Parfüm: Egy gyilkos története - Csak 18 éven felülieknek
2007. január 17. 12:21, szerda
Egészen egyedülállóan hatalmas sikert arat Európa szerte az utóbbi idők legdurvább sorozatgyilkosos filmje.

Hirdetés

Ilyenkor mit kezdjen magával a kritikus? Adva van egy film, amely - fogalmazzunk így - nagyon nehezen nézhető és mégis bombasiker, pedig hát a kosztümös műfaj nem igazából predesztinálja erre. Nem nagyon van arra példa, hogy egy film amerikai premier nélkül elérje a 100 millió dolláros bevételi álomhatárt szerte a világon, de a német Tom Tykwer legújabb nagyköltségvetésű, kosztümös próbálkozásának ez sikerült. A rendezőt jól ismerhetjük, hiszen első filmjével akkorát robbantott, hogy az itthon is jól hallatszott - álljon a sarokba, aki még nem látta A lé meg a Lolát-t (Lola rennt), amely Franka Potentét is a hollywoodi sztárok közé röpítette. Ezt követte a szép Harcos és a hercegnő, majd A gyilkosok is a mennyországba mennek című filmek, így valahol nem is volt meglepő, hogy elvállalta Patrick Süskind sokat vitatott regényének megfilmesítését.

Azért nem meglepő, mert maga az irodalmi alapanyag nem egyszerű olvasmány és bizony több amerikai rendező is kacérkodott a gondolattal, hogy megfilmesítse, de csak az ismerkedésig jutottak el. Most már csak elmélkedhetünk azon, hogy milyen lett volna a film, ha mondjuk Ridley Scott mégis belevágott volna, vagy ha Tim Burton nem gondolja meg magát, mint ahogy nehezen tudjuk elképzelni (pedig így történt), hogy Stanley Kubrick is azért visszakozott, mert megfilmesíthetetlennek tartotta az alapművet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A történet szerint Jean Baptiste egy tömlöcben várja kivégzését, mert elmondhatatlan bűnöket követett el. Hogy mit, azt nem tudni, de szerencsére egy John Hurt által narrált visszaemlékezés során a néző megvilágosodhat. Jean Baptiste születése sem volt mindennapi, hiszen azzal, hogy kinyitotta a szemét, saját édesanyját ölte meg, s ezzel meg is pecsételte további sorsát.

Árvaházba kerül, ott nevelkedik, míg (szó szerint) eladósorba nem kerül és egy munkásember meg nem veszi. Jean Baptiste már gyermekkorában is észreveszi magán, hogy az Isten kivételes szaglószervvel áldotta meg, s idővel el is vész az illatok és szagok birodalmában. A kor Párizsa teljesen megigézi és onnantól már csak egy dolog foglalkoztatja. Az, hogy miképpen tud egy illatot megőrizni az örökkévalóságnak.

Aki nem ismeri a könyvet, az elgondolkodhat azon, hogy miért is volt nehéz megfilmesíteni, de a könyvet ismerők hátbaveregethetik őket, mert valóban az volt. Tykwer nagyszerűen ráérzett arra, hogy nem elég szolgaian másolni, hanem új irányból kell nekimenni az alapanyagnak. Dicsérem a rendezőt annak ellenére, hogy mint az elején megjegyeztem, nem egyszerű film a Parfüm. Sőt. Nehezen nézhető, mivel a 150 perces játékidő nagy része hihetetlen hömpölygéssel telik el, lassú tempóban, sok önismétléssel. Így jobb, ha felkészülünk hideg élelemmel az előadásra, ugyanis a filmben dolgozó sokkfaktor olykor bizony mosolygásba megy át a néző éretlensége miatt. Hiszen még egy filmben sem szagoltak annyit, mint a Parfümben, de a huszonharmincadik orrközeli felvételt már unja a néző és kissé szájbarágósnak érzi a rendezést emiatt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az alapanyag pedig nagyon jó, csak sajnos Tykwer elköveti azt a hibát, hogy beleesik hősébe (vagy ez nem is hiba?) és folyton olyat dolgokat akar láttatni általa, elmondatni vagy megmutattatni vele, amit a szemfülesebb és éberebb nézők már rég felfogtak. Ha rosszmájú lennék, akkor azt mondanám, hogy talán ő is számított arra, hogy a közönség azon fog bosszankodni hogy otthon felejtette a kispárnáját és kihagy bizonyos részeket. Azt viszont mindenféleképpen pozitívumnak tüntetném fel, hogy amint a film elkap egy kis tempót, akkor hihetetlen nagyot ugrik az élvezhetőségi szintje - más kérdés, hogy kevés az ilyen pillanat.

