Márciusban jön az SLI 2.0?
2007. január 31. 11:52, szerda
Egyes értesülések szerint az nVidia a márciusban esedékes CeBIT kiállításon mutatja majd be az SLI-technológia második generációját, amely több új lehetőség mellett a teljesítmény is növeli.

Hirdetés

Az érdekes hírről a VR-Zone számolt be egy meglehetősen rövidke és bizonytalan hangvételű bejegyzésben. Értesülésük szerint a gyártó márciusban rántaná le a leplet a jelenleg SLI 2.0 néven jegyzett megoldásról, amely az eddiginél több grafikus vezérlő egyidejű használatát teszi lehetővé, emellett pedig engedélyezné az eltérő megoldások összekapcsolását.

Amennyiben igaz a hír, az nVidia nagy érdeklődést válthat ki a CeBIT alatt. A részletekről ugyan szinte semmit nem tudni, de az első pletykák alapján úgy tűnik, hogy az eddigi négy helyett akár nyolc, illetve tizenhat grafikus processzor erejét is ötvözhetjük, és több jelenlegi szigorítás is megszűnik. Lehetővé válik a különböző kártyák ötvözése, jobban alkalmazkodva a szoftverek igényeihez. Az ATI - immár AMD - által népszerűsített CrossFire összeállításokhoz hasonlóan a gyengébb kártyákat befoghatjuk a fizikai számítások végzésre, míg az erősebb példányok a megjelenítésre koncentrálhatnak.

A spekuláció szerint az nVidia ily módon szeretné még vonzóbbá tenni az SLI-t a felhasználók körében. Dacára a népszerűsítő akcióknak, valamint a kétségkívül lenyűgöző adatoknak, a tömegeket eddig nemigen sikerült megszólítani, a drága megoldások mindössze egy szűk rétegben terjednek. A legutóbbi felmérések szerint még a játékosoknál sem örvendenek túl nagy népszerűségnek a több grafikus kártyák alkalmazó összeállítások, amit elsősorban a magas árakkal és a tekintélyes fogyasztással magyaráznak. Igaz, arra sem igazán kaptunk eddig választ, hogy a nagyközönségnek miért is lenne mindez jó, mikor a többség bőven megelégszik egyetlen GPU erejével.

Az nVidia egyelőre nem fűzött kommentárt a hírhez, az eddigi trend alapján azonban valószínűnek tűnik valamilyen újdonság megjelenése a kiállítás alatt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
lee56  
2007. feb. 05. 00:24 | válasz | #52
#4-es hsz-ed volt, ami eléggé vitatható, amire dez válaszolt is, és ha a szemellenződet, az előitéleteidet és a gyerekes viselkedésed félre tudnád tenni egy percre, belátnád hogy igaza van, ha mégsem, akkor járj utána, bizonyitsd be hogy tévedünk...

A másik dolog, "Másrészt ne szólj bele olyan dologba, amiről fingod sincs", ez aranyos volt, de ez itt egy fórum, ahhoz szólok hozzá amihez akarok, ugy ahogy jólesik, hacsak nem magánélti jellegü a problémátok :D
dez  
2007. feb. 02. 14:39 | válasz | #51
Ne beszélj rólam, főleg hazugságokat, és akkor majd én sem szólok hozzád. Fel bírod ezt fogni?

És jobb lesz, ha abbahagyod az elmebetegezést, mielőtt még kapsz még egy warnt.
totya4  
2007. feb. 02. 14:34 | válasz | #50
Állj már le te elmebeteg, nem érted hogy ne szólj hozzám?! Jézus te ennyire beteg vagy? Kár hogy nem csinálnak elmeorvosi vizsgálatot azoknál, akit fórumokra engednek.

Mindenki rajtad röhög (kollegáim könnyeznek a röhögéstől), mert nem bírod megállni hogy ne szólj hozzám. Ne-szólj-hozzám-te-beteg-ember.
dez  
2007. feb. 02. 14:22 | válasz | #49
Nem foglalkozol velem??? Hiszen egyfolytában ezt teszed!!! Most is rólam beszélsz.

Mellesleg veled nem lehet kommunikálni, mert rögtön anyázni kezdessz, ha bármiben ellentmondanak neked. Ellentmondani meg azért kénytelenek, mert annyira meg vagy győződve róla, hogy nem tévedhetsz, hogy utána sem nézel semminek, csak mondod...

