Így készül: Alien vs Predator 2
2007. január 12. 21:41, péntek
Felkerült a netre egy rövidke videó, mely a nagyon várt Alien vs Predator: Survival of the Fittest színfalai mögé enged bepillantást. A december 21-én mozikba kerülő folytatást a Strause testvérek rendezik.

Az Alien vs Predator alaposan megosztotta mind az Idegenek, mind pedig a Ragadozók rajongóit. Egyesek nagyon jól elvoltak a filmmel, míg mások szinte szentségtörésnek titulálták a közös alkotást.

A pénz mindenesetre nagy úr és mivel a film nagyon szépen hozott a 20th Century Fox konyhájára, a folytatás nem sokat váratott magára. A Survival of the Fittest nálunk is rendszeres vendég és ma újból foglalkoznunk kell vele.



Az egyik televíziós csatorna ugyanis interjút készített a filmet rendező Strause testvérekkel, akik elég nagy lelkesedéssel beszéltek művükről. A videó sajna nem sokat mutat a folytatásból, ám ez is több mint a semmi. A duó neve a látványra mindenesetre komoly garancia, hiszen eddig olyan filmekben működtek közre, mint a Frank Miller's 300 vagy a Holnapután.

A videót itt lehet megtekinteni.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Che  
2007. feb. 19. 23:30 | válasz | #47
Nos bevallom őszintén az összes kommentet nem olvastam el, de elég sokat igen. én az egészhez annyit fűzok, hogy: Az AvP nem akarta sem az Alien sem a Predator teljesen részletes sztorijait valamilyen módon egybefűzni, hiszen ez több órás és sok részes filmet jelenteni.Nem itt egyszerűen arról volt szó, hogy meg tették azt amit már évek óta vártak sokan...egymásnak engedték a két fajt...ennyi, se több, se kevesebb...ahogy egy újságban olvastam ezt a részt akkor is megnézte volna mindneki akit egy kicsit is érdekel az alien vagy a preadtor, hogyha 2 órán át az van benne hogy fehérnemüt vásárolnak...de ez az én meglátásom, most lehet fikázni vagy akármi, de sztem manapság túlzottan okosnak hiszi magát minden ember és azt keresi a filmekben amit ő akar látni benne, kérdem én akkor miértnem forgatja le mindneki a saját kis filmjeit? na mind1...
2007. jan. 16. 13:41 | válasz | #46
Télleg, az a hsz lemaradt bocs
Seten  
2007. jan. 16. 11:33 | válasz | #45

Ez nem ugyanez: #39? :)

2007. jan. 16. 07:55 | válasz | #44
Jó Reggelt Mindenkinek!
Itt az első srceenshot a filmről!!
Katt
Nyam Nyam
vortel  
2007. jan. 15. 23:13 | válasz | #43
érdekes ez a kép... az aliennek elég furcsa feje van
vortel  
2007. jan. 15. 23:13 | válasz | #42
érdekes ez a kép... az aliennek elég furcsaa feje van
2007. jan. 15. 18:55 | válasz | #41
A kérdésedre válaszolva, moziban láttam először a filmet és nagyon megfogott, lehet csak azért mert végre láthattam a 2 lényt a vásznon, ahogy egymásnak ugranak nem tudom, de nagyjából megkaptam amit akartam. A megvalósítással maszkal és effektekkel szerintem semmi gond nem volt, hűek voltak az eredetikhez, nem tértek el attól 1-2 bakit leszámítva amit alant leírtam, a sztori nem 1 egyedi darab, de már láthattunk rosszabbat is. Izgalmas és pergő volt végig a film, 1 jó kis kaland scifi. Nah léptem melóból. Bye!
2007. jan. 15. 18:43 | válasz | #40
Azt is leírtam miért nem olvashatták a könyveket, mert nem is tudják, hogy létezik, senki sem figyel kis hazánkra ebből a szempontból sem
Darkoo  
2007. jan. 15. 18:30 | válasz | #39
Az ELSŐ Hivatalos kép a filmből!
Csak hogy megnyugodjatok,hogy tényleg visszatértek a gyökerekhez!
AVP 2 ELSŐ HIVATALOS KÉP!
2007. jan. 15. 18:00 | válasz | #38
"Én görcsösen várom már az AvP2-t,mert kétszer ugyanabba a kutyaszarba csak nem lép a FOx Studio:)"

