"Supersize Me" a laborból
2007. január 26. 14:54, péntek
Egy svéd egyetem kutatócsoportja laboratóriumi körülmények között megismételte Morgan Spurlock "Supersize Me" gyorséttermi kalandtúráját, melynek eredményei elég meglepőnek tűnnek.

Hirdetés

Spurlock 2004-es dokumentumfilmje, melyben egy hónapon át kizárólag a McDonald's gyorsétteremlánc által szervírozott ételeken élt, általában két, meglehetősen szélsőséges reakciót váltott ki az emberekből. Sokan azon szörnyülködtek, hogy mi történik a 33 éves férfi szervezetével a sorozatos supersize adagok elfogyasztása után, hogyan megy tönkre a mája, hogyan szökik koleszterin szintje az egekbe és csökken a libidója. A többiek pedig csak legyintettek és az "egyszer élünk" elvvel nyugtázták a történetet.

A téma azóta is a köztudatban forog, olyannyira, hogy a svéd Linköping Egyetem hallgatóinak egy csoportja Frederik Nyström professzor vezetésével elhatározta, hogy klinikai körülmények között megismétli Spurlock "élményeit". Még tavaly februárban hét egészséges, a húszas éveik elején járó orvostanhallgató heteken át tömte magát hamburgerekkel, pizzákkal, milk shake-ekkel és baconos reggelikkel, ők voltak az első kísérleti csoport, melyet újabb követett, összesen tizennyolcan hajtották fejüket a supersize igájába. Feladatuk naponta átlagosan 6000 kalória bevitele volt az úgynevezett "junk foodból", miközben a 2004-es film főszereplőjéhez hasonló korlátozott erőkifejtést vittek végbe, Spurlock esetében napi 5000 lépés volt a limit.

Itt azonban véget is érnek a hasonlóságok. Spurlock filmje végére egy depressziós hájpacni lett, 11,1 kilogrammot szedett fel, 13%-kal növelve testsúlyát, miközben a fentebb már említett károsodások sorát szenvedte el. Ezzel szemben a svéd kísérlet egyik alanyánál, Adde Kariminál nem jelentkeztek orvosi problémák, sőt koleszterinszintje alacsonyabb volt a kísérleti hónap végén mint a kezdetén, igaz testsúlyát neki is sikerült gyarapítania 4,6 kilogrammal, ennek fele azonban izom volt. Nyström professzor legnagyobb meglepetésére azonban ahány alany, szinte annyi különböző végeredmény született.

Karimni volt az egyik véglet, a másik pedig a Spurlockhoz hasonlóan az étrendet alaposan megszenvedő hallgatók, sőt egyiküknek elegendő volt két hét ahhoz, hogy testsúlyát 15%-kal növelje. A túlsúlyosság kulcsaként a túlzott élelmiszerbevitelt és a kevés testmozgást emlegetik, Nyström szerint ez azonban a kísérlet eredményének fényében korántsem ilyen egyszerű. "Egyes emberek egyszerűen hajlamosabbak a hízásra mint mások" - vonta le a nem túl forradalmi következtetést Nyström, hozzátéve, hogy ez igaznak tűnik a telített zsírsavakban gazdag gyorséttermi falatokra is.

Az egyetem Diabetesz Kutató Központjában dolgozó professzort a sok vitát kavart film megjelenése óta nem hagyta nyugodni Spurlock kísérlete, főként annak tudománytalan mivolta, így amint alkalom és megfelelő anyagi háttér adódott, belevágott a kísérlet klinikai körülmények közötti megismétlésébe. Az ingyen étkezés lehetőségével felvértezve viszonylag könnyen talált megfelelő számú önkéntest, a kutatást pedig az egyetem etikai bizottsága is jóvá hagyta. A kísérleti csapat végül 2006 elejére 12 fiú és 6 lány formájában összeállt.

Az első csoport - mint írtuk - 2006 februárjában kezdte az egy hónapos akciót. Nyström kiszámította napi normális kalória szükségletüket, majd megkérte az első hét alanyt, hogy gyorsételek formájában ennek a kétszeresét vegyék magukhoz, amihez legfeljebb heti egy óra testmozgást végezhettek, ha nagyon akartak. A filmmel ellentétben az első csoportnak nem volt kötelező a McDonald's termékek fogyasztása, kiválthatták a szendvicseket pizzával, gyorséttermi csirkedarabkákkal és más magas zsírtartalmú ételekkel, ha már egysíkúvá vált a hamburger rágcsálása.

A kísérlet alatt folyamatosan nyomon követték egészségi állapotukat, azon túl hogy a kísérlet előtt és után átfogó orvosi vizsgálaton estek át. A test összetételét, beleértve az izom-, zsír- és csontsűrűséget a jelenlegi legmodernebb DEXA röntgentechnikával vizsgálták, figyelemmel kísérték az alanyok anyagcseréjét, vérképét, hormonszintjeit. Mivel a túlevésnek pszichológiai hatásai is vannak, ezért ezen a téren is folyamatosan figyelték a jelentkezőket. Az alanyok legtöbbet nem is az étrenden, hanem a testmozgás hiányán problémáztak, pedig egyikük sem volt kimondottan fitness-megszállott, sokuknak azonban nagyon hiányzott a séta vagy a kerékpározás. Emellett szintén visszatérő panasz volt a telítettségi érzet, ami nem is csoda, hiszen nem egyszerű bevinni a Spurlock által teljesített napi közel 6600 kalóriát. Egy supersize BigMac-menü ennek nagyjából a hatodát adja ki.

