Jönnek a másolásvédelem nélküli letöltések
2007. január 24. 11:10, szerda
Bár hivatalosan még elutasítják a nagy zenei kiadók képviselői a másolásvédelem nélküli zeneszámok letöltésére vonatkozó elképzelést, azonban kiszivárgott információk szerint a színfalak mögött már megkezdték egy új kereskedelmi modell kidolgozását.

Hirdetés

A nagy zenei kiadókkal ellentétben a független kiadók már rájöttek arra, hogy a másolásvédelem nélkül megvásárolható zeneszámokra igenis van igény és nagy irántuk a kereslet. Ráadásul a PC-ken vagy a hordozható CD-lejátszókon meghallgatható zenei CD-kkel ellentétben ezeket a dalokat nemcsak bárki átmásolhatja például a számítógépéről a hordozható zenelejátszójára, a mobiltelefonjára, de továbbíthatja is akár e-mailben. A független zenei kiadók szerint pont ezen előnyök miatt lehet a digitális formátumok alkalmazása az egyik jövőbeni terjesztési stratégia.

Azonban hiába látják a megoldás sikerességét a nagy zenei kiadók is, nehezükre esik beismerni, hogy működik. Elemzők úgy vélték azonban, hogy a következő néhány évben gyökeresen megváltozhat a helyzet ebben a kérdésben. Az EMI csoport képviselői a múlt héten jelentették be, hogy lehetővé akarják tenni a Baidu.com nevű kínai portálon a zenék legális letöltését. A szolgáltatást többek között reklámbevételekből finanszíroznák.

Szintén érdekes volt a Yahoo tavalyi kezdeményezése is, mikor másolásvédelem nélküli zeneszámokat (Norah Jones, Jessica Simpson, Jesse McCartney és Relient K műveit) kínált vásárlásra.
David Goldberg, a Yahoo alelnöke és a Yahoo Music vezetője elmondta, hogy az akciót az idén is folytatni akarják. Nemrég az EMI is másolásvédelem nélküli zeneszámokat jelentetett meg. A világ egyik legnagyobb kiadója Lily Allen brit énekesnő Littlest Things című zeneszámát kínálta másolásvédelem nélkül, MP3 formátumban a felhasználóknak a 7Digital nevű szigetországi zenei portálon.

"Változás tapasztalható ebben a kérdésben és ez úgy vélem a következő 5 éves időszakban, valószínűleg az előttünk álló 1-2 esztendőben fog bekövetkezni" - jelentette ki Rob Glaser, a Real Networks elnöke.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
beef  
2007. jan. 25. 21:50 | válasz | #12
Kösz az infót, Magnatunes-ról nem tudtam, engem nem igazán érdekelnek a "nagy nevek", meg azok megvehetők itthon is CD-n.
Viszont a kevésbé ismerteket még nem a pénz motiválja (?) és több gyöngyszemet találni köztük.

Hm. nem találom Fekete Pákót, szomorú is lettem ;)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jan. 25. 18:08 | galéria | válasz | #11
Hát ez az igazság, de magad is észrveheted csak hallásra ha kipróbálnád.
Most nemtudok linket adni, nekem egy haver linkelte a tesztet, persze már jóval előtte feltűnt hogy milyen jó a vorbis. Majd megkérdezem megvan-e neki még a link, mert nekem nincs, ha megvan akkor beírom.
2007. jan. 25. 17:10 | válasz | #10
Hehe kezdenek rájönni hogy tök felesleges széllel szemben pisilni :D
JeD  
2007. jan. 25. 15:40 | válasz | #9
... szóval: mivel azOK inkább valamelyik köcsög nagy kiadóhoz mennek.
JeD  
2007. jan. 25. 15:39 | válasz | #8
Magnatunes-ról például lehet tölteni flac-ban. Egyetlen igencsak komoly baja, hogy nincsenek rajta igazán nagy nevek. És valószínűleg nem is lesznek, mivel az inkább valamelyik köcsög nagy kiadóhoz mennek.
Fiber  
2007. jan. 25. 14:32 | válasz | #7
A veszteségmentest miért akarod összehasonlítani a veszteségessel? Ez kb olyan, mint a 100 megás két órás filmet összehasonlítani a két DVD-s verzióval, nem egy súlycsoport. Mellesleg bőven elegendő egy cd-ről flacben és 256 VBR mp3-ban legrabbelt számot "összehasonlítani", teljesen más. Ég és föld, de ha inkább kötekszel ahelyett, hogy meghallgatnád a különbséget: tedd.
beef: jogos, igazad van. Ha online vásárolnék, valószínűleg valamilyen veszteségmentes formátumot fogadnék el a pénzemért, a "sima" mp3 / ogg nem nagyon jönne szóba. (Nem mintha jelenleg nem lennék tele ilyen típusú hangfájlokkal, de ha már megveszem, akkor ne olyat vegyek, amiről a felét lespórolta egy tömörítő.)
beef  
2007. jan. 25. 12:30 | válasz | #6
Kösz, de pontosan képben vagyok a FLAC formátummal, használom is, de itt az online vásárlásról volt szó, hogy ott sajnos tudtommal nincs semmilyen losless formátumos letöltési lehetőség.
2007. jan. 25. 10:21 | válasz | #5
"4-5x jobb minőséget ad" haha, megalol, ez olyan, mint a 70%-kal erősebb haj...
Amúgy az ogg tömörítéssel, meg a minőségével semmi bajom, csak ez a maszlag szánalmas... :)

Amúgy tessék adni linke(ke)t a teszt(ek)ről!!!
Ez nem kötekedés, csak tényleg érdekel, én már réges-régen olvastam ilyeneket!
Fiber  
2007. jan. 25. 09:27 | válasz | #4
Némi ismeretterjesztés:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Free_Lossless_Audio_Codec (az angol verzióban részletesen le van írva, javaslom elolvasásra azt)
Ezentúl:
http://flac.sourceforge.net/
Ami még mellette szól:
http://flac.sourceforge.net/news.html#20061025
Mellesleg winampra javaslom a külső .flac dekódert, az tényleg szépen szól, a nullsoftost még nem próbáltam.
Egy 4 perc 30 másodperces szám kb 30 Mb, de ténylegesen lossless. Már vannak konvertelő szoftverek, amelyek közvetlen cd-ről .flac-et grabbelnek. Javaslom hallgatásra, összehasonlíthatatlan bármelyik lossos tömörítéssel.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jan. 24. 15:49 | galéria | válasz | #3
Hát bizonyos beszerezhetetlen zenéket énis szívesen vennék, bár az mp3 elég kevés. Vagy valami veszteségmentes formátumban adják, vagy ogg vorbisban (tesztek szerint ez a legjobb veszteséges tömörítés, 224kbit-es bitrátán pl 4-5x jobb minőséget ad mint az mp3, jobb az AAC-nál is, és hallásra is nagyon jó).
beef  
2007. jan. 24. 14:28 | válasz | #2
Én szivesen vásárolnék online zenéket, mert van egy pár album amit egyszerűen nem lehet beszerezni :(
Igaz, csak a CD minőségű anyagokat tudnám értékelni, mp3-ért nem lennék hajlandó fizetni, de tudtommal ilyen lehetőség nincs és nem is lesz a közeljövőben.
2007. jan. 24. 14:17 | válasz | #1
Végre bazz...