Erre ámen, legyen igazad.
2007. jan. 15. 17:52 | válasz | #37
Hát én úgy vagyok vele, mint könnyed popcorn mozi,ami kikapcsol egy fárasztó nap után, annak tökéletesen megfelel ez a film.
Mint Alien és Predator film tekintetében pocsék alkotás:)
Én görcsösen várom már az AvP2-t,mert kétszer ugyanabba a kutyaszarba csak nem lép a FOx Studio:)
2007. jan. 15. 17:20 | válasz | #36
A predator 2 végében is van utalás, de gondolom ez nem új. Nekem a Blood- ban tetszett, amikor egy sarokban a készítök eldugták egy predator búvóhelyét, alien-trófeával, zöld trutyival telefröcskölt fallal, meg egy Unreal poszterrel, ami egy Skaarj-miszart (a lengöhajú karpengés zöld gyíklényt) ábrázolt. Na az funny kis kiszólás volt...
2007. jan. 15. 16:59 | válasz | #35
"Én se találom komoly alkotásnak az AvP-t ,de mégis bármikor megnézem, ha muszaj, mert kedvenc lényeim szerepelnek benne, az alienek és predatorok."

Ez még nem teszi jó filmmé, legfeljebb hiánypótlóvá a görcsös fan-ok számára.
2007. jan. 15. 16:58 | válasz | #34
"A többiről ne is beszéljünk, meggyőzni úgysem tudlak, mert benned már kialakult 1 kép a filmről amit úgysem tudok és nem is akarok megváltoztatni"

Amikor feltettem a kérdést, hogy "SZTED", azaz "szerinted mi a kvalitásbeli különbség", akkor talán arra lettem volna kíváncsi, hogy te miért tartod jó filmnek. Az egész hozzászólásod alatt három dolgot mondtál:

1. egyetértettél velem a negatívumokban
2. felhoztál még durvább negatívumokat (pl. könyv nem olvasása, nem megfelelő budget ecetera)
3. leszidtál engem, hogy miért hasonlítom az ultragagyi Doom-hoz

Tehát tulajdonképpen csak azt nem írtad le, ami engem érdekelt volna: hogy neked mi tetszik ebben a filmben, mi az a plusz, az a feeling, az az akármi, ami miatt meg fogod még akárhányszor nézni, de a DOOM-ot soha többé, mert abból hiányzott ugyanez. Ha megkérdezem, hogy "szerinted", akkor érdekel is a válasz, nem költőinek szánom.

"Mindazonáltal szerintem teljesen jól működik így a film."

Tessék. leírod, hogy szerined fasza a film, de nem fejted ki, miért, utána meg belekötsz saját magadba a soron következő mondattal:

"kifejetettem 1 előző AvP hír kapcsán, hogy Anderson nem tehet arról, hogy ilyen lett a film."

Tehát szar a film, ráadásul erről a rendező nem is tehet, de azért baszott elolvasni egy AvP könyvet, de ettől függetlenül szerinted jól működik, és még meg fogod nézni. Hm. Érdekes.