A jelentkezők másként és másként élték meg az egy hónapot. Lotta Karlsson, akinek napi 5000 kalóriát kellett magába préselnie, az utolsó hét kezdetén már 9,1 kiló plusznál tartott. Saját bevallása szerint pszichológiailag nem volt semmi gondja, fizikálisan viszont annál inkább, esetlennek érezte magát, a tükröt pedig inkább elkerülte. Még Karimi is, aki meglepően immunisnak tűnt az új étrenddel szemben, több kellemetlen mellékhatást fedezett fel magán. Folyamatosan zsírosnak érezte a bőrét, hiába mosta meg a kezét és az arcát, az érzet nem múlt el. Korábban kifejezetten fittnek számított, a kísérlet után azonban már a séta is megterhelő volt számára, 15-20 lépés után verejtékezni kezdett. Nemi vágya ugyan nem csökkent, szexuális teljesítménye viszont igen, ami főként az energiaveszteségnek volt köszönhető.

Az előzetes eredményekről már tavaly szeptemberben beszámolt a svéd csapat. A Spurlock esetében nagy hangsúlyt kapó máj az amerikainál túlzott enzimtermelésbe kezdett, ez pedig igen rossz jel a szervezetre nézve. Nyström első csoportja egyik tagjánál sem jelentkezett ez a probléma, melyből a professzor arra kezdett gyanakodni, hogy Spurlock eleve valamilyen rejtett rendellenességgel rendelkezett. A kísérlet végére azonban már másként látja a helyzetet, mivel a későbbi alanyoknál szintén felbukkant a túlzott enzim termelődés. Ha itt sikerülne megtalálni a problémát kiváltó tényezőket, az nagy segítség lenne az orvostudomány számára az elhízással kapcsolatos májbetegségek kezeléséhez.

A másik kérdés a koleszterin. Az utóbbi évek kutatásai egyértelművé tették, hogy az étrend változtatásával nagyon nehéz a koleszterinszintet befolyásolni. Nyström eredményei még inkább alátámasztják ezt, alanyai nagy részénél nemcsak, hogy alig történt változás a koleszterin és más, a vérben keringő zsírmolekulák mennyiségében, de egyeseknél még pozitív irányba is fordult a tendencia.

Végül pedig itt a súlygyarapodás, illetve az ott tapasztalható ingadozások. Miért hízik valaki sokkal jobban ugyanannyi kalóriától, mint más? Ennek feltehetően az anyagcsere a magyarázata, ezt támasztja alá az a tény is, hogy az eleve vékonyabb alanyok, akik normális étrendet tartottak a kísérlet előtt, a túlevés során folyamatosan arra panaszkodtak, hogy melegük van.

Nyström tanulmányát pont az teszi szokatlanná és értékessé, hogy a többi súlyproblémával kapcsolatos kísérlettel ellentétben ő nem olyanokat vizsgált, akiknek eleve súlyproblémái vannak, azaz már eleve ellenállók a kalóriákkal szemben. A kutatás végeredményére legalább az év végéig várni kell, míg a teljes, a különböző folyományokkal foglalkozó elemzések akár évekig is kitarthatnak, nyilatkozott Nyström a New Scientist magazinnak.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
remark  
2007. jan. 30. 16:32 | galéria | válasz | #71
"...az ilyen Norbiknak és dupla áron vásárolnak bio kaját csak azt üzenem bár tudnák mi az ,hogy éhezés akkor megbecsülnék az ételt és nem finnyáskodnának."

Azt nem kommentalom amit irtal, viszont a bio kajarol eszembe jutott meg valami:
Ne essunk abba a hibába hogy azt hisszuk hogy a bio kaja csak annyit jelent hogy "nem teszik tele minden szarral". A bio kaja azt is jelenti, hogy automatikusan az a tehén, csirke vagy akarmi ami a tejet, tojast, hust adja amit aztan nyersen vagy tej/huskeszitmenykent megeszel, termeszetes korulmenyek kozott van tartva.
Nincs idom hosszasan irni miert jo ez, csak egy pelda: ha a tehenet hozamnovelo injekciokkal lövik be, akkor az egy dolog (bar fontos dolog) hogy a tej amit az a tehen ad, az basszus tartalmazza ezeket az anyagokat (azaz nem lehet bio), de azt elkepzelni se tudom hogy milyen hatassal lesznek aztan mondjuk ezek az anyagok a fejlodesben levo gyerekemre. Szoval nemcsak ez a baj, hanem az is hogy ez az injekcio a tehenre is rossz hatassal van, gyakran mellekhatasaik vannak, fajdalmat okoznak, a fokozott tejtermeles fokozott igenybevetel a to"gy szamara is (tobb tej miatt tobbszor/hosszaban fejik) es a to"gy begyulladhat, gennyes valadekot is termelhet, ami nagyon rossz a tehennek (es en nem vagyok allatkinzo) de kepzeld el hogy ebbol a gennybol epp eleg jut a tejbe is amit megiszol. Gratulalok. Es ez csak 1 pelda, a tej. Megtortent eset, tessek megnezni a The Corporation c. filmet.

Ugyhogy ha valaki megbecsuli az "ételt" (az igazi ételt) az en vagyok.
2007. jan. 30. 11:12 | válasz | #70
"Azoknak meg akik így beosztják a kajájukat meg éheztetik magukat ,hogy lefogyjanak és még meg is szólnak másokat akik jó ízűen zabálják a "zsírban tocsogó" kajákat és képesek bedőlni az ilyen Norbiknak és dupla áron vásárolnak bio kaját csak azt üzenem bár tudnák mi az ,hogy éhezés akkor megbecsülnék az ételt és nem finnyáskodnának."