Leszállhasz rólam, ha nem én javítom ki a tévedéseid, majd megteszi más...
totya4  
2007. feb. 02. 13:54 | válasz | #48
Milyen vinyó az ami 90-100MB-ot tud? Valami 10e rpm-es?
totya4  
2007. feb. 02. 13:51 | válasz | #47
Akkor ezt próbáld betartani végre, nem igaz hogy ilyen nehezen megy.
Legközelebb ha mégis nem bírsz magaddal, akkor szólok az operátoroknak.
totya4  
2007. feb. 02. 13:49 | válasz | #46
Látod, én pontosan ezt tenném, hogy nem foglalkozom vele, de hát látod, ő nem bírja ki.
totya4  
2007. feb. 02. 13:48 | válasz | #45
Pontosan meséld el azt miben mondtam hülyeséget (kivéve amit félreolvasás miatt kijavítottam). Másrészt ne szólj bele olyan dologba, amiről fingod sincs, mert az ítéletem erről az emberről hosszú időn át tapasztaltakból alakult ki. Mivel úgy ítéltem meg, hogy nincs esély az illető gyógykezeltetése nélkül értelmesen kommunikálni vele, felajánlottam neki hogy kerüljük el egymást, és ne szövegeljünk a másik hozzászólására. Mint magad is láthattad, ő annyira beteg, hogy erre is képtelen. Most tehát mesélj, miben tévedtem.
lee56  
2007. feb. 01. 18:08 | válasz | #44
Kinek kell sli két gpu-s üzemmódban? neked nem, és nekem sem, de van aki megveszi, amiben pénzt látnak és eladható azt el is adják, ez van, emiatt kár idegeskedni. Viszont ha az SLI 2.0-val megoldható hogy mostani vga-mat megtartsam fizikát számolni, lehet hogy ugy teszek majd, ha ujitok legközelebb.

PCI-E pedig lehet hogy nem sokkal gyorsabb még az agp8x-nél, de sokkal sokoldalubb és rugalmasabb, agp-vel soha nem jöhetne létre többkártyás rendszer, és a sávszélesség sem mind1, sima pci-slotra meg nem fognak fejleszteni ppu-t, mert több mint a fele teljesitményt a kis sávszél miatt veszne el...

SATA2 is felesleges dolog mivel, nem gyorsabb szinte egyáltalán a SATA1-es hasonló nagyságu vinyókhoz képest, de ha egyszer ugyis veszel majd vinyót, és nincs nagy ár-különbség, akkor nemmind1

A hülye marketingről meg annyit, hogy aki rögtön lecseréli a legujabb dolgait is, amint egy icipicit is elavulnak, az meg is érdemli...
lee56  
2007. feb. 01. 17:57 | válasz | #43
dez  
2007. feb. 01. 14:53 | válasz | #42
Külföldön már lehet kapni párfajta nem-grafikus kártyát PCI-E-s kialakítással, csak idehaza felejtenek el ilyeneket behozni.
Az SLI-s lapokban a 2. hosszú PCI-E-s slot normáls 1x-es slotként üzemel nem-SLI módban.
dez  
2007. feb. 01. 14:51 | válasz | #41
(Meg mondjuk amúgy sem rossz ha bent maradhat a régi kártya, amit negyedáron lehetne amúgy is eladni, grafikára is.)
dez  
2007. feb. 01. 14:47 | válasz | #40
Na, te is csak írni tudsz, olvasni már nem.
Aztán majd nézel, ha a népek egyre jobban venni fogják az SLI-t (meg CrossFire-t).
Miért? Mert egyre jobban jön be a GPU által segített fizika.
És miért SLI 2.0-t? Mert abban két különböző kártya is lehet. A nagyobb grafikára, a kisebb (pl. előző vétel) meg fizikára.
A 8 meg 16 kártyás dolog csak egy lehetőség, a legtöbb embernek ez nem, csak a fenti fog számítani.
De ez már mind le lett írva. De hogy minek... Aki tudja, az tudja, aki meg nem, az úgysem olvassa, úgy látszik.
2007. feb. 01. 09:22 | válasz | #39
Arról már nem is beszélve hogy az SLI-s (egyáltalán a PCIE-s) alaplapok bővíthetősége pocsék.
2007. feb. 01. 08:56 | válasz | #38
elképesztő.mi a tetű francnak egyáltalán az a rohadt sli.egyrészt elmondanám hogy a számtech boltok arányát és a mi boltunkat nézce totál senki t nem érdekel!20 vásárlóból 2 aki talán éredklődött de kényszerűségből vette meg az sli-s alaplapot mert más nem volt készleten és nem akart sli-t.mert minek.továbbá több helyen olvssva a neten még a gyártók is elárulták hogy kb. 5 százalék max aki vesz ilyet!akkor mi a bűbánatos francnak most a 2.0-ás sli,??minek??kinek?? nemtudnak már jobb dolgukba a versengés által mit kitalálni és eladni.nevetséges.ja majd jön a pci express 2.0-a is.de minek??!!!az agp vs pci express ugyanolyan kártya akár ati vagy nvidia 2 százalék eltérést mutatott teljesitményben azonos konfigurációkon!!minek??azért hogy a hülye marketing meg a versengés meg eltudják adni valami újjal az alaplapokat!!minek??sata II 300 mb/sec.!!a leggyorsabb hdd amit boltba veszel max 90-100 megát viszát!!max!!minek akkor??nevetséges..és még sorolhatnám..
2007. feb. 01. 06:14 | válasz | #37
megkene tanulni programozni..... nem kartyakat venni, abbol is 16-t....
dez  
2007. feb. 01. 05:41 | válasz | #36
"Az agiea physX-nek meg valószinüleg ez adja majd a végső döfést, mert annál azért sokkal jobb ötlet a vga-ból ppu mint külön megvenni, ráadásul nem is olyan olcsón..."

