Már márciusban indul a TV2-n a Heroes
2007. február 3. 16:10, szombat
Bár a nézőnek lehet, hogy elege van a hangzatos titulusokból és minden évben megkapja, hogy indul a legjobb sorozat valamelyik tévén - de a Heroes körüli felhajtás megérdemli a figyelmet.

Hirdetés

A német sorozatok rajongói a szokásos "megint egy amerikai sorozat" fintorral nyugtázzák a hírt és visszakapcsolnak a Rex felügyelőre, míg az amerikai sorozatok hívei azonnal előbányásznak egy centit és elkezdik ész nélkül vágni, hiszen a TV2 kisebbfajta hazai rekordot ért el azzal, hogy ekkora sikernek örvendő sorozatot ilyen hamar bemutat Magyarországon is.


A sorozat nyilvánvalóan még kevésbé ismert itthon, de az amerikai rajongótábor nagysága és a sorozat diadalmenete nyilvánvalóan arra predesztinálja a Heroes (magyarul nyilván Hősök) címre hallgató sorozatot, hogy a hazai rajongókat is megtérítse. Ki tudja? Talán nem csak egy szigeten való kavargás és egy börtönből való szökés előkészülete érdekli a nézőt, hanem pár szuperképességgel rendelkező ember sorsa is, akik arra hivatottak, hogy megakadályozzanak valami a jövőben bekövetkező eseményt.


A Heroes az NBC tavaly ősszel, vagyis alig pár hónapja indult sorozata és bizony ennyi idő elég is volt, hogy a csatorna egyik zászlóshajójává váljon - nem is csoda, hogy már most tudni, hogy 2007. őszén folytatódik a sorozat a 2. évaddal. A Heroes hétköznapi emberekről szól, akik szép fokozatosan ráébrednek arra, hogy különböző, képregényekből is ismert szuperképességekkel rendelkeznek - az érdekesség, hogy ez nem egy kisebb szektában történik meg, hanem a világban szerteszét. Las Vegas-ban, Texas-ban, Japánban, New York-ban, sőt még indiai helyszíneket is felvonultat a sorozat.


A sorozat sikere egyrészt a képregényes tradícióknak is köszönhető, de nem lehet amellett sem elmenni, hogy az embert a szép gyermekkorba visszaröpítő meseszövés, a konzisztens, de mozaikos történet, valamint a sokkoló, közel sem 16 éven aluliakra tervezett képek, valamint a jókora meglepetések is mind-mind részesei annak, hogy a Heroes-nak sikerült valahogy kiemelkednie az idei sorozatok közül.


Hogy a TV2-n sikeres lehet-e a sorozat még nem tudni, hiszen idehaza a képregényes kultúra közel sincs az amerikai szintjén, viszont a sorozatok már idehaza is hódítanak és nem csak a lezártak, hanem az ún. high concept próbálkozások is, mint a Lost vagy A szökés. Utóbbi általában benne van a legnézettebb öt sorozat között idehaza, ellentétben mondjuk Amerikával, ahol a közelében sincs a legnézettebbeknek.


Sajtóértesülések szerintem egyelőre csak annyi biztos, hogy a TV2 valamikor márciusban indítja útjára a Heroes-t, hogy melyik napon még nem tudni. Ám, aki konyít valamelyest a matematikához, az nyilvánvalóan ki tudja totózni, hogy mennyit kell még aludni a premierig és vajon melyik sorozat helyére fog kerülni.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2007. márc. 05. 20:10 | válasz | #70
sorry, de ha már a cikk topikjában kérdeztél, akkor az ember abból indul ki, hogy a másik előbb olvas és aztán kérdez. idézek.

"A Heroes az NBC tavaly ősszel, vagyis alig pár hónapja indult sorozata és bizony ennyi idő elég is volt, hogy a csatorna egyik zászlóshajójává váljon - nem is csoda, hogy már most tudni, hogy 2007. őszén folytatódik a sorozat a 2. évaddal."
2007. márc. 05. 16:17 | válasz | #69
én arra gondoltam hogy most eddig össz mennyi évad van.De más értelmes embertől kaptam választ.
winnie  
2007. márc. 05. 00:08 | válasz | #68
"(a Heroes hány évadból illetve azon belül egy évad hány részből áll?)"