Te meg bár tudnád, mi az, hogy túlsúly, akkor nem beszélnél ilyen hülyeségeket!
Csak a saját példámból indulok ki: 113 kiló voltam, nagy nehezen lefogytam 80kg-ra. (nem vacsoráztam+sport) Rossz volt kövérnek lenni? Kijelenthetem, hogy baromira! Ezek az emberek nem hobbiból éheznek te szerencsétlen! Én pl. ha annyit ennék mint a kollégáim, akkor már 200+ kiló lennék (és nem vagyok hormonzavaros vagy ilyesmi). Egyszerűen, amiről szó is volt, vannak olyan emberek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy annyit egyenek, amennyit szeretnének, mert ennek a koporsó lenne a vége. Örülj neki, hogy neked nem kell a "koplalók" közé tartoznod! Van ismerősőm, aki olyan keveset evett már a végén, hogy többször is elájult, de egy dekát sem fogyott. Ez persze szélsőség, ilyen esetben persze már orvoshoz kell fordulni. De a lényegen nem változtat, aki nem túlsúlyos, vagy nem volt az, az ne próbáljon már prófétaként a túlsúlyosok helyzetéről beszélni, ha csak nem gyógyító és segítőkész célzata van a dolognak. Szóval gondolkodjunk már egy kicsit, mielőtt ilyenek leírunk...
fawcet  
2007. jan. 29. 23:26 | válasz | #69
Én akkor utáltam meg a mekis kaját, mikor reggel vettem ott. Olyan undorító fűszeres hamburgerutánzatot nem ettem még, mint akkor. Akkor sajnos nem volt Big Mac vagy valami hasonló. Én inkább a Burger King-et kedvelem azóta.
remark  
2007. jan. 29. 21:14 | galéria | válasz | #68
Mindenki azt eszik amit akar. Mindenki abban és annak hisz, amiben/akinek akar. Ha megnézel egy 9/11 vagy Super Size Me filmet (esetleg egy The Corporation-t vagy egy Loose Change-t) és elgondolkodsz dolgokon, véleményt formálsz, akkor ezzel ki járt jól? Na ugye hogy te. És legyen bármilyen ez a vélemény amivel előálltál, nem fogom azt mondani hogy "de hülye vagy". Mert nekem is megvan a saját véleményem, amihez nem kértem a te jóváhagyásodat.

Úgyhogy ÉN viszont nem akarok semmi olyan anyagot megenni és meginni amit a nemtomén melyik laborban kísérletezték ki. Az étel úgy jó ahogy az a fán meg a földeken megterem. A hús természetes módon nehezen tartósítható (pl. a házikolbász egész jól sikerült találmány) így megeszem a friss húsból készült húsételt (meg az olyasmint mint a házikolbász), és ennyi. Az E betüknek, adalékoknak és aromáknak nincs sok keresnivalójuk a vacsorámban. Rászoktam a bioélelmiszerekre, és nagyon jól esik amit eszek. Nagyon furcsa dolog rádöbbenni hogy a különféle élelmiszereknek milyen a természetes ízük. Sokak szerint borzalmas. De akkor jön a kérdés, hogy ha a dolgok természetes állapotukban ilyenek, akkor vajon mégis milyen anyagoktól lesz a bolti kaja olyan ízű és állagú, amilyen?
Ettem pár napig a bio-t és utána már szinte megéreztem egy falat után a különbséget az élelmiszeripari termék és élelmiszer között. Egy szelet kenyérnek is más íze van. Hogy milyen íze van a McDonalds kajának? Nagyszerű. Elsőre. De persze a szervezet jó emlékezőtehetséggel van megáldva, és az első illatfelhő vagy falat után jelzi hogy ezt nem kellene megenni mégse... mert a legutóbb is rosszul esett. Fura dolog ez. Finomnak tartom, de mégse esik jól a mekis kaja. És most már az illatától is képesvagyok rosszul érezni magam. (A rossz érzés nem összekeverendő a rosszulléttel.)
És ez egy teljesen szubjektív vélemény volt. Úgyhogy a város széli meki a mai napig tömve van vasárnaponként gyerekekkel, akiket a szüleik jutalomból visznek oda. Mert a mekiben lenni jó.

fawcet  
2007. jan. 29. 12:09 | válasz | #67
Akadnak jó számmal eltérő nézőpontok, de egy biztos, hogy táplálkozni sokféleképpen lehet. Én biztos hogy havonta egyszer-kétszer eszek mekis kaját mert jólesik. De nem mindennap.
2007. jan. 29. 11:21 | válasz | #66
Ami engem illet, hasonló véleményen vagyok. Akár ez a film, akár a 9/11, egyértelműen politikai indíttatású. Olyan is.