Azért ehhez hozzátartozik, hogy a Havok FX (ez a GPU alapú) kimondottan látványeffektekre való, miközben a Physix az egész játékmenetre hatást gyakorló átfogó fizikára is.

Egyébként elég sok SLI-s alaplap van itthon is, mert az Nforce 4-ből (és talán 3-ból is) eleve SLI-s volt a többség, szinte csak a legolcsóbbat kivéve.
neoG  
2007. feb. 01. 01:06 | válasz | #35
Igenis magyar realitás!!!2db "voodoo 2 12MB" SLI-ben!!!az az igazi!!!
lee56  
2007. jan. 31. 22:36 | válasz | #34
"Persze ez sem magyar realitás, de a jelenlegi helyzetnél sokkal életszerűbb."

Annyiban azért belekötnék, hogy miért ne lenne magyar realitás, régi kártyát (persze azért nem olyan régit), nem kell eladni, ha már SLI-s alaplapod van, aki meg majd gépet vesz, tudatosan vehet SLI-s lapot és videokártyát hogy akár ugy is hogy középkat vga-ját egyetlenként grafikát számolni használja, majd ha később ujit megtarthatja a "régit" fizikát számolni, ahogy magad is mondtad, tehát sokkal több a lehetőség hogy tudjon spórolni az ember (használt vga-k, aprónet, picit felvirágozhat pl), ergo nemhinném hogy pont ilyen dologból nem lesz realitás ma.o.szágon.
Az agiea physX-nek meg valószinüleg ez adja majd a végső döfést, mert annál azért sokkal jobb ötlet a vga-ból ppu mint külön megvenni, ráadásul nem is olyan olcsón...
lee56  
2007. jan. 31. 21:22 | válasz | #33
Akkor olvad el még1x amit irtam, aztán azt is amire irtam válaszul, és azt is amire ő irta válaszul, hátha kitisztul a kép(-ed)...
dez  
2007. jan. 31. 21:00 | válasz | #32
Nem is arról van szó... De ne is zavarjon.
dez  
2007. jan. 31. 20:59 | válasz | #31
Látod, vannak itt egy páran, akik nem bírják. Vigyázz velük...
2007. jan. 31. 20:31 | galéria | válasz | #30
"Ügye ott kezdődött a dolog, amikortájt az ATI igen belehúzott és az nvidia lemaradni látszott"

