Nincs döntés az ember-állat embriókról
2007. január 12. 16:03, péntek
Egy helyben toporog a brit tudósok hibrid klónozási kezdeményezése, mellyel emberi és állati anyagok összeolvasztásával hoztak volna létre embriókat.

Hirdetés

A projektnek a betegségek kutatásához szükséges embriói őssejt termelésben lenne szerepe, éppen ezért igen nagy erőkkel küzdenek a terület tudósai a tervezet véghezvitelén, ami három brit cégnek tenné lehetővé az embriók létrehozását. Az Emberi Megtermékenyítési és Embriológiai Hatóság (HFEA) azonban nem vitte döntésre a dolgot, közmeghallgatást rendelt el a kérdésben.

A kutatók nyúl vagy szarvasmarha petesejteket alkalmaznának az emberi embriói őssejtek kinyerésének leegyszerűsítéséhez, melyeket olyan betegségek kezeléseinek kutatásában vetnének be, mint a Parkinson-kór és a mozgató idegrendszeri vagy motoneuron betegség, ezeknél ugyanis csak az őssejtekkel érhetnének el áttörést. A sejtek egyeznének a betegekével és tartalmaznák a betegségeket okozó hibákat, ami nagy segítséget jelentene az okok felderítésében és az új gyógykészítmények tesztelésében. Az ellentábor szerint azonban az ember-állat embriók túllépik az etikai határokat.

Mivel az álláspontok rendkívül szélsőségesek, a technika életképességéről pedig alig tudni valamit, a HFEA szeretné az összes érvet és ellenérvet felsorakoztatva a közvélemény elé tárni a témát, és az onnan származó reakciók alapján meghozni a döntést.

A hibrid embriók mellett állók számára az mindenképpen biztató lehet, hogy a jelenlegi szabályzások nem állnak az útjukba, és a HFEA sem zárkózik el a legalizálástól, azonban a brit kormánynak már volt egy olyan kijelentése, miszerint nem fogják engedélyezni az ember-állat kimérák, vagy hibridek létrehozását és a közvélemény sem rajong az első hallásra bizarr kutatásért.

Az embriók előállítására megjelölt csapatok vegyes érzelmekkel fogadták a bejelentést, egyrészt csalódottak, hogy kutatásuk nem kerül az engedélyező bizottság elé, másrészt örülnek, hogy nem kaptak nyílt elutasítást - sokan erre számítottak. Maguk is támogatják a köz bevonását, mivel így végre a módszer támogatói is elmondhatják érveiket azoknak az embereknek, akik eddig többnyire csak a harsány ellenzők rigmusait hallhatták.

A hibridekről tudni kell, hogy több mint 99%-ban emberiek lennének. Az állatoktól kizárólag a petesejtet kölcsönöznék, részben azért, mert az emberi petesejtek beszerzése körülményes és korlátozott, részben pedig azért, mert az állatokéval könnyebb dolgozni és a klónozási eredmények is jobbak.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jan. 23. 17:29 | válasz | #58
A túlnépesedés más kérdés. Ezekkel a kutatásokkal éppenhogy a jelenlegi és a még ennél is szarabb majdani jövőbeli életet lehetne megkönnyíteni. Tehát nincs korlát,amit meg tudunk tenni azt tegyük,mert csak így haladhatunk!!!
2007. jan. 19. 13:49 | válasz | #57
Abban egyetértek, hogy a tudomány fejlődjön. Hogy kinek milyen etikai problémákat okoz ez, azt télleg le kellene szarni. Akinek nem tetszik az ne csinálja. De ha nekem pl. nem tetszik a seggbeb@szás, attól nem akarom azt betiltani!!!

De azt azért ne gondoljátok, hogy ennek az a jelentősége, hogy mi átlagemberek egészségesebbek legyünk! Ha pl. kevesebb szemetet ennénk akkor is sokan lennének egésszégesebbek mint így, sokan élhetnének tovább. Kérdés, hogy ez egy túlnépesedett bolygón egyáltalán cél lehet-e?
2007. jan. 18. 13:33 | válasz | #56
Látom a leghalványabb fogalmad sincs az atombomba történetéről.