Bár a Mekit, ill. a többit sem kedvelem, nem hiszem, hogy a közeljövőben csődbe mennek. Legalábbis nálunk. Ahhoz túl sokan ugranak be nap mint nap. Vannak olyanok szép számmal akiknek ez már egyfajta életmód, a társas érintkezés egy formája.
gyozo  
2007. jan. 29. 10:44 | válasz | #65
Azért azt ne feledjük el, hogy a történet alapjául szolgáló film egy igen sajátos műfaj. Egyetlen célja van, hogy elhítesse, te, vagyis a néző vagy a világ legnagyobb balekja, mindeki ellened van, minden egy nagy átverés és összeesküvés, és szép lehetsz, de okos nem.
Én at mondom érdemes megnézni ezeket a filmeket, de nem kell készpénznek venni. Gondolkodni szabad! Tehát Schwarzenegger sincs fémből a bőre alatt, és Stallone sem tudja egymaga megállítani a sivatagban a Vörös hadsereget.
Nekem egyébként már ott bukott egy a film, amikor Friderikusz készített egy riportott ezzel a Spurlokkal, aki kvázi burkoltan KIRÖHÖGTE, miközben egyértelműen látszik mit gondol: "Kiscsillag, te tényleg elhiszel minden marhaságot, amit látsz a TV-ben??" Akkor már egyáltalán nem volt elhízva, pedig nem világosodott meg, nem fordult keleti csodadiétákhoz, sem Norbi updatehez, és ma is eszik gyorsétteremben.
Egyébként emögött az egész anti gyorsétteremi hisztiben inkább dominál az irigység, mint a józan ész. Más részről meg nincs megtiltva senkinek, hogy süssön magának kenyeret (én már több éve nem veszek kenyeret, hanem sütöm magamnak), főzzön vacsorát stb,stb. Persze kényelmesebb bemenni egy gyorsétterembe, majd amikor depresszonktól vezérelve jól elhízunk, akkor ujjal mutogatni, hogy nem az én hibám. Más szemében a szálkát...
fawcet  
2007. jan. 29. 10:15 | válasz | #64
Kíváncsi vagyok, hogy akik nem tudnak istenért sem hízni, azok kevés sport mellett a szexuális aktivitásuk is kevés? Mert ha nem, akkor megvan a napi sportjuk. :-)
Szex is jó kalóriaégető.
Cat  
2007. jan. 28. 22:41 | galéria | válasz | #63
20 évesen ez természetes, de 30 éves korodra akkor is fel fogsz szedni legalább +5 kilót, ha kevesebbet eszel mint most... ez van.
Su0my  
2007. jan. 28. 20:19 | válasz | #62
Nem tudom, leírták-e már ezt valahol, de az, hogy a Supersize Me-s srác annyira szétment, az annak is lehetett a következménye, hogy vegaként egyik napról a másikra elkezdett csak húst zabálni. Ha normális mamafőzte étkekkel tette volna ezt, akkor is megterhelő lett volna a szervezete számára. Meg ez is, mint oly sok más, hajlam kérdése.
2007. jan. 28. 12:59 | válasz | #61
nekem meg csak pocakom van ... nem tok hízni .. de fogyni sem nagyon.. attól függ hol melózom és mit.. volt hogy két hét alatt 14 kilót szedtem fel és többségében nem zsírt, viszont volt hogy 2 hónap alatt 10et adtam le és napi 1x ettem mert nem tudtam többet enni.. annyi NRG is elég volt ... bár volt egy csúnya eset mikor 4 napig nem ettem.. lelki bajok miatt nem voltam éhes és elfelejtettem..
2007. jan. 28. 12:03 | válasz | #60
"a húszas éveik elején járó orvostanhallgató heteken át tömte magát hamburgerekkel, pizzákkal, milk shake-ekkel"

Már csurog is a nyálam :D

Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jan. 28. 00:29 | galéria | válasz | #59
Nyugi, így vannak sokan, majd 30 után szépen elkezdesz hízni, és jó nagy pocakod lesz.
smv  
2007. jan. 28. 00:04 | válasz | #58
Nem csak az elhízás probléma. Nekem például éppen az a gondom, hogy egyszerűen hiába zabálok (tényleg sokat eszek), egy dekát se híztam már 3 éve. Pedig rámférne, de fixen ugyanannyi vagyok, miközben a gép előtt döglök, átnassizom a délutánt, nem sportolok semmit, és a legnagyobb táv amit megteszek rendszeresen, az a suliig tart, ami nagyjából három perc gyalogút innen.
2007. jan. 27. 14:20 | válasz | #57
Ha jól emlékszem, akkor többször is volt már botrány abból, hogy az európai, ill. más államok nem engedték be az amerikai élelmiszert a piacukra, mert abban túl magas volt pl. a naradék gyógyszerszint, illetve a kitöltő anyag.

Igaz ugyan, hogy a hamburger összetételét törvény írja elő Amerikában, de azt hiszed ez ott a legfontosabb? A törvény is csak azért hozták, mert a legkirívóbb visszaéléseket azért korlátozni kellett, mert az üzletük múlt rajta.
Fenjoy  
2007. jan. 27. 14:07 | válasz | #56
Egy fontos szempont azért kimaradt a fene nagy kísérletből, éspedig: Amerikában a Super Size Menű valóban nagy, ha valaki nem volt kint, hogy megtapasztalja elég ha filmet megnézi. Nah most az EU ban be van tiltva a a "tengeren túli" Super Size, ergo mi Európaiak sokkal kisebb adagot kapunk mint a kintiek, így számomra ez a svéd kísérlet nevetséges. Itthon felkellett tünteni egy kaloria egység táblázatot, ha bemész MC-ba ezt bármilyen kaján megtalálod. És lénygesen szempont a mozgás, tök mind1 mit eszel, ha nem mozogsz, és rendszertelenül eszel meghízol...a hangsuly azon van, hogy szerintem: )
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jan. 27. 13:54 | galéria | válasz | #55
Pontosabban kellenne egyszer mekis kaját ennem, hogy rendesen összetudjam hasonlítani a kettő.
A mekis honlap szerin 100% margahúsból van (ha hozzávesszük az adalékot is akkor legyen csak 99%), ha nem így lenne már beperelték volna a mekit hamis adatok közlésére a fanatikus mekigyűlőlők.
2007. jan. 27. 13:32 | válasz | #54
Csak hiszed.

Az engedélyezett (mármint Amerikában) adalékanyagok azért benne vannak. A sültkrumlijuk még csak nem is hasonlít ahhoz amit én itthon sütök a fritőzömben.
Ami meg a hamburgerjüket illeti, ha tényleg darált marhahúsból készülne, egészen más lenne. De hogy belásd, neked is kellene egyszer rendes kaját enned.