Ez miért is lenne hülyeség?nem idézem vissza, de ha jól tudom az fx 5xxx széria elég xarul sikerült, és valamit lépni kellett utána.A 6000esek már jobbak voltak azok pont elérték.
Egyébként tökéletesen egy szűk rétegnek szól ez a sli, és sztem is hülyeség.Minek vegyek 2 xarabb kártyát pl. az akinek nincs pénze 2 csúcsra?főleg, h tényleg nem minden játék alatt müxik, és akkor fölöslegesen adta ki a lét.Inkább vegyen egy normálisat.SLI > Paraszt vakitás parasztoknak
2007. jan. 31. 20:23 | galéria | válasz | #29
Minek neki nő?KI az az idióta aki kibirja ezt a gyereket? Ő az sg forum"lakója" itt az otthona csak szórja a sok hülyeséget...hát kellenek ilyen gyerekek is :) Javallott, NEM foglalkozni vele :)
lee56  
2007. jan. 31. 20:16 | válasz | #28
Mi a baj, nem birod a kritikát? Ha valaki nem ért veled egyet az már idegbeteg? Hát akkor ülj le, és vegyél be egy nyugtatót, mert szerintem is hülyeséget mondtál...
lee56  
2007. jan. 31. 20:14 | válasz | #27
semmi köze?, ezt azér nem mondanám...
lee56  
2007. jan. 31. 20:13 | válasz | #26
, na akkor már mindent elmondtál, amit szerettem volna, kösz :)
2007. jan. 31. 18:13 | válasz | #25
"mikor a többség bőven megelégszik egyetlen GPU erejével. "

helyesen:

mikor a többség KÉNYTELEN megelégszik egyetlen GPU erejével.

dez  
2007. jan. 31. 18:03 | válasz | #24
Ja, és foglalkozik veled a halál.
dez  
2007. jan. 31. 18:02 | válasz | #23
LOL. Ilyenek miatt nem osztogatnak figyelmeztetést, hogy hozzád szól valaki. (Normálisan.)

Te nem miattam kaptad, csak a saját ordenálé stílusod miatt. Ezt meg te jegyezd meg.
totya4  
2007. jan. 31. 17:40 | válasz | #22
Jól jegyezd meg akkor, mert most mondom el utóljára, utána operátorhoz fordulok, hogy adjon neked figyelmeztetést. Ha én is kaptam miattad így igazságos. Addig is javaslom szedj össze magadnak valami nőt, hogy ne mindig velem kelljen foglalkoznod.
dez  
2007. jan. 31. 17:26 | válasz | #21
Egyébként különben sem hozzád szóltam, a többiek számára írtam, amit írtam.
dez  
2007. jan. 31. 17:24 | válasz | #20
Az én elmebeteg agyamig...? Hmm...

Hozzád? F@sz fogja megjegyezni a nickedet, hogy kihez ne szóljak...

Ne beszélj baromságot, és akkor majd nem kell kijavítani...
totya4  
2007. jan. 31. 16:37 | válasz | #19
Na akkor szóljunk hozzá az SLI-hez érdemben... :)

Ügye ott kezdődött a dolog, amikortájt az ATI igen belehúzott és az nvidia lemaradni látszott, az nvidia (biztos ami biztos) kitalálta ezt a baromságot, hogy két videókártyát tegyen a nép a gépbe ha plussz teljesítményt akar.
Az SLI 2.0-t nem ismerem, de az nvidia és az SLI nem ismeretlen.
A gyakorlatban nem bizonyított a technológia, egyrészt dupla teljesítmény felvétel, dupla hő, dupla zajártalom, ráadásul nem natívan gyorsít mindenhol, hanem azoknál az alkalmazásoknál csupán, ahol az nvidia nagy kegyesen engedélyezte, azaz a top100-nál, a többi ejtve. És persze a gyorsítás sosem 100%!

Gyakorlatban olcsóbb vagy egy árban van egy olyan teljesítményű kártya, amit az alatta lévőkből össze lehetne rakni, és ügye a gyorsítás SLI-nél nem garantált.
Tehát ez csupán a nagyon gazdagoknak jók, akik megvesznek két csúcskártyát. A nem leggazdagabbja meg éljen ésszel, és ne vegyen a meglevő szar kártyája mellé még egy olyan szart, hanem adja el és vegyen egy normálisat. Persze ha volt olyan elvakult hogy annó SLI-s lapot vett, akkor persze csábítja a dolog :)

Ezek után nem várom szeretettel a 2.0-át :)

totya4  
2007. jan. 31. 16:26 | válasz | #18
Látod, féreolvastam :D
totya4  
2007. jan. 31. 16:25 | válasz | #17
Mondtam már neked te szerencsétlen hogy énhozzám ne szóljál, ez nem jut el az elmebeteg agyadig?
dez  
2007. jan. 31. 16:11 | válasz | #16
Akkor ott nem is működik. Fel kell tenni 2 külön patcht hozzá MS-tól, és le kell tiltani egy esetleges playertől független feliratozó filtert (pl. VobSub), mert amiatt sem megy.
dez  
2007. jan. 31. 16:07 | válasz | #15
"a PCIE szabvány is változik :("

