
Azt hogy az állam milyen bevételektől esik el a kalózkodás miatt, csak az agymosott béna, vagy lefizetett politikusok szajkózzák, aki kicsit is ért a gazdasághoz tudja, hogy kamu az egész.
Valahol igazuk van...
2007. feb. 06. 13:31 | válasz | #15
95% kalózmásolt shareware
3% open-source software
2% freeware software
:)
winnie  
2007. feb. 06. 12:12 | válasz | #14
"Romániában örülnek, ha zsemlét tudnak venni, nem hogy jogtiszta szoftvert sajnos..."

ahogy nálunk is.
tar86  
2007. feb. 06. 11:47 | válasz | #13
Akkor beszélhetne vissza Bill, ha a USA-ban illegálisan tartozkodó mexikoiakat, legálissan dolgoztatnák.
Penge4  
2007. feb. 05. 20:13 | válasz | #12
"csak így maguk alatt vágják ki a fát, mert ha mindenki kalózkodik, akkor az iparnak nemigen van bevétele"

A kalózszoftvereket is futtatni kell valamivel, értem itt a hardvereket.
sly007  
2007. feb. 05. 19:56 | válasz | #11
Megyek román BSA-nak dolgozni. A jutalom pénzekből meg majd indítok egy vállalkozást Mo.-n.
2007. feb. 05. 18:22 | válasz | #10
70 % ? Van az szerintem 98 % is
Petko  
2007. feb. 05. 18:22 | galéria | válasz | #9
lehet sok rosszat mondani a románokról, de egynlőre nekem úgytűnik hogy szellemileg és lassan gazdaságilag is jóval lehagyják mo.-ot
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 05. 15:47 | galéria | válasz | #8
Bár a legjobb megoldás kétségkívül a magasabb keresetek és a legális szoftverek . . .
2007. feb. 05. 15:17 | galéria | válasz | #7
"Gates erre a kijelentésre nem reagált." Pedig elismerhette volna hogy van benne valami. (Persze csak 4szemközt ;) Igaza van a csávónak.
lokko  
2007. feb. 05. 15:15 | válasz | #6
amúgy nem mondott hülységet a tag, a gyenge gazzdaságogkban könnyen húzóerővé válik a könnyű ipar, és a szoftver ipar ilyen, csak az oktatása költséges, de az meg jól kispórolható ha teret engednek a kalózszofverek fejlődésének, csak így maguk alatt vágják ki a fát, mert ha mindenki kalózkodik, akkor az iparnak nemigen van bevétele
kow83  
2007. feb. 05. 14:43 | válasz | #5
Romániában örülnek, ha zsemlét tudnak venni, nem hogy jogtiszta szoftvert sajnos...
2007. feb. 05. 13:55 | válasz | #4
Szerintem csak arra akart célozni, hogy "figyú Bill, ha ilyen k*va drágán adjátok továbbra is ezt az MS izét, akkor nálunk továbbra is marad minden a régiben".