Az év nagy részében sebezhető volt az IE6
2007. január 6. 16:32, szombat
Tavaly egészen pontosan 284 napon át volt sebezhető a Microsoft böngészője a kijavítatlan kritikus biztonsági réseken keresztül, míg a rivális Firefox felhasználói megúszták a minimális 9 nappal.

Hirdetés

Stuart Krebs, a Washington Post munkatársa blogbejegyzésében közölte összeállítását, amelyben a két legnépszerűbb asztali böngészőszoftver statisztikáit vetette össze. Ebből kiderül, hogy a még mindig vezető Internet Explorer 6 az év nagy részében támadható volt a kritikus hibákon keresztül, míg az első számú vetélytársnak számító Firefox jóval kisebb arányban szenvedett hasonló problémáktól és ezeket hamarabb is orvosolták a fejlesztők.

Az említett 284 nap ráadásul a legkedvezőbb körülmények alapján jött ki, feltételezve, hogy a felhasználó rögtön a megjelenés pillanatában telepítette a hibákat kijavító frissítést. Amennyiben a kört megpróbáljuk leszűkíteni arra az időszakra, amikor az internetes támadók aktívan igyekeztek kihasználni az ismert réseket, 98 napot kapunk végeredménynek, ami éppen tízszer annyi, mint a Firefox esetében mért 9 nap. Ez meglehetősen rossz arány, még annak tudatában is, hogy a böngésző mellett egyre inkább előtérbe kerültek a szoftvercég egyéb termékei. A SANS kutatása például rávilágít arra, hogy a fő figyelem a támadók és vírusírók részéről továbbra is a Microsoftra irányul, ezen belül ugyanakkor az IE némileg visszaszorult.

A biztonsági cégek egy része bizonyos rések esetében inkább a külső javítás telepítését ajánlotta a felhasználóknak, amíg meg nem érkezik Redmond saját frissítése. Ez természetesen nem váltott ki túl sok örömet a Microsoft részéről, többnyire sértődötten vették tudomásul a házon kívüli tapaszok felbukkanását.

A böngésző új verziója, az IE7 elméletben megoldást nyújt több problémára is, azonban a novemberi megjelenés túlságosan későinek bizonyult, így nem tudta érdemben befolyásolni a 2006-os összképet. A minden eddiginél biztonságosabbként hirdetett fejlesztés ráadásul a Vistával karöltve sem jelent megkerülhetetlen védelmet, az új operációs rendszerre máris megjelentek az első hatékony kártevők.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jan. 09. 18:42 | válasz | #49
Mükszik a böngészőm:D:D
Az opera volt a megoldás:D:D
Mivel a Firefox és az IE 6 om is fertőzőt volt ezért egyzserűen alapértelmezet böngészőnek bejelöltem az operát és ugyan ugy böngészek tovább ff el:D:D:D
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. jan. 09. 03:53 | válasz | #48
"Nemtudóm" "Visztát" "netten" "kellet" - neked való... Pláne, hogy már másfél éve internetezel. Komoly tapasztalatod lehet... LOL!
2007. jan. 08. 17:45 | válasz | #47
Én azt tudom mondani saját tapasztalat alapján, hogy amíg explorert használtam, lassú volt a böngészés és elég sok reklám szar jött be meg minden. Forefoxszal viszont nekem le vannak tiltva a reklámok, flashpluginok stb-ik, amivel 2 mp alatt bejön egy oldal.
A vista pedig akkor gyors ha van alatt 2gb ram és jó videokari. Ennyi.
2007. jan. 08. 12:46 | válasz | #46
Hy!

Lehet hogy az IE sebezhetőbb de szerintem még így is alkalmasabb webböngészőnek mint a legtöbb konkurens. Az IE7 meg egyenesen remek én nem is használok más egyebet . Nemtudóm ki használta már Pl.: a Visztát mert én igen. És minden eddig használt oprendszert megvert. Nemcsak gyors, szép, stabil, kézenfekvő hanem még a netten is iszonyat gyors és magabiztos! A WIN2000 óta ilyet nem tapasztaltam és hogy ez hogy jön az ide? Úgy hogy abban a rendszerben már az van aki még nem tudná! Az IE6 milyen öreg is? 2002-es ami nem ma volt még emberi mértékkel sem pláne nem informatikai mértékkel. Én másfél éve internetezek és dolgozom netten és még sohasem az IE6 miatt kellet vagy annak valamilyen biztonsági hibája miatt kellet átelepítenem a rendszeremet hanem a saját lémerségem miatt. Ami nagyon fontos!
Pestaa  
2007. jan. 08. 09:47 | válasz | #45
Lehet, hogy az IE 284 napon keresztül támadható volt biztonsági szempontból, de hogy 365 napig inkompatibilis a web nyelveivel, az is bizonyos... :(
2007. jan. 08. 00:27 | válasz | #44
) jah 1000 MS gépre odafigyelni egy embernek? mi vagy te Neo? vagy csak nincsennek a neten? A másik hogy ha pornót vagy warez oldalt akarok nézni akkor se legyen vírusos a gépem. És spen win alatt letiltom az IE-t és avast+ comodo van fenn most. Elég jól bírja a pornó szájtokat is:DDD és Legalább firefox automatice frissít, csak megkérdi hogy engedem-e neki.

