NEC: napenergiával működtetett LCD monitorok
2007. január 7. 16:06, vasárnap
A NEC amerikai részlege olyan megoldást mutatott be, amellyel a hagyományos asztali LCD kijelzők napenergiával működtethetők. A fejlesztés a cég szerint csökkenti a költségeket és bőségesen megtérül.

Hirdetés

Természetesen elsősorban a vállalatok profitálhatnak a NEC legújabb megoldásából, amely az LCD kijelzők energiaellátását oldaná meg környezetbarát és egyúttal olcsó módon. A cég partnereivel közösen napelemekre bízná a munkát, kivéve a monitorokat a hagyományos hálózatból és pusztán a napenergiára bízva azok működtetését. A rendszer a vállalat összes jelenlegi termékével működik, nincs tehát szükség a kijelzők lecserélésére.

A NEC álláspontja szerint az összegyűjtött napenergia normál esetben több napra elegendő tartalékot biztosít a hagyományos LCD monitorok ellátásához. Legyen szó egy, vagy akár több kijelzőről, a megoldás csökkenti a kiadásokat és házon belül megoldja az áramellátás kérdését, miközben a magas élettartam révén bőségesen megtérül. A csomag részeként szállított két panel állításuk szerint 50 évig, az akkumulátorok pedig 20 évig gond nélkül végzik munkájukat, ami több mint elegendő az egyszeri kiadás megtérüléséhez.

A közleményből kiderül, hogy a rendszer évente 293 kilowattóra energiát termel, ami persze nagyban függ a panelek elhelyezésétől, valamint a beérkező napfény mennyiségétől. Több monitor egyidejű használata tovább ronthatja a mutatókat, de a normál működtetéshez így is elegendő a megoldás. Az együttműködő partner, a kanadai Carmanah 1998-ban alakult meg, jelenleg többek között az amerikai haditengerészetnek is szállít, így semmiképpen nem számít kispályásnak ezen a területen.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jan. 08. 22:20 | galéria | válasz | #19
"Egy fűtésre használt napelem hatásfoka simán van 40-50%"
Fűtésre (pontosabban fűtésrásegítésre), melegvíz-készítésre napkollektort szoktak használni (ne keverjük a kettőt).
Azok hatásfoka teljes napsütésben optimális tájolás/dőlésszög esetén, hőmérsékletektől függően akár 80% is lehet.
Bővebben erről:
#1
#2

"legalábbis könnyen, azért mondjuk jut eszembe egy-két megoldás, de körülményesek"
Nagyban még vannak megoldások - a napkéménytől kezdve, a Stirling motoros megoldáson át, a napvályún át, a naptoronnyal bezáróan.

"Általános célú olcsó napelem kéne."
10-20%-os hatásfokú napelemeket lehet kapni kereskedelmi forgalomban, mint energiatermelésre szolgáló napelem (legalábbis magyar forgalmazóknál ilyesmiit találtam.) - sajnos eléggé borsos áron (Például: 200 W 218400 Ft, 130 W 141960 Ft - az árak 20% áfa nélküliek).
Bár...

Caro  
2007. jan. 08. 21:23 | válasz | #18
Szerintem jobban jársz, ha a termikus enegiát akarod felhasználni.
Egy fűtésre használt napelem hatásfoka simán van 40-50%, bár abból áramot nem tudsz gyártani(legalábbis könnyen, azért mondjuk jut eszembe egy-két megoldás, de körülményesek).
2007. jan. 08. 20:51 | válasz | #17
Kivéve, ha majd bezáratják a szénerőműveket a klímaváltozás következményeinek csökkentése érdekében.
Amúgy ez a monitor tényleg értelmetlen, legfeljebb hordozható ezközhöz lenne jó. Mert mire behozná az árát, elavul.
Általános célú olcsó napelem kéne.
Caro  
2007. jan. 08. 08:38 | válasz | #16
Viszont ha elolvasod azt is írja, hogy cheap és non-toxic anyagokból készül.
Szerintem emellett vállalható az, hogy a nátrium korrodál egy kicsit. Ha azzal hasonlítjuk össze, hogy mi van akkor, ha az ólomakksiból kifolyik a kénsav :S
A működési hőmérséklet meg nem számít, egy jó adiabatikus szigetelés megoldja a dolgot. Bár azért teljesen az se jó, mert üzem közben melegszik is, akkor meg 300 C fölé is mehet.
De ezt is meg lehetne oldani szerintem (aktív/passzív hűtés).
Meg annyit, hogy ha nem ilyen kicsiben gondolkodunk, akkor hogyan máshogy tudsz mondjuk napenergiát tárolni(pl. egy családi ház számára)?
Vagy ólomakkumulátor, mert az fajlagosan olcsó, vagy ez, más módszerről nem igazán tudok ilyen kicsiben.
Esetleg egy reverzibilis üzemanyagcella, de attól is messze vagyunk egyenlőre, árban is, meg az is tönkre megy idővel.
2007. jan. 08. 01:15 | galéria | válasz | #15
Sajna ezért:
However, the operating temperature of 300 to 350 °C and the highly corrosive nature of sodium make it suitable only for large-scale non-mobile applications.
Forrás: Wikipedia

Pedig:
Taking into account above-mentioned phenomena, we have achieved cycle durability of more than 2,250 cycles and time durability of more than 15 years.

A NAS cell has an energy density of 341Wh/l
Forrás: World Energy Council - A NEW POWER SUPPLY SYSTEM USING NAS (SODIUM SULPHUR) BATTERY

Összehasonlításképp az ólomakkumlátorok energiasűrűsége 60-75 Wh/l. Kár.