egy sorozatról nem tudni, hogy hány évadból áll. amíg nézik, csinálják. lehet, hogy 2 lersz, lehet, hogy 5 de lehet, hogy 10.
kuci06   "Rest in Peace kuci06" 
2007. márc. 04. 21:28 | galéria | válasz | #67
Jelenleg csak egy évad van belőle(18. érsz lesz holnap), de már tervezik a következőt. Egy évad asszem 21 vagy 24 részes.
És ez sokkal jobb mint a Pb ;)
2007. márc. 04. 21:24 | válasz | #66
nekem tetszik a sorozat.Majd olyan jó mint a Prison Break.(a Heroes hány évadból illetve azon belül egy évad hány részből áll?)
winnie  
2007. feb. 27. 07:52 | válasz | #65
sorozat. nem film.
2007. feb. 26. 22:38 | válasz | #64
én is várom a filmet,jónak igérkezik habár még csak a csatornán bemutatott rövidke kis bemutatót láttam.
2007. feb. 07. 21:51 | válasz | #63
Én is szeretnék gratulálni a képekhez, enyhén spoileresek...
Dredd  
2007. feb. 06. 16:30 | válasz | #62
arra mondjuk kíváncsi vagyok, magyarul hogy adják vissza a Hiro-Hero szóviccet (angol kiejtése minkettőnek hiro), a kis japán neve és a hős kifejezés amik egymásra utalnak a sorozatban.
gErEth  
2007. feb. 06. 15:25 | válasz | #61
akkor ezek szerint a tv2 beújít és végre valami jo sorozatot is beindít :P
2007. feb. 05. 22:41 | válasz | #60
En mar lattam a sci-fi csatornan, itt juesz end ej-ben, mindenkinek batran merem ajanlani, tenyleg jo sori, a reszletek jol kivannak dolgozva, nemcsak latvany, de story tekinteteben is. Szerintem.
winnie  
2007. feb. 05. 17:27 | válasz | #59
imdb-vel nem nagyon érdemes foglalkozni, a userkontentes oldalak sokszor tévedhetnek. attól még volt:)

referencia: http://www.sorozatjunkie.hu/2006/04/27/heti-amerikai-nezettseg/
vagy
http://www.sorozatjunkie.hu/2006/04/24/osszefoglalo-reszek-a-pokolra-veluk/

"ha meg lesz Doctor House, azt nem tudom hova rakják, ha a Feleségek helyére megy a Heroes. Előtte A mélység fantomja, utána meg a 4400"

doktor house természetesen lesz, az első évad ismétlése éppen mácius 19-én ér véget. az már meghonosodzz szerdán, viszont mélység fantomja már nem lesz akkor, hiszen a 8 óra, ha elindul a tavaszi évad, akkor már fel lesz töltve, nem fognak sorozatot adni akkor.
2007. feb. 05. 17:14 | válasz | #58
Én innen néztem. Itt legalábbis nincs benne, azaz nem is lehet megvenni sztem az összefoglaló részt. Igen emlékszem, hogy májusk körül volt egy összefoglaló. Lehet most is lesz. Na mind1, akkor meg március 21.-én lesz a start. ha meg lesz Doctor House, azt nem tudom hova rakják, ha a Feleségek helyére megy a Heroes. Előtte A mélység fantomja, utána meg a 4400. Szóval valamelyik nem itt lesz.
winnie  
2007. feb. 05. 15:44 | válasz | #57
pedig forgattak. logikus, hogy a májusi sweeps előtt is volt egy ilyen felhozó rész.

"The More You Know, The Juicier It Gets" volt a címe. volt egy a 2x10 és 2x11 között, meg ez, ami a 2x19 és a 2x20 közé került.
2007. feb. 05. 15:23 | válasz | #56
Hát nem tudom, lehet lesz összefoglaló is, de hivataloasan ilyet nem forgattak, így ez csak amolyan összevágás lehet és rávágtak egy kis szinkron összekötő szöveget.
winnie  
2007. feb. 05. 13:21 | válasz | #55
vagyis magyar idő szerint holnap. (ti. időeltolódás)
kuci06   "Rest in Peace kuci06" 
2007. feb. 05. 13:05 | galéria | válasz | #54
hétfőn vannak amcsiban az új részek :P
2007. feb. 05. 12:44 | válasz | #53
Örülök, hogy a színvonal ível felfelé, biztosan nézni fogom és hírdetni, hogy minden ismerősöm nézze... ;)
Hűha, Amcsiban ma meg a köv rész. Remélem holnap már nézhetem én is :D
winnie  
2007. feb. 05. 11:57 | válasz | #52
"magyarban egy akcentust sem hagytak benne."