Szociopata, lélek nélküli sorozatgyilkosokkal teli a padlás. Legutoljára a tévében bukkant fel egy, aki Dexter névre hallgat (itthon őt természetesen még nem ismerik), így az az üresség, mely körüllengi Jean Baptiste-ot, valahogy nem bír akkora revelációval. De természetesen nem is ez a lényeg, hanem inkább a szaglással, a küldetéstudattal és az eltökéltség már-már beteges fokával kapcsolatos metaforák, melyek egy lélegzetelállító és filmtörténeti jelentőségű fináléba csúcsosodnak ki. A "durva és felemelő" szópár sem fedi jól a lényeget.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ami mégis feledhetetlenné teszi a filmet, az a zene. Csukott szemmel igazi remekmű a film. Változatos és megragadó muzsikája egyszerűen átjárja a néző minden egyes porcikáját és akarata ellenére is maradásra bírja. Ha unalmas egy film, akkor még a mellékszereplők hada is megmenthetné, de sajnos Dustin Hoffman csak egy jobbára élvezetes, de inkább rutinfellépést tudhat magáénak és szegény úgy néz ki, mint egy Alan Rickman hasonmás. A poén az egészben, hogy miután megszületett ezen megállapítás, a filmben is feltűnt Alan Rickman, ami kissé elgondolkodtatott.

Ha színészi oldalról valaki is megmentheti a filmet (mondom, a többiek sem rosszak, csak nagyon rutinnak hat az alakításuk), azok a vöröshajú lányok. Karoline Herfurth-ot a tinik ismerhetik a Csajok a csúcson című remekből, míg Rachel Hurd-Wood kevésbé volt ismert a film előtt, de mint Jean Baptiste vágyainak tárgya mindketten egyszerűen megigézőek. A szinte CGI-vel vetekedően durván vörösre festett hajuk (egyikük alapból vörös, de rásegítettek) olyannyira uralja a filmet, hogy még a poszterre is ez az emlék került ki.

A Parfüm egy olykor durva, de iszonyatosan vonatott kosztümös thriller-dráma, melyben biztos sokan megváltóra lelnek és az amerikai filmek leigázóját látják majd, de valahol út közben elveszett az a bizonyos plusz, ami a sok negatívumot elleplezte volna előlünk. Aki egyéni ízekre vágyik, annak mindenesetre érdemes tennie egy próbát. Ki tudja?

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Parfüm: Egy gyilkos története
(Perfume: The Story of a Murderer)

feliratos amerikai-francia-spanyol-német filmdráma, 147 perc, 2006

Rendező: Tom Tykwer
Író: Patrick Süskind
Forgatókönyvíró: Andrew Birkin, Bernd Eichinger, Tom Tykwer
Zeneszerző: Reinhold Heil, Johnny Klimek, Tom Tykwer
Operatőr: Frank Griebe

Ben Whishaw (Jean-Baptiste Grenouille)
Dustin Hoffman (Guiseppe Baldini)
Rachel Hurd-Wood (Laura)
Alan Rickman (Antoine Richis)
Simon Chandler (Grasse polgármestere)
David Calder (Grasse püspöke)
Sian Thomas (Madame Gaillard)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. ápr. 09. 16:29 | válasz | #21
Nem tudom, h ismeri-e itt valaki az új Axe dezodort, ami elvileg a bőr illatát erősíti fel. Na most nekem rögtön a parfüm ugrott be, nem tudom, ti hogy vagytok vele. Szóval ezek szerint mégiscsak van a dologban valami, nem?
baggins     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2007. júl. 12. 09:52 | válasz | #20
Öööö, te melyik könyvet olvastad? Tuti nem a prfümöt. A könyv csúcspontja is a téren folyó orgia, valamint a könyvben is lesz belőle "valaki": ugyanúgy megeszik, ahogy a filmben. Valamivel kevered.
ulrik  
2007. feb. 27. 00:07 | válasz | #19
Egy hete néztem meg én is a filmet, nekem nagyon tetszett a film. Másra számítottam a beharangozás után, hogy egy sorozatgyílkosról szól stb.
De valójában a főszereplő számára ez nem számít bűnnek, jobban mondva nem tudja, hogy az, vagy nem érzi a súlyát és mivel ő nem a gyílkolást élvezi, hanem ez neki egy munka---> begyűjteni az illatot---> ezért az ember szemében
nem tünik bűnösnek, nekem legalábbis ez jött le a filmből ő nem egy abberált beteges gyílkos, hanem csak egy "szánalmas" iszonyúan éhes lény a szeretetre és
a speciális képességével a szaglással probálja megvalósítani azt hogy létrehozzon egy tökéletes illateszenciát. Amivel végre szeretik majd az emberek
Istenként tisztelik majd és neki ez volt az életcélja....