Ez a "csak úgy hülyéskedés" történetesen egy szupertitkos katonai projekt volt, példátlanul nagy költségvetéssel. És mellesleg az emberiség legnagyobb tudományos projektje.
2007. jan. 17. 15:22 | válasz | #55
Migege egyszerűen hülye vagy
Migege  
2007. jan. 17. 13:18 | válasz | #54
Szerintem ha annyira szeretnék, hogy ne legyen utána semmi, akkor felügyeljék a kísérleteket, és pusztítsák el utána a felesleges eredményeket. Csak az maradjon ami kell! Ne legyen már megint egy labor, ahol csak úgy hülyéskedhetnek az idióta tudósok. Az atombomba is így született! De az sem Einstein hibája, hanem azoknak az idiótáknak, akik folytatták!
2007. jan. 16. 14:48 | válasz | #53
Ez az egész rizsázás az etikáról egy nagy SZARSÁG!!!!!! Amire a tudomány képes azt meg kell csinálni!!! Csak akkor jutunk előre ha merünk nagyot lépni. Akinek most jár a pofája és lengeti az emberi jogok kivonatát,annak megnézném a pofáját amikor az ő gyereke születik olyan betegen,hogy csak az őssejtes mód segítene rajta. Akkor is így tépné a pofáját az a sok fasz?
A tudomány mindenek felett álljon!!! Az ember-állat hibrideket is meg kellene csinálni valami elzárt és biztonságos helyen (pl Szent-Ilona vagy Dél-Orkney) mert csak a kísérletezéssel juthatunk előre. Ha bejön akkor nagyot fejlődik az orvoslás vagy a bionika. Ha nem,akkor elaltatjuk a hibridet és kész. Aki meg megpróbálja megakadályozni,azzal etetjük a teremtményeket!!! Az EU meg kinyalhatja a seggem!
gyozo  
2007. jan. 16. 10:20 | válasz | #52
Egyetértek veled, de ez az "Az egész orvostudomány eleve minden emberi etikát nélkülöz már az alapjaitól kezdve" azért erős. Azért az orvosi etika arra alapul, hogy embereket gyógyítson, és ennek megfelelően is tesznek, csak néha nem jön össze.
Itt nagyon egyszerű a kérdés, akarunk gyógyítani, vagy nem? Ha finnyáskodunk, meg emberek játszák a szűz "k***vát", akkor nincs fejlődés. Persze mehetünk vissza a középkorba természetes gyógyászat, meg miegymás címszó alatt. Mindenki válaszzon!
2007. jan. 15. 22:32 | válasz | #51
ez az egész etikai hajcihő egy szarság. Arra megy ki, hogy a büdöséletbe ne legyen gyógymód ezekre a betegségekre. Az egész orvostudomány eleve minden emberi etikát nélkülöz már az alapjaitól kezdve. Ha ilyen módon korlátozták volna mindig is, sosem tartana ott az orvostudomány, ahol ma tart.

Szvsz ez egy parasztvakítás. Nincs szó semmiféle etikáról, csak a közvélemény manipulálásáról és a fejlődés üzleti érdekből történő hátráltatásáról.

ps.: elnézést ha nem mondtam volna újat, csak kifakadtam.
2007. jan. 15. 09:32 | válasz | #50
Azt a ... X-men? ;)
Bith  
2007. jan. 15. 03:46 | válasz | #49
És a természetes kiválasztódás az smafu? Mondjuk, ha jobban belegondolok, akkor már az első gyógyszer feltalálásával el lett baxva :).
2007. jan. 14. 09:40 | válasz | #48
Ha az állat-ember kiméráknak nem lenne tudata és nem élnék meg az egészet ([mesterséges] kóma) akkor mehetne a dolog... kérdés, hogy így is ki tudnának-e fejlődni.
Tetsuo  
2007. jan. 14. 01:44 | válasz | #47
Sokkal nagyobb dologról van szó, mint néhány ember halála. Ha átlépünk a kapun, nincs visszaút! A cikkben szereplő kimérákat nem nevelik fel, csak magzati fejlődését vizsgálják (gondolom); viszont ha később mégis, akkor hát az etikailag télleg durva lenne, a faji identitásunk v akár a faji életcélunk is megkérdőjeleződik (megszűnik?), ill egy evolúciós zsákutcába kergetheti néhány kísérletezés az egész emberiséget.