na jó, nyilván álljon meg a menet. az a legnagyobb hiba lenne, ha bennehagynának egy akcentust. mesterkélt lenne és a nézőt idegesítené, ha mondjuk francia vagy angol akcent lenne (és nem is megoldható igazán), ha meg roma vagy matyó akcent lenne, az hitelesebb lenne, de nevetséges.

naná, hogy nincs akcentus.
2007. feb. 05. 11:29 | válasz | #51
Iszonyu jó egy sorozat a Heroes, bára szinkrontol én is félek (főleg a Hiro-s szinkrontól). Ugyanis az SGA-t nagyon elb*szták. Nekem abban az akcentusok tetszettek, és magyarban egy akcentust sem hagytak benne. Illetve a nevek magyaritása. pff. seperd, vír... borzalom. No de lelkesen várom a Heroes-t és reményekkel telve nézek a szinkronizálás elé. :-)
Dredd  
2007. feb. 05. 10:53 | válasz | #50
nekem a gondolatolvasó (helyesen:gondolatokat halló) Matt Parkman is nagyon szimpatikus. sőt, még az a randa FBI-s szőke is kezdett normálisabb lenni az utolsó pár részben. aki talány, az Nathan Petrelli, sosem tudom, hogy most valóban elhiszi, amit Hiroék mondanak neki, vagy csak a -paranoidnak tartott- öccsét akarja megmenteni. egyik részben így viselkedik, a másikban úgy, és Peter álmában sem egyértelmű a viselkedése.

btw én eddig angolul néztem, kétlem, hogy ezután ugyanúgy élvezném a magyar szinkront is, elég, ha csak az SG Atlantis szinkronjára gondolunk: "Seperd, Seperd, jelentkezzen" :D valami szörnyű, ha az ember végignézett két évadot angolul :D
winnie  
2007. feb. 05. 10:53 | válasz | #49
oda majd a bsg. ronda lenne, ha kábeles pár milliós sorik közé temetnének egy ekkora durranást, mint a heroes.
2007. feb. 05. 10:28 | válasz | #48
Szombat delutan:

14:25 Heroes
15:25 Eureka
16:25 SGA

Sci-fi szombat :-)
winnie  
2007. feb. 05. 09:58 | válasz | #47
meglepődtem, hogy ilyen képek vannak kint - de legalább megtudtam mi az a tirex:)
2007. feb. 05. 09:36 | válasz | #46
durva képek.
2007. feb. 05. 07:46 | válasz | #45
A legütősebb az lenne, ha adnák hétköznap főműsoridőben plusz hétvégén vmelyik nap délelőtt ismételnék.
Iszonyú jó sorozat, a kezdetektől nézem, és nagyon meglep, hogy a tv2 rááldozta a pénzt, hogy megvegye. Biztos nézni fogom. Az a legjobb, hogy így hamarosan megjelenik az eredeti digitális változat alá kevert magyar szinkronos verzió is a neten. Mert ugye fanok vannak elég sokan. :)
Ja igen: Hiro az én kedvencem is. Hihetetlenül lelkes kis fickó. Sztem ő lesz a csapat motorja.

Egyébként a legtöbb képillusztráció a 13. részből (legutóbb leadott) való.
winnie  
2007. feb. 04. 23:21 | válasz | #44
biztod, hogy főműsoridőben lesz, sokat várnak tőle.

a feleségek 03.21-re érnek véget elvileg, mert lesz egy összefoglalló rész is.

és jön a doktor house, aminek valószínűbb a szerda.

szerintem vagy mögé megy a heroes. (vagy elé, de az butaság lenne) vagy pedig kizárásos alapon péntek. hétfő, csütörtök, kedd öngyilkosság lenne, hétvége nem játszik. de ki tudja.
2007. feb. 04. 22:33 | válasz | #43
Kicsit megnéztem vajon mi helyére teszik majd be a Heroest. 3 esélyest találtam, amiből 1 talán mégsem, mert akkor a sorozat nem márciusban kezdődne. Szóval A láthatatlan emberről, a JAG-ről és a Született feleségekről van szó.

Az első esetében február 24. már kezdődne a film, így ezt kizárnám, ha tuti a márciusi kezdés.