Én csak akkor teszem be a mekibe a lábam, ha nincs más. Többre becsülök egy kifőzést a legközelebbi piacon, mint az összes csili-vili gyorséttermet.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jan. 27. 12:18 | galéria | válasz | #53
A mekis hús is 100% marhahúsból van, nem fűrészporból.
2007. jan. 27. 10:07 | válasz | #52
"A meki szerintem cseppett sem egészségtelenebb, mint a hasonló kaják/éttermek. A sültkrumplut és a húst otthon is, de még a legdrágább étteremben is olajban sütik ki."
Jah, csak utóbbiban legalább nyomokban van krumpli vagy hús. ;)
2007. jan. 27. 10:04 | válasz | #51
Érdekes. Egyes vélemények szerint, akinek súlyos lelki problémái vannak (még ha kifelé nem látszik is vagy maga NEM vesz róla tudomást!) az még egy diétás salátától is képes hízni, míg ha valakinek stabilizálódik a lelki helyzet, az még akkor is fogyhat, ha tök ugyan annyit eszik, mint elötte.
2007. jan. 27. 00:10 | válasz | #50
"Ennyi erővel nyugodtan lehetne filmet forgatni a fütyülős barackot gyártó cégről, és le lehetne vonni a konklúziót, hogy a cég miatt alkoholista egy fél ország. -.-"

Jó példa, az alkoholizmusra mindenki úgy tekint, mint betegségre a egyértelmű negatív hatásai miatt! Ha a meki megítélése is a helyén lenne, nem készülne róla film . . .
2007. jan. 26. 21:54 | válasz | #49
Én Norbi kaját semmi pénzért sem eszek, még ha a névrokonom akkor sem :) Egyszer megnéztem mi van a műzliszeletében, és ha nem volt benne 6-7 féle E adalékanyag akkor egysem. úgyhogy inkább eszem a jó kis házikolbászt és a rántottát reggelire.Az hogy az elhízás hajlam kérdése, szerintem ezt eddig is mindenki tudta. én is képtelen vagyok hízni. igaz hogy nem eszem sokat egyszerre, de általában kétóránként megéhezem. És ha éjjel 11kor jut eszembe hogy egyek, akkor fogom magam és csinálok egy szendvicset. akkor aludnék rosszul ha éhesen mennék ágyba :)
2007. jan. 26. 21:31 | válasz | #48
Ott van a (BP-n) a moszkva téren a norbi étterem közvetlenül a meki mellett. egyszer eszembe se jutott bemenni. aki meg megtenné, az látja azokat a plázacicákat kijönni a mamutból, és rögtön berohan a mekibe. nöi ismerőseim mondták
2007. jan. 26. 21:02 | válasz | #47
egy BM ~ 500 kCal rajta van a papíron ;)
2007. jan. 26. 21:02 | válasz | #46
Ez tiszta röhej!

Méghogy kétféle reakciót váltott ki az emberekből... Akkor nem vok ember ;)
Először is a filmet idiótaságnak tartottam amikor láttam, és továbbra sem értem mit akart az értelmi szerző az egésszel...
Napi 6000 kcal egy nehéz fizikai munkát végző férfi 2 napi adagja!
A film végén a fickó is levonja a tanulságot, hogy gyakorlatilag a szénsavas üdítőkkel bevitt cukor, és a sütéshez felhsznált zsíradékok okozták a tüneteit.
Mivel a filmet támadásnak szánta a meki ellen, szerintem felsült. Inkább vágott oda a Coca-Cola -nak, és az emberek hülyeségének. Ennyi erővel nyugodtan lehetne filmet forgatni a fütyülős barackot gyártó cégről, és le lehetne vonni a konklúziót, hogy a cég miatt alkoholista egy fél ország. -.-
Azt pedig, hogy egy egyetem kutatója megismételte a kísérletet, egyszerű pénzkidobásnak lehet nevezni. Mégis mit várt 6000 kcal-tól?
Norbis hír meg a legnagyobb röhej. Hogy mondhat valaki olyat, hogy ha megeszik tomisnén hány kcal -t akkor attól fogyni fog ??? Mondjuk a pöcse kinnlőg Norbitól nem várok sokkal többet.
CSOCSO  
2007. jan. 26. 20:58 | galéria | válasz | #45
lol... 6000 ezer kaloria.. egy 1 big/mac ennek az 1/6a???

csodalkoznak ezek hogy hiznak mint a diszno?

tehat ha megeszek 3 big macet az kb 3000kaloria.. ezzel boven elvagyok egy nap..sooot.. es ha ugy nezzik 2000 kaloria mar dietas szinte.. szal nem is rossz!!
2007. jan. 26. 20:50 | galéria | válasz | #44
ennél nagyobb hülyeséget még nem láttam
prefix  
2007. jan. 26. 20:17 | válasz | #43
Norbit most büntetik meg 17 misire mert nem bizonyítható hogy fogyást okoz a csokija..sok dinka meg be veszi, hogy csak étrendel lehet fogyni..semmi mozgás..nem értek hozzá, 70kg/183cm vagyok, nem egy izom ember, mindig is mozogtam, mindig is jókat ettem( most vertem be 10 cm es házi kolbászt kennyérrel meg amivel kell)..ennyi..lényeg, hogy jól érzem magam a bőrőmben..
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jan. 26. 20:12 | galéria | válasz | #42
A meki szerintem cseppett sem egészségtelenebb, mint a hasonló kaják/éttermek. A sültkrumplut és a húst otthon is, de még a legdrágább étteremben is olajban sütik ki.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. jan. 26. 19:31 | válasz | #41
Ne fárassz! A helyi (országon belüli) termelőktől vásárol, ami teljesen eltérő minőséget eredményez(het). Egyébként mivel magyaráznád azt, hogy csak országon belül azonosak az egyes kaják?
2007. jan. 26. 18:37 | galéria | válasz | #40
Attól is nőtt , de azért sajnos egy nagyon kis pocak is lett, ha nem húzom ki magam, akkor látszik. Sebaj.