Aki meg nem használ védelmet az ugyanaz mintha bukósisak nélkül motoroznál) Lehet hogy nem lessz gond ha vigyázol de ha igen akkor cseszheted. Arról nem is beszélve hogy másokat is fertőzni fogsz...... Zombi vagy Birka a neved a továbbiakban.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. jan. 07. 22:55 | válasz | #43
Milyen cég lehet az, ahol több, mint ezer gépnek vagy a rendszergazdája? Ennyi gépre több rendszergazdát szokás alkalmazni...
2007. jan. 07. 21:50 | válasz | #42
Azt miből gondolod, hogy nem venném észre hogy tele van spyware val a gépem?
Ismersz, vagy csak belemondtad a tutit a nagy magyar valóságba?

Valszínű, azért munakhelyemen nem sokáig maradhatnék meg, miután több mint ezer gépnek vagyok rendszergazdája.
eax  
2007. jan. 07. 21:48 | válasz | #41
Azert ez ennel kicsit osszetettebb...
Hege15  
2007. jan. 07. 21:36 | válasz | #40
ez nem ügy ha a firefox fog vezetni majd az lesz kétszáz mitudoménmennyi napon keresztül védtelen
DjDano  
2007. jan. 07. 21:21 | válasz | #39
aki meg nem használ vírusírtót, antispyware-t stb az marha... függetlenül attól, hogy mivel böngészik
2007. jan. 07. 17:26 | válasz | #38
Az Internet Explorer nem biztoságos.
Aki nem kapott semmilyen vírust a vele való bömgészés közben, az ezt leginkább a vírusírtó, antisypwer, tűzfal, stb programjának köszönheti.
eax  
2007. jan. 07. 15:15 | válasz | #37
"használok DropMyRight-sot, PeerGuardian-t, NOD32-t, AD-Watch-ot, Black Ice-ot, CheckPoint VPN-t és még sorolhatnám"

Ebbol 1 dolog van, ami egy jofajta browser exploit ellen hasznos, a DropMyRights, a tobbivel (hogy is mondjam szepen) nem sok mindent ersz, az meg kulon rejtely, hogy a VPN hogy kerult ide.

"mégsem nyüzsiznek a vírusok/trókjaik agépemne"

A gepeden mindig egy virussal tobb van, mint amirol tudsz (Murphy). :)
eax  
2007. jan. 07. 15:09 | válasz | #36
Deeplinket plz.
JL666  
2007. jan. 07. 15:04 | válasz | #35
ja bocs, ez nem mneked ment...
JL666  
2007. jan. 07. 15:01 | válasz | #34
még szerencse, hogy tudsz olvasni lúzerkém...
2007. jan. 07. 13:57 | válasz | #33
a szegény felhasználókat legyen ff vagy ie tök mindegy ilyen hülye cikekket elolvasák másnap meg a sok kis hülye vérpistike oda írogat mindenhova mert hogy ő azért használ x böngészőt mer arra azt írták hogy hü de nagyon biztonságos , igaz hogy a másikkal se volt még baja és azt jobban is szeretné használni, de azt már még sem használja mert állítólag az nem biztonságos
2007. jan. 07. 13:54 | válasz | #32
használom a nod 32 őt és soha semmi gond
2007. jan. 07. 13:32 | válasz | #31
Muhahaha Microsoft
2007. jan. 07. 13:24 | galéria | válasz | #30
Én mióta kibújtam a zsákból IE-t használok és mégsem nyüzsiznek a vírusok/trókjaik agépemne. Netán mert használok DropMyRight-sot, PeerGuardian-t, NOD32-t, AD-Watch-ot, Black Ice-ot, CheckPoint VPN-t és még sorolhatnám. aki a böngészőjétől várja a megváltást az egy laikus hülye!
2007. jan. 07. 12:36 | válasz | #29
Fájdalamas mekkora lámák vannak és még büszkék is rá!!!:D
Az egyik fél percig használt explorert és utána három évig irtotta a spyware-t:D
A másik két hetente telepíti újra a vindózt a sok fertőzés miatt:D
A harmadik reklámprogramot telepített a gépére és most csodálkozik, hogy reklámablakok ugrálnak:D
Most mit mondja ilyen lámák láttán??????
Szerintem játszatok a farkatokkal, bár amekkora lúzerek vagytok talán még úgy is bekaptok valami fertőzést!!:D

