Németország elvetette a nyomtatók utáni jogdíjat
2007. január 25. 01:23, csütörtök
A düsseldorfi tartományi bíróság döntése értelmében egyelőre nem kell jogdíjat fizetni a nyomtatók után. A testület elutasította a Wort szerzői jogi szervezet (VG Wort) korábbi beadványát.

Hirdetés

Az VG Wort a dokumentumban a Canont, az Epsont, a Kyocerát és a Xeroxot támadta és azt szerette volna elérni, hogy a négy vállalat nyomtatói után kelljen szerzői jogdíjat fizetni. Ez azt jelentette volna, hogy a cégek körülbelül 400 millió eurót kifizetésétől szabadultak meg. "Először mondta ki egy német bíróság, hogy alapvetően elutasítja a szerzői jogdíjak fizetését" - értékelte a döntést Markus Wirtz, az ügyben a nyomtatógyártók jogi képviseletét ellátó Taylor Wessing Ügyvédi Iroda munkatársa.

"Ennek az ítéletnek semmilyen szerepe nincs a jövőre nézve, ugyanis a kérdésről - miszerint jogdíjkötelesek-e a nyomtatók - a német legfelsőbb bíróság fog dönteni" - nyilatkozta Ferdinand Melichar, a VG Wort vezetője, aki hozzátette, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen. A nyomtatógyártók azzal érveltek a perben, hogy gyakorlatilag nem bizonyítható, hogy a készülékeiket valaki anyagok sokszorosítására használja. "A GfK piackutató intézet egyik tanulmányából világosan kiderült, hogy a nyomtatóknak csak körülbelül az öt százalékán másolnak a szerzői jog által védett anyagokat" - hangsúlyozta Markus Wirtz.

A kérdés egyébként azért került a német legfelsőbb bíróság elé, mert tavaly májusban a stuttgarti tartományi bíróság úgy határozott, hogy a nyomtatók után a gyártóknak jogdíjat kell fizetniük. Az ügy érdekessége, hogy az VG Wort először szenvedett vereséget a bíróságon. A szerzői jogi szervezet egyébként nyomtatónként 2001-ig visszamenőleg 300 euró jogdíj megállapítását kérte a düsseldorfi tartományi bíróságtól.

Próbálkozások a témában Magyarországon is voltak, de nálunk nem kell jogdíjat fizetni a nyomtatók után. Jogdíj-fizetési kötelezettség jelenleg az Artisjus jogdíjközleménye szerint az audio- és videokazettákra, a hanghordozó és a videokép-hordozó nyersanyagokra, az egy- és kétrétegű DVD-R/+R, a DVD-RW/+RW, a DVD-RAM lemezekre, az írható és az újraírható CD-korongokra, az integrált tárolóegységgel rendelkező zenelejátszókra (MP3-lejátszók, iPod, IRiver stb.), a kép-, illetve hanghordozóként használható memóriakártyákra (CF, MMC, MS, Smart Media, SD, mini SD, xD, Microdrive kártyák), és a minidiszkekre terjed ki.

Frissítés: Mint egy olvasói levél megjegyezte, a nyomtatók után nem az Artisjus, hanem a Magyar Reprográfiai Szövetség szed be jogdíjat a percenként kinyomtatott lapok száma alapján. Ez 1-19 nyomatnál 300 Ft, 20-34 között 1000, 35-49 között 4000, az ennél is gyorsabb nyomtatók után pedig egységesen 15 000 forinttal drágul a beszerzési ár.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jan. 26. 08:28 | válasz | #14
De legalább nálunk még megvan!!!!! Meg festékpatron meg ram HDD FDD Mp3lejátszón mindenen!
Mert mi megtehetjük!

2007. jan. 25. 21:37 | válasz | #13
Kártalanítsuk közpénzen szegény Teszkót mert lopják az áruit!!!
2007. jan. 25. 20:25 | válasz | #12
Igen, látnak. Ha hajlandók érte benyalni az éppen aktuális kormányak meg a megfelelö hivatalnokoknak.
2007. jan. 25. 18:09 | válasz | #11
Ja, probálnám visszakérni, a fényképezőgépemben használt memoriakártya után a sarcot... Kiröhögnének.
Pénz beszél, kutya ugat! Tudják, nagyon jól, hogy egy birósági eljárás már a vele eltöltött idő is többe kerül.
2007. jan. 25. 13:48 | galéria | válasz | #10
Magyar Reprográfiai Szövetség milyen brilliáns ötlet. A munkahelyteremtés művészetének felső foka! Állapítsunk meg valamilyen adót, arra hozzunk létre egy hivatalt, ami a saját maga által beszedett pénzből jól el is tartja magát...