A film végén mikor felálltam, arra gondoltam hány és hány embernek kéne a világban, hogy szeressék és micsoda éhség van a mai világban a szeretetre teljesen aktuális ezáltal a film.

A helyes kifejezés a filmre nem a jó, hanem, hogy érdekes:)

Könyveben a napokban vettem meg, midenkinek ajánlom a filmet, jah és nem egy sorozatgyílkosról szól ez a legfontosabb:)
2007. feb. 02. 13:45 | válasz | #18
"A könyvben nincs orgia a téren"
Vitatkoznom kell, tegnap olvastem el a könyvet, van benne :) Kb. fél oldalon részletezi ki kivel....
vortel  
2007. jan. 25. 22:29 | válasz | #17
lol azt akartam irni, hogy nincs benne vér :)
vortel  
2007. jan. 25. 22:28 | válasz | #16
nem az a gáz hogy nincs benne film, egyszerűen nincs benne semmi se izgalom, se fordulat, kiszámitható a cselekmény, nagyon halvány film lett, én igénylem a minőségi alkotásokat, számomra egy jó sorozat gyilkosos film ot tkezdődik, hogy csontgyüjtő, hetedik, vagy pl a gyüjtő. ezek szinvnalas filmek
2007. jan. 25. 09:48 | galéria | válasz | #15
Ez döbbenetes film! nagyon durva hatással volt rám! Érdemes megnézni!
Srácok ne húzzátok le, mert iszonyú színvonalas (a vége talán túlzás),
ha vérengzést akartok látni akkor menjetek a fűrész 3 szintű szennyet
nézni. Ez egy igazi alkotás! a könyvet egyelőre nem olvastam.

Yutani  
2007. jan. 24. 08:50 | válasz | #14
1 hete néztük meg ezt a filmet. Nem tudtam, miről fog szólni, egy ismerős foglalt rá jegyeket, aki már olvasta korábban a könyvet.

A könyvben nincs orgia a téren, és a filmbeli végkifejlettel ellentétben a történet szerint a parfüm segítségével lesz belőle "valaki".

Egyébként nagyon érdekes film. Számomra az volt a borzasztó a főszereplővel kapcsolatban, hogy nem érezte, nem fogta fel tetteinek (gyilkosságainak) erkölcsi és szociális jelentőségét, így nem volt benne gát, hogy gyilkoljon.
Devvo  
2007. jan. 19. 15:23 | válasz | #13
na ez jo film volt
tobb ilyen jo film kene ami erdekes es egyedi a maga nemeben es szorakoztato
winnie  
2007. jan. 18. 13:43 | válasz | #12
de épp az orgia az, ami benne van abban a rohadt jó alapanyagban - godolom.
2007. jan. 18. 13:28 | válasz | #11
ez egy rakás szar film.alig bírtuk ki a végét már a moziba.
rohadt jó alapanyagból dologozott a rendező(csak utánna tudtam meg hogy könyv alapján készült) de szerintem sikeresen eltolta.habár nem ismerem a könyvet de történet kezdete mégis bizalomgerjesztő.

Sikerült egy olyan lapos filmet alkotni hogy az nemigat.tele klisé halmazokkal.és ez még mind semmi!!! a végén a film a saját paródiájába torkollik.Ezzal a "szeretkezik a téren a sokezer ember mert megéreztek egy szagot" skerült teljesen elásni a filmet.Még aztmondom hogy egy korrekt film lett volna ha fogják és a végén agyonverik a gyereket de így.

Amúgy a szinészek kitünőek a zene jó a ruhák díszletek élethűek csak maga a film gyenge.
2007. jan. 18. 11:26 | válasz | #10
én nem vagyok biztos benne hogy a fűrész 3-at mint hollywoodi terméket ide kéne sorolni... Nem is lehet vele egy lapon emlegetni mert ez a történet sokkal régebb óta létezik mint a Fűrész. Nem rosszabb vagy jobb hanem másabb a fűrész.