"a feszültség és az ALIEN/Predator filmek durvaságát is elvesztette a film"

Azok a filmek ezekről a dolgokról szóltak, nem pedig pár "alien-maskarában" rohangáló idiótáról. "Csak" azokat a dolgokat veszítette el az AvP, ami a szüleit kiemelte a szürke és unalmas szarok közül (és nem, nem elég az, hogy berakják a Giger által remekült megformált alien-t, és utána mindenki örüljön, mert azt hiszik, hogy ha egy filmbe "alien"-t tesznek, akkor az már kapásból olyan színvonalú is)

"Hmm érdekes egy hozzáállás annyi szent, én ilyet sose mondanák valakinek"

Pedig mondod. Például rögtön a kommentedben a DOOM filmre azt mondod, hogy ultragagyi. Namármost, ha valamilyen ember fizet az ultragagyiért (azaz szerintem ultragagyiért), akkor egyértelmű, hogy számomra annak az embernek szar az ízlése. Nem ugyanott tartunk? Dehogynem. Amúgy nem akartalak megsérteni, nekem is megvan az Event Horizon (attól függetlenül, hogy a Kaptárban szerintem Milla volt az egyetlen értékelhető), de attól még nem tetszik Anderson rendezése. Többek között az EH is szarul van megcsinálva, egy hozzáértőbb rendező kezében sokszor többet lehetett volna belőle kihozni (színészekkel, kellékekkel, díszlettel, CGI-vel a legkisebb baj sem volt).
2007. jan. 15. 12:34 | válasz | #33
Na látod. Te nem vagy komoly alien és predator rajongó.
Azért illendőségből, és alények iránti tiszteletből legalább egyszer igazán megnézhetted volna az AvP-t...Csak 90 percet rabolt volna el az életedből.Ennyit kibirtál volna.

Mellesleg nevetséges összereszteni őket?Szerintem az Isten is egymásnak teremtette őket.
A 80as évek végétől megannyi könyv, képregény, számítógépes játék és egyébb kisfilm hozta már őket össze.Több mint 20 éves múltja van ennek a "nevetséges" dolognak.
Dehát ízlések és pofonok.De te vagy kisebbségben,az szent:)
2007. jan. 15. 12:31 | válasz | #32
Ami igaz az igaz.Én se találom komoly alkotásnak az AvP-t ,de mégis bármikor megnézem, ha muszaj, mert kedvenc lényeim szerepelnek benne, az alienek és predatorok.
Ez van..
Persze nagyon örülnék egy olyan mozinak most mar, ami visszatér a gyökerekhez,és színvonalasan van előadva, és nagyszerű atmoszférában játszódik,végig feszültség alatt tartva minket.
2007. jan. 15. 11:24 | válasz | #31
"Oksa, akkor "SZTED" mi a kvalitásbeli különbség a két film között? A színészi játék biztos nem" - Nézd az tény, hogy meggyőző színészi játék nem nagyon volt a filmben. A Ripley szerepére szánt színesbőrű hölgyemény télleg nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A többiről ne is beszéljünk, meggyőzni úgysem tudlak, mert benned már kialakult 1 kép a filmről amit úgysem tudok és nem is akarok megváltoztatni, csak azzal nem értek egyet igazán, hogy 1 szinten emlegetted az ultragagyi Doomal amiben kb 3 perc ami élvezhető és szerintem többet nem fogom megnézni, míg az AvP-t igen, annak ellenére, hogy olvastam rengeteg Alien/AvP Predator regényt is. Elfogadtam, hogy a készítőknek gőzük sincs eme fantasztikus hangulatú könyvek létezéséről, és néhol lemásolva más filmekből merítettek ötleteket és gyúrtak 1 masszát ami eléggé vegyes képet mutat. Mindazonáltal szerintem teljesen jól működik így a film. Már kifejetettem 1 előző AvP hír kapcsán, hogy Anderson nem tehet arról, hogy ilyen lett a film. A drága FOX tehet az egészről, hogy nem mertek annyi pénzt belepumpálni a filmbe mint amennyit megérdemelt volna, nem beszélve arról, hogy kapott egy csodálatos PG-13-as besorolást, amivel a feszültség és az ALIEN/Predator filmek durvaságát is elvesztette a film. Neki kiadták mit kell csinálni, és szerintem ilyen keretek között is kihozott 1 tűrhető filmet. Én is ízekre szétszedhetném a filmet pl. A predator fegyvereit szétmarja az ALIEN sav, vagy a sisakját simát átjukasztja az egyik Alien stb.. de nem teszem, mert mint mondtam biztos, hogy nem olvasták a könyvet. Talán ez a kritika áll hozzám a legközelebb: katt
"De a legritkább esetekben van bennük bármi, ami miatt kikerülnének egy normális ember dvd polcára." - Értem, tehát mivel nékem ott figyel A Kapár 1-2 eredetiben a polcomon, akkor nem vagyok normális! Hmm érdekes egy hozzáállás annyi szent, én ilyet sose mondanák valakinek, hogy pl neked ott figyel a Doom eredetiben a polcodon akkor nem vagy normális. Na mindegy ezis stílus kérdése.
Peace
2007. jan. 15. 10:13 | válasz | #30
"az AvP-t összehasonlítani a DOOM filmel badarság, mert van köztük kvalitásbeli különbség SZTEM"