Csakhogy oda-vissza kompatibilis marad.
2007. jan. 31. 15:33 | válasz | #14
Tapasztalatom szerint vagy elcsesztek valamit a wmv-nél, vagy messze nem akkora az a sávszélesség, mint kéne lennie. Azon a gépen, ahol xvid-ből simán megy a full HD (full szoftveres dekódolással), a wmv 800x390-ben már akadozik (ha valóban visszaráncigálod a képeket a kártyáról, és nem közvetlenül rendereled).
2007. jan. 31. 14:52 | válasz | #13
Akkor lenne ez igazán jó, ha egy nem hardcore gamer átlag videokártya-élettartamán túl is kompatibilisek lennének. De ez cirka 2-3 év - ennyi idő alatt nemhogy az SLI, de a PCIE szabvány is változik :(
2007. jan. 31. 14:15 | válasz | #12
Milyen gyakran van CeBIT? évente 4-szer?
Akuma  
2007. jan. 31. 14:13 | galéria | válasz | #11
Sztem még Bill Gates fiacskája sem vesz 16 csúcskártyát egy gépbe, amikor 1 is sok...
dez  
2007. jan. 31. 13:58 | válasz | #10
"semmi nem használja ki" [visszafelé irány] -- Dehogynem! Csak az első hozzászólást kellett volna elolvasnod: pl. fizika. Vagy (már ma is elterjedten): GPU-besegítésű médiadekódolás (mpeg2, wmv, h.264). De van jópár GPGPU (a GPU általánosabb számításokra való használata) alkalmazás is. (Bár ezt ma még inkább speciális alkalmazásokra használják, egyre jobban bejön majd a hétköznapokba is. Erre alapul az AMD Fusionja és az Intel hasonló megoldása is.)
Dili  
2007. jan. 31. 13:51 | válasz | #9
Autót? Házat? :)
2007. jan. 31. 13:39 | válasz | #8
És 16 csúcskártya helyett mit veszel???
Zedas  
2007. jan. 31. 13:37 | válasz | #7
Jó hogy hozzászóltál :) Egyébként tényleg jön a PCI-E 2.0 is, igazad van, csak annak semmi köze ehhez a hírhez :)
Akuma  
2007. jan. 31. 13:18 | galéria | válasz | #6
Egyébként tök felesleges 16 kártyát összekötni, inkább el kell adni őket és venni egy csúcskártyát... És nem 16 kártya fogyasztja az áramot, hanem csak 1...
Akuma  
2007. jan. 31. 13:16 | galéria | válasz | #5
Nem a PCI-E 2.0-ról szól a hír, hanem az SLI 2.0-ról
totya4  
2007. jan. 31. 12:40 | válasz | #4
Mintha lett volna hír. Egyébként vicces, hogy a mai felsőkategóriás kártyák sebessége csak épp verdesi az AGP4x csatolófelület sebességét. A PCI-E be az az átverés, hogy visszafele is annyi sávszélt biztosít mint odafele, csak ezt semmi nem használja ki. De jó hogy jön a 2.0 :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jan. 31. 12:26 | galéria | válasz | #3
Vagy talán mindig arra használná mind2-t amire a legjobban szükség van, mindig legjobban kihasználva.
peterx  
2007. jan. 31. 12:17 | válasz | #2
16 8800 GTX?
Zedas  
2007. jan. 31. 12:16 | válasz | #1
Kishazánkban az SLI egy nagyon-nagyon-nagyon szűk körnek szól, de ha az SLI 2 tényleg tud különböző kártyákat összekötni, mindjárt megugrik a realitás szintje.

Praktikus lenne a jelenlegi 7xxx kártyákat fizikai gyorsítóként használni egy új 8xxx mellett. Az is értelmes dolog lenne ha valaki vesz majd év közepén egy 8600GT-t, akkor egy év múlva tud hozzá venni egy 8800GTX-et és a kettő nem 50%-os arányban számolna egy képet, avagy olyan játékban ahol van értelme, a 8800-as számolná a képet, a 8600-as meg a fizikát.

Persze ez sem magyar realitás, de a jelenlegi helyzetnél sokkal életszerűbb.