Az már más kérdés, h egy EUs törvény ezt meg tudja-e akadályozni..
2007. jan. 14. 01:39 | válasz | #46
"Ha hit nélkül tanítasz embereket, okos ördögöket kapsz"
Khmm... Ez egy nagy marhaság, bárki is mondta...
dez  
2007. jan. 14. 00:18 | válasz | #45
Ja, meg lehet menteni pár embert (legalábbis ezt ígérik), és közben tönkre lehet kontárkodni egy fajt...
2007. jan. 13. 20:33 | válasz | #44
ott a pont!
2007. jan. 13. 20:25 | válasz | #43
Egyetlen negatívum amire most tudok gondolni az az állatbetegségek átterjedése az emberre.
2007. jan. 13. 20:25 | válasz | #42
" Az ellentábor szerint azonban az ember-állat embriók túllépik az etikai határokat."
szóval akkor inkább dögöljön meg egy rákos, parkinson kóros stb.. mert az ő jó érzésüket sérti? Ha ezzel meglehet menteni több millió ember életét, vagy legalább is normalizálni, nem éri meg? Azért mert sérti az etikát, az ő jó érzésüket.. nem leszarja mindenki, ha ezzel embereket lehet megmenteni? És nem úgy mentenek embereket hogy mások kárára, hanem egy teljesen ártalamtlan módszerrel..
2007. jan. 13. 19:35 | válasz | #41
Ez tök jóóó teremtsünk mi is külön fajt magunknak mint az Annunakik
2007. jan. 13. 17:53 | válasz | #40
De el vagy szállva ember. Okoskodó monkey. :)
NIBI  
2007. jan. 13. 17:40 | galéria | válasz | #39
Így van!
SCITEK  
2007. jan. 13. 17:17 | galéria | válasz | #38
Egyebkent valamelyik ismeretterjeszto csatornan lattam, hogy sertesembriok agyabol kinyert ossejteket ultettek a paciensek agyaba. Mar nem emlekszem mifele betegseget probaltak vele orvosolni, de a beavatkozasok sikeresek voltak.
Egy ilyen hibrid megoldas valoszinuleg univerzalisabb lenne.
Persze az etikusok ilyenkor fel vannak haborodva, amit meg is ertek.