Oksa, akkor "SZTED" mi a kvalitásbeli különbség a két film között? A színészi játék biztos nem (Lance Henricksen-t oda sem számolnám, csórikámnak 3 köhögésen kívül alig jut szerep), a díszletezés a DOOMban igéyntelen és kommersz, ameddig az AvP-ben tök sötétet tartanak, hogy ne lehessen látni, hogy egy rohadt folyosón rohangálnak valójában. A kellékessel mondjuk egyiknél sincsen olyan sok baj, bár a Predator 2 méter hosszú csuklópengéje az AvP-ben egyenesen szánalmas.
SFX terén annyira nem volt probléma, például az AvP Predator-hajója remekül néz ki, de nem kevés gyerekesen gagyi akciójelenet volt.

Igazából az AvP-vel az volt a bajom, hogy sem a Predator, sem az Alien nem volt egy teljesen agyatlan, történettelen megahentelés (illetve a Predator az volt valamilyen szinten, de teljesen más fajta), ugyanúgy, ahogyan az AvP könyvek sem. Ezek után kiadni egy ilyen filmet erős szégyen.

"de Andersonnak igenis nézhetők a filmjei"

Hát "nézhetőek" tuti. De a legritkább esetekben van bennük bármi, ami miatt kikerülnének egy normális ember dvd polcára. Nekem ennyi a bajom vele.

De megint elmondom, nem vagyok negatív, legfeljebb az első résszel, mert az egy rakás szar. Az, hogy már reflexből nem bízom a folytatásokban (főleg olyanban, aminek az elődje is szar volt), az nem a negatív energiáim, hanem Hollywood hibája.
2007. jan. 15. 07:38 | válasz | #29
Ne legyél már ennyire negatív vaze, szerintem az AvP-t összehasonlítani a DOOM filmel badarság, mert van köztük kvalitásbeli különbség SZTEM! Mondjuk mindenki döntse el magában mi a jó, de Andersonnak igenis nézhetők a filmjei és nem 1 Uwe Boll.. mint már annyian hozzá hasonlították...ami megint egy eléggé eltúlzott kijelentés... Mellesleg, ha jól tudom az AvP könyveket magyar írók tollából született, mint az összes Terminator könyv(Mark F. Wilson vagy Christopher Sethfield stb..), de lehet tévedek. Kicsit állj pozitívabban a dolgokhoz, túlárad benned a negatív energia
2007. jan. 14. 20:49 | válasz | #28
Ok, ezt eddig nem tudtam. Akkor nem szólok semmit.

Egészen a teaser-ig.
2007. jan. 14. 20:48 | válasz | #27
"Nemtudom láttad e a mostani rendezők kisfilmjeit?Akkor egykét videóklippküket esetleg? A David Lynch féle irányvonalat képviselik, "

Nem, de David Lynch gyakorlatilag összes művét láttam.

"De ugyanakkor megint más,ha saját maguk rendeznek filmet,saját elképzeléseiket és látásmódjukat pumpálják bele alkotásukba."