"Én inkább az akkun vagyok megakadva, 20 év? Na nem nagyon láttam még olyat, ha van is, biztos nem a 2000-3000 Ft-os kategória."
Pár szóban az élettartamokról.
Az autóban másfajta akkukat használnak, másképpen, mint a napelemes rendszerekben.

2007. jan. 08. 00:34 | válasz | #14
A napelem megy 50 évig..
Az akku megy 20 évig.....

A monitort meg tíz év múlva eldobhatod.............



:D

Caro  
2007. jan. 07. 23:49 | válasz | #13
Ez van :)
Lehetne NaS-t is használni, nem tudom, miért nem terjedt el.
Caro  
2007. jan. 07. 23:49 | válasz | #12
Még mindig nem megy annyira fel, mint a gáz meg az olaj, mert több forrásra támaszkodik.
2007. jan. 07. 21:15 | válasz | #11
A nagy számlogatásban azt se felejtsétek el, hogy az áram ára szépen megy majd egyre feljebb, úgyhogy mire ez a cucc megjelenik, már nem 5000-et lehet majd spórolni vele.
Én inkább vészjóslónak, mint hülyeségnek titulálnám a hírt.
Bith  
2007. jan. 07. 21:09 | válasz | #10
Az jó környezetbarát :).
Caro  
2007. jan. 07. 20:59 | válasz | #9
Ólomakksi nem?
Ha nem használják nagy áramerősségekkel, bírja az.
beef  
2007. jan. 07. 20:29 | válasz | #8
"mellesleg biztos, hogy nem 5000et eszik egy monitor havonta"
Évente, csorfab azt írta, és nem annyit eszik, hanem annyit spórolhatsz kb.

Én inkább az akkun vagyok megakadva, 20 év? Na nem nagyon láttam még olyat, ha van is, biztos nem a 2000-3000 Ft-os kategória.
2007. jan. 07. 19:29 | válasz | #7
ennek semmi értelme. azon a szerencsétlen 35-40 watton szívóznék, amikor a gép többi része 150-200 wattot fogyaszt? nevetséges. ahhoz, hogy egy ilyen dolog működjön igen jó benapozottságú helyre kellene felpakolni, nagycéges környezetben ez ugye lehetetlen anélkül, hogy nagyon agyon ne rombolnánk a ház kinézetét. odahaza meg kell venni 700 forintért 10 méter szigetelőcsíkot a rossz minőségű ablakra és rögtön megvan a gázárcsökkenésben az 5000 forint.
a napelemek per pill még olyan drágák, hogy a nemzetközi úrállomásra, a civilizációtól elzárt tanyákra meg a zsebszámológépekbe éri csak meg belerakni.
mellesleg biztos, hogy nem 5000et eszik egy monitor havonta. albérletben lakok, legutóbb 7720 forint volt az össz villany díj. az albiban 2 gép megy reggel 9től reggel 1ig, további kettő pedig napi 6-10 órát (2db samsung 713n, egy samsung 910n, + laptop).
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. jan. 07. 18:16 | válasz | #6
Nem felejtettél ki valamit a számításból? Ez a berendezés nem ingyenes. Sőt, valószínűleg nagyon drága. Vagyis egyszeri költségként meg kell venni, és akkor 20 évig (utána aksi csere, szintén nem ingyen) használhatod korlátozottan, mert ugye nálunk nincs mind a 365 napon napfény, amikor pedig van, akkor sem biztos, hogy van elegendő a teljes töltéshez, vagyis kell a hálózati áram igénybevétele.
Számolj újra ezek ismeretében. Ja, az esetleges karbantartási költségeket se felejtsd ki!
Lehet LOL-ozni...
2007. jan. 07. 18:16 | válasz | #5
1 négyzetméter napelem 100 Wattot termel napsütésben. Jó nagy monitor lehet az.
Mice  
2007. jan. 07. 17:37 | válasz | #4
LOL
azt azért ugye te sem gondoltad komolyan, hogy egy vállalatnál max napi 2 órát fut egy monitor:DDD

csak, hogy egy egyszerű példát vegyek: Szabolcsban a gázártámogatás rögzítése: reggel 8-tól este 6ig veri 200 ember a billentyűzetet márciusig. a gépteremben meg főleg... napi 2 óra?!:))

jó lenne ha ennyi munkáért ennyit adnának:) és ők még csak 1 osztályrésze a mókuskeréknek. ha vennéd a full Államkincstárat amihez a TAKEH is tartozik ott már ez a potom 5000 a szorzó miatt milliós összegekre ugrana.

Részemről ha csak a saját villanyszámlám 5k-val olcsóbb lenne már örülnék mint majom a...

de azért ugassuk le az innovatív híreket..
Tetsuo  
2007. jan. 07. 17:27 | válasz | #3
Szerintem hordozható eszközöknél jelent majd előnyt.. egyenlőre meg csak puffogtatnak vele.
2007. jan. 07. 17:13 | válasz | #2
Ja, ez így évente 5000 forint spórolás. Ha.
Egy átlagos monitor mondjuk 35 wattot fogyaszt, ami annyi, mint amennyit ez biztosít. Tehát az 5000 forint akkor térül meg, ha az év minden napján 0-24-ig be van kapcsolva, és használva van a monitor. Ez elég valószínűtlen, de feltételezzük hogy az illető 2 órát használja a gépet minden nap. Így már csak 416 forintot spórolunk... hoppá. És arról még nem is volt szó, hogy mi van télen...

konklúzió: ennek az égadta világon semmi értelme nincs
zzebi  
2007. jan. 07. 16:57 | válasz | #1
"évente 293 kilowattóra áramot, naponta 800 wattot biztosít"

Ez igy ertelmetlen. Helyesen: naponta 800 wattorat, vagyis egy napnyi toltes utan 800 wattot kepes leadni 1 oran keresztul (vagyis 24 oran at folyamatosan mukodtetve 33 wattot).