Új betegség a mobilfüggőség
2007. január 27. 16:55, szombat
A mobiltelefonok használata fontos, szinte nélkülözhetetlen részévé vált az emberek mindennapjainak. Sajnos azonban egyre többen vannak azok, akik szinte létezni sem tudnak a mobil készülékük nélkül.

Hirdetés

A jelenségre a Floridai Egyetem egészségügyi szakemberei hívták fel a figyelmet, akik szerint a mobiltelefonok használata néhány ember számára egyre súlyosabb problémát jelent. Jó példa erre, hogy sokan idegesek lesznek, amikor rájönnek, hogy a kedvenc készüléküket véletlenül otthon hagyták. Másoknál inkább az figyelhető meg, hogy gyakorlatilag egész idejüket a telefonon történő babrálás tölti ki, például azt ellenőrizve, érkezett-e új üzenetük.

Ahogy a számítógépeknél és az internetnél már megszokott, a mobiltelefonoknál is kezd kialakulni a függőség. A szakemberek kénytelenek voltak nevet is adni a betegségnek, így lett a mobilfüggőség hivatalosan Mobile and Internet Dependency Syndrome (MAIDS). Persze, kevesen ismerik el, hogy valóban túlzott mértékben függnek a mobiltelefonjuktól, ez azonban önbecsapás. A kutatók szerint az internet és a mobiltelefonok csak a függőség egy új formái. Az alapokok a legtöbb esetben ugyanazok. Csak a függőség tárgya más. "Nem feltétlen arról van szó, hogy valaki állandóan telefonálni akar, sokkal inkább arról, hogy állandóan elérhető akar lenni" - jelentette ki a témával kapcsolatban Lisa Merlo, a Floridai Egyetem munkatársa.

A kutató azonban rávilágított: a mobilfüggőség felismerése azért különösen nehéz, mert teljesen normális, elfogadott dolog a mai világban, hogy valakinek mobiltelefonja van és azt gyakran használja. Vagyis nehéz megkülönböztetni a már függő személyt a csupán nagyon elfoglalt embertől.

"Amennyiben valaki komolyan ideges lesz, ha valamiért - például egy rendezvényen vagy a repülőgépen - ki kell kapcsolnia a mobil készülékét, akkor már elkezdhet aggódni. Nem árt naponta egyes időszakokban inkább kikapcsolni egy kis időre a mobiltelefont és még csak rá sem gondolni" - tanácsolta a szakember.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. feb. 01. 18:15 | válasz | #30
Én nem szoktam alapjába véve sokat telefonálni, de mivel mindig azon nézem az időt, meg ott a naptáram, számológép, zenefelvételek... Szóval az egyik nap otthonhagytam a telefonom, és olyan rossz érzés fogott el, hiányzott de nagyon, hiányzott h nem foghatom, nem nézhetem meg az időt..stb. Szóval én sztem függő vagyok, a netfüggőség meg nyílván való, bár ha nyáron nyaralni megyünk és van más program ami lefoglal, akkor nem hiányzik
fawcet  
2007. jan. 29. 23:28 | válasz | #29
Rámutattak a cikkre, hogy nehéz különbséget tenni a nagyon elfoglalt és igazi függő között. Szóval nem sokat ér így a tanulmány.
2007. jan. 29. 18:20 | válasz | #28
És mi van azokkal akik horgászni járnak? Ők egész nap bámulják azt a kis vackot a víz tetején, hogy megmozdul-e, és közben nem igazán erőltetik meg az agyukat. Arra senki sem mondja, h függőség, de azt sem, h károsabb, mint a számítógép, mivel elbutít.
Egyébként amit igénylünk nap mint nap és szeretnénk foglalkozni vele, az nem függőség hanem tartalmas elfoglaltság, amiből taulhatunk is... sokat. Csak akkor van baj ha nem viseljük el a hiányát, illetve ha akkor is foglalkozni akarunk vele ha egyébként nem is lenne vele dolgunk.
Elrond  
2007. jan. 29. 17:39 | válasz | #27
Nos ez tényleg egy valós jelenség. Én függő voltam, de már 19 hónapja teljesen tiszta vagyok. Pl: Külön ágya volt az eszköznek. Pont ennyi ideje tettem le. Nekem segített az a rengeteg fájdalom, és bőr elváltozás amit semmilyen orvos nem tudott rendbehozni. Én már tudom, hogy jó újra szabad levegőt szívni. 6 évet töltöttem a homályban.
ssdb  
2007. jan. 29. 16:36 | válasz | #26
hm... ez egy valós jelenség, sztem főleg a pannonosknál ma Magyaroszágon, nekem van egy ismim aki átlag 100-120 sms-t küld s ugyanennyit fogad is, naponta! mer havi X dijjér ingyé van. Na ő egy tipikus függő, szal ez egy valós probléma!
2007. jan. 29. 15:57 | válasz | #25
Miért, nem az volt a cél a titkosszolgálatoknál, hogy mindenki függő legyen? Különben honnan szereznék meg rólunk az évi infót?