Én is szeretnék ebben reménykedni. Kivéve persze, ha "rendelésre" dolgoznak. Hallottunk már ilyenről is.

"Adjuk meg az esélyt,hogy összehoztak egy jó filmet."

Már megadták nekik az esélyt, amikor megkapták a budget-et. Amúgy természetesen meg fogom nézni.


Darkoo  
2007. jan. 14. 19:38 | válasz | #26
Survival of the Fittest..
Kétszer írták át a nevét erre az imdbn, de a rendező beírt,hogy nem ez a hivatalos cím, ez csak a munkacím. Azóta csak AvP2 néven van bejegyezve a mozi.
A hivatalos cím még várat magára.Gondolom egészen a tízer trailerig.
Darkoo  
2007. jan. 14. 19:13 | válasz | #25
Nemtudom láttad e a mostani rendezők kisfilmjeit?Akkor egykét videóklippküket esetleg? A David Lynch féle irányvonalat képviselik, műveik roppant elvontak,és egyben "művésziek" is.
Az egy dolog,hogy kommersz filmekben voltak vizuális effektus szakemberek.
De ugyanakkor megint más,ha saját maguk rendeznek filmet,saját elképzeléseiket és látásmódjukat pumpálják bele alkotásukba.Nem szól bele senki sem,hogy csinálják,ők a főnökök az egész project alatt.
Adjuk meg az esélyt,hogy összehoztak egy jó filmet.
Az Alien széria végülis nem olyan,mint a Pókember vagy bármelyik más.
Mindegyik rész felér egy önnáló történettel,filmel.
Mindegyik filmek más volt a rendezője, más megközelítéssel ,más atmoszférával megspékelve.
AvP első része, ha igen jó lesz a második,ami mellesleg egy különálló történet lesz, annyi a dolgunk,hogy elfejtük Anderson művét:))
Engem roppant módon érdekel, mit hoztak össze;)
2007. jan. 14. 18:24 | válasz | #24
Az első részből tulajdonképpen csak azok a dolgok hiányoztak, amik az Alien és Predator filmeket kiemelték a földönkívülis mészárlásos sci-fik közül.

Nekem az a bajom az AvP koncepciójával, hogy még véletlenül sem a könyvek (néha) igen nagyszerű atmoszféráját és érdekes csellekményét próbálják visszaadni, hanem csináltak egy bugyuta hentelős sci-fi trash-t, ami PC játékban remek volt, filmen viszont a DOOM-mal van egy szinten.

Én remélném, hogy elszakadnak a kommerszektől, de a filmalkotók kiválasztása számomra csak azt példázza, hogy a könnyen fogyasztható, szögegyenes és bugyuta irányvonalat akarják ezúttal is meglovagolni.

Megint elmondom, ne legyen igazam. (nem akarok szőrszálhasogatni, de már az alcím is a gagyiságot szimbolizálja - normális ember sosem adna egy ennyire klisés alcímet egy normális filmnek)
2007. jan. 14. 18:19 | válasz | #23
A Halálhajó szerintem remek film lehetett volna, ha nem Anderson kapja meg. Az eredeti koncepció és a CGI-sek nagyszerűségét tükrözi, hogy nem került süllyesztőbe (amúgy nekem is tetszett, csak éppen az a véleményem, hogy egy nagyszerű ötlet lett elbaszva egy középszerű megvalósítással).
Darkoo  
2007. jan. 14. 15:18 | válasz | #22
A rendezők látásmódja, akkor a megvalósítás és alátvány , a zenéről nem is beszélves sokat dobhat majd a második részen.
Ez a rész próbál teljesen elszakadni az első résztől.
Akkor legyenek fenntartásaid eme részt illetően,legfeljebb kellemesen csalódól majd a filmben;)
Darkoo  
2007. jan. 14. 15:16 | válasz | #21
Akkor maradt kettő, a Resident Evil és Mortal Kombat,ami nem tetszett neked
Bandew  
2007. jan. 14. 15:08 | válasz | #20
Paul Andresonnak sztem is rosszak a filmjei, de a Halálhajó tetszett a Katona, meg egyenesen jó volt.
2007. jan. 14. 14:53 | válasz | #19
Paul Andersonnak nem "egy rossz filmjét" látta a legtöbb ember, hanem szinte kivétel nélkül low category filmek voltak. Érdekes módon főleg olyanok, amik alapjában véve egy jó, de legalábbis ígéretes ötletre épültek, de vagy a rendezés, vagy a kivitelezés lehúzta a végeredményt (az AvP amúgy tipikusan ilyen film).