2007. jan. 26. 18:29 | válasz | #39
lehet hogy azért nem hízol mert a beleid beső falára annyi zsír és/vagy egyéb "szemét" van lerakódva hogy nem bírod megemészteni a táplálékot normálisan...
DJ BP  
2007. jan. 26. 18:20 | galéria | válasz | #38
Pl nézz szét vidéken ahol elhízott sertésekkel táplálkoznak. Az emberek ha el vannak hízva akkor sem olyan szétcsúszott zsírtengerré válnak

Hát dehogynem :DDD
Zsír-zsír
2007. jan. 26. 18:19 | válasz | #37
A fazon biztosan ingyen kapta a kaját a mekdonaldsztól, ezért muszáj volt ilyen eredményt produkálnia.
DJ BP  
2007. jan. 26. 18:18 | galéria | válasz | #36
,,a Spurlock által teljesített napi közel 6600 kalóriát. Egy supersize BigMac-menü ennek nagyjából a hatodát adja ki."

Ja hogy napi 6 nagy Big Mac menu, hát akkor min csodálkoznak? Ez már nem életszerű, ez beteges. Ha 3-4x ebédelnél kiadósat (aminek ez megfelel) naponta 1 hónapig, ugyanígy híznál, ugyanígy jelentkezne probléma
2007. jan. 26. 18:18 | galéria | válasz | #35
Az izom nehezebb, mint a zsír. Tehát, ha sokat sportolsz, izmosodsz előfordulhat, hogy a testsúlyod nőni fog.
2007. jan. 26. 18:12 | galéria | válasz | #34
A McDonalds-nak a legszígorúbb az előírása az alapanyagra.
2007. jan. 26. 18:11 | galéria | válasz | #33
Mellesleg ki tud ilyen szar kajákat enni 1 hónapig? Én egyszer egy falatot ettem mekis kajából, azt azzal véget is ért nálam a karrierjü. EHETETLEN SZAR! Évenként néha betévedek és eszek egy sültkrumlit és shaket, de ez is akkor fordut elő utoljára, mikor egy edzés után lekéstem a HÉV-et és várhattam fél órát és majd éhenhaltam...
dwiki  
2007. jan. 26. 18:08 | válasz | #32
"Ez már nagyon régi dolog, hogy minden az alkatodtól függ.
Ha sovány alkatú vagy ehetsz akármennyit, akkor se fogsz meghízni."

Hát ez sem ilyen egyszerű, és nem is igaz. Középiskolás korom végétől, főiskola végéig 180 cm-hez 60 kg tartozott....
Most ülő munkát végzet, enni kb ugyan úgy eszem, ugyan annyit mint régen, nulla mozgással megtámogatva, valamint elmúltam 30, majd 80-an kilo vagyok... És úgy, hogy bokám, csuklom, combom, karom továbbra is vékony, de jó kis pocakom van, némi tokám, és egész helyes csöcseim :( ...
Ja a nickemből nem egyértelmű, de nemem férfi...
Szóval nem olyan egyszerű azért a képlet, és kísérlet is sánta marad mert kb egykorú fiatel emberekkel végezték, és a kor se elhenyagolható dolog...
De végülis mindegy...
2007. jan. 26. 18:04 | válasz | #31
Ez az nmincs olyan ember aki hónapokon át minden egyes alkalommal csak a McDonalds és egyéb gyors ételbárokban enne. Ráadásul ebből is divat lett útálni McDonaldsot pedig szerintem jó ízűek a kajáik és attól ,hogy egy hónapban egyszer eszek egy BigMacet nem fogok elhízni mégis úgy néz rám egy-két laikus barom aki bedől az ilyen filmeknek mintha egy szörnyeteg lennék.

Azoknak meg akik így beosztják a kajájukat meg éheztetik magukat ,hogy lefogyjanak és még meg is szólnak másokat akik jó ízűen zabálják a "zsírban tocsogó" kajákat és képesek bedőlni az ilyen Norbiknak és dupla áron vásárolnak bio kaját csak azt üzenem bár tudnák mi az ,hogy éhezés akkor megbecsülnék az ételt és nem finnyáskodnának.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. jan. 26. 17:57 | válasz | #30
Azért, mert mindenhol a helyi beszállítóktól jön az alapanyag. A helyi beszállítók között viszont óriási különbségek lehetnek/vannak, és ez adja a kaják közötti különbséget, még ha az elkészítés módja hasonló/ugyanolyan is. Ha Magyarországon belül bárhol is eszem pl. egy Big Mac-et, mindenhol ugyanolyannak tűnik. Viszont külföldön még sosem ettem ugyanilyet, pedig már elég sok országban megfordultam. Valahogy mindegyik másnak tűnt, mint az itthoni.
2007. jan. 26. 17:51 | válasz | #29
*besokalltam
2007. jan. 26. 17:51 | válasz | #28
juteszembe! úgy 4-5 éve lehetett, hogy rengeteget jártam mekibe. és egyszer csak besokallt. két évig nem tudtam a közelébe se menni. ha baj van, a szervezet jelzi.