2007. jan. 07. 12:35 | válasz | #28
Azé lol ez már, hogy microsoft mennyire nem figyel a biztonságra :(
2007. jan. 07. 11:17 | válasz | #27
NOD32-ot hasznaj es tedd fel a firefoxhoz a NoScript-kiegeszittest (kicsit macera de ha mexokod megeri), miutan fent a NOD futtasd a SpywareDoctor, Spyboots, AdAware combot es utanna tiszta lessz a geped.
2007. jan. 07. 11:15 | válasz | #26
uritsd ki a firefoxban a cache-t meg a cookie-kat es muxik
2007. jan. 07. 10:56 | válasz | #25
LOL! Ez annyira hülye cikk, hogy ez már fáj. Máskor meg azt halljuk, hogy milyen biztonságos az IE és milyen kakky a FF. Na most meg fordítva.
Szvsz ez egy szép reklám. Ha nem is, IE ellenes reklámnak elmegy.
Netezni, felelősséggel kell. Bármilyen böngészővel. Aki hülye az megérdemi, hogy elpatkoljon a gépe, de hogy rákenni egy progira, az már hahota.
Én IE7-t használok semmi bajom vele, csak annyi a problémám, hogy döglassú és elismerem egy lassúbb gépen nagyon jó a FF.
Biztonság ide vagy oda, én még azt is elhiszem, hogy azok a spyware keresők azért vannak, hogy szórakoztassák magukat. Még azt is, hogy semmit nem találnak fájlok között, mégis kitalál 1-2 gyanús dolgot és kijelzi, mintha teszi a dolgát.
Elég egy vírusírtó. Pl NOD32 vagy bármi.
BStage  
2007. jan. 07. 09:52 | válasz | #24
"Az év nagy részében sebezhető volt az IE6"

és mégis a firefox-osok mailbox-át nyomták fel és törölték minden leveleüket gmail-ről

egyébként maxthon a nyerő, az még nem hangzott el
BiG G  
2007. jan. 07. 03:53 | galéria | válasz | #23
most kéne meglepődnöm? :)))
smv  
2007. jan. 07. 01:24 | válasz | #22
Senki sem mondta, hogy újra kellene instalálnod a géped. Ezt inkább azok az IE-sek teszik meg, akiket zavar, hogy a gépüket megzabálja a sok spyware, spambot, stb.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jan. 06. 23:47 | galéria | válasz | #21
Mert nem veszed észre, hogy tele van spywarrel a géped, mint ahogy sok ember. Az albérlőnk se veszi észre, hogy tele van spyware-el a gépe, és spamzombiként üzemel, csak én amikor belassul a net, csakhogy akkor a letiltom a kérdéses portokat a routeren. IE-t használ persze, újrahúzott vindóz max fél napig spyware mentes nála :)
2007. jan. 06. 23:42 | válasz | #20
Hajrá legyen nagy flém, olyan jó nézni! Remélem még kbuptdate is beérkezik!