Salerno-tól akkor sem várok semmit. Nem arról van szó, hogy nem lehet valakinek "jó ötlete", hanem arról, hogy azért 1. az előző munkái akkor is számítanak 2. nem véletlenül ő kapta a munkát (nem azért írhat, mert két szép szeme van).

"Mellesleg ha vennétek a fáradtságot,és utánanéznétek, egyik filmnél se ő írta a forgatókönyvet, csak mint társszerzője volt a filmeknek..."

Igen, mert valaki a character, valaki meg a screenplay writer.

"Amíg nem láttátok a trailert,vagy magát a filmet, ilyen hülyeségeken ne filózzatok,hogy ez is ugyanolyan lesz,mint az első rész,rossz lesz , béna lesz stb stb... "

Hidd el, szerintem senki nem akarja, hogy olyan szar legyen, mint az első, sőt, sokan (köztük én is) állati boldog lennék, ha pozitívat kéne csalódnom. A baj csak az, hogy általában nem ez lesz a végeredmény.
Darkoo  
2007. jan. 14. 13:58 | válasz | #18
Akkor valószínűleg nem tetszettek az Aliens vs Predator Pc játékok sem,vagy még nem játszottál velük.
Egyébként ebben a filmben nem lesznek alien vs predator bunyók,és a egy db predator lesz csak benne, aki a film utolsó 10 percében mutatkozik csak meg az infók szerint.
Tehát ez inkább Alien film lesz.
Azért adnak teret a predatornak a készülő Predator 3 filmben majd később.
Bandew  
2007. jan. 14. 13:33 | válasz | #17
Félreérted, én az első filmet sem láttam és nem is érdekel. Nekem nagyon tetszett az Alien sorozat és a Predator (abból inkább csak az első rész, de a második is elment) és egyszerűen fantáziátlanságnak tartom őket egybekeverni (lásd Freddy vs. Jason, Batman és Superman, stb.).
Darkoo  
2007. jan. 14. 13:26 | válasz | #16
Sokkal jobb lehetőségek rejlenek az AvP Univerzumban, mint simán az ALien és Pred.ben.
Azért mert láttatok egy rossz filmet Andersontól,miért kell rögtön temetni az egészet?
Tipikus hülye felfogás.

A másik meg Shane Salernotól most miért parázik mindenki?

James CAmeron az Aliens előtt pl a Rambo 2 forgatókönyvét vagy a Gyilkos Piranják támadásást írta ,valamint utobbit rendezte.
M.Nigh Shyalaman a Hatodik ÉRzék előtt a Stuart Little a kisegér forgatókönyvét írta.

Szóval azért mert Shane Salernonak eddig köze volt az Armageddonhoz, és Shaftothoz már nem tud szerintetek egy jó történetet írni?
Ezt a baromságot.
Mellesleg ha vennétek a fáradtságot,és utánanéznétek, egyik filmnél se ő írta a forgatókönyvet, csak mint társszerzője volt a filmeknek...
4-5 ember írománya mindkét filmecske.