Itt a fickó tényleg azért gyilkol hogy szeressek(és ezért olyan hátborzongató), illetve a filmben ugy derul ez ki hogy rájön hogy nincs neki szaga/illata tehát ha azt vesszük nem is tudják hogy létezik a Földön... Ebből következik hogy gyilkol, hogy elkészíthesse azt a parfümöt amellyel mindenki ráfigyel, és hogy megjegyezzék hogy ő nem csak valaki hanem nem is akárki.
2007. jan. 18. 10:08 | válasz | #9
A parfüm az egyik leghátborzongatóbb könyv, amit valaha olvastam. Először kb. 10 évvel ezelőtt olvastam és azóta párszor még újra elolvastam.

A könyv maga egy remekmű. A filmet még nem láttam, de a könyvet nagyon ajánlom. 14 éven felülieknek már simán. A filmben gondolom a leírt dolgok képi ábrázolása miatt helyezik magasra a mércét.

Az nem tudom, hogy kiderül e a filmből, de a főhős egy tragikus sorsú ember, aki azért öl, hogy szeressék. S hogy ez miért nem paradoxon? - könyvből kiderül.
Az, hogy ez kiderül e a filmből, azt nem tudom, de szerintem nem.
winnie  
2007. jan. 17. 21:56 | válasz | #8
"az itt leírtakkal ellenkezöen egy baromi unalmas filmre emléxem."

fennen pedig: "iszonyatosan vonatott kosztümös thriller-dráma"
2007. jan. 17. 19:52 | galéria | válasz | #7
"utóbbi idők legdurvább sorozatgyilkosos"

Saw 3 valaki?

Nem tudoma cikkiró szerint miszámítz durvának de a filmben nemigazán volt kihangsúlyozva ez. Nem azon volt a lényeg...
2007. jan. 17. 18:11 | válasz | #6
Na ilyen terjedelmes DVD-reklámot is rég olvastam.

Nemtom melyik filmröl szól, de a "Egészen egyedülállóan hatalmas sikert arat Európa szerte az utóbbi idők legdurvább sorozatgyilkosos filmje" meg a "egy lélegzetelállító és filmtörténeti jelentőségű fináléba csúcsosodnak ki" sorokat olvasba felmerült bennem a kétely, hogy a vetítöterembe menet valszeg elvétettem az irányt és a "langyos húgy" c. vetítésre tévedtem be, mert hogy az itt leírtakkal ellenkezöen egy baromi unalmas filmre emléxem. Egy szagmániás sorozatgyilkos gondolataiból táplálkozó és arra építö sztorit fimre vinni kb annyira értelmes, mint egy vak kisgyerek mindennapjaiból E/1-es nézöpontú némafilmbet forgatni, vagy süketeknek hangjátékot készíteni.

A párizsi élet mocskos és veszélyes hétköznapjait élvezetesen és poénosan ábrázolja, de nem értem, miért volt szükség ehhez egy inkommunikatív pszichopata föhösre. Lehet, hogy a Vidoq realizmusától nem fordult fel az ember gyomra 2 percenként, de így utólag több értelme lett volna megnézni azt tizedszer, mint a Parfümöt elöször.
winnie  
2007. jan. 17. 16:07 | válasz | #5
rimék:)
Tetsuo  
2007. jan. 17. 16:06 | válasz | #4
"Csajok a csúcson című remekből," Ez irónia v mi?? Az remek?? :DD
2007. jan. 17. 15:57 | válasz | #3
Tudtam hogy valaki fenn fog akadni ezen az egy mondaton.

Tegnap láttam a filmet, és egyet kell értenem azzal hogy (bár nálunk csak 16 éven felülieknek van feltüntetve) ez egy 18-as karikás film. Jean Baptiste-ben van valami beteges ami teljesen megrémiszti az embert.

Nem tudom hogy mennyire SPOILER úgyhogy külön szedem:



SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Számomra a legdurvább rész az volt amikor Baptiste "lefőzte" az egyik lányt de még akkor nem értette hogy kell jól csinálni és a lányt berakta egy tartályba. Arról egyből a Kaptár egyik jelenete jutott eszembe. De a történet vége se egyszerű az biztos...



Spolier off
Ronika  
2007. jan. 17. 15:50 | válasz | #2
én imádom a Dextert, de ez is valami hihetetlen jó lett...
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jan. 17. 13:51 | válasz | #1
"Legutoljára a tévében bukkant fel egy, aki Dexter névre hallgat (itthon őt természetesen még nem ismerik)"
azért ismerik már egy jópáran :)
ha pedig sorozatgyilkososdiról van szó, akkor sztem a dexter most nagyon kiemelkedik...félek utánna már csalódásnak tűnik akármelyik 150percbe belezsúfolt hasonló témájú film