kutyak  
2007. jan. 13. 14:40 | válasz | #37
uniu  
2007. jan. 13. 13:46 | válasz | #36
Érdekes módon az ellenzők közül senki sem ül tolószékben, vagy hiányzik valami végtagja. Igencsak átértekelnék ezt, ha ilyen helyzetbe kerülnének... sőt a legnagyobb szószolok lennének.
Magnet  
2007. jan. 13. 12:34 | válasz | #35
Amúgy meg nem tudom mit veszekednek hogy engedélyezzék e vagy nem, szerintem már javában folyik a kutatás a színfalak mögött, szóval teljesen mindegy, hogy a közvélemény mit gondol, bár biztos van olyan elmebeteg, akinek a lbórjában kis emberállat növekszik ... Persze mindezt a tudomány érdekében, és a betegségek gyógyítsáért ... Arra már ne is gondoljunk hogy a második világháború alatt is folytak ilyen jellegű kisérletek, ki tudja azóta egy két megszállott öregember miket fejlesztett ki, szóval nem új a dolog, de azért itt kezd eldurvulni a helyzet, mivel a tudósok is emberek, ezért lesz egy kettő aki túllép bizonyos határokat, és onnan már nem nagyon lesz visszaút.
NEXUS6  
2007. jan. 13. 12:30 | galéria | válasz | #34
Pár hete láttam én is a tv-ben, hogy a kínaiaknál már van olyan korház ahol "nagyüzemileg" gyakorlatban alkalmazzák az ilyen őssejt beültetéses terápiákat. Valami amcsi szaktekintély dobott is egy hátast, hogy milyen eredményeik vannak, és nálunk akarnak korházat csinálni. Gondolom a lazább szabályozás miatt.
Magnet  
2007. jan. 13. 12:29 | válasz | #33
Ez már beteges ... :s
Kornan  
2007. jan. 13. 09:50 | válasz | #32
Én úgytudom,hogy azokat nem lehet olyan hatékonyan felhasználni,mint a születéskor kinyert őssejteket.Valamelyik tv műsorban volt róla szó régen.
kutyak  
2007. jan. 13. 09:42 | válasz | #31
Én nem látok az ember-állat hibridben semmi kivetnivalót. Az ember is állat, csak fejletteb agyi képességekkel rendelkezik, mint a legtöbb emlős. Innentől kezdve valójában állat-állat hibridekről van szó. A legközismertebb ilyen pl. a ló és a szamár keveréke, az öszvér.
2007. jan. 13. 08:36 | válasz | #30
a legjobb az hogy a világ ilyeneken moralizál miközben sokkal nagyobb gondok is vannak,s míg mi európában ilyenekkkel tökölünk hogy mi etikus mi nem ,addig majd a ruszkik vagy netán a kínaiaknak eszébe jut hogy mért ne,oszt majd nemsokára azon vesszük észre magunkat hogy le vagyunk maradva(egyébként semmi bajom nincs se az orosz se a kínai néppel,csak olyan jól hangzott)
2007. jan. 13. 08:21 | válasz | #29
ha már mindenképpen szükség van a klónozásra, akkor inkább emberi embrió, bár usában pont ezt meszelték el. viszont még régebbről rémlik, hogy mintha a zsírszövetek között is találtak volna őssejteket
dez  
2007. jan. 13. 03:44 | válasz | #28
A kísérleti állatokról már legalább sokat tudnak, ellentétben ezekkel a kimérákkal.
2007. jan. 13. 00:18 | válasz | #27
De valószínűleg pontosabb eredményt hozna mint a mostani állatkísérletek.
NEXUS6  
2007. jan. 12. 23:59 | galéria | válasz | #26
Ha jól értem állati petesejtbe próbálnának emberi setmagot ültetni.
Csakhogy a tulajdonságok nem csak a sejtmagban öröklődnek, egy ilyen hibridből létrehozott szövet, nem emberi és nem állati lenne. A kísérleteknél, nem biztos hogy olyan reakciót adna mint az emberi szervezet.

Lásd legutóbbi londoni gyógyszerteszt botrány.
dez  
2007. jan. 12. 23:00 | válasz | #25
Fogakból is ki lehet vonni, meg még sok helyen előfordulnak a szervezetben. És azok echte normális őssejtek.
dez  
2007. jan. 12. 22:58 | válasz | #24
Az a baj, hogy ki is lóg a lóláb... Őssejteket sok helyről szerezhetnének, ha csak ez lenne a vágyuk. Ha viszont rátehetik a kezüket (és nem is csap rá senki) a magzatokra, azokkal (leplezve persze) öröklődő génmanipulációs kísérleteket is folytathatnak. Azaz, nem csak szöveteket és szerveket akarnak ezek "tenyészteni", hanem új fajokat, emberfajokat is.
SCITEK  
2007. jan. 12. 22:50 | galéria | válasz | #23
Csak ha neked lenne szukseged ossejtre, nemvaloszinu, hogy tudnad prezentalni a szuletesedkor megmaradt magzatvizet.
Ezert van szukseg a klonozasra.
2007. jan. 12. 22:13 | válasz | #22
én tényleg támogatnék minden tudományos újítást, legyen az gm, klónozás, őssejt kutatás vagy bármi hasonló, de ez valahogy már nekem egy kicsit sok. hiába mondják hogy csak őssejteket akarnak kinyerni, valaki biztos lenne aki egy kicsit tovább megy, és az ezen az ágon már szerintem elég súlyos.
nemrég volt híradóban hogy amcsik magzatvízből és méhlepényből nyertek őssejteket. az közben befuccsolt vagy mi? mert sokkal élhetőbb alternatíva lenne
NIBI  
2007. jan. 12. 21:37 | galéria | válasz | #21
Faccán eltértetek a tárgytól! ;)
NEXUS6  
2007. jan. 12. 21:06 | galéria | válasz | #20
Gyakran ismételt kérdés?;)