Amíg nem láttátok a trailert,vagy magát a filmet, ilyen hülyeségeken ne filózzatok,hogy ez is ugyanolyan lesz,mint az első rész,rossz lesz , béna lesz stb stb...
Bandew  
2007. jan. 14. 13:15 | válasz | #15
Azért az túlzás, hogy szentségtörés, de nekem sem jön be, hogy összeeresztik a predatorokat meg az alieneket. Külön-külön jók azok.
2007. jan. 14. 04:05 | válasz | #14
"lol itt, lol ott, szokjatok már le erről, annyira nevetséges..."

Látom nem ment át, ho próbáltam az előttem szóló mondat alkotási struktúráját felhasználni, csak ellenkező véleményt megformálni :)

Azért remélem jót nevettél! lol! :))
2007. jan. 14. 00:53 | galéria | válasz | #13
Ne lolozz, igen is sok mindenen dolgoznak és nagyon jó lesz a film.

fejlemények itt
2007. jan. 13. 19:36 | válasz | #12
És így a Staruse testvérek miatt kéne ennek a filmnek jobbnak lennie, mint az előzőnek?

A Shane Salerno-tól szintén nem várnék valami rengeteg sokat. Ez sem lesz jobb, mint az első, az pedig sci-fi trash-nek elment, Alien és Predator utódnak, vagy új kult-nyitánynak kicsit sem.
Alec  
2007. jan. 13. 14:13 | válasz | #11
2007. jan. 13. 13:46 | válasz | #10
Sztem nem a film szentségtörés, hanem hogy az a kockafejű Paul W Anderson megalkotta! AZ szentségtörés.
2007. jan. 13. 10:35 | galéria | válasz | #9
hát nem tom, az 1 az marha nagy csalódás volt nekem, pedig mennyire vártam! sajnos nagyon gagyira sikeredett :(
reméljük a kettő jobb lesz, bár nem tudom mit hoznak ki a mutáns Alienből...
2007. jan. 13. 10:16 | válasz | #8
Én bízok egy sokkal jobb folytatásban.
A rendezők megmondták,hogy ez már egy durvább és véresebb film lesz,valamint Alien és Aliens-es alaphangulattal megáldva.
Szóval katonákat láthatunk a filmben.
Egyébként már ebben a kis videóban láthattunk egy egyenruhás parancsnokot,valamint egy fekete ruhás japán nőt.
Lehet ő lesz MRs. Yutani?:)

loga  
2007. jan. 13. 10:11 | válasz | #7
Tudom, hogy érted pláne a könyvek után de akkor is legalább lehet látni a filmvásznon :D
2007. jan. 13. 09:54 | válasz | #6
Nekem jobban tetszett volna az egy, ha a könyvek sztoriját vitték volna filmre, de így is elment (történetileg) és elég nézhető is volt. Mondjuk nem vertem magam földhöz tőle. Egy Alien VS Predator filmtől szerintem többet várhatott volna az ember. (ne kérjétek, hogy bővebben megmagyarázzam, egyszerűen így érzem...)
loga  
2007. jan. 13. 08:52 | válasz | #5
Egyesek nagyon jól elvoltak a filmmel, míg mások szinte szentségtörésnek titulálták a közös alkotást.

Miaz, hogy szentségtörés???
Az AVP könyvek több mint 10 éve léteznek miaz, hogy szentségtörés???
ÉÉn is már nemtudom mióta vártam az első filmet!
Most meg a másodikat.
Remélem jólesz.
kerob  
2007. jan. 13. 08:36 | válasz | #4
A videó tényleg gyengusz. Én már alig várom a folytatást.:P Igaz már az előző rész is tele volt kronológiai hibákkal(leginkább az ALIEN filmek/könyvek cselekményéhez viszonyítva), de mint különálló film, tetszett. :)
2007. jan. 13. 04:13 | válasz | #3
lol itt, lol ott, szokjatok már le erről, annyira nevetséges...
2007. jan. 13. 03:45 | válasz | #2
lol, ha nem írták volna meg, akkor meg az lenne a gáz . . .
W B  
2007. jan. 12. 22:00 | galéria | válasz | #1
lol, semi lényeges