EMBERISÉG TÉRJ ÉSZHEZ! NE LEGYETEK IDIÓTÁK!
2007. jan. 29. 11:54 | galéria | válasz | #24
mindenre rá lehet fogni h függőség. és akkor mi van? én roszul érzem magam ha otthonhagyom a telefonom mert nincs karórám. az olvasásról meg annyit h az is káros. olvastam régen h az ember alapból X-et pislog. sztgépnél kevesebbet, és olvasásnál is kevesebbet és nemtommé de az káros. mondjuk nagyon nem érdekel. több órát ülök gép előtt egy nap legalább 50 oldalt olvasok mellé és mégis semmi bajom... ha telefonfüggő is lennék max a pénztárcám bánná... "szakemberek" pfff megalol
fawcet  
2007. jan. 29. 09:46 | válasz | #23
Én mindennap olvasnám a Délmagyar napiújságot akkor újságfüggő vagyok, ha ideges lennék hogy nincs ott a postaládámban a legújabb?

Az az igazi mobilfüggőség szerintem ha kocsiban is mobilozik vezetés közben. Egyre több ember csinálja látom az autósokat. Legutóbb egy távolsági buszsofőr mobilozott vezetés közben, ott voltam közelében mikor ezt láttam.

Tudósok lassan függővé válnak a függő emberektől. :)
Thrawn  
2007. jan. 29. 09:11 | válasz | #22
Bocsánat, rossz helyre nyomtam a válaszra, Greygrey postjára akartam válaszolni.
Thrawn  
2007. jan. 29. 09:10 | válasz | #21
Az eszedbe sem jutott, hogy olvasás révén esetleg bővíthetnéd a műveltséged? Ne emlegessük már együtt a mobil esztelen nyomkodását és az olvasást!
2007. jan. 29. 08:13 | válasz | #20
Engem a kollegáim erősen telefonfüggőnek tartanak. Órákig képes vagyok ezt-azt csinálni rajta a melóhelyen, amikor esik az eső és nincs munka (autómosó) akkor 14 órán keresztül nem is csinálok mást. De ha mondjuk könyvet olvasnék, akkor senki nem nevezne könyvfüggőnek, pedig ugyanúgy az unalom elűzése a célja.

De ez a számítógép/telefonfüggőség akkora egy marhaság! Ha egész nap telefonozok az ezermillió féle elfoglaltságot jelenthet: filmnézés, e-book olvasás, internet, játék... Persze, kívülálló lehet hogy azt látja hogy egész nap "nyomkodom a telefont", de attól még szerintem változatos elfoglaltságot nyújt.
2007. jan. 29. 07:57 | válasz | #19
Kollégám épp most foglalt állást a hírrel kapcsolatban, idézem (üzenet a függőség-kutató dokinak):
"MAIDS a pi***ba!"

Asszem én sem fogalmazhattam volna egyértelműbben :D
2007. jan. 29. 07:53 | válasz | #18
Én speciel szeretem, ha nálam van a mobilom, de nem azért mert állandóan elérhető akarok lenni. Általában elég keveset telefonálok meg sms-ezek (a havi ingyenes keretemet sem szoktam kimeríteni). Viszont szeretem sokmindenre használni a mobilom. Számológép, naptár, jegyzetek, ébresztés, könyvolvasás. Ezek nélkül már nem is tudnék meglenni. Akkor én most függő vagyok? vagy szerezzek be egy PDA-t és akkor már nem vagy MAIDS-es?
2007. jan. 28. 18:36 | galéria | válasz | #17
Egyértelműen. Én 100 SMS-t sem írtam 5 év alatt, mióta van mobilom. 8000F-tból kb fél évig elvagyok.