Az mér?
nfr  
2007. jan. 12. 20:42 | válasz | #19
de nagy gyík vagy
dez  
2007. jan. 12. 20:31 | válasz | #18
Szerintem az a józan, aki fel tudja mérni egy dolog következményeit. Nem csak az ígéretek szintjén.
2007. jan. 12. 20:13 | galéria | válasz | #17
"Eljött a józan gondolkodású emberek kora"

Ki mondja meg ki a józan és ki nem? Te?
NEXUS6  
2007. jan. 12. 19:43 | galéria | válasz | #16
Kicsit OFF de ha már szóba került a csákó itt van egy másik aktuális beszólása:

"Violence is the last refuge of the incompetent"

Bush elnök további csapatokat szándékszik Irakba küldeni, az elképzelését mindenki bírálja.
NEXUS6  
2007. jan. 12. 19:33 | galéria | válasz | #15
Meg is van: Salvor Hardin.

Jó csóka, igazi politikus alkat, mindenkit beszopatott.
Az egyik kedvencem!;)))

NEXUS6  
2007. jan. 12. 19:31 | galéria | válasz | #14
Na ne csinádmá! És melyikben? Van vagy 10 könyv, amelyik szorosan tartozik az Alapítvány sorozathoz, meg másik 10 amelyik nem annyira!!!

Amúgy én az Alapítványra tippelek, arra az Alapítványi vezetőre, akinek azok az aranyköpései voltak.
Viet  
2007. jan. 12. 19:30 | válasz | #13
Hát döncsék el van más fontos dolog is.
2007. jan. 12. 18:58 | válasz | #12
Foundation series, magyarul ha jól tudom Alapítvány címen jelent meg.
A műveletség pedig nem egy adott könyv elolvasását jelenti, hanem pont az általános olvasottságot, és ehhez Asimov művei hozzátartoznak.
NEXUS6  
2007. jan. 12. 18:46 | galéria | válasz | #11
Jaaaa!!!;))))
Azt hittem valami "rendes" ember mondta.
Amúgy melyik könyvében volt, asszem majd mindegyiket olvastam?

Monnyuk nem hiszem, hogy ha valaki Asimovot olvas, akkor büszke kell hogy legyen a müveltségére, mint ahogy a robinkukk összes sem jogosít fel arra hogy magánpraxist nyissak.
2007. jan. 12. 18:32 | válasz | #10
Isaac Asimov.. Gondolom Blikkben kimerül a műveltséged.
NEXUS6  
2007. jan. 12. 18:26 | galéria | válasz | #9
Ki mondta ezt Hitler vagy Sztálin?
2007. jan. 12. 18:11 | válasz | #8
"Never let your sense of morals prevent you from doing what is right."
2007. jan. 12. 18:00 | válasz | #7
"Ha hit nélkül tanítasz embereket, okos ördögöket kapsz"

Egyébiránt részben igazad van, ideje lenne végre szétválasztani a vallást és a tudományt.
Falabu  
2007. jan. 12. 17:29 | galéria | válasz | #6
Az úgy van hogy a köcsög tudósokat a köcsög hadsereg bízta meg, most nem neteznék ha nem lett volna az amcsi hadsereg!:)
2007. jan. 12. 17:19 | válasz | #5
én ezt már nagyon unom... elegem van abból, hogy mindenféle aktivisták megakadályoznak újféle gyógymódokat, mindenféle új találmányt, csak azért mert az nem etikus, vagy elllenkezik a vallásával (például: őssejtkutatás). Vegyék már észre, hogy a vallás korszaka véget ért! Eljött a józan gondolkodású emberek kora
NIBI  
2007. jan. 12. 17:12 | galéria | válasz | #4
Azért gondoljatok arra, hogy nagyon sok betegnek CSAK EZ AZ EGYETLEN MEGOLDÁS!!! Ahoz, hogy az állapotuk megmaradjon, jobb esetben javúljon! Igenis szükség van erre!!!
Csak a köcsög, pihentagyú, gyerekszoba nélkül felnevelkedett génsebészek nem biztos, hogy a jó célra fogják (akarják) használni!
juhand  
2007. jan. 12. 16:53 | válasz | #3
kezdődik a scifi-horror
2007. jan. 12. 16:47 | válasz | #2
Szóval igaziból is megcsinálnák a Mutant-X csapatot, meg a Macskanénit?
2007. jan. 12. 16:24 | válasz | #1
batman;)