A második esetében március 10.-én kezdődne a film. Ebben az esetben a JAG-et a 8. évadig adnák most. A szombat 13:30-as kezdés nem igazán valószínű sztem. Egy ilyen sorozatot nem gondolnám, hogy a TV2 ide tesz.

A harmadik esetben, ami a legvalószínűbb, március 14.-én kezdődne. A Születet feleségek 2. évadja március 7.-én ér majd véget. A 3. évadot forgatják, sztem e helyére fog kerülni a Heroes. Aminek az évadját még szintén nem fejezték be, sőt ez az első eddig még ugyebár. Mindenesetre sztem március 14.-én este 21:15-kor kezdik vetíteni a Heroest. Bár fenn áll a filmcsere lehetősége, ez esetben lehet máskor, de sztem ez lesz az a sorozat, aminek a helye felszabadul.
2007. feb. 04. 20:21 | válasz | #42
Hiro Nakamura rulez! _\\//

;)
winnie  
2007. feb. 04. 20:07 | válasz | #41
ki mondja meg, hogy elszúrták.

tudod, hogy mekkora balhé lett volna, ha a baljós árnyakat nem csillagok háborúja címkével aggatják tele? (mert valljuk meg, jó nagy baromásg a címe:)
beef  
2007. feb. 04. 19:48 | válasz | #40
"nem kellett csinálni, már a 78-as sorozatnál is adott volt a cím."

és mert ott elszúrták a címet, attól nem kötelező a hibát folytatni, de mindegy, ez már így maradt :(

Kap azért egy esélyt, ha a szinkronhangok megfelelőek lesznek, megnézem a TV-ben is.
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 04. 18:23 | galéria | válasz | #39

A kereskedelmi csatornákon nevelkedett masszának biztosan tetszeni fog . . .
masek  
2007. feb. 04. 18:17 | válasz | #38
scene release-ből felrakni a képeket, amik spoileresek is ráadásul..
ezek mind a legutóbbi részből vannak - egy blogon elmegy, de egy ekkora kaliberű újságnál nem aggályos ez picit?
2007. feb. 04. 17:50 | galéria | válasz | #37
Az 1. és 3. kép elégge spoileres. :(
2007. feb. 04. 16:59 | válasz | #36
Hmm szerintem a 4400 helyére fogják rakni a sorozatot. Annak az első évada csak 5 részes (illetve nálunk 6 mert az első részt 2 külön részként kezelték).
winnie  
2007. feb. 04. 14:01 | válasz | #35
hmm, akkor mégsem emeletes marhaság, amit nem is mondtam?:)
xido  
2007. feb. 04. 13:58 | válasz | #34
ismétlés gyanánt én is megnézem a kedvenceimet,amit a magyar tévé végre lead...az igazi dolog,aminek ilyenkor örülök,hogy bekerülnek a jogok az országba és jó eséllyel amint a tévé befejezi,ki is adják dvd-n...akkor meg a polcra egyből:))
Derapo  
2007. feb. 04. 10:51 | válasz | #33
Hiro Nakamura a Super Hiro:)Én mennézem megint.
Zedas  
2007. feb. 04. 09:04 | válasz | #32
Írtam neked priviben hogy mit, honnan lehet leszedni.
2007. feb. 04. 01:43 | válasz | #31
néha igen,néha nem.
ldavid  
2007. feb. 03. 23:49 | galéria | válasz | #30
szerintem még a hősök szó sem lesz benne..
viccet félretéve szánalmasak a filmcím fordítások
2007. feb. 03. 23:40 | válasz | #29
amúgy tuti hogy Lesz a cím : Hősök de lessz valami űbergatyi utócim hogy nehogy vm jóóóó legyen majd meglátjátok
Csukii  
2007. feb. 03. 23:08 | válasz | #28
winnie: "tudja, hogy mi ez a sorozat. hősök, vagy mi."