Sajnos a számítógép előtt túl sokat ülök, ha otthon vagyok. Bármikor el tudok tőle szakadni, elmegyek röplabdázni, kajakozni, sörözni vagy bármi mást csinálni, de ha otthon vagyok, akkor túl sokat vagyok előtte, de nem játszok, hanem MOD-ot készítek egy repszimhez. Persze néha nagyon rámjön az olvashatnék is, persze mikor? Vizsgaidőszakban...
2007. jan. 28. 16:55 | galéria | válasz | #16
Ja én eleinte azon voltam kiakadva, hogy vannak akik a játéktermekbe költik el az összes pénzüket. Én azt hiszem 3-4 dolgot próbáltam ki, Tekken -t, meg pár lövöldözőst. Hát én fél órát tölöttem akkor ilyen játék terembe, és szerintem olyan szar (rengeteg vibráló képernyő, hangzavar, zsongás, és azok a végigvihetetlen idegesítő játékok...). Nem is mentem be többet, sztem nem is fogok... (ez kb. 3-4 évvel ezelőtt volt azthiszem)
2007. jan. 28. 15:45 | válasz | #15
Szerintem ezeknek a tudósoknak meg az a függőségük hogy függőségüket kutatnak :)
2007. jan. 28. 15:31 | válasz | #14
A havi 500-600 sms fuggoseg...?
2007. jan. 28. 12:16 | válasz | #13
Azért ne beszéljünk már zöldeket...a biológiai szükségleteket a mobilfüggőséggel összehasonlítani, pfff... Teljesen természetes, hogy a sportolásban megfáradt embernek oxigénre van szüksége.
2007. jan. 28. 11:51 | válasz | #12
Pedig van. Ha valaki rosszul érzi magát ha nincs nála a mobilja, az betegség.
2007. jan. 28. 02:05 | galéria | válasz | #11
A számítógép függőség és a mobilfüggőség sem betegség szerintem, csak emberi hülyeség :| (meg még sok minden mást is nevezhetnénk függőségnek is akár, ami sokkal rosszabb ezeknél is...).
Számítógép függőséget megértem még, sok oka lehet, hogy valaki nem bír elszakadni a játékoktól, de hogy mobiltelefontól... :/ ezt már nemhiszem el (bár én a számítógépfüggőséget is kizártnak tartom, kiküldenék őket is valamit sportolni haverokkal (vagyhát ilyesmi) sztem elég lenne hogy ne legyenek függők).
Na mind1, szerintem ezek már unalmasnak találták a számítógépfüggőséget vizsgálni, és feltalálták a mobilfüggőség betegséget is :)
smv  
2007. jan. 28. 00:08 | válasz | #10
Nem igaz, hogy manapság már nem csinálhatok semmit sem, mert az függőség.
Bazeg, előre látom: "A sportolóknál megfigyelhető egy új betegség, melynek jele a túlzott lihegés. Ezt a betegséget a tudósok oxigén-függőségnek nevezik, és már elvonókúrán vizsgálják a sportolókon az oxigén megvonás hatásait"
2007. jan. 27. 23:43 | válasz | #9
hál'istennek ez engem nem érint. Nem egyszer volt van hogy otthon felejtem a mobilt és rohadtul nem szokott zavarni.
BandiG  
2007. jan. 27. 23:29 | válasz | #8
El kell mennem dokihoz, asszem ételfüggő lettem és lassan már a levegőre is túlzottan rászokok... :)

Még jó, hogy az emberiség körében a gondolkodásfüggőség nem hódít! :D
qtpman  
2007. jan. 27. 21:42 | válasz | #7
én msn függö vagyok :S ugyanezek a tünetek
asszem elkezdek leszokni :S
2007. jan. 27. 21:17 | galéria | válasz | #6
Ja amikorel kezd sípolni. Olyakor eszembejut és bedugom. De amúgy ha 10 hívást ha csinálok egy hónapban. :) Na meg néha nagy ritkán a SMS fizetős cuccok. :)
2007. jan. 27. 20:22 | válasz | #5
detto
2007. jan. 27. 19:18 | galéria | válasz | #4
Éppen azt figyeltem meg magamon, hogy egyre kevesebbet használom.
2007. jan. 27. 18:49 | válasz | #3
Én néha akkor jövök rá nekem van ilyen kütyüm, amikor szól le fog merülni :)
ColdFire   "Rest in Peace ColdFire" 
2007. jan. 27. 18:01 | galéria | válasz | #2
én nem vagyok füg...
pill csörög a telefon ^^
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jan. 27. 17:19 | galéria | válasz | #1
LOL?