Addig is operázok tovább. :P
2007. jan. 06. 23:15 | válasz | #19
Érdekes dolog ez.
Nekem miért nem kell emiatt ujrainstallálnoma gépemet?
Vagy annak a pár százmillió embernek akik szintén IE-t használnak?
Lehet mert nem warez site-okon meg porno site-okon lödörgök... lehet ezért van.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. jan. 06. 22:54 | válasz | #18
"Tavaly egészen pontosan 284 napon át volt sebezhető a Microsoft böngészője a kijavítatlan kritikus biztonsági réseken keresztül" - csak 284? Micsoda fejlődés! Még mindig jobb, mint 365 nap... :)
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2007. jan. 06. 22:36 | válasz | #17
Ki gondolta volna hogy 284 napig sebezhető volt az ie? :) Inkább azt kéne hírnek kitenni, hogy 81 napig nem volt nagyon sebezhető :) FF 4ever!
2007. jan. 06. 21:45 | galéria | válasz | #16
Sok mindenbe van ilyen spyware szerűség, vagy ilyen toolbar, ezekre mindig figyelni kell, akármilyen vírusírtó van. Például msn plus telepítésénél kérdezi a szponzor'spyware' telepítését, Winamp-nál is ugyan így telepítésnél, valami emusic vagy mi. Fontos, hogy bármit telepítetek, olvassátok mit kérdez. És én inkább a NOD32-t ajánlom avast helyett, mert sokkal hatásosabb (és ahhoz is van törés, hogy mindig frissítsen)!
2007. jan. 06. 21:39 | válasz | #15
Hali!

használsz BSplayer-t ? Az ujabb verziokhoz van egy kedves reklám progi is. csak egy tipp...
Roman  
2007. jan. 06. 21:21 | válasz | #14
én ie-t addig használok, amíg le nem szedem az ff-ot :).. most ff mellett counterspy és avast! pro üzemelget, elég jól véd.. szóval most fasza minden, nem úgy mint volt 2 éve :D
2007. jan. 06. 21:06 | válasz | #13
Nekem mikor bekötötték a netet egy jó ideig IE-t használtam meg is lett az eredménye , beszedtem vele annyi spyware-t hogy jópárszor XP reinstall hatott csak , mióta Firefoxot használok semmi ilyesmi problémám nincs , na erről ennyit :)
Ability   2005. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jan. 06. 20:30 | galéria | válasz | #12
Eddig én is Ad-aware-t használtam, de egy barátom felhívta a figyelmem a CounterSpy nevű programra, melynek ugyan az a célja, csak kicsit eredményesebben dolgozik. Tegyél egy próbát.
2007. jan. 06. 20:16 | válasz | #11
Nekem soha semmilyen problémám nem volt az elmult 9 évben amióta Microsoft explorer-eket használok.
Nem értem ezeket a beszolásokat.
2007. jan. 06. 20:05 | galéria | válasz | #10
Nálam minden oldal bejön, gyorsabban is mint IE-vel, mozilla-val szinte sosem volt még problémám. IE meg nagy szar!
2007. jan. 06. 19:38 | válasz | #9
Üdv mindenkinek
Ugy látom jo helyre irom problémámat
na szoval:
Miért van az hogy akár melyik böngészőt nyitom meg mindig bejön egy hirdetés egy IE ablakban???
valaki természetesen ha firefox az alapértelmezet bömgésző akkro is operával ugyan ez a helyzet szoval..
Leriom miket csináltam edig hogy rájöjek a hiba okára:
a gépet átnéztem alábbi programokkal eredménytelenül:
Spybot - Search & Destroy
Ad-aware
És folyamatosan figyel a nagyszem (NOD32)
a böngészőkben természetesen be van kapcsolva a hirdetésblokkolás szoval nem leugro ablak...pffff
ha valaki tudja hiba okát szoljon!!!!
Köszönöm
eax  
2007. jan. 06. 19:27 | válasz | #8
Volt az tobb is, ez csak a nyilvanossagra hozott resze a dolognak...
spy803  
2007. jan. 06. 18:57 | galéria | válasz | #7
felejtsd el a freemailt! :P
dawinD  
2007. jan. 06. 18:27 | válasz | #6
érdekes én mindkettőt használom és sosincs semmi spy v ad mivel updatáltam.. firefoxal csak az a baj h sok hp nemtámogatja megfelelően.. na meg nálam freemail fiók sem jön be vele, nemvágom mér :S vki esetleg ? tudom off :)
JL666  
2007. jan. 06. 17:29 | válasz | #5
Na jó kicsit eltúloztam a probléma szemléltetése érdekében...
2007. jan. 06. 17:14 | válasz | #4
akkor elég nagy balfa vagy:)
2007. jan. 06. 16:55 | galéria | válasz | #3
jah az IE egy nagy SZAR,az opera meg a firefox a jóak
JL666  
2007. jan. 06. 16:39 | válasz | #2
egy fél percre használtam az IE-t, mióta ez a gépem van, simán bekaptam egy olyan spyware-t, hogy 3 napig írtottam...
2007. jan. 06. 16:37 | válasz | #1
Egyetlen tanúlság: HASZNÁLJ FIREFOXOT!!!