Tavasszal nyílik Európában az első iTunes Videostore
2007. február 1. 17:38, csütörtök
Néhány hónapon belül immár a kontinensen is elérhető lesz az első iTunes videobolt. Üröm az örömben ugyanakkor, hogy a kínálatban nagyítóval sem találunk majd európai műveket.

Hirdetés

"Az áruház kínálatában televíziós sorozatok és játékfilmek egyaránt megtalálhatók lesznek. Ezekhez a művekhez minden európai országból hozzá lehet majd férni" - jelentette ki Jeannot Krecke luxemburgi gazdasági miniszter. Az első iTunes Videostore tavasszal nyílik - némileg meglepő módon Luxemburgban. A tervek szerint az online portálon a filmek és a DVD-k már három hónappal a hivatalos mozipremierjük után megvásárolhatók, illetve letölthetők lesznek. A szakemberek azt remélik, hogy így gátat tudnak majd szabni az illegális filmmásolatok terjedésének.

Az európai filmipar képviselői között azonban nem aratott osztatlan sikert a bejelentés. "Pont akkor indítja el szolgáltatását az Apple, amikor a francia mozik jól működnek, ráadásul nem ad megjelenési lehetőséget a helyi produkcióknak" - mondta felháborodottan Marin Karmitz, az MK2 mozihálózat alapítója és a Független Producerek Szövetségének (API) tagja. A szakember szerint ráadásul a filmek másolása már a hivatalos premierekkel egyidőben, sőt néha azok előtt megkezdődik, így az iTunes Videostore sem nyújthat igazi megoldást a problémára.

Fred Kogel, a német Constantin Film AG elnökségének vezetője még reménykedik, hogy csak egy szakaszos piaci megjelenésről van szó és ki kell várni, hogy az európai filmek is bekerülhessenek a kínálatba. Ráadásul szerinte a vállalatnak még számos logisztikai és technikai problémát is meg kell oldania. Ettől függetlenül a német filmipar képviselői is inkább visszafogottan fogadták a luxemburgi iTunes Videostore megnyitásáról szóló hírt. Az európai szakemberek tehát bizakodóak, de kivárnak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. feb. 02. 14:00 | válasz | #4
A tervek szerint az online portálon a filmek és a DVD-k már három hónappal a hivatalos mozipremierjük után megvásárolhatók. Lol mikor pl Star Wars a mozi premier előtt letöthető volt ) Így nem igazán fogják az illegális letöltéseket leállítani. Valami ésszerűbb megoldás kéne. 3 hónap sem tudom hogy mire kell nekik . Most megvan a film és kész vagy a filmeg felmásolása a szerverre 3 hónap?:DDDD
Tetsuo  
2007. feb. 02. 00:56 | válasz | #3
Teljesen mind1, hiszen nekünk van egy nagyobb és olcsóbb estore-unk. A Bittorrent!
Az iTunes meg maradt volna amerikában..
2007. feb. 01. 21:33 | válasz | #2
Nem értem, hogy mi a szent szarért nem lehet ez az egész egy globális dolog... Ígyisúgyis interneten fizetsz, nem kurvára mindegy, hogy melyik országban vagy??
cigam  
2007. feb. 01. 18:27 | válasz | #1
Ezexerint mi nem vagyunk európai ország?!