Vagy mi? :)
Jó film? :)


Nemhogy, olyan sorozatokat adnának mint: a Norm Show-t. és Mindörökké :)

winnie  
2007. feb. 03. 21:38 | válasz | #27
"Winnie,már megbocsáss,de az elöbb egy emeletes marhaságot mondtál,merthát minek nézzen az ember olyan epizodokat a TV-be amiket már látott a gépen?"

megbocsátok. nem mondtam ilyet, összekeversz valakivel.

de, ha már felvetődött. nyilván te is találkoztál olyan emberrel, aki látta angolul és megnézi magyarul. te lehet, hogy nem nézed, de ne magadból indulj ki. (de mindegy, mert ilyesmiről nem volt szó. segítek: nem neked szól a premier, hanem annak a pármilliónak, aki azt sem tudja, hogy mi ez a sorozat. hősök, vagy mi.)
Aramir  
2007. feb. 03. 21:24 | válasz | #26
Meghajliccsa a teret :D
2007. feb. 03. 20:37 | válasz | #25
Winnie,már megbocsáss,de az elöbb egy emeletes marhaságot mondtál,merthát minek nézzen az ember olyan epizodokat a TV-be amiket már látott a gépen?
kuci06   "Rest in Peace kuci06" 
2007. feb. 03. 20:21 | galéria | válasz | #24
nekem is ő a fav , utána jön hiro nakamura ^^
winnie  
2007. feb. 03. 20:04 | válasz | #23
"amugy torrentten szeditek a részeket??"

mint a sorozatok zömét, igen.

"hol??"

hol nem. mindenhol fent van.

"van hozzá felirat???"

kevés az olyan sorozat, amihez nincs.
winnie  
2007. feb. 03. 20:04 | válasz | #22
beef: "Ahogy a Battlestar Galactica-ból is sikerült Csillagközi Rombolót CSINÁLNI, úgy esélyes itt is egy "jó" cím félrefordítás :)"

nem kellett csinálni, már a 78-as sorozatnál is adott volt a cím.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 03. 20:03 | galéria | válasz | #21
Szeressük nagyon

2007. feb. 03. 20:03 | válasz | #20
durva jelenetek???? AKKOR MÉGJOBBAN VÁROM:D
winnie  
2007. feb. 03. 20:03 | válasz | #19
"és különben is, a koszo homiimádó rtl szokta megvágni a filmeket.."

?? a tv2, az hbo és az m1 is vágott filmeket. lehet, hogy az rtl-t nézed, passz. (amúgy fura. ha valaki látott egy filmet, vagyis tudja, hogy megvágták tévére (ahogy az szokás), akkor miért nézi meg mégyszer? úgy értem, hogy reklámokkal szabdalva meg minden, ahelyett, hogy délután letöltené?)
2007. feb. 03. 20:02 | válasz | #18
fuu engem naon érdekel a sorozat..láttam trailert és iszonyat kíváncsivá tett:a kis japó mit tud?:)))) mer egy két emberről már tom hogy mire képesek de csak ennyit,mer nem akarom hogy minden poént lelőjjetek.amugy torrentten szeditek a részeket?? hol?? van hozzá felirat???
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 03. 20:02 | galéria | válasz | #17
Ezek a képek gyanúsak... vajon FpN vagy NoTV rilíz-e?
beef  
2007. feb. 03. 19:36 | válasz | #16
"a Heroes (magyarul nyilván Hősök) címre hallgató sorozatot, ..."

Ahogy a Battlestar Galactica-ból is sikerült Csillagközi Rombolót CSINÁLNI, úgy esélyes itt is egy "jó" cím félrefordítás :)
rgranc  
2007. feb. 03. 19:30 | válasz | #15
Én is végignéztem mind a 13 részt (ráadásul egy hétvége alatt az első 11-et, amikor hozzájutottam), nagy rajongója lettem. Habár magyarul valószínűleg fogom nézni, viszont elsősorban a japán szövegekre vagyok kíváncsi, amiket ugye az eredetiben eredetiben hagytak, és feliratoztak. Azok vajon japánok maradnak majd? Hiro Nakamura rulez!
Su0my  
2007. feb. 03. 19:14 | válasz | #14
és különben is, a koszo homiimádó rtl szokta megvágni a filmeket..
winnie  
2007. feb. 03. 18:41 | válasz | #13
"tv2 jó szokásához hiven ebböl is ki fogja vágdosni a jeleneteket? vagy azt csak filmeknél csinálják?"

mivel a sorozatok tévére készülnek ezért ott nincs vagdosás. ld. er, harmadik műszak. (akad 2 sorozatban, ez igaz, de lehet, hogy csak "véletlen" volt:)

viszont itt tényleg vannak húzós jelenetek, 1-2, így érdekes lesz látni
winnie  
2007. feb. 03. 18:40 | válasz | #12
"Kurva jo sorozat ez,csak kár hogy ilyen késön sugározzák,mivel én már az összes kijött részt láttam angol szinkronnal. Lol"

de kemény. hogyhogy láttad?