WEgyáltalán csinál valami tez a szövetség vagy csak beszedi a lóvét és saját magára költi? Az írók, költők, könyterjesztők stb. látnak ebből a pénzből valamit egyáltalán?
NYCBoy  
2007. jan. 25. 11:53 | válasz | #9
Tényleg pénzáhes élősködők, de azt a politikust is karóba kéne húzni aki keresztülvitte, és törvényt csinált belőle! Gondolom ő is kapott egy szerényebb budai vilátt, az új székház tövében.
2007. jan. 25. 10:06 | galéria | válasz | #8
Aki ezt a 300 eurós cucot kitalálta ÚGY pofánverném, hogy többet nem tudna jogdíat kérni senkitől? A 3 éve 12000Ft-ot érő nyomtatóm után fizessek ennyit? EGY FASZT! Dögöljön meg az összes ilyen kis köcsög vérszívó!!!!
2007. jan. 25. 10:03 | válasz | #7
Hát én spec ramra azokat a sorozatokat teszem amiből még nem jött össze egy dvd-nyi, és a ram simán írható egy mint egy wincsi, amikör összejön egy adag, akkor az kerül át dvd-re. (Meg azokat amik időközben változhatnak.)
Ja találjátok ki hol van az Artisjustnak az irodája.
Gondolhatnátok, hogy valahol a külvárosban olcsó irodaház, vagy régi telephely, hiszen ők csak a karib tengeren nyaralgató éhező zenészeket védik, és a beszedett összegeket mind-mind nekik utalják, és hát nem telik nekik belvárosi irodára.
Hát nem is telik.

BUDÁN VAN EGY VADI ÚJ ÜVEGPALOTÁBAN!!!! HOGY A F@SZ ÜSSE KI A SZEMÜKET!!!!
EZ AZ ABSZOLÚT POFÁTLANSÁG!!!
2007. jan. 25. 09:08 | válasz | #6
Szerintem a magyarországi nyomtatós jogdíj nem csak próbálkozás volt, de az meg is valósult. Nálunk ezt reprográfiai díjnak nevezik és az Artisjus segédletével létrehozott Magyar Reprográfiai Szövetség (www.reprografia.hu) szedi a sarcot. A nyomtatókat az 197/2004. Kormányrendelettel emelték be a 158/2000. Korm.rendeletben meghatározott eszközök közé.
2007. jan. 25. 08:22 | galéria | válasz | #5
2001-ig VISSSZAMENŐLEG mégis hogyan lehetne már pénzt kérni?!!! ÉS 300 EURÓT?!!! Ezek tényleg nem normálisak. A nyomtatógyártó cégek helyében én a pénzt amit rajtuk (és utána rajtunk) akarnak elverni összedobnám és 3010-ig tudnának pereskedni belőle ezekkel a vérszívó fattyakkal (vagy tovább) belőle! Ujjé!
Mberke  
2007. jan. 25. 08:10 | válasz | #4
Tényleg szedhetnének jogdíjat az escsetek, festékek, ceruzák után is!!! Van hogy ezekkel hamisítanak műveket!
Troll  
2007. jan. 25. 07:55 | válasz | #3
Ne is beszéljünk a ceruzáról, mint az ultimate szerzői-jog sértő eszközről. Azt nagyon meg kéne sarcolni!
2007. jan. 25. 06:28 | válasz | #2
Én azon gondolkoztam hogy a seggünk után miért nem fizetünk jogdíjat? Van jópár film/zene/könyv ami szar és azt te a seggeddel tudod reprodukálni, szóval megsérted vele a szerzői jogokat :D:D
2007. jan. 25. 04:23 | válasz | #1
Hát ez érdekes... Én még nem láttam olyat, aki ne azért használt volna DVD-RAM-ot, hogy biztonságban tudhassa a SZEMÉLYES adatait... Memória kártyát meg vagy a telefonomban, telefonszámok és saját készítésű fényképek tárolására használom, vagy a kamerában, szintén fényképek, illetve videók tárolására. Az azok után járó jogdíj az enyém. Mikor kapom meg? :) A nyomtatót meg fényképnyomtatásra és szövegnyomtatásra használom. Egyik ismerősöm regényét egyszer kinyomtattam, minden jog őt illeti. Én fizessek azért neki hogy kinyomtattam a művét, vagy majd az Artisjus fog neki fizetni?

Ez az egész Artisjus dolog tisztára olyan, mint a kollektív büntetés. Ha most egy részeg autós elüt valakit és az meghal, akkor csukjuk le az összes jogosítvánnyal rendelkező embert, mert van szája amin keresztül ihat alkoholt, és van autója, ezért ő is biztosan részeg autós?