csak úgy mellesleg: amit az a faszi csinált a gyorskajával, az tipikusan amcsi dolog, nem kell belőle világbotrányt csinálni. bármilyen kaja megárt, ha állandóan azt eszed. (még a zöldség is, csak azt a betegséget fitnessnek, meg wellnessnek hívják )
sylas  
2007. jan. 26. 17:37 | válasz | #27
én úgy lennék vele hogy nap mint nap nem is bírnék megenni ennyit meg sztem kevesebbett sem - megunnám 1xerűen
meg lehet ennyit zabálni csak mellé nem árt a futás kondi egyéb mozgás sztem akkor nincs gond vagy nem akkora :)
2007. jan. 26. 17:36 | válasz | #26
Annak idején, amikor megjelent a supe size me!, a mekdonya egy menüválasztékkal állt elő: premium. emlékeztek? nos, én imádtam. mostanában elég sokat járok mekibe, és látom mit vesznek az emberek. NEM AZT! feltéve, hogy a mekis kaja egészségtelen, akkor az emberek nem az egészségért mennek oda. senki nem veszi, pedig finom.
Big Mac, cheeseburger, McReggeli, sültkrumpli. Ez a mcdonalds. Ha valaki salátát akar enni, az menjen salátabárba. senki sem kényszerít, hogy azt egyed. mehetsz tanfolyamra, tanulj meg főzni, és egyed! ha ehez lusta vagy, ott a McD's (meg a Burgerking)
2007. jan. 26. 17:16 | válasz | #25
"Egyes emberek egyszerűen hajlamosabbak a hízásra mint mások"

Na hát, tényleg.Micsoda felfezedés.
Ez már nagyon régi dolog, hogy minden az alkatodtól függ.
Ha sovány alkatú vagy ehetsz akármennyit, akkor se fogsz meghízni.
Ha meg kövér, akkor már két karéj kenyértől meghízol.
2007. jan. 26. 17:12 | válasz | #24
#16 Mert pl. az USA-ban minden kajában soxor annyi cukor van.
#17 A reggel-délben-este az ő esetükben természetesen másként értelmezendő. Az a nem mindegy, hogy mennyi kajával mész aludni. Ha este dolgozni mész, nyilván nem ugyanaz a helyzet.
2007. jan. 26. 17:08 | válasz | #23
ja meg hogy "Reggelidet edd meg egyedül, ebéded oszd meg felebarátoddal, vacsorád meg add egy koldusnak"
már volt tudom csak ezt a verziót jobban szeretem.
2007. jan. 26. 17:07 | galéria | válasz | #22
Fura dolog a hízás, mert évekig egy hölgyismerősöm szerint kifejetten adoniszi alkat voltam. (Akkor voltam 67-68 kiló és 174 centi és nem vagyok ez gyenge gyerek..) Aztán valamiért felszedtem +3 kilót és így vagyok most 71-73 attól függően, hogy milyen rég ettem és mennyit ettem aznap.

Rendszereen sportolok, de nem azért hogy ne hízzak el, hanem azért, mert JÓLESIK. Röpladbdázok, kajakozok és bringázni is szoktam, bár ezt főleg röpiedzés után, mert még 22 km-et kell hazáig tekernem.

Namármost, a súlyom gyakorlatilag totál változatlan attól függetlenül, hogy mennyit kajálok. 2 éve a névnapomon és mánap megettem 1,5 kiló jégkérmet és semmit nem híztam, úgy, hogy nem sportoltam semmit 4 napig. Karácsonykor is zabáltam, mint állat és SEMMIT nem sportoltam dec.20-tól jan.10-e környkéig, méig stabilan maradtam 73 kiló.

Az a +3 kiló is akkor jött rám fel, amikor heti 10-12(!) órát röpladáztam és még kajakoztam is minden hétvégén 1 órát...

Namármost akkor jöhet nekem itt a sok szaki, hogy ettől lehet hízni vagy ettől lehet fogyni, TOTÁLISAN nem tudom kontrollálni! TEHETEK BÁRMIT az elmúlt 2,5 évben a 72-73 kilós súlyom marad stabilan. Érdekes nem??
szombi  
2007. jan. 26. 17:06 | válasz | #21
Az IM-hez hasonló csajszi-újságokban találnak ki olyanokat, hogy egy 10 dekás csokitól 3 kilót lehet hízni.
színvonal...
2007. jan. 26. 17:06 | válasz | #20
Nagymammer minden reggel csatol egy szeszt is a szalonnas reggelihez es a mai napig ugy porog hogy csak lesek. Nagyfater szintugy es heti 4 szer jar teniszezni. Egyszer teniszeztem vele es elegge meg kellett magam eroltetni hogy lenyomjam. nagymammer 74, nagypapi most lesz 80. Nem viszem tulzasba a sportot de heti 2 x megy a foci 2 oran keresztul es meg igy is elszegyenlem magam mikor latom hogy milyen eronletben vannak. Es abban is biztos vagyok hogy szarnak bele a kaloriamennyisegbe. A sajat szavaival csak annyit fuz hozza hogy "mindig egy kicsit legyel ehes es akkor nem leszel ilyen nyamvadt!!!"
2007. jan. 26. 17:05 | válasz | #19
Meg a Svédeknél hideg is van(brrr) szóval több kaja kell :)
2007. jan. 26. 17:02 | válasz | #18
"Az utóbbi évek kutatásai egyértelművé tették, hogy az étrend változtatásával nagyon nehéz a koleszterinszintet befolyásolni."
Aha persze LOOOL :)
#15 : Gondolom hagymát is tolt hozzá.
2007. jan. 26. 16:53 | galéria | válasz | #17
Az aki éjszakás műszakban dolgozik nem ehet elötte keveset mert nem fog tudni dolgozni, nem lesz ereje.
2007. jan. 26. 16:50 | galéria | válasz | #16
Miért is volna a Svédországi kaja és az USA-beli közt óriási különbség?
Mighty  
2007. jan. 26. 16:41 | galéria | válasz | #15
Nagyapám, falusi lévén, szinte minden nap zsíros kenyeret, szalonnát és hasonló "paraszt" ételeket fogyasztott. Egy deka felesleg sem volt rajta, igaz dolgozott is egész nap.

Egyszerű a képlet: bevitt energia és leadott energia. Ha előbbi nagyobb, elhízol, ha az utóbbi nagyobb, fogysz.
2007. jan. 26. 16:36 | válasz | #14
1. Össze kellene hasonlítani a Svédo.-ban kapható és az USA-beli gyorséttermi kajákat (vagy úgy általában mindet). Van rá egy százasom, hogy a ez különbség is "megdöbbentő" lenne.
2. Azt már régóta tudjuk, hogy a kalória baromira lényegtelen. Sokkal fontosabb, hogy mit mikor eszel. Szomorú, hogy ebből Norbi csinált nagy felhajtást és üzletet, de erről már gyerekkoromban is hallottam más formában. Igen, a "ne egyél össze-vissza", a "ne egyél késő este, mert rosszul fogsz aludni", és a "reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, acsorázz, mint egy szegényember" mind ezzel van összefüggésben. Mai szemmel "hatalmas bűn" lenne a jó kis kenyér-szalonna-hagyma-pálinka menü, pedig az kevesebb bajt okoz, mint a sok Exxx.
3. A katódsugár tényleg fárasztó és szem és fejfájást okoz, de sokaknak az LCD sem megoldás, főleg, ha a háttérvilágítás valami neonszerű vibráló fénnyel van megoldva.
assdf  
2007. jan. 26. 16:16 | válasz | #13
hehe, erről beszéltem a multkor egy másik forumon hogy az elhizás kérdése inkább adottság kérdése.
Viet  
2007. jan. 26. 15:38 | válasz | #12
Tudo mit hiszek neked és elismerem hogy igazad van
kvp  
2007. jan. 26. 15:28 | válasz | #11
"Gondolom azt is ők találták ki hogy a monitor káros a szemnek."

Nem, ezt meg a masodik vilaghaboru alatt vettek eszre az elso katodsugarcsoveket bamulo radarkezeloknel. A jelenseg nem olyan veszes, csak a monitor max. 3 fix szinkomponense miatt egyszeruen legyengul a szem erzekenysege arra a 3 szinre (rgb). A kepcso villogasa pedig fejfajast okoz, de szerencsere az aktiv lcd-k kepe mar fix. A lataselesseg romlasat pedig a fix fokusztav okozza ami tulerolteti es tonkreteszi a szemlencset mozgato izmokat. (ez idoskorban magatol, az oregedes miatt kovetkezik be) Hosszu tavu hatasa csak a nagyon sok crt elott ulesnek van, amikor az eles feny egy ido utan (napi 12 ora hasznalat felett) megegeti a retinat. Ha nem sulyos a serules akkor sok alvastol a retina lassan regeneralodik. A szemnek legjobb kijelzo jelenleg a reflektiv vagy a led-es hattervilagitasu lcd. A jovoben pedig az oled vagy az e-papir.

A zsiros etelektol (barmelyiktol) pedig meg lehet hizni. Van aki genetikailag nem tud hizni, van aki mersekelten es van aki konnyen. A majkarosodast nem az eltel hanem a belerakott adalekanyagok okozzak (tartositok, izfokozok, allagjavitok, stb.). Ha ugyanilyen zsiros, de tiszta (bio) etelt eszik az ember akkor csak elhizik, de nem lesz majkarosodasa.
2007. jan. 26. 15:23 | válasz | #10
igazából ha a mc kaja után küldesz egy pálinkát, az szétcsapja a zsírt, és nincs min aggódni :)
2007. jan. 26. 15:22 | válasz | #9
emberek... minden távolkeleti kaja tocsog valamilyen lében, ami vagy zsíros vagy olajos, érdekes módon mégsem ők a legelhízottabbak, pedig elég rétóta eszik.

sok minden végeredménye az elhízás, pl. ha valaki eleve hajlamos a stresszre, ha nem mozog, sokszor akkor sem hízik el.
2007. jan. 26. 15:18 | válasz | #8
Hát igen. Én hajnalban is ha felkelek tudok enni, és akármennyit is eszek csak evéssel mozgás nélkül kb 0.5 kiló jön rám havonta ha csak zabálok. De hásokra máshogy hat. De mint a cikkben van mindenki másképp reagált. De ha még nem is hízlal, más érdekes következményei is vannak a gyorséttermi műkajáknak. Pl nézz szét vidéken ahol elhízott sertésekkel táplálkoznak. Az emberek ha el vannak hízva akkor sem olyan szétcsúszott zsírtengerré válnak mint amit néha láthatsz nagyvárosokban. Vagy egyél Mekis kaját úgy hogy megvárod hogy kihűljön. KB mint a gumi.
2007. jan. 26. 15:13 | válasz | #7
*nem is hatnak*
2007. jan. 26. 15:13 | válasz | #6
És szerinted a monitor nem káros a szemre? Pont annyira káros mint az ilyen gyorséttermi kaják, még ha ahoz hasonlóan, nem is mindenkire ugyanúgy.
2007. jan. 26. 15:07 | galéria | válasz | #5
semmi gáz, vágjuk.
Viet  
2007. jan. 26. 15:06 | válasz | #4
Nem minden hiedelemnek kell hini. A zsírbn tocsogó kaják téleg hizlalnak egyeseket de másokra alig hatnak előző héten három pizzát etem és egy dekát sem híztam.
Viet  
2007. jan. 26. 15:03 | válasz | #3
Mást értek ez alatt csak nembirom megfogalmazni.
savior   "Rest in Peace savior" 
2007. jan. 26. 15:02 | galéria | válasz | #2
miert szerinted a zsirban tocsogo kaloriabombak nem hizlalnak?
Viet  
2007. jan. 26. 14:59 | válasz | #1
Ezt egy hülye szülő találtaki hogy ettől jólmeglhet hízni. Gondolom azt is ők találták ki hogy a monitor káros a szemnek. Lehet hogy ha sokat ülsz a gépnél megfájdul a szemed de egy kis pihenés után semmi bajod nem lesz.