minden idők egyik leghamarabbi magyar sorozatpremierjéről van szó, amúgy.
Tojesz  
2007. feb. 03. 18:33 | galéria | válasz | #11
Sopranos megy valamelyik mo.-i TV-n?
Igazából a hatodik évad érdekelne szinkronosan, a többi megvan.
2007. feb. 03. 18:21 | válasz | #10
nagyon jó sorozat. bár a cime miatt eléggé félve kezdtem el nézni, de szerencsére nem egy újabb amcsik megmentik a világot baromság. viszont a tv2 jó szokásához hiven ebböl is ki fogja vágdosni a jeleneteket? vagy azt csak filmeknél csinálják?
mindenesetre én már a 2ik szériát várom nagyon.
2007. feb. 03. 18:16 | válasz | #9
Kurva jo sorozat ez,csak kár hogy ilyen késön sugározzák,mivel én már az összes kijött részt láttam angol szinkronnal. Lol
2007. feb. 03. 18:16 | válasz | #8
Léteznek olyanok, hogy "német sorozatok rajongói"?
winnie  
2007. feb. 03. 18:13 | válasz | #7
"régen sztem ott is jók voltak /persze vannak amik most is mennek és nem változtatnak szerncsére/:Sopranos,Elnök emberei,stb)"

most is vannak jók. ezeknek a sorozatoknak jók, lehet, hogy jók a hangjai, viszont a fordításuk botrányos (ahogy írod te is)

persze mindig vicces hallani barátokközt vilibácsit, mint Leo, at elnök embereiben - vagy szegény james gandolfinit, hogy megkapja a legelcsépeltebb, minden sorozatban szinkronizáló magyar hangot, köszegi ákost. ettől még okés a hang.

"és itt most a karakterekhez illő hangokra gondolok,a félrefordításokról inkább nem mondok semmit..."

"ami viszont szúrja az oldalam:március???hol a kampány?hol a hype,emberek?lostról,pb-ről már bőven egy hónappal a premier előtt tudott mindenki,a fényekről meg ne is beszéljünk :)"

:) nem kell félni. a szökés 3,5 héttel indította a kampányt, a heroes meg március közepén indul. pontosan az tudhatja, akinek van FHM-je. nekem nincs.
winnie  
2007. feb. 03. 18:08 | válasz | #6
érdekes, sokan írnak ilyesmit - de ki mondja, hogy el van cs*szve. miért van, hogy a néző, akinek semmi képzettsége jobban "tudja", mint akinek ez a szakmája?:)

(másrészt. mindig? és egy példa? volt, hogy elcseszték, ha már ragaszkodunk ehhez.)
2007. feb. 03. 17:59 | válasz | #5
A szinkronnal mindig elcseszik lásd SG Atlantis. Énis jobban szeretem angolul magyar felirattal. Jó kis sorozat mindig megnézem a legújabb részt.
2007. feb. 03. 17:23 | galéria | válasz | #4
tv2 nem retek klubb!!!!najó,kicsit pontosabban:nem új retek klubbos(régen sztem ott is jók voltak /persze vannak amik most is mennek és nem változtatnak szerncsére/:Sopranos,Elnök emberei,stb) és itt most a karakterekhez illő hangokra gondolok,a félrefordításokról inkább nem mondok semmit...

ami viszont szúrja az oldalam:március???hol a kampány?hol a hype,emberek?lostról,pb-ről már bőven egy hónappal a premier előtt tudott mindenki,a fényekről meg ne is beszéljünk :)
kuci06   "Rest in Peace kuci06" 
2007. feb. 03. 17:03 | galéria | válasz | #3
szerintem is a legjobb sorozat , már előre félek hogy milyen gagyi szinkront nyomnak alá :/
már előre látom:
Peter Petrelli - Stohl András
Hiro Nakamura - Gálvölgyi János
Claire - Kelemen Anna
...
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. feb. 03. 16:23 | galéria | válasz | #2
Tényleg egész gyorsan átért hozzánk is, grat TV2! Egyik kedvenc sorozatom a Heroes, de inkább maradok angolnál, szinkronnal kapcs mindig vannak fenntartásaim.
De mindenesetre jó hír, hogy most már csak szinte fél évvel vagyunk lemaradva sorozatokban:)
CUCLI  
2007. feb. 03. 16:23 | galéria | válasz | #1
nagyon helyes (Y) k.rvajó sorozat.