"Olcsó" Blu-ray olvasóval készül a Pioneer
2007. február 1. 17:53, csütörtök
A Pioneer új, személyi számítógépekbe szánt kombóval készült el, amely elsősorban kedvező ára révén hivatott hódítani. A gyártó szerint most ez a legfontosabb, hogy kellő sebességgel terjedjen az új formátum.

Hirdetés

A BDC-202 jelzésű PC-s Blu-ray kombó megbirkózik a hagyományos DVD és CD-korongokkal is, a kompatibilitással tehát nincs gond, itt egyedül a konkurens HD DVD hiányzik. A cél, hogy egy viszonylag alacsony, de mindenképpen vonzóbb áron kapható készülékkel hódítsák el a vásárlók szívét, hogy kezdetét vegye a szabvány gyorsabb ütemű térhódítása. A jelek szerint a Pioneer nem a hibrid megoldásokban, hanem az alacsonyabb árban hisz - ezt egyelőre nem ismerjük, ám versenyképes ajánlatot ígérnek.


Pioneer BDC-202

Az új változat a cég bejelentése szerint a napokban jelenik meg, a technikai részleteket azonban jóval korábban, már a CES alatt megismerhettük. Eszerint a BDC-202 az egyrétegű Blu-ray lemezeket 5x-ös, a dupla rétegű, 50 GB-os változatokat pedig 2x-es sebességgel olvassa be, az írásról azonban itt le kell mondanunk. A hagyományos DVD-korongoknál már mindent megkapunk, az egy- és kétrétegű példányok mellett a DVD-RAM támogatása sem hiányzik. Ugyanígy megoldott a CD-lemezek beolvasása és írása, ezen a téren nincs hiányosság.

A Pioneer elsőként dobta piacra PC-s Blu-ray íróját, a meglehetősen magas, 1000 dolláros ár azonban sokakat elriasztott. Hiába kínált a fejlesztés minden eddiginél nagyobb kapacitást, még a vastagabb pénztárcájú felhasználók sem szívesen ruháztak be a megoldásra, inkább kivárásra játszottak, ahogy ezt a piaci elemzők is javasolták. Túlságosan sok a bizonytalansági tényező, ezt igyekszik most a gyártó kiküszöbölni a kedvezőbb árral. Igaz, mindezért cserébe le kell mondanunk az új korongok pörköléséről, akik azonban inkább a nagy felbontású filmek lejátszására apellálnak, azok megtalálhatják számításukat a kombó meghajtóban.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
fetyka  
2007. feb. 02. 23:56 | válasz | #18
Szerintem nincsen értelme most ilyenbe fektetni a lóvét.
Kb 2-4 év kell ennek, csak ne hogy be bukjanak ezzel a nagy cégek.
Amugy az optikai meghajtók nem tökéletesek, és viszonylag rövid életüek.
Tüntek már el adatok cd-röl, és dvd-röl is.
Csak egyenlöre nincsen jobb és olcsóbb.
De, inkább olcsóbb, mert jobb van.

dez  
2007. feb. 02. 15:38 | válasz | #17
A Blu-ray Disc rövidítése. (Szerintem legjobb lett volna a BRD, az legalább 3 betű, de hát nem.)
2007. feb. 02. 13:23 | válasz | #16
de miért BD? nem inkább BR? mivel Blu-Ray
dez  
2007. feb. 02. 01:50 | válasz | #15
Egyébként Toshiba notiban BD olvasó? ;) Vagy az inkább HD_DVD-s...?
dez  
2007. feb. 02. 01:47 | válasz | #14
Csak ne felejtsd el, hogy közben tellik az idő is, és lassan jönnek kifelé az olcsóbb cuccok. Pl. lehet, hogy ez már csak 20-30k lesz. Annyiért nem lenne rossz.
2007. feb. 02. 00:53 | válasz | #13
A fanatikus BD rajongóknak :D
ssdb  
2007. feb. 01. 22:38 | válasz | #12
kinek kell ez még? majd egy HD/BR combo...
2007. feb. 01. 22:02 | válasz | #11
Ez így nem teljesen igaz, csak egy sima "olvasó" is vagy 60.000 körül van, ezért itthon nem nagyon kapni, talán csak Toshiba notikban?
Ez meg úgye DVD író + BD-Rom, ez drágább.
szombi  
2007. feb. 01. 21:38 | válasz | #10
De azért már haladás, hogy a PC-s író előbb jelent meg, mint a csak olvasni tudó társa.
dez  
2007. feb. 01. 19:55 | válasz | #9
(Bár egyelőre a lemezek is elég drágák ehhez. :( )
dez  
2007. feb. 01. 19:54 | válasz | #8
Nem tudom, mennyire lesz olcsó, de ha olcsó lesz, és tekintve, hogy az írók igen drágák, azt hiszem, kezdődhet megint a "megyünk a pc-boltba vinyót lemezre írni" korszak. :)
DjDano  
2007. feb. 01. 19:40 | válasz | #7
Csak olvasó? Nekem még 20 ezerért se kéne....
2007. feb. 01. 19:32 | válasz | #6
Na most a kütyüről 3 hete olvastam és ott azt írták, hogy ez kérem egy CD/DVD ÍRÓ és BD olvasó!
Erre nekem ez itt a cikkből nem jött le egyértelműen és azt hittem benéztem valamit, amikor is homályosuló tekintetem rávetettem a drive előlapján látható feliratra:
BD-ROM, DVD/CD Writer

Szóval ez nem egy olvasó, hanem egy új "Combo" drive. Azért 80.000-ért kissé drága lenne kezdőárnak (399USD) egy sima olvasóért ...
2007. feb. 01. 19:01 | válasz | #5
Ennyi formátumnál már tényleg jön a kérdés, technikailag mi a jobb, egy mindentegybe kombó meghajtó, vagy külön meghajtó...

Mert árban oké, hogy az előbbi, de ennyiféle formátumnál az olvasó/író fej már olyan nehéz és bonyolult, hogy az az élettartam rovására megy.
szombi  
2007. feb. 01. 18:48 | válasz | #4
bulvár sg
2007. feb. 01. 18:46 | galéria | válasz | #3
Vagy nem mondtak még árat, de pár nap múlva pontos ár lesz?
craesh  
2007. feb. 01. 18:38 | galéria | válasz | #2
sg rulez
2007. feb. 01. 18:34 | válasz | #1
Mindent megtudtunk, csak a lényeget nem, hogy mennyi